Az internet népétől is csak arra futja, hogy áradozzon a puritán politikusokról, amilyennek Ylva Johanssont lefestik.

Mielőtt ismét megfedne tudós kollégám, sietve kijelentem: igaza van, a címképen nem Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EU-parlamenti képviselője látható. Ismerősöm szerint, ha a címben egy név szerepel, akkor ne csatoljunk a cikk elejéhez olyan fotót, ami nem az illetőt ábrázolja. Ha tehetem, én is követem ezt a szabályt, de hogy ismét eltérek tőle, annak egyszerű oka van.

Ha azt írom a címbe, hogy Ylva Johansson vonatra vár, a kutyát sem érdekli a cikkem, pedig olyan jelenségre szeretnék rávilágítani, ami fontos lehet, ráadásul Dobrev Klárával is összefügg.

Egyébként nekem sem kell felülni, Nem igaz, hogy a kutyát sem érdekli Ylva Johansson története. Amikor hozzám eljutott, már kétezer négyszázan osztották meg az egy hónappal ezelőtt a Facebook magyar bugyraiban útjára indult posztot, s vagy hetvenen lelkesedtek érte különféle módokon. De kezdjük az elején!

Magam is azt gondolom: van abban valami megnyugtató, hogy léteznek ilyen politikusok. Még ha a „minden idők legsikeresebb”, meg ha a „hihetelen mértékben” áradozást nem is veszem készpénznek. A svéd munkaügyi miniszterről van olyan kép is a világhálón, amelyen sötét állami autóból száll ki. S bizonyára külföldi útjaira sem lóháton indul el. De ne legyünk kicsinyesek! Tény, hogy nagy az igény a puritán közszereplőkre. Valahányszor felbukkan egy hasonló nyugati történet az interneten, arra tömegek startolnak. Mit ne mondjak, némely budapesti főpolgármester-jelöltek is azzal keltettek szimpátiát maguk iránt már a rendszerváltás hajnalán, aztán csaknem harminc évvel később, hogy ők aztán mindig biciklivel…

Mindenesetre a tömegigény kielégítésére sok ilyen fotó készül a világban. Az egyszerű ruházat, a védekező, maga alá húzott láb, a szituációból is következő, ölbe ejtett, szerénységet, visszafogottságot sugalmazó kéztartás, az enyhén felső kameraállás, vagyis az, hogy a néző kerül hatalmi helyzetbe a szereplőhöz képest - a hatás biztosítékai. Hozzá jön az alulról felfelé néző, kvázi esdeklő pillantás, ami Diana hercegnő (nem állítom, hogy eleve tudatos) védjegye lett, s a népszerűségét megalapozó, képi komponálás titka.

Az külön is feltűnő, mennyire kihalt a pályaudvar. Csakhogy nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy Ylva Johansson – már ha ő van a fotón, mert ha a nevét beütöm a keresőbe, és megnézem az így felugró képeket, támadnak kétségeim – a Dobrev Klára által képviselt garantált európai alapbér-koncepció ellenfele. A svéd kormány – s ennek megfelelően vélhetően a munkaügyi miniszter is –, az északi államokkal együtt elveti annak a körnek az indítványát, amelynek a magyar politikus az egyik szószólója. Méghozzá azért,

mert ez tönkretenné a kis cégeket, amelyek nem lennének képesek kigazdálkodni a magasabb béreket.

Az állami költségvetésből kellene kompenzálni őket. Az állam, méghozzá a tőkés érdekeknek alárendelt állam kényének-kedvének lennének kiszolgáltatva. És a hivataloknak, amikor a különbözetért kuncsorognának, hogy megtarthassák dolgozóikat. S mert az állam soha nem képes a finomhangolásra, a munkanélküliség, vagyis a tőketulajdonosoknak végletesen kiszolgáltatott emberek száma, bizonyosan nőne. Hozzá mindez összefügg a szakszervezetekkel. Azért sem támogatják a fránya északiak a mi Dobrev Kláránk és társai ötletét, mert ha minden tekintetben a tőkés államtól függne a dolgozók bére, az végképp hazavágná az érdekképviseleteket, amelyek már Skandináviában is árnyékai régi önmaguknak.

A mieinkkel ellentétben az országukért és a választóikért is felelősséget érző skandináv kormányok ugyanis még emlékeznek arra, hogy a jóléti társadalmak hatvanas évekbeli megszületésének egyik kulcsa a hatékony dolgozói érdekvédelem (volt). Ha nincsenek erős szakszervezetek, a tőkés állam képtelen rávenni a vagyonosokat, hogy ésszerűen osszák meg a profitot a dolgozókkal. (Lásd Magyarországot, amelynek kormányai a rendszerváltozás óta csak a (külföldi) tőkések kegyeit keresték! Ez a mostani végképp!) Ylva Johansson sikerének tehát nem az a titka, hogy szendvicset – én inkább dobozos készételnek nézem – majszol a munkásvonatra várva egy állomáson, hanem az, hogy feltehetően ügyel arra: a társadalmi alku három főszereplője közül egyik se nőjön a másik fölé.

Az viszont a mi problémánk, hogy ezekről az összefüggésekről egy sort sem olvasok a tömegekhez eljutó magyar sajtóban, egy riporteri kérdés nem hangzik el a reggeli rádióadásokban, az esti, közéletinek nevezett tévéműsorokban.

Az Eszmélet folyóirat legújabb, 129. számának 14. oldalán azonban igen! S bizonyára másutt is esett már erről szó, tehát lenne honnan felkészülni. Ennél azonban megdöbbentőbb, hogy az internet népétől szintén csak annyira futja, hogy áradozzon: bezzeg Nyugaton ilyen puritán politikusok is vannak. Pedig már abból tudhatnák, hogy ennek semmi köze a lényeghez, hogy a nyugati politikusok nagy többsége messze nem fedhetetlen. Talán elég, ha megemlítem a csak mostanában bírósági tárgyalásokra járókat, Nicolas Sarkozyt, Benjámín Netanjáhút. S mit ne mondjak, Donald Trump vagy Joe Biden sem az a makulátlan ember, hogy a magyarországiak egyikének-másikának viselt dolgait már szóba se hozzam. Így aztán, miközben az állítólagos puritánságtól meghatódunk, eszünkbe sem jut, hogy a svéd modell lényegét vegyük górcső alá, s netán Dobrev Klárát is szembesítsük az indítványa mögött a tömegekre leselkedő csapdával.#  

CÍMKÉP: Ylva Johansson tudná, mit kérdezzen Dobrev Klárától, amikor az esténkénti tévéműsorokban könnyedén hirdetheti tőkepárti programját