HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Konstruktívan a hajléktalanok kilakoltatásáról

2018.10.21. 17:53 Benderik

 

Megpróbálom kicsit konstruktívan nézni ezt a hajléktalanjátszmát. Mert játékelméletileg ez egy játszma, ahol a kormány a rendőri intézkedés bevezetésével olyan lépést húzott be, hogy akármekkora civil jóakarat és összefogás se tudja megakadályozni a szabad ég alól való “kilakoltatásokat”, amennyiben civil oldalról békés ellenállást feltételezünk.

Mert az rendőri intézkedés akadályozása lenne.

És a rendőrségnek se hagyja meg a rugalmas hozzáállás lehetőségét, ha akad -- és mindig mindenhol akad -- legalább egy jó keresztény, aki bejelenti, hogy él ott valaki, kinek létezése zavarja őt lelki békéjének tisztán tartásában.

 

Segítő szándék esetén így oda érdemes összpontosítani, ahová a kigyomirtózott lényt terelni akarják -- a szóba jöhető szállásokra.

 

***

Ha -- némi fantáziával -- jóhiszeműnek tételezzük fel a jogalkotót, úgy célja nem a hajléktalanok puszta kiirtása, hanem szállásokra való beterelésük, így jogalkotás közben feltételezte e szállások meglétét. Ha még az evolúció magasabb fokára is képzeljük őt, agykérgével már mennyiségben is tudott gondolkodni, így elegendő számú szállás meglétét feltételezte.

***

Ha tehát szándékának ellenállni nem tudunk, saját segítő szándékunkat az elegendő számú szállás megvalósítására kell összpontosítanunk. S ha magunk is az evolúció magasabb fokán állunk, olyan szállásban kell gondolkodnunk, ahol legalább annyira jó megszállni, mint az utcán.

***

Mivel az utca szálláscélra elég szar hely, a mérce nem túlzottan magas.

Ám ha figyelembe vesszük, hogy az egész törvény nem jött volna létre, ha e szintet a szállások mind meg tudnák ugorni -- mert nincs az az elivott agyú hülye, akit a hideg zsigeri kínja magától is be ne űzne egy melegebb helyre, hacsak nincs ott valami még zsigeribben rossz dolog -- e szempontra mégiscsak külön oda kell figyelni.

***

Legtöbbjük azt mondja, azért nem megy szállásra, mert ott ellopják cuccukat, meg sokszor verekedések vannak. Ez -- ha igaz -- tényleg lehet a hidegnél is nagyobb veszedelem egy hajléktalannak, mert mi, hajlékosok, ha bárminket lenyúlják az utcán, hazamegyünk pénzért, és veszünk másikat, de nekik mindenük -- mint csigának, még házuk is ! -- a velük levő cucc, ha azt ellopják, nullára íródtak, és ha másnap nincs hely a szálláson, a semmijükben harmadnapra már meg is fagytak.

***

S hogy igaz lehet ez a lopás / verekedés, azt három dolog is hihetővé teszi.

Egyik, hogy ennyi sok egybehangzó állításnál még az ufóészleléseket is komolyan szokták venni.

Másik, hogy egy olyan helyen, ahol az utca által kérgeslelkűre cserzett, sok rosszkedvű, legyengült ember van tömegbe zsúfolva, az lenne hihetetlen, ha nem lennének verekedések, és puszta erkölcsi allűrből nem vennék el azt, amit a Sors elvehetőként elébük rakott.

És ha nem lenne köztük sok, kiről a sok eső már lemosta, a réseikbe szivárgó hólé szétfagyasztotta az erkölcs kőszikláját.

***

És ha erre azt mondjuk, hogy ő hibájuk, ha lopnak és verekednek, oldják meg egymás közt, ezzel azt is kimondtuk, hogy a mi (hajlékosok) világunkban sincs szükség rendőrre-törvényre, mert ha leüt-meglop egy másik hajlékos, mi dolgunk, oldjuk meg egymás közt.

 

***

Konstruktívan úgy tudunk hát segíteni, ha a rendelkezésre álló erőforrások -- emberi segítség, pénz -- egy részét arra használjuk, hogy a meglevő szállásokat megpróbáljuk biztonságossá tenni.

Szerencsére ez azért nem annyira lehetetlen küldetés.

***

A rendszerváltás utáni idők egyik tanulsága, hogy már egy(-két) biztonsági őr, pár biztonsági kamera is szinte csodát tesz. Tömegszálláson ehhez még ha (tényleg) zárható szekrények is vannak, egy nagyságrendet ugrani tudna a biztonság- és közérzet.

Olyan tételek ezek, melyek mind olcsóbbak, mint olyan új szállásokat építeni vagy fenntartani, ahová magára adó hajléktalan orrát nem dugja be.

És a szállásokra kényszerítés apparátusának költsége is megspórolható lenne olyan helyekkel, ahová a célszemélyek maguktól mennek be.

Csak mert jobb bent mint kint.

 

Sokat dobhat még a viszonylag állandó társaság, vagyis ha a lakók biztosítva érezhetnék, hogy “jó magaviselet” esetén folyamatosan a szálláson maradhatnak. Ez még szükséges cuccaik mennyiségét is csökkentené, mert nem kéne folyamatosan egy egész csigaházat készenlétben tartani.

 

(Bár egy ilyen ígéret matematikai összerendelést keletkeztetne az emberek és férőhelyek közt, amiből hamar kiderülne, melyikből van több. Ami vélhetőleg ellentétes a törvényalkotó szándékával, mert ellehetetleníti a törvény társadalmi eladhatóságának legfontosabb hajtóerejét, hogy mindenki azt gondol a férőhelyek számáról, amit lelkiismerete gondolni szeretne. Így e ponton -- legalábbis az állami / önkormányzati fenntartású szállások részéről -- ütközhetünk ellenállásba.)

***

Nagy hidegekben rövidebb időkre akár használaton kívüli csarnokok, pár fokra fűthető régi raktárak --  akár csak matracokkal a földön-- is jobbak lehetnek a lefagyott utcáknál, ha van melléjük biztonságérzetet adó fenti felszereltség.

***

A biztonságra való fenti költés mellett a monitorozás lenne még fontos.

Egyfajta Tripadvisor -- a kárhozott lelkeké -- ahol folyamatosan követhető a szállások értékelése, hol lopnak, hol hány verekedés volt aznap, tisztaság, a fenntartók értékelése, ilyenek. S persze az érintettek maguk nem lehetnek nagy netbűvészek, így ez is segítők közreműködésével tudna működni -- mint persze minden a hajléktalanműfajban.

Az adatok felhasználása persze a Tripadvisor-félékkel szemben nem a szállások száraz kritikájára lenne jó, hanem hogy melyik szállást érdemes -- vele együttműködve -- fejleszteni. Mert ez nem profitorientált műfaj, maguk a szállások is lényegében segélyből és jószándékból működnek, így maguktól is próbálnak minél élhetőbbek lenni.

 

***

Egy megfelelő monitorozó adatbázis égetően fontos lenne, mert a biztonság fejlesztésén túl a férőhelyek és igénylők száma is egyre jobban látható -- és nyilvánosságra hozható -- lenne.

Érvelni pedig feltételezésekkel szemben adatokkal lehet.

Idővel tán valamiféle központi férőhelyfigyelés és elosztás is lehetővé válhatna -- kültelkibb helyekre gyűjtőforgalomban este ki, reggel be akár egy-egy leharcoltabb régi busszal. (Csak hogy mi, hajlékosok úgy ne érezzük, hogy na ezek már ingyen utazgatnak. Legalább leharcolt busszal tegyék...)

Önkéntes alapon maguk a hajléktalanok is bejelentkezhetnének alá, mikor hol laktak és milyen volt -- vagy mikor hol nem lakhattak helyhiány miatt, vagy kellett eljönniük egy rosszabb biztonságú helyről.

Így akár bizonyítani is tudnák egy eljárásban, ha azért vannak utcán, mert már a nagyvilágon e belül sincsen számukra hely.

 

+++

Mert áldjon vagy verjen sors keze, itt … na jó, szóval inkább ott … illetve egy kicsit még odébb, ha lehet, … köszönjük, a Haza nevében is, óh’ magyar.

 

 

sanyiba-2.png




 

 

 

 

 

81 komment

Címkék: hajléktalan kilakoltatás Tripadvisor belakoltatás

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr8914313779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.10.21. 23:06:47

"S hogy igaz lehet ez a lopás / verekedés, azt három dolog is hihetővé teszi."

Egy megoldás: legyen egy rendőr a szálláson. De itt már tartottunk egyszer.

gabiiii 2018.10.21. 23:13:50

Mi tartja vissza a "civileket", hogy megfelelő mennyiségű és minőségű szállást építsenek picsogás helyett?

Laciii 2018.10.21. 23:47:21

"akármekkora civil jóakarat és összefogás"
Rájuk se nézel, nem hogy bármi jót tegyél értük. Beszélj bármelyikkel pár szót és ne a magányodban próbáld kitalálni mire gondolhatnak. Egy üveg pálinkával mindent elmesélnek.
"mert nincs az az elivott agyú hülye, akit a hideg zsigeri kínja magától is be ne űzne egy melegebb helyre"
De van, amint öntudatlanra itta magát nem érzi a hideget.
A szállón meg nem lehet inni, azért nem megy oda amelyik nem megy oda.

Benderik 2018.10.22. 00:25:55

@gabiiii: "Mi tartja vissza a "civileket", hogy megfelelő mennyiségű és minőségű szállást építsenek picsogás helyett?"

Az ára?

Benderik 2018.10.22. 00:36:57

@Laciii: "Beszélj bármelyikkel pár szót és ne a magányodban próbáld kitalálni mire gondolhatnak. Egy üveg pálinkával mindent elmesélnek."
Mesélnek anélkül is, ha hajlandó valaki meghallgatni őket. Nagy dolog a pálinka, de van annál nagyobb is.

"amint öntudatlanra itta magát nem érzi a hideget."
Sajnos a hideg ezt nem tudja.

"A szállón meg nem lehet inni, azért nem megy oda amelyik nem megy oda."
Ez kicsit általánosít. Sokszor igaz, de az élet ennél azért összetettebb. Jelzem, azoknak, akik már reménytelenül alkoholisták, akár külön egyszerűsített szállóféle is segíthetne a "méltóságteljes" vegetálásban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.22. 07:08:45

Ballib narratíva:
- hajléktalan megfagy az utcán: Zorbán nem tesz semmit, fasiszta diktátor, öli a népet,
- történik intézkedés: Zorbán megsérti a hajléktalanok megfagyáshoz való alkotmányos jogát, fasiszta diktátor, elveszi jogait.

hatodikx 2018.10.22. 08:37:56

Megoldás: Át kell adni a hajléktalanok ügyét az NGO-knak. Van pénzük, van jogászuk, vannak lelkes embereik, és öli őket az unalom, mert a határ le van zárva. Tekintsék a hajléktalanokat belső menekülteknek, hiszen: AZ ÉLETÜK NINCS BIZTONSÁGBAN, ÜLDÖZIK ŐKET A RENDŐRÖK stb.

jatagán9 2018.10.22. 08:38:11

@maxval balcán bircaman: Igen. Mivel van jó és van rossz intézkedés. Az elemi logikával vannak gondjaid?

Szelid sunmalac 2018.10.22. 09:37:43

@hatodikx: @gabiiii: Akkor toletek is megkerdezem. Megis minek tarjuk el az allamot es minek fizetunk adokat?

hatodikx 2018.10.22. 09:59:30

@Szelid sunmalac: Hát nem azért fizetünk adót, hogy egyesek felelőtlenül bánjanak az egészségükkel (értsd : mértéktelenül piára és bagóra költsék a pénzüket és aztán ordíthassanak, hogy mentsék meg őket). Tessék meghallgatni a Máltai Szeretetszolgálat elnökének a nyilatkozatát.

iovialis 2018.10.22. 10:27:19

@hatodikx: Így van.
Gondolom, nem is azért fizetünk adót, hogy aki elég hülye volt ahhoz, hogy "nembiztonságos" helyen lakjon, annak a kedvéért fenntartsuk a rendőröket... Vagy ha valaki felelőtlenül bánik a vagyonával (pl. kint hagyja az utcán a kocsiját), aztán ordít, hogy tessék járőrt, meg kamerarendszert finanszírozni... Ráadásul ezek autóbalesetet is szenvedhetnek, és akkor az ÉN pénzemből lesz helikopterezés (igaz, legalább rénszarvas-deco nélkül), meg milliós kezelési számla az ispotályban...

Na nem!!! Magának teljesen igaza van, ennek mind véget kell vetni!

Nagykörúton túli magyar 2018.10.22. 10:51:34

@Szelid sunmalac: Azért, hogy a betett adóforintjaidért visszakapj valamit. Pl. hogy ne te építs a gyermekeidnek iskolát, ne te keress bele tanítókat, hanem ezt az állam végezze el. Vagy építsen utakat, hogy könnyen elérjed távol élő rokonaidat egy hétvégén, ne dzsungelösvényeken keresztül kelljen közlekedned, stb., stb.
És nem azért adózol, hogy felelőtlen emberek egész napos piálását finanszírozzad élete végéig.

Kelly és a szexi dög 2018.10.22. 11:02:53

A határtalan szabadság mámorító érzése veszik el azáltal, ha az ember szállásra vonul.
Először csal aludni, enni, aztán fürödni...a végén arra ébred, hogy már dolgozik és háza van - hát az anyátokat: born to be free!

Nagykörúton túli magyar 2018.10.22. 11:06:45

@iovialis:
"Gondolom, nem is azért fizetünk adót, hogy aki elég hülye volt ahhoz, hogy "nembiztonságos" helyen lakjon, annak a kedvéért fenntartsuk a rendőröket."
Akik "nembiztonságos" helyen laknak, azok azért is fizetik a saját adójukat, hogy legyenek rendőrök. Akik biztonságos helyen laknak, azok meg azért fizetik a rendőrök fenntartását, hogy ha kimozdulnak biztonságos lakhelyükről "nembiztonságos" helyre, akkor ott is legyenek rendőrök, akik vigyáznak rá.

"Vagy ha valaki felelőtlenül bánik a vagyonával (pl. kint hagyja az utcán a kocsiját), aztán ordít, hogy tessék járőrt, meg kamerarendszert finanszírozni..."
Aki kint hagyja az utcán az autóját, az azért teszi, mert azért fizeti az adóját, hogy a törvényeket betartassák, azaz nem nyúlhatnak az autójához. Hogy ezt biztosítani tudja a társadalom járőrt és kamerarendszert finanszíroz neki.

"Ráadásul ezek autóbalesetet is szenvedhetnek, és akkor az ÉN pénzemből lesz helikopterezés (igaz, legalább rénszarvas-deco nélkül), meg milliós kezelési számla az ispotályban..."
Nem, "ezek" azért fizetnek baleseti adót a járművük fenntartása során, hogy a befizetett adóforintjukból legyen helikopterezés, és kezelési számla.

iovialis 2018.10.22. 11:11:10

Majdnem jó válasz, de ideológiailag még volna hová finomodni.
Pl. utat nem azért építenek, hogy a távol lévő rokonok, stb... - ez a gyengék érvelése. Nem a társadalom felelőssége, hogy ki milyen messze költözik a rokonaitól, már megbocsásson. Ezt a felelősségteljes polgár oldja meg maga. (Megjegyzem, ha elég csábító volt az egzisztenciális lehetőség ahhoz, hogy messzire költözzön, akkor egy kis útépítés igazán belefér.)
Az iskola sem egészen így van, kevés dologban tudok egyetérteni a békemenetesekkel, de az, hogy valakit kitaníttatunk, csak azért, hogy azután lelépjen... Szóval a saját finanszírozás itt is korrektebb lenne.
És az így megspórolt pénzt szintúgy lehetne valami társadalmilag hasznosabbra fordítani. (Mondjuk futball, de ez csak egy nagyon kézenfekvő példa.)

hatodikx 2018.10.22. 11:25:13

@iovialis: Ne tereljük el a figyelmet a hajléktalanok helyzetéről (parkolás, mentőrepülő stb). Ha a menhelyeken kosz, mocsok van, méltóztassanak a lakók kitakarítani maguk után, nem hiszem, hogy a fenntartók szándékosan összehányják nekik a szállást. Nekem se jön egy szeretetszolgálat sem takarítani.

iovialis 2018.10.22. 11:26:18

@Szél Bernadett börtönben van már?: Ühüm. Van autóm, gondolom, Önnek is. Majd nézze meg, mennyi "baleseti adót" fizet. (Én B10-ben egy egészen szimbolikusnak tűnő összeget.)
És komolyra fordítva a szót: a "gazdag", aki nem kannás bort vesz, hanem esetleg kokót (adómentesen!), vajon nem generál-e pánzben kifejezhető egészségügyi kockázatot, a TB-kasszára tett terhet...?
Az a helyzet, hogy a "szolidaritás" valahogy mindig máshogy működik, mint ahogy az egyén a saját partikuláris elgondolásai szerint helyesnek tartaná. De az "állam", mint absztrakció szervezési/technikai feladatköre mellett a "szolidaritási" (ti.: beszedő-újraosztó) szerepe legalább olyan fontos. Enélkül nincs létjogosultsága.

Nagykörúton túli magyar 2018.10.22. 11:33:24

@iovialis:
"utat nem azért építenek"
De azért. Majd az adófizetők eldöntik saját maguk. Persze nem olyan utat építenek, amelyekre csak fel kell állni, és hangsebességgel odamozog, ahova szeretnénk, hogy közben mi a nagy szabadságjogunkra hivatkozva részegre ihassuk magunkat. Hanem csak lehetőséget ad, hogy a gyalogolásnál gyorsabban eljusson az adófizető a céljához.

iovialis 2018.10.22. 11:46:17

@hatodikx: Az ellenpéldák felvetése nem feltétlenül terelés.
Ha volt katona, tudhatja nagyon jól, hogy a körlet rendben tartása csakis azért lehetséges, mert a benne élők teljesen összehangoltan, tökéletesen azonos kritériumok alapján (mondjuk: "vasfegyelemben") tevékenykedtek.
Ez a civil életben nagyon sokaknak nem jön be, és ez azért érthető. (A böriben sem az a legrosszabb, amit lehet, vagy nem lehet csinálni, hanem a kényszeres napirend.)
Körletrendet egy bizonyos zsúfoltság felett nehezebb is tartani, és ha majd egyszer -kíváncsiságból- beesik hirtelen egy menhelyre, látni fogja, hogy ott nem fiatal szabálykövetők vannak összegyűjtve, hanem jóval idősebb, az élettől jellemzően erősebben megtiport emberek. A létező legkülönfélébb, de általában -a sorsuknak megfelelően- rossz motiváltsági állapotban.
A kórházakban sem várják el a szállóvendégektől a takarítást. A szállókon sem sokkal jobb a helyzet, ami az összegyűltek takarítási alkalmasságát illeti. És az összehányásról annyit, hogy ittas személyeket nagyon sokszor be sem engednek este. Mert kevésbé ittasokkal is be tud telni a létszám hamar. (Szóval nyilván van elég hely, csak soha nem ott, ahol sok a jelentkező...)

Nagykörúton túli magyar 2018.10.22. 11:49:13

@iovialis:
"Majd nézze meg, mennyi "baleseti adót" fizet"
Mi autósok annyit fizetünk, hogy fedezze a baleseti kiadásokat. Persze, itt is korlátozzák a szabadságot, mert ha baleset ér, akkor nem a Hiltonba szállítanak majd, nem oda rendelik az orvosokat, nem ott rendeznek be egy műtőt számomra, és a minibárt sem fogyaszthatom korlátlanul, hanem csak egy kórházba visznek.

iovialis 2018.10.22. 11:52:31

@Szél Bernadett börtönben van már?: El is döntjük, mi adófizetők. Bizony :)
ÉN úgy döntöttünk, hogy nem azért - MAGA máshogy döntöttek, 1-1, ezt "döntetlennek" hívják a sportban.
Maximálisan egyetértek különben, hogy az alkohol a legkártékonyabb drogféleség, de erre aligha lehet megoldást találni addig, míg a döntéshozók érdemi része számára ez vagy szavazatvesztéssel jár, vagy -rosszabb, de nem kivételes esetben- azzal, hogy reggel majd nem bírja kézremegés nélkül megnyomni a szavazógombot a munkahelyén...

inteligencs elenzeki 2018.10.22. 11:52:59

@hatodikx:

"Megoldás: Át kell adni a hajléktalanok ügyét az NGO-knak. Van pénzük,"

Van hát. Amennyit Gyuribá akar.

hatodikx 2018.10.22. 11:53:44

@iovialis: Ön szerint mit kellene tennie az államnak a hajléktalanokkal, de úgy, hogy ne találja senki se igazságtalannak?

Benderik 2018.10.22. 11:53:58

@maxval balcán bircaman:
"allib narratíva:
- hajléktalan megfagy az utcán: Zorbán nem tesz semmit, fasiszta diktátor, öli a népet,
- történik intézkedés: Zorbán megsérti a hajléktalanok megfagyáshoz való alkotmányos jogát, fasiszta diktátor, elveszi jogait."

Nem-nem! Teljesen jó elv, hogy szállásra tereljük a népet az utcáról. Csak a bölcs ember előbb épít (élhető) házat, aztán költöztet bele. És nem fordítva.

Az Úr azt még megüzente, hogy kősziklára építsük a házunkat, ne homokra, de azt nem tette hozzá, hogy és előbb építsük fel, aztán költözzünk bele, ne fordítva. Mert ezt már kinézte belőlünk. Túlbecsült minket. Ami érthető, saját teremtéséből mindenki többet néz ki.

iovialis 2018.10.22. 11:56:29

@Szél Bernadett börtönben van már?: Dehogy fizetünk annyit, nézzen már utána. (Hacsak az üzemanyag jövedéki adóját nem vesszük egészségügyi adónak. Oké, ez viccnek is gyenge.)

Benderik 2018.10.22. 12:00:13

@hatodikx: "Megoldás: Át kell adni a hajléktalanok ügyét az NGO-knak. Van pénzük, van jogászuk, vannak lelkes embereik, és öli őket az unalom, mert a határ le van zárva. Tekintsék a hajléktalanokat belső menekülteknek, hiszen: AZ ÉLETÜK NINCS BIZTONSÁGBAN, ÜLDÖZIK ŐKET A RENDŐRÖK stb."

Nem rossz gondolat. Csak akkor előbb kell hagyni, hogy megoldják, aztán kiseprűzni őket az országból.

Nem pedig fordítva...

Benderik 2018.10.22. 12:02:41

@Kelly és a szexi dög: "A határtalan szabadság mámorító érzése veszik el azáltal, ha az ember szállásra vonul.
Először csal aludni, enni, aztán fürödni...a végén arra ébred, hogy már dolgozik és háza van - hát az anyátokat: born to be free!"

Egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia a határtalan szabadság mámorító érzését. Télen. Csak két éjszakára.

iovialis 2018.10.22. 12:11:23

@hatodikx: Ha más nem, az világosan kiderült, már: olyan megoldás, hogy SENKI se tartsa igazságtalannak, nem létezik. A "nem-hajléktalan-adófizető" ad absurdum az utolsó fillért is sérelmezheti, amit efféle célokra költenek.
Hogy én mit gondolok, egyrészt nem releváns, mert a személyes jótékonykodáson kívül nem vagyok részese a problémának, erre vannak szervezetek (állami, NGO és egyházi egyaránt). A "jogalkotó"-nak egyik feladata (lenne), hogy a látszatmegoldáson próbáljon minél messzebb túllépni - úgy látszik, nem megy neki. Ezt nem is várhatjuk el, kis formátumú karakterek villognak a Hétmérföldes Csizmákban, ez van. A hozzáértőbbek meg le vannak ugatva/hazaárulózva, ha nem ugyanazt mondják. Ebben a helyzetben nem könnyű konstruktív módon alakítani a dolgokat.

iovialis 2018.10.22. 12:12:51

@Benderik: Ugyan... "Csak egy éjszakára küldjétek el őket..." ;-)

iovialis 2018.10.22. 12:20:41

Jó étvágyat és higgadt véleménycserét a továbbiakban!

eloi 2018.10.22. 13:26:36

Valahol olvastam, szerintem találó:

"Nem lehet normálisnak elfogadni és megszokni, hogy emberek így élnek.
Két eset lehetséges:
- Önhibájukból élnek így, és nem is tesznek semmit ellene (ergo: jó így nekik). Ez esetben nem kell sajnálni őket, sem segíteni rajtuk. Viszont eltűrni sem kell a nyilvános performanszokat a köztereken, középületekben, parkokban, turista célpontoknál...
- Nem önhibájukból élnek így. Ekkor segíteni kell nekik. De nem a helyzet konzerválásában! Nem azzal, hogy hagyjuk őket tovább így élni, sem eseti adományokkal, százasokkal... Hanem úgy, hogy ez a helyzetük MEGSZŰNJÖN!

Kormányzati, társadalmi részről tehát el kell érni, hogy akarjanak és tudjanak is váltani! (Akarjanak: szabályozások, törvények, tilalmak, korlátozások, előírások... Tudjanak: lehetőségek, kiutak, támogatások, mindenféle segítség...)

Érintett részről pedig ebben EGYÜTT KELL működni! Törekedni, akarni kell a változást! Különben nem lesz változás.

De oké, halljuk mi a bal-liberálisok terve?
Elismerni a hajléktalanságot, a köztereken élést, alvást, vizelést, drogozást... emberi jognak, és hagyni? Adományokkal (százas, ruha, kenyér...), meg eseti segítségekkel konzerválni a helyzetüket? Mert joguk van így élni?
Vagy? Mi a terv? Van terv? Mert amíg kormányoztak nem volt!...

Most van legalább némi ösztökélés, motiválás arra, hogy felálljon, aki elesett. Hogy MAGA is akarjon felállni.
Nyilván, a törvényen túl segíteni is kell ebben őket.
(Ja, az első utcán megfagyott embernél kit is tennének felelőssé azért, mert "hagyta" az utcán megfagyni az "embereket"? A kormányt. Ugyanazok, akik most azért visítanak, hogy miért nem hagyják, hogy az utcán éljenek, aludjanak "életvitelszerűen"!!! Ki is itt az embertelen, meg a felelőtlen, meg a "keresztényietlen"? Az utcán élni emberi jog, ahogy nyilván megfagyni is. Vagy? Hogy van ez?)"

A keresztényezést meg hagyjuk már abba, ha kérhetem. Főleg olyanok, akik nem tartoznak a keresztény gyülekezetbe és valójában 1. nem is tudják az mit is jelent pontosan, tehát azt sem, hogy pl. mi lenne a "helyes" keresztény reakció egy politikai döntésre, 2. eszük ágában nincs úgy élni, ahogy azt a kereszténység (Jézus) előírja, elvárja.
Általában ilyenek állnak neki "szakérteni", hogy mit kellene szerintük tennie, vagy reagálnia a keresztényeknek. Avagy ők azok, akik Ferenc pápa néhány liberálisnak tűnő kijelentését magasztalják, miközben a hitét/vallását persze elvetik. Az ilyeneknek semmi alapjuk arra, hogy tanácsokat adjanak a keresztényeknek a kereszténységről!!!

Konkrét esetben pl. mi a keresztényibb?
Egyetérteni azzal, hogy had legyenek kint, ahol akarnak az utcákon, és esetleg jó eséllyel megfagyjanak majd, vagy egyetérteni azzal, hogy a kormányzat inkább fedett helyekre terelné (igen, kényszerrel is) őket, a saját érdekükben is?
Oké, természetesen igaz, hogy ehhez a feltételeket is biztosítani kell!

2018.10.22. 13:28:40

@gabiiii: Az, hogy nincsenek már olyan tőkeerős civilszervezetek, akik képesek lennének? És a kicsik is erősen kontroll alatt vannak és különadókat fizetnek?
Ki a fene akar szembemenni a Párt akaratával?

2018.10.22. 13:35:45

@eloi: Azt tekinted segítségnek, hogy kriminalizáljuk őket? Ezzel sem pénzük, sem lakhatásuk nem lesz, de kapnak helyette priuszt. A közérdekű munkáért (amíre ítélik őket) egy fillért sem kapnak - 47. § (2) A közérdekű munkát az elítélt... díjazás nélkül végzi.
Ebből hogyan gondolod a visszatérést?
Tehát adott egy ember, aki valaha értett valamihez, priusza van, legutolsó munkahelye egy közérdekű munka volt. Szerinted mennyien alkalmaznák? Te felvennéd?

eloi 2018.10.22. 13:36:49

@Geza vagyok: Akik nem olyan célokért küzdenek, amelyekkel szembe mennek az ország és a nép döntő többségének akaratával, nincs semmi félnivalójuk és a működésüket sem akadályozza senki. Ilyen pl. az ERŐSZAKOS és ILLEGÁLIS/TÖRVÉNYTELEN bevándorlás segítése, és ilyen az ezzel szoros összefüggésben lévő iszlamizáció elősegítése...

Avagy az olyan POLITIKAI ügyekbe való beszállások esetei, amelyekben ha egy civil szervezet belép a politikai küzdőtérre, akkor ne csodálkozzon, hogy az ott érvényes szabályok vonatkoznak rá is, és az ott megszokott módon osztják neki is a pofonokat!!! (Ahogy a többi POLITIKAI szereplőnek is!)

eloi 2018.10.22. 13:41:36

@Geza vagyok: Egyrészt ŐKET nem kriminalizálták, hanem egy viselkedési formát tiltottak meg! Nem a hajléktalanság van megtiltva, hanem a közterületen, utcán, "életvitelszerűen" való élés.
Másrészt az jogos vita és jogos felvetés, hogy az állam e mellé milyen lehetőségeket, mentőöveket, kiutakat kínál? Erről érdemes beszélni és gondolkodni! Hiszen a cél nem az, hogy egyre többen legyenek "priuszosok", hanem, hogy egyre többen térjenek vissza a társadalomba!
Ehhez néha kell egy kis kényszer.

2018.10.22. 13:56:37

@eloi: Nem azt mondtad, hogy a civilek segítsenek? Aztán meg azt írod, hogy csak nyugodtan osszák nekik a pofonokat. Hogyan marad meg így egyetlen civil csoport is segíteni? És az a durva, hogy még így is vannak emberek, akik saját magukon, a kicsinyes, lelki nyomorék környezeten, idióta politikai elvakultságon is felülemelkedve akarnak segíteni, azzal, hogy bármikor a célkeresztbe kerülhetnek. Ezek a Wojtylák és az igazi hősök.
És mentegetőzhetsz, hogy nem ellenük szól, hanem értük. Pont ez volt nálunk a faluban, ahová egy cigány sem tehette be a lábát. Az nem ellenük volt, haném értük, mert ők jobban szeretnek maguk között, és még ezernyi hazugság volt. Pedig szimplán csak utáltuk őket és egyszerűbb volt nem is látni, mint naponta szembesülni a ténnyel, hogy léteznek. Te is mentegeted a menthetetlent.

kaskala 2018.10.22. 16:58:46

@gabiiii: talán mert az állam dolga lenne, vagy csak a stadionokat építheti az állam?

gabiiii 2018.10.22. 17:55:27

@kaskala: Egyik sem az állam dolga. Az állam feladata olyan környezet létrehozása, melyben polgárai önállóan is boldogulni tudnak. Nem feladata, hogy olyanokat eltartson a többiek rovására, akik amúgy képesek lennének az önfenntartásra.

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.22. 18:17:43

"Legtöbbjük azt mondja, azért nem megy szállásra, mert ott ellopják cuccukat"

ha mindig mindenki ellopja a másik ciuccát akkor nem történik más mint a cuccok körforgása.

hajléktalaniok lopnak hajléktalantól ezért a hajléktalanok nem mennek a hajléktalanok közé, szóval egyértelműen orbánahibás a hajléktalanok meg faszagyerekek.

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.22. 18:20:08

@Szelid sunmalac: "Akkor toletek is megkerdezem. Megis minek tarjuk el az allamot es minek fizetunk adokat?"

Nyilvánvalóan kizárólag azért, hogy odaadják az adófizetők pénzét a nemadófizetőknek. Mi másért tartanánk.

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.22. 18:23:06

@hatodikx: "Ha a menhelyeken kosz, mocsok van, méltóztassanak a lakók kitakarítani maguk után, nem hiszem, hogy a fenntartók szándékosan összehányják nekik a szállást."

Orbán Tarlóssal közösen szokta körbejárni a menhelyeket, hogy telehugyozzák és ellopják a bentlevők cuccait. Mindezt sátáni kacajjal kísérik és enyhe kénkőszagot árasztanak.

Benderik 2018.10.22. 19:04:33

@maxval balcán bircaman: "Ha nincs kényszer, nem mennek be."

Ha nincs kényszer, nem mész haza a melegbe, hanem kint maradsz a kapu előtt megfagyni?

Miért gondolod, hogy ők hülyébbek nálad?

Nem ugyanolyan lenézésük ez, mint ahogy a budapestiek állítólag lenézték a vidéki szavazókat?

Miért hiszi annyi ember, hogy a hajléktalanok szeretnek az utcán élni? Hogy nem mennének a melegbe, ha lenne olyan meleg, amibe érdemes bemenni?

(Vagy szimplán kényelmes ezt hinnünk róluk? Jobban érzi magát a lelkiismeretünk?...)

Benderik 2018.10.22. 19:07:33

@Viszlát és kösz a halakat: "ha mindig mindenki ellopja a másik ciuccát akkor nem történik más mint a cuccok körforgása.

hajléktalaniok lopnak hajléktalantól ezért a hajléktalanok nem mennek a hajléktalanok közé, szóval egyértelműen orbánahibás a hajléktalanok meg faszagyerekek."

Szellemes, tetszett, tényleg, vicces, köszönöm.

De te is tudod, hogy hülyeség.

Ezzel azt is mondod, hogy ha ellopták a pénztárcádat, ne rendőrt hívj, csak lopd vissza. Már miért kéne téged megvédeni a zsebtolvajoktól?

Benderik 2018.10.22. 19:11:28

@eloi: Teljesen egyetértek. Ne legyenek az utcán. Menjenek szállóra.
Ja hogy az nincs?
Vagy van?
De akkor miért is nem került a törvénybe, hogy a rendőr a szállóra viszi őket? Talán mert mégsincs?
Nem lehet, hogy valaki itt sunnyog? Esetleg a törvényalkotó?...
Nem lehet, hogy valakinek itt nincs vér a pucájában olyan törvényt hozni, ahol kiderül, hajléktalanból van több vagy szálláshelyből?

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.22. 19:39:17

@Benderik: "Miért gondolod, hogy ők hülyébbek nálad?"

Mert tényleg hülyék. Aki inkább megfagy mint bármi más az hülye, kár ezt ragozni.

"De te is tudod, hogy hülyeség.

Ezzel azt is mondod..."

nem, nem mondom azt. Maradjunk a tényeknél. A hajléktalanszállón a hajléktalanok lopnak a hajléktalanoktól, rendőri felügyelet ellen persze tiltakoznak. Ne akard ezt összemosni a hetesbuszon ellopoptt pénztárcával, mert nem áll jól az ekkora csúsztatás.

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:04:00

@gabiiii: És mi tartja vissza az államot hogy végezze a feladatát amire azt a kurva sok adót befizettük? Ja, hogy ellopták? Hát akkor tegyék vissza!!!

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:05:38

@maxval balcán bircaman: Ja hogy nekik építette azt a sok stadiont, védelmül a hideg ellen? Akkor semmi gond, nyissák meg a csúti cigányaeénát a csövesek előtt! A kisvasúttal pont oda lehet őket fuvarozni!

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:07:23

@TanBá: Amúgy ja, a pedopapok helyett inkább ezek használjá a közpénzből fenntartott kupikat. Bár lehet 1-2 pedopap örülne a friss húsnak és felcsapna szopófantomnak, ahogy ájtatosmanóéknál divat.

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:08:56

@Szelid sunmalac: Pontosan! És még megkérdezném azt is hogy egészségügyre meg nyugdíjra minek lopnak el tőlünk egy rahedli tarhát, ha abból 1 fillért nem látunk viszont? A fidesznyik nyuggerbirkák eltartását én nem érzem kötelességemnek, oldják meg maguk! Én csak akkor vagyok hajlandó befizetni ha azt ÉN fogom visszakapni.

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:09:54

@hatodikx: Mivel helikopterre és stadionra nem futja nekik, csak kannásborra, hát nem meglepő hogy arra költik.

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:11:49

@Szél Bernadett börtönben van már?: És ezeket a szp szlogeneket elvégzi az állambácsi? Mert mi csak a luxuslopásokat látjuk, a hazaáruló zsidó cigány pereputty közerkölcsbe ütköző gazdagodását. Bár csak az akasztásokat is látnánk már.

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:15:18

@hatodikx: Nyilván amelyik összaszarja-összehugyozza az nem fogja feltakarítani, amelyik meg utána jönne, az nem akar belefeküdni, és inkább az utcára megy aludni. Gondolom te is örülnél ha a szippantóautó minden reggel badobná a kábelt az ablakodon, és beöntené a tartály tartalmát hogy takarítsd fel ha nem tetszik...

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:17:12

@iovialis: Kokain Árpád nyugíjasverő hazaáruló közpénztolvajra gondoltál? :)

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:19:13

@maxval balcán bircaman: Te bemennél más hányásába fetrengeni?

kolomparlole1114 2018.10.22. 21:20:44

@eloi:

"A keresztényezést meg hagyjuk már abba, ha kérhetem. Főleg olyanok, akik nem tartoznak a keresztény gyülekezetbe és valójában 1. nem is tudják az mit is jelent pontosan"

Tehát akkor Semjén Zsótika orvvadászt és 0%-os élősködőpártját hagyjuk a picsába? Oké!!!

hatodikx 2018.10.22. 21:41:30

@kolomparlole1114: Miről beszélünk? Orbán ellenes kampány van, vagy a hajléktalanság felszámolását akarjuk?

hatodikx 2018.10.22. 21:45:46

@kolomparlole1114: Hát, úgy tűnik, neked a hajléktalan ügy csak a hülyeséged csillogtatására szolgá. Te dühöngő géniusz, beszippantottál az ablakom alatt?

kolomparlole1114 2018.10.22. 23:19:58

@hatodikx: Is-is. A Cigány van épp hatalmon, az ő feladata lenne az adónkat arra költeni amire befizettük, nem helikopterezésre meg tanyasi kisvasútra. Mégis kin kéne számon kérni, Szent Istvánon?

kolomparlole1114 2018.10.22. 23:20:44

@hatodikx: Tudjuk hogy hülye vagy, minek bizonygatod még tovább?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.23. 06:55:13

@Benderik:

Nagy részük drogos és alkoholista, aki képtelen felismerni saját érdekét.

kolomparlole1114 2018.10.23. 08:02:59

@maxval balcán bircaman: Akkor hajrá, menj oda és feküdj bele! Ne más faszával verd a csalánt, mutass nekik jó példát! Úgyis nemsokára hajléktalan leszel, a cigánykomcsi führered még a lakásodat is ellopja, szal nem árt ha időben gyakorolsz!

kolomparlole1114 2018.10.23. 08:03:33

@maxval balcán bircaman: Ez tökéletes jellemzés a fidesznyik szavazóbirkákról!!!

kolomparlole1114 2018.10.23. 09:29:10

@maxval balcán bircaman: Szellemileg már igen. És a cigánykommunista hazaáruló führerednek köszönhetően nemsokára teljesen az leszel.

Viszlát és kösz a halakat 2018.10.23. 09:43:17

@kolomparlole1114: Zseniálisan teszed elfogathatatlanul nevettségessé az orbánellenességet, Habony ezért nem tud neked eleget fizetni :)

kolomparlole1114 2018.10.23. 09:53:04

@Viszlát és kösz a halakat: Ma ezt a hülyeséget kellett bekommentelned 30 ezüstpénzért a Kokainosárpi-Luxustóni Művek utasítására?

Dan da Man 2018.10.23. 12:49:21

Én köszönöm a blogírónak, hogy gondolkozott, és megpróbált megoldást keresni a problémára. Sajnos a Fidesz megint a szokásos tempójában intézte a kérdést, és elvágta a gordiuszi csomót. Ez azonban a közhiedelemmel ellentétben nem konstruktív vagy szellemes megoldás, és még csak nem is paradigmaváltás, hanem egyszerű izom-cselekvés.

Bárcsak a megfelelő helyeken is ilyen formában gondolkoznának, mert hát valóban ideális lenne, ha senki nem lakna közterületen. Mindenkinek. De én se szívesen mennék olyan helyre, ahol verekedés, balhé, meg lopás van, arról nem is beszélve, hogy esetleg olyan emberekkel kell összezárva lenned, akiknek a higiéniai elvárásai nem egyeznek meg az enyémekkel. (Én pluszos irányba gondolom, de nyilván vannak, akik mínuszosban, és aki nem szeret fürödni, azt nem lehet erre kényszeríteni. Pont. Még akkor sem, ha előnyös lenne számára.)

Szóval több, differenciáltabb szállásra lenne szükség. Ahol a világról és a saját emberi állapotukról és elvárásaikról hasonlóképp gondolkozó emberek költözhetnek össze, világos kritériumrendszer alapján. Ez persze elsősorban pénz és akarat kérdése. De főképp akaraté. Mert hajléktalanszállók építéséből ugyanúgy ki lehetne lopni a pénzt, mint stadionokéból. A baj csak az, hogy ez a fasz a fociért rajong, empátiája meg nincs. Mert ebben az országban az ő akarata érvényesül, ezt még az itt bégetők sem tagadják (csak azt magyarázzák, hogy ez mennyivel jobb, mint a szocik akarata). És ha azt mondaná, hogy 1 stadion nem épül meg, de a Mészáros közbeszerzésen építhet helyette 5 menhelyet, ugyanúgy pénzénél lenne. Csak szarik rá. Mert szarik az emberekre. És ez teszi őt diktátorrá, nem az, hogy ellopja a pénzt.

Mindegy is. A lényeg, hogy jó lenne, ha valóban lenne konzultáció az emberek és a kormányzati szervek közt. Ha valaki meghallgatná az érintetteket és a gondolkodókat is. Ehelyett életképtelen csinovnyikok hozzák a döntéseket, akik láthatóan nem vizsgálták meg a problémát mélységében eléggé ahhoz, hogy kompetens megoldást javasoljanak - ezért a legegyszerűbb módszerekhez folyamodnak. És megtehetik, hiszen a hajléktalan nem fog tüntetést vagy palotaforradalmat szervezni ellenük.

Csak ezt a sok faszt nem értem, aki itt osztja az észt, hogy miért fáj az nekik, ha valaki konstruktív javaslatokkal próbálná kiegészíteni a meghozott törvényt. És miért fáj nekik, hogy ha erre az államtól pénzt igényelne. Mert láthatóan a stadion-építés nem fáj nekik. Pedig oda se járnak. Akkor nem mindegy, hogy melyik kukába dobjuk - az "emberségességébe" vagy a "buta hobbikéba"?

Én mindenesetre örülök, hogy valakiben még megvan a konstruktív gondolkodás szándéka. Remélem ez nem vész ki...

Benderik 2018.10.24. 21:22:18

@gabiiii: "@Benderik: Másnak sem olcsóbb. "

De az államnál van mindig nagyságrendileg annyi pénz, amiből az ország számára fontos közfeladatokat el lehet látni. Mindenki más -- alapítvány, akármi -- ezekhez képest morzsákból gazdálkodik.

Innen meg már csak az a kérdés, egy magára adó -- s magát konzervatívnak eladó -- kormány az ország számára fontos közfeladatnak tekinti-e, hogy ne hagyjon embereket az utcáin megfagyni.
És hogy ha ezt fontosnak tartja, akkor tesz is érte, vagy csak öklét rázza, hogy márpedig ne merjen senki az utcán megfagyni, és mindenki keressen magának vackot. És közben jó sumák módjára nem mer olyan elemeket a törvénybe tenni, ami őt is kötelezné a szállásokon való elhelyezésre, amiből kiderülne, van-e elég szállás.

Mindamellett pénzből sosincs elég, így a lehető legkisebb költséggel legtöbb olyan helyet biztosító megoldásokra van szükség, mely helyekre az érintettek maguktól is hajlandók bemenni. Ilyeneket próbáltam összeszedni.

Benderik 2018.10.24. 21:23:30

@maxval balcán bircaman: "@Benderik: Ha nincs kényszer, nem mennek be. "

Ez feltételezés. Ugyanúgy, mint hogy ha van olyan hely, ahová megéri bemenni, nem kell kényszer, hogy bemenjenek.

És ha már kényszerűen feltételezéseknél maradunk, ez utóbbi valamivel logikusabban hangzik.

Benderik 2018.10.24. 21:25:58

@maxval balcán bircaman: "@Benderik:
Nagy részük drogos és alkoholista, aki képtelen felismerni saját érdekét. "

Sokuk, de hogy nagy részük-e, nemigen tudhatjuk. Viszont túl sokak mondják ezt pusztán azért, hogy lelkiismeretük megnyugodjon, úgyse lehet segíteni rajtuk.
Mindamellett érdekes kísérlet lenne kipróbálni, száz dolgos-becsületes honpolgárt utcára téve, melyik hányadik éjszaka után kezdene inni.
És mikortól számíthatnánk őket alkoholistának.

(És mikortól kezdenék úgy érezni, köpnek a társadalomra, mely hagyta őket idáig süllyedni, és kezdenék erkölcseiket levetkőzni...)

Sokan meglepődnének...

Benderik 2018.10.24. 21:29:16

@Viszlát és kösz a halakat:
"Mert tényleg hülyék. Aki inkább megfagy mint bármi más az hülye, kár ezt ragozni."

De ha már próbálta, milyen, ha bemegy, ellopják mindenét, majd másnap már nem mehet be, miközben már nincs meg a két napja még meglevő takarói, talán tudja, hogy akkor nem fagy meg, ha ilyen helyre nem megy be.

"A hajléktalanszállón a hajléktalanok lopnak a hajléktalanoktól, rendőri felügyelet ellen persze tiltakoznak."

Nem hallottam még arról, hogy tiltakoznának a rendőri felügyelet ellen, bár ez attól is függ, hogy ezen mit értünk. Az ellen biztos nem tiltakoznának, ha ez cuccaik őrzését jelentené (és nem az ő vegzálásukat).

"Ne akard ezt összemosni a hetesbuszon ellopoptt pénztárcával, mert nem áll jól az ekkora csúsztatás."

Ha devizahiteled miatt holnap utcára kerülsz, onnan kezdve te is hajléktalan vagy. Innen kezdve lemondasz a rendőri védelemről, és ha ellopja egy másik hajléktalan a pénztárcádat, belenyugvón mondod, hogy nem számít, csak hajléktalan lopott hajléktalantól?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.25. 05:39:42

@Benderik:

A lényeg: az utcán élés sérti a többség érdekeit, így a többség felhatalmazása alapján az erőszakszervek lépnek.

gabiiii 2018.10.25. 11:28:18

@Benderik: Az államnak nincs saját pénze, hanem erőszakkal veszi el tőlem és még néhány másik adózótól. Az így összerabolt bevételről olyanok döntenek és olyanokra költik, akik soha életükben nem járultak hozzá. Én az államot nem erre hatalmaztam fel. Az önhibájukból elesettek segélyezése legyen a civilek feladata, kalapozzák össze rá a pénzt. Ha nem sikerül, hát így jártak.
süti beállítások módosítása