Pár nappal ezelőtt megakasztott a scrollozásban egy akkor kiválónak gondolt imázshirdetés. Ez volt az:
Nagyon hatékonynak tartom azokat a reklámokat, amiket egy rövid pillanatig nézni kell, mire leesik a tantusz. Jobban bevésődnek, megmaradnak az üzenetek, ha a befogadónak meg kell dolgozni érte. Persze pár másodpercnél tovább nincs türelem, úgyhogy a kreatívoknak úgy kell megugrani a feladatot, hogy a többség számára megfejthető legyen a feladvány a még elfogadható időketrecen belül. Csak történt egy kis baj, úgyhogy amikor most újra elém került a hirdetés, nem tudtam nem erre a párhuzamos valóságra gondolni:
Ez is kémia, de micsoda különbség. A bejrúti kikötő (és a fél város) előtte - utána, mármint 2750 tonna ammónium-nitrát felrobbanása után.
Van jó pár olyan terület, ahol az imázsépítés rendkívül kihívásos, nehéz terep. A vegyipar szereplői kétségtelenül ilyen helyzetben vannak, pedig bizonyára (viccen kívül, tényleg) rengeteget költenek a fenntarthatóságra, klímavédelemre, még akár a levegő tisztán tartására, az egészséges környezet megteremtésére is. A megítélésüket azonban mégsem ezek a lépések formálják, hanem a bejrútihoz hasonló tömegkatasztrófák. Amihez persze semmiképp sincs köze a reklámban megidézett BASF-nek, sokkal inkább az elképesztően hanyag raktározásnak, a veszélyhelyzet elhárításának elsumákolásának. Csak hát ettől még igen nagyot robban.
Ami a légtisztaságot illeti, a tiszta vegyipar eredményei ide, vagy oda, a fél világ (na jó, ne aprózzuk el, a teljes világ) csodálkozott rá arra, hogy pár hét üzemszünet után az orrunknál tovább látunk, előkerülnek évtizedek óta nem látott hegyek sziluettjei, épületek körvonalai, van, ahol olyan kis jelentőségű apróságot lehetett szabad szemmel megfigyelni, mint a Nap.
Ez teszi nehézzé az igazán veszélyes üzemek hírnévépítését. Mert lehet az atomenergia az egyik legtisztább és leghatékonyabban előállítható energiaforrás, nehéz igazán szívünkhöz láncolni, ha egy-egy néha mégis felrobban. Csekély vigasz, hogy eközben milyen sok másik marad ép. Ahogy az olajcégek közül is csak egy-kettő okoz 10-20 évente felfoghatatlan ökonómiai katasztrófát, a fennmaradó időben minden úgy megy, mint a karikacsapás.
És, ha már hírnévépítés, hozzá kell tenni: a veszélyes üzemek egy jelentős része nem is a nagyközönségnek játszik. A gondolatindító BASF például már jó ideje semmi olyat nem gyárt, amit a fogyasztók megvehetnének, az utolsó ilyen emblematikus fogyasztói termékük a kazettás magnószalag volt. Üzleti felhasználóknak szállítanak alapanyagot, agráriumban termelnek, a termékeik minden más piaci termékben megtalálhatóak, de speciel márkaként nem találkozunk velük. Ugyanez igaz az atomerőművekre is: közvetlenül, Isten őrizz, hogy kapcsolatba kerüljünk velük. Az imázs erősítésére a bizalom felépítése miatt van elsősorban szükségük. De hát ez olyan, mintha puskaporos hordón ülnének.
Utolsó kommentek