Így lett egy török ellen védő, pesti körbástya a magyar színjátszás bölcsője.
Ha a pesti Régiposta utcában járunk, akkor a Duna felőli végénél egy méretes kőtábla mutatja az egykori Rondella helyét. Ez volt Pest egykori Duna-parti védőfalának fő bástyája, amely a török korban fontos katonai építménynek számított. De mégsem emiatt lett híres, hanem a XVIII. században falai között létrehozott színház miatt, ahol játszottak németek és magyarok, sőt rácok is, és színpadra lépett Déryné és Katona József is.
A Rondella színház története valamikor az 1770-es évek elején indult, amikor a szóbanforgó körbástya katonai raktárként működött, és túlnyomórészt üresen állt. De ekkor egy leleményes német színiigazgató, Bemer Felix kitalálta, hogy kellene egy színház Pestre, amely állandó otthont ad az idelátogató német társulatoknak. Ebben az időben Pest lakosságának nagy része ugyanis németajkú volt, így többnyire csak német nyelvű színtársulatok érkeztek a városba, akik ideiglenesen összetákolt faviskókban, vagy sátorban tartották meg az előadásokat. Ezek a körülmények viszont nem adtak lehetőséget komolyabb darabok színrevitelére. Pont emiatt Bemer Félix jó üzletet látott egy állandó színház létrehozásában, amire a Rondellát szemelte ki. Pest város vezetése pedig végül engedélyezte a tervezetet, ugyanis a város jelentős összeghez jutott a Rondelláért fizetett bérleti díjakból. Az átalakítások gyorsan megindultak, és közel egy éves építkezés után, 1774. augusztus 14-én Pauersbach „Az indián özvegy” című darabjával meg is nyitották a színházat.
A Rondella zárt páholyokkal, 49 zártszékkel, valamint földszinti és másodemeleti karzattal várta a nézőket, összesen ötszáz fős kapacitással bírt. Már a korabeli beszámolók sem voltak lenyűgözve az új színháztól, ugyanis oldalsó ablakai nem lévén, igen sötét volt benne, a világítást csupán olajmécsesekkel biztosították, és a szellőzést is igen nehezen lehetett megoldani. A színpad és a kiszolgáló-helyiségek is kis méretűek voltak, ugyanakkor az akusztikája kiváló volt a körfalak miatt. Ennek ellenére a német társulatok és a közönség is imádta a Rondellát, játszottak itt igényesebb darabokat is, mint például Shakespeare-t, Lessinget és Schillert, de a legtöbb darab a kedvelt, korabeli könnyedebb műfajokból került ki, így volt itt minden a lovag- és katonai drámáktól kezdve a polgári szomorújátékokon keresztül a bécsi bohózatokig. A kiváló akusztika miatt több koncert és opera is felcsendült a falak között, így például Haydn és Mozart darabjai.
Magyar színészek, azaz pontosabban a Kelemen László vezette első hivatásos magyar színtársulat, először 1790-ben lépett fel a Rondellában Simái Kristóf darabjával. Ezt a szereplést azonban még nem követte folyamatos magyar színjátszás, egyrészt mert nem tudtak megegyezni a német bérlővel, másrészt mert maga a társulat sem volt állandó. A változást végül 1807-ben Wesselényi Miklós bárónak köszönhette a korabeli Pest, aki kolozsvári színitársulatának egy részét Pestre küldte, hogy ott a magyar nyelvet és művészetet népszerűsítsék. Ernyi Mihály színész vezetésével megalakult hát a második pesti magyar színtársulat, amely egészen 1809 elejéig felváltva használta a Rondella színházat a külföldről érkezőkkel. A németek időközben egy saját színházat kaptak, így megnyílt a lehetőség a magyarok előtt, hogy a Rondella végleg magyarrá színházzá váljon. Igen ám, de a Napóleoni háborúk elterelték a közönség figyelmét, ráadásul az új német színház sokkal népszerűbb volt, így a magyar társulat igen nehéz körülmények között kezdte meg működését Mérey Sándor vezetése alatt. Ebben az időben lett ugyanis divatos, hogy a közönség nemcsak a darabot szerette volna megnézni, hanem saját magát is szerette volna megmutatni, a színházbajárás egyfajta társasági eseménnyé vált, amire a Rondella zárt páholyai és gyér világítása révén teljesen alkalmatlan volt.
1813-ban ugyan még érkezett egy mentőöv a szegény Rondella színház számára Kultsár István lapszerkesztő személyében, aki két részletben tataroztatta a kívül omladozó, belül kopott és kényelmetlen színházat. Emellett felújította a berendezést, és még a színészek is új jelmeztárat kaptak.1813 októberében Szentjóbi Szabó László Mátyás királyról szóló darabját már új öltözékben mutatták be a színészek, akik a színpadon illendőképp meg is köszönték a közönségnek a felújításhoz nyújtott támogatást. A színház ugyan ezáltal sem lett fényes, de legalább gondozott volt, s tisztes egyszerűségben várta a nézőket, akik között egyre gyakrabban bukkantak fel magyar írók és irodalombarátok, egyetemi hallgatók és ifjú színész- vagy drámaíró jelöltek. A színház késői virágzását végül a városvezetés Szépítési Bizottsága szakította meg, akik eladásra és bontásra ítélték a Rondellát. 1814-ben elárverezték az épületet, a színi társulat egy része vándorútra indult, a berendezést pedig ellopták vagy kiárusították. A körbástya lebontására 1815 végén került sor, és ezzel két évtizedre megpecsételődött a fővárosi magyar színjátszás sorsa, csak a harmincas évek elején jöttek vissza újra magyar színészek előbb Budára, majd Pestre.
