Az Ukrajna körüli képmutatás a Hitlernek tett egykori nyugati engedményeket idézi – állítja egy izraeli szakértő.

A világ nagy része számára gyakorlatilag semmis az a szavazás, ami a kijevi vezetéssel szembeszállt két szakadár államalakulat, a donyecki és a luganszki területén zajlott november 11-én, vasárnap. Az úgymond civilizált államok kimondva, kimondatlanul azt az álláspontot képviselik, hogy nagy érték az önrendelkezés, de csak akkor jöhet szóba, ha az a nagyhatalmak érdekeit is szolgálja. Csakhogy ezek az érdekek történelmileg sem mindig esnek egybe a humánus és demokratikus elvekkel – amint erre az éles meglátásairól ismert, izraeli Jakov Kedmi korábbi titkosszolgálati vezető az orosz állami tévé vasárnap esti közéleti vitaműsorában rámutatott. Hangsúlyozottan magánvéleménye szerint a két terület lakosságának ellenállását önmagában is indokolttá teszi, hogy újnáci törekvéseket támogatott és támogat a Nyugat, amikor a jelenlegi ukrán állam vezetőit hatalomba juttatta és ott tartja.

A Donyec-medence nagyobb önállóságért küzdő mindkét részén a parlament szerepét betöltő néptanács száz, illetve ötven tagjának, továbbá a területek vezetőjének megválasztására írták ki a voksolást. Utóbbiak egyúttal a helyzet normalizálásának szándékával létrehozott csoportban is képviselik a lázadókat, ami a helyzet fonákságát mutatja. Ugyanis a 2014 szeptemberében, Minszkben Ukrajna, Oroszország, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői által, Németország és Franciaország bábáskodásával aláírt tűzszüneti megállapodást az Ukrajnától elszakadni akaró Donyecki és a Luganszki Népköztársaság vezetői szintén kézjegyükkel látták el. Tehát el is fogadja őket tárgyaló partnernek a Nyugat, meg nem is.

Büntetnék a szervezőket

A két szakadár aláíró egyike, a donyecki Alekszandr Zaharcsenko az idén augusztusban merénylet áldozata lett. Ez önmagában is indokolhatná a választás megszervezését, hiszen nincs jogutód, aki helyette szavatolhatná a szerződésben foglaltak érvényesítését. Nem mintha bármi is megvalósult volna eddig a leírtakból. Ám ennek egyik oka, hogy Kijev mindig ellene volt és ellene van minden olyan kezdeményezésnek, ami a szakadárok legitimitását erősítheti. Petro Porosenko hamis választásoknak nevezte a kezdeményezést, s a részvétel ellen szólított fel. Az ukrán ügyészség büntetőeljárást indított a voksolás szervezői ellen az ország területi egységének megbontása miatt, ami életfogytiglani szabadságvesztéssel járhat, már amennyiben valaha is érvényt lehet szerezni itt a kijevi törvényeknek. Pavlo Klimkin ukrajnai külügyminiszter előzetesen „cirkuszi látványosságnak” minősítette a voksolást, és újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszország kárára, noha mindent egybe vetve mégiscsak Moszkva az első számú letéteményese Ukrajna életben tartásának. A Kreml csupán tessék-lássék gördít akadályokat a gazdasági kapcsolatok elé.

Az USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Svédország, Hollandia, Lengyelország az ENSZ Biztonsági Tanácsának október 30-ai ülésén törvénytelennek nevezte a választást, mint ami ellentmond a minszki fegyverszüneti megállapodásnak. Hasonló véleményt fogalmazott meg a Kijev és a szakadárok közötti tárgyalások két protektora, Németország és Franciaország, valamint az EBESZ képviselője, továbbá az olasz külügyminiszter. Három nappal a voksolás előtt az USA több donyecki és luganszki személy és cég ellen léptetett életbe szankciókat. Ellenben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője leszögezte: a szavazás nem mond ellent a megállapodásnak, s mint már annyiszor, ezúttal is az ukrán vezetőket hibáztatta a helyzetért.

Ám a nyugati fenyegetéseknek nincs sok foganatjuk. Az egymással konföderációra lépett Donyecki, illetve Luganszki Népköztársaság vezetői posztjáért öt, illetve négy jelölt szállt ringbe. Mindkét helyen két-két társadalmi mozgalom jelöltjei indultak, hogy elnyerjék a száz, illetve ötven képviselői mandátumot. Az előzetes adatok szerint a választásra jogosultak több mint nyolcvan, illetve hetvenöt százaléka vett részt a voksolásban. Ezen hivatalosan nem voltak jelen az EBESZ megfigyelői, de korábbi és jelenlegi politikusok Belgiumból, Görögországból, Olaszországból, Franciaországból bejelentkeztek, és beszámoltak az erre az alkalomra külföldről érkezett több mint száz újságírónak a választási körzetekben szerzett kedvező tapasztalataikról.

Itt Moszkvában bíznak

Egyébként ez már a második választás a szakadár államok történetében. Az elsőre négy éve került sor, nem sokkal azután, hogy az itt élő, döntő részben orosz nemzetiségű délkelet-ukrajnaiak és Oroszország-szimpatizánsok 2014 áprilisában kinyilvánították: el akarnak szakadni Ukrajnától. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a korábbi ukrán alkotmány szerinti autonómiatörekvéseik, enyhén szólva, nem találtak megértésre abban a Kijevben, ahol az előző vezetőket amerikai és európai támogatással, erőszakos úton távolították el 2014 februárjában. Reményt ébreszthetett a donyecki és a luganszki terület csaknem négymillió lakójának többségében a stratégiai jelentőségű Krím Oroszországhoz való visszacsatolása, amit elsöprő többségű népszavazás erősített meg. A Nyugat persze ennek érvényességét sem fogadta el.

Viszont a többség nem a Nyugatra figyel. A „Csak Oroszországra számíthatunk” – gondolatot erősítette, hogy Kijev különféle szankciókat – nyugdíjak kifizetésének visszatartása, utazási korlátozások, a közszükségleti cikkekkel, gyógyszerekkel való ellátás megnehezítése, a hivatalos igazolások kiadásának megtagadása stb. – vezetett be az itt élők ellen. Ezzel párhuzamosan úgynevezett antiterrorista csoportokat vetett be, amelyek – a hivatalos szóhasználat szerint – büntető akciókba kezdtek. Később az ukrán hadsereg alakulatait is a lázadónak tekintett területek ellen használták fel amerikai instrukciók alapján. Ez viszont végképp azt a meggyőződést erősítette a lakosságban, hogy országuk vezetői ellenük vannak. Az ellenállás már-már fegyveres felkeléssé nőtt, amit Moszkva vélhetően hadianyagokkal és szakértőkkel is támogatott és nyilván támogat ma is. Ezen túlmenően pedig Oroszország rendszeres humanitárius szállítmányokkal tette és teszi lehetővé az itteni lakosság túlélését, orvosi ellátásának megszervezését.

Akárhogy is nézzük, az ukrán állam fegyveres harcot vív saját állampolgárai ellen. Emellett a pravoszláv egyházon belüli szakadás előidézésével nem csak arra hív fel – mint ezt Porosenko elnök tette az elmúlt héten –, hogy az ukrajnai állampolgár papok inkább menjenek isten hírével, ha nem akarják elfogadni, hogy ezentúl nem a moszkvai patriarchátushoz, hanem az amerikai és konstantinápolyi közreműködéssel létrehozott kijevihez fognak tartozni. A hasonlat persze sántít, mert a pravoszláv egyházon belül nagyobb az egyes közösségek autonómiája, de olyasmi ez mintha például Orbán Viktor Olaszországba utasítaná ki Magyarországról a katolikus papokat, mert azok a római pápát tekintik legfőbb elöljárójuknak.

Naponta kétszáz ágyúlövés

Minden módon folyik tehát a kiszorítósdi. Közte a lakosság többsége által használt orosz nyelv (mellette a magyar, a román, a lengyel) háttérbe parancsolása. A leglényegesebb persze az, hogy az idestova négy éve folyó, lokális harcok, ágyúzások, mindennapos lövöldözések, nagyrészt civil áldozatainak számát több mint tízezerre teszik. Az iskolákban, kórházakban, családi házakban, üzemekben, hidakban, vasútvonalakban, vízművekben, gáz- és elektromos vezetékekben esett anyagi károk tetemesek. A jegyzetem bevezetőjében említett tévéadásban Jakov Kedmi az ukrán államnak erre, a saját polgárai és a saját országának egyik része elleni hadviselésére is hivatkozott, amikor – az innen elérhető videón 1:16:45-től – a vitában résztvevő amerikai és ukrajnai felek éles közbeszólásaitól kísérve, többek között kifejtette:

Nem a Donyec-medence a probléma, hanem az a junta, amely Kijevben tanyázik. Amely törvénytelenül Európa és az USA támogatásával, újfasiszták közreműködésével szerezte meg a hatalmat. (…) Amikor Hitler hatalomra jutott, mit tett azonnal? Szétverte a weimari német jogrendet. Ám ezt akkor Európa ugyanúgy elfogadta, mint azt, ami ma Kijevben történik. Az a képmutatás, az a látszattevékenység, ami Ukrajna körül ma zajlik, csupán a felelősség elkenését szolgálja. Mert Ukrajna lakossága iránt valójában senki nem érez felelősséget.

Akárhogy is, de ezt támasztja alá, hogy az EBESZ délkelet-ukrajnai megfigyelőinek általam elérhető, utolsó, 2018. november 9-én, 19:30-kor datált jelentése szerint a megelőző huszonnégy órában a donyecki területen körülbelül 260, nagyobb kaliberű fegyverből származó robbanást észleltek, ami több mint a megelőző napok huszonnégy órára eső átlaga. Luganszk körzetében általában kevesebb a belövés, ám a szórványos lövöldözések itt is rendszeresek.

Mindent egybe vetve, a jelek szerint, ebben a pillanatban a geopolitikai játszmák főszereplői a jelenlegi viszonyok fennmaradásában érdekeltek. Feltehetően úgy ítélik meg, hogy Ukrajna délkeleti részén minden jelentősebb változás beláthatatlan nemzetközi háborús konfliktus kiindulópontja lehetne. A lényegében befagyasztott állapot fenntartásába legföljebb az fér bele, hogy a Kreml illetékese nyilvánosan üdvözölje a választásokon Donyeckben győztes Denisz Pusilint, illetve a luganszki Leonyid Pacecsnyikot: „A választásokon való nagy részvétel megmutatta a világnak, hogy a Donyec-medencében büszke és okos nép él.” – hangzik Putyin bizalmasának üzenete. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a környező világnak mikor jön meg az esze. #

CÍMKÉP: A korábbi donyecki szavazáson készült pillanatkép (Forrás: narodna-pravda.ua)

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!