Budapest az aranykorban a föld alatt is fejlődött: a Parlamenthez és a Vásárcsarnokhoz vezető alagutak pedig máig megvannak.

A Parlament egyik alagútja, Kőtár - forrás: Országgyűlési Múzeum

A XIX. század és a XX. század eleje az alagutak kiemelt időszaka volt: nem csak Magyarországon, de egész Európában sorra épültek a különböző funkciókat ellátó alagutak, jórészt a vasúti közlekedés majd a metróhálózat számára. Mi is írtunk már korábban a kis Földalattiról, a budai Alagút születéséről, sőt még a mai Dreher Sörgyár alatt húzódó, föld alatti titkos folyosókról is. Ezeket máig használják valamilyen célra, de léteznek olyan alagutak is, amelyeket a történelem során gyakorlatilag elfelejtettünk. De mielőtt felidéznénk néhány mai is létező, de kevésbé ismert fővárosi alagút titkos történetét, emlékezzünk meg Braunecker Lamoral báró és Visnovszky Sándor mérnök tervezetéről, amely négy csodás alagutat álmodott meg a Duna alá még 1893-ban. Ezeket az alagutakat a Boráros- tér, a Vámházkörút, az Eskütér és az Országház közelében fúrták volna a folyó medre alá grandiózus méretekben. Nyolc méter széles kocsipályáját, kettős gyalogos átjárót és szintén kétirányú villamos sínpárt terveztek az alagutakba, amelyekre Wekerle, az akkori miniszterelnök végül nem adott engedélyt. Egyetlen központi alagút terv jutott el végül a főváros vezetése elé, amely az Országház környékét kötötte volna össze a szemben lévő budai oldallal, és úgynevezett „fagyasztásos” módszerrel építették volna fel alig két év alatt. Végül azonban a költségektől és a Duna alatti meder fagyasztási technikájától megijedve a testület úgy döntött, hogy inkább újabb hidakat épít a meglévő Lánchíd mellé az alagút helyett.

 Bár ez a különleges terv nem valósult meg, azért a Parlament épülete nem maradt alagút nélkül. Ezek a járatok azonban minden hiedelem ellenére nem a honatyák kimenekítését és a titkos tanácskozásokat szolgálták, hanem az Országház hűtés-fűtési rendszerét. Az építők ugyanis úgy vélték, hogy egy vaskos kémény nem csúfíthatja el Magyarország első házának gondosan megkomponált tetőszerkezetét, ezért a kazánházat és a kéményt nem a Parlamentben, hanem annak Nádor utcai bérházában helyezték el. Innen pedig egy széles alagúton keresztül vezettek a gőzzel teli csövek a tisztelt házba, hogy befűtsenek a honatyáknak. Télen fűtésre, nyáron viszont hűtésre volt szükség, hogy megfelelő hőmérséklet uralkodjon az épületben, így a gőzfűtéssel egyidőben hűtőrendszert is telepítettek az építkezéskor. Légkondicionálás hiányában pedig az akkori Országháztér közepén lévő két szökőkút vízét használták a levegő hűtésére. A korabeli leírások szerint a két szökőkút kerületén vasrácsos gyűrű alakú aknák nyíltak egy 110 lépés hosszú, 7 lépés széles és majd 5 méter magas alagútba, amely az Országházig vezetette. Az aknákon keresztül befolyó vízfátyol lehűtötte az alagút levegőjét, amelyet elektromos ventillátorok segítségével juttattak el a Parlament termeibe. Az egész folyamatért pedig a századfordulón Bayer Béla műszaki főtanácsos, a Ház kedves Béla bácsija volt felelős, aki ellenőrizte a légáramlást szabályozó csappantyúkat. Az alagutak manapság kiállító egységként üzemelnek és bérki számára látogathatóak.

A másik meseszerű alagút a központi Vásárcsarnokhoz vezet, és sok legenda keringett arról a pestiek körében, hogy titkos találkáknak, kimenekítéseknek adott egykoron útvonalat. Az alagút funkciója azonban ennél sokkal prózaibb volt. A Vásárcsarnok építkezésekor a legfontosabb szállítási útvonalnak a Duna számított, a folyón érkezett be az áruk és élelmiszerek jó része. Emiatt jó ötletnek tűnt, hogy a csarnok raktárait közvetlenül összekössék a Dunával, így megkönnyítve az árucikkek beszállítását. Az alagút költségei közel 70.000 forintra rúgtak, ami a századforduló előtt nem kis summának számított. Ennek ellenére egy-két éves késlekedéssel, de megépült a 120 méter hosszú, majd 4 méter széles alagút, amely kivezetett egészen a Dunáig. A XX. században a folyón való áruszállítás csökkenésével az alagút jelentősége is csökkent, a modern korban raktárnak és halkamrának használták többnyire ezt a föld alatti folyosót. Bár felmerültek olyan tervek, hogy valamilyen idegenforgalmi látványosságot kellene itt létrehozni, erre végül nem került sor.