Blogger Bob

A 38 ezer hektáros Mészáros

2019. május 23. - Blogger Bob

A Fidesznek egy dologban feltétlenül igaza van. Mutassanak bármilyen fölényt is az EP választással kapcsolatos felmérések az ő oldalukon, megpihenniük nem lehet.

Volt már, hogy elbízták magukat, s akkora pofára esés lett a vége, hogy kilendültek a szeizmográfiai műszerek. Az ördög nem alszik, tolják tehát a kampánydumát ezerrel.

Az emberek azonban a hihetetlen gazdasági felemelkedésből többnyire csak az elszabadulóban lévő élelmiszerárakat, a rezsicsökkentés ellenére is az egekben szárnyaló energiaárakat érzékelik. Így aztán pártunk vezető ereje nem igazán tud mással kampányolni, mint azzal, amit 9 év alatt tényleg zseniálisan megalkotott: a félelemmel.

migransok.jpgJa, kérem, ahol az adóbevallások arról árulkodnak, hogy a munkavállalók harmada, azaz közel másfél millió ember kevesebbet keres a minimálbérnél, ott aligha lehet azzal érvelni, hogy szavazzatok ránk, mert látjátok, a mi kormányzásunk mellett rohamosan nőnek a fizetések. Ahol a nettó nemzeti összvagyon 60 %-a felett az NMB adatai szerint a lakosság 10 %-a rendelkezik, vagy ami még abszurdabb, a 25 %-a felett az 1 %, ott a Magyarország jobban teljesít szlogen legfeljebb azon kevesek számára jelent valamit, akik ehhez a hártyavékony társadalmi réteghez tartoznak.

Marad hát a félelem. A félelem attól, hogy a migráns hordák majd megjelennek, s kifosztják mindenükből a magyart. A kultúrájukból, a vallásukból, a vagyonukból, a földjükből, szóval mindenükből. Európának olyan vezetőkre van szüksége – hangoztatja a Fidesz –, akik nem támogatják a bevándorlást. Akik nem dédelgetnek olyan álmokat, amelyek szerint a kontinenst kevert népességűvé kell tenni. A kevert ellentéte ugyebár az, hogy homogén. Hogy mit is jelentene egy homogén népességű Európa, azt legitim választásokon hatalomhoz jutott politikai erő eddig még soha nem magyarázta el. Leginkább azért nem, mert a hataloméhség mellett annyi eszük azért megmaradt, hogy tudják, legitim módon erről értelmesen beszélni aligha lehet. Ilyen gondolatmeneteket legfeljebb parlamenten kívüli, jórészt náci ideológiát követő csoportosulások engedhetnek meg maguknak. Valami hasonló zajlott nemrégiben Törökszentmiklóson, ahol a 444.hu szerint Toroczkai László szibériai börtönnel fenyegette meg a roma jogvédőket.

toroczkai.jpgAmíg az Uniótól pénz remélhető, addig van remény arra, hogy néhány elvetemült publicistától eltekintve ez a beszédmód nem lesz jelen a magyar politikai közbeszédben. Igaz persze az is, hogy a migránsozás már nagyon közelít ehhez a diszkurzushoz. Úgy tűnik azonban, mivel – egy otromba viccből vett fordulattal – igény meglehetősen széles körben van rá, egyelőre megtűrik Európában. Megítélésem szerint ez elég nagy hiba.

Így válhatott az EP választások magyarországi kampányának fő témájává a jobboldalon a migráció. Több éves előkészítő munkának és a jó gyakorlatok hatékony kiaknázásának köszönhetően működni is látszik a dolog. Legutóbb maga a miniszterelnök mutatta meg, hogyan kell ezt tökéletesen csinálni. Orbán személyesen tette tiszteletét a Fejér megyei Mezőfalván megrendezett szántóföldi napokon és agrárgépshown. A rendezvény megnyitóján felmondta a jól bevált szöveget attól kezdve, hogy a magyar gazdáknak nemet kell mondaniuk a bevándorlásra, s ezt kizárólag úgy tehetik meg, ha a Fideszt támogatják a szavazataikkal, egészen odáig, hogy ma olyan kormánya van az országnak, amelyet a gazdák teljesen a sajátjuknak érezhetnek. Választások idején – ezt már én teszem hozzá.

orban.jpgDe hogy az alkalomhoz illő érvelés is elhangozzék, az origo.hu tudósítása szerint Orbán az Eu azon mestertervről is tájékoztatta a gazdákat, amely szerint az Unió a gazdák pénzének egy részét a bevándorlóknak akarja adni. A legnagyobb veszély azonban abban van, hogy a földjüket is ki akarja húzni a lábuk alól. Ezen a ponton jutott eszembe a méltán közkedvelt és aranykoronában gazdag Mészáros Lőrinc. Az a sikeres vállalkozó, akinek vállalatcsoportja momentán 38 ezer hektáron gazdálkodik. 38 ezer hektár. Hogy ez sok, vagy kevés? Szerintem irgalmatlanul sok. Az azonban felettébb elgondolkodtat, hogy ilyen nagyságrend mellett akkor most ki is húzza itt ki a gazdák lába alól a termőtalajt?

Képek forrása: index.hu / stresszdoki.com / 444.hu / origo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr1414852784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása