F1 - GYÁSZ: ELHUNYT NIKI LAUDA, A FORMA-1 HÁROMSZOROS VILÁGBAJNOKA

niki_lauda_f1_grand_prix_great_britain_r5jcpttcstex_1.jpg

Tavalyi augusztusi tüdőátültetését követően kilenc hónapig bírta a harcot. 70 évet élt az osztrák klasszis.

Mint az ismeretes, Niki Laudán 2018 augusztusában kellett tüdőtranszplantációt végrehajtani, ami miatt az osztrák több mint két hónapig kórházban maradt. Az idei év elején azonban visszakerült az intenzív osztályra. ugyanis a karácsonyi ünnepek alatt, Ibizán szervezetét influenza támadta meg.

Ennek ellenére nagyon sokáig úgy tűnt, hogy felépülhet, és elkezdhet hamarosan újra Forma-1-es versenyekre járni. Csakhogy a napokban újabb híresztelések láttak napvilágot, melyek szerint rosszabbodott Lauda állapota, vesedialízisre is járnia kellett Svájcban.

Keddre virradó éjszaka pedig, mint derült égből a villámcsapás, jött hír, hogy 70 éves korában eltávozott az élők sorából.

„A legmélyebb szomorúsággal tudatjuk, hogy szeretett Nikink hétfőn békésen távozott családja körében. Egyedülálló teljesítménye, amit sportolóként, illetve vállalkozóként véghez vitt, örökké felejthetetlen marad, akárcsak a fáradhatatlansága, az egyenessége és a bátorsága. Egy példakép mindenki számára, egy szerető és gondoskodó férj, apa és nagyapa, aki mindannyiunknak hiányozni fog”

– áll a család által kiadott és az osztrák sajtónak eljuttatott közleményben.

Lauda több mint négy évtizede volt tagja a Forma-1 családjának. 1971-ben ejtette meg a bemutatkozását, majd 1974-ben, miután csatlakozott a Ferrarihoz, első futamgyőzelmét is megszerezte, egy évvel később pedig bajnok lett.

Bajnoki évét követte az a bizonyos 1976-os szezon és a nürburgringi baleset, amiben az arca is megégett. Mindennek ellenére csupán két versenyt hagyott ki, és azt követően is egészen az utolsó futamig harcban volt azért, hogy megvédje bajnoki címét, de a végelszámolásnál a McLaren britje, James Hunt egy ponttal megelőzte.

McLaren on Twitter

All at McLaren are deeply saddened to learn that our friend, colleague and 1984 Formula 1 World Champion, Niki Lauda, has passed away. Niki will forever be in our hearts and enshrined in our history. #RIPNiki

1977 visszatért a csúcsra Lauda, második bajnoki címét ünnepelhette a Ferrarinál. Egy év múlva viszont már a Brabham színeiben versenyzett, az 1979-es kanadai nagydíjhétvége közben pedig bejelentette visszavonulását. A következő években a légitársaságának szentelte minden idejét, majd 1982-ben a McLarennél tért vissza.

Két szezonnal harmadjára is bajnokká koronázták az osztrákot, miután fél pontot vert Alain Prostra. 1985-ben másodjára is visszavonult, de immár végleg, viszont a folytatásban sem fordított hátat a száguldó cirkusznak. Az 1990-es években a Ferrari tanácsadója lett, majd csapatfőnöki posztot töltött be a Jaguarnál 2001-ben és 2002-ben.

Tíz évvel később az azóta már a V6-os éra egyeduralkodójának számító Mercedes szegődött ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnökként, és egészen a tavalyi nyárig komoly szerepet játszott a brackley-i istálló sikereiben.

Niki Lauda versenyzői pályafutása során összesen 172 Forma-1-es nagydíjon állt rajthoz a March, a BRM, a Ferrari, a Brabham és a McLaren csapatok színeiben. 25-öt megnyert, további 29-et zárt a második vagy a harmadik pozícióban, 24-et kezdhetett meg az élről és 24-en futotta meg a leggyorsabb kört.

Nyugodjon békében, Niki Lauda!

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3214840636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása