B1 blogcsalád



Putyin cserbenhagyta Orbánt, kiegyezett inkább Macronnal és Merkellel

2019. június 26. - nickgrabowszki

Lehet, hogy mégis el kellett volna kezdenie építeni Paks 2-t. orpu_2_1.jpg

Magyarországon kevés visszhangot kapott, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kedden hosszas és éles viták után visszaadta Oroszország szavazati jogait, amit még 2014-ben, a Krím annektálása után vettek el tőlük.

(Az Európa Tanács egy kormányközi szervezet, nem azonos az Európai Tanáccsal, az Unió kormány- és államfőinek döntéshozó fórumával.)

Különösen érdekes, hogy a magyar képviselők nem vettek részt a döntésben, de utólag - az Azonnalinak nyilatkozva - a fideszes Németh Zsolt ellenezte, a szocialista Gurmai Zita és a jobbikos gyöngyösi Márton viszont támogatta a határozatot. Azaz minden visszakerült a kb. 10 évvel ezelőtti állapotába: a Jobbik és az MSZP látszólag az oroszok oldalára,

a Fidesz pedig Moszkva-ellenes pozícióba.

De mi a pálfordulás oka? Mi történt valójában?

A bennfentes beszámolók egyetértenek abban, hogy az orosz szavazati jog visszaadásáért személyesen a francia állam- és a német kormányfő lobbizott. Amiből az következik, hogy

Macron és Merkel alkut kötött Putyinnal.

Tavasszal tele volt a nemzetközi sajtó azokkal az aggodalmakkal, hogy az orosz szolgálatok dezinformációs kampánnyal próbálják meghekkelni a május végi EP-választást, hasonlóan a 2016-os amerikai elnökválasztáshoz. Még Magyarországra is eljutott a hír, bár nem a kormánypropagandához, természetesen.

Az orosz auto- és kleptokrácia érdekeit nyilvánvalóan egy megosztott Európa szolgálná a legjobban, melynek tagállamait kedvükre tudnák kijátszani (kivásárolni) egymással szemben. Ez pedig egészen akkurátusan egybevág a magukat szuverenistának nevező, valójában etnofasiszta és -populista szélsőjobboldal szándékaival.

Orbán, Salvini, Le Pen, Strache és a többiek célja ugyanúgy az Unió meggyengítése, hogy a zavarosban halászva növeljék a saját hasznukat. Továbbá persze hogy elvessék a későbbi konfliktusok magvát, valamint kiszolgálják az oroszokat. Emiatt igazán várhatták - és várták is - az orosz támogatást a kampányban: egy fakenews-offenzíva mozgósítani tudta volna a valóság tagadására amúgy is fogékony szavazóikat.

  • De a dezinformációs kampány elmaradt.
  • És ennek okán elmaradt a szélsőjobboldali áttörés is.

mamepu.jpgMacron és Merkel megegyezett Putyinnal, és

az Unió megmentése az újfasisztáktól igazán megérte,

hogy egy valójában nem nagyon fontos szervezetben az oroszok visszakapják a szavazati jogukat. (A döntést az oroszországi civil szervezetek sorsával indokolni persze nem több átlátszó blöffnél.)

Putyin alkalmasint ennél többet akart elérni. Például Ukrajna vagy Macedónia átengedését, valamint az uniós kereskedelmi szankciók eltörlését. De ezek helyett csak az Európa Tanács közgyűlésének szavazati jogát kapta.

Presztízsgyőzelem, ami valójában nem sokat ér. Amiért cserébe el kellett - legalább átmenetileg - engednie az európai szövetségesei, az Unió belső árulóinak kezét, és tűrnie az EU egységét.

A várt, de megakadályozott orosz fakenews-kampány egyébként az egyetlen magyarázat arra,

miért reménykedett Orbán Viktor minden racionális prognózis dacára az utolsó utáni pillanatig a szélsőjobboldali áttörésben.

Az oroszok azonban cserbenhagyták, nem segítettek neki. A szélsőjobb nem hogy önállóan, de még a jobbközéppel - esetleg - összeállva is kisebbségben lenne az EP-ben. És a Fidesz-elnök legfeljebb azzal vághatott vissza, hogy Németh Zsolt nem ment be megszavazni azt, amit a németek és a franciák előre láthatóan úgyis átvittek az Európa Tanácsban.

Orbán most néz bambán maga elé. Putyin elárulta őt, elcserélte az Európai Bizottság magának kinézett elnöki posztját némi orosz propagandagyőzelemre és valami piti szavazati jogra Strasbourgban. 

Lehet, hogy mégis el kellett volna kezdenie építeni Paks 2-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2514913178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chrisred 2019.06.28. 09:41:02

@Willkommenskultur: Én azt se, hogyan. Ilyen tekintetben a fidesz-ballib nagykoalíció eredményesen működik már másfél évtizede.

Willkommenskultur 2019.06.28. 09:44:56

@chrisred: Hogyanra ott vannak a vallalkozok, mint penzforras, de nekik most nincs nagyon okuk panaszra, nincs ertelme kockaztatniuk.

Ezen kivul csak NGO penz van, az meg azert eleg keves meg gyanus.

Cycmen 2019.06.28. 09:47:37

@midnightcoder2: "Az amcsiknál mindkét oldal az olajlobby zsebében van. A Putyin elleni hajtóvadászatot mintha Obama kezdte volna..."

Ez a mondatod kissé ellentmondásos, mert nagyon helyesen rámutattál a lobbi tényleges szerepére, de utána az egészet Obamára kented.
Az USA elnök csak kirakatember, ha megpróbál több lenni, akkor abból balhé lesz, lásd Trump bácsi vesszőfutását. Nézzük már meg, hogy Trump ki van kiáltva a világ hülyéjének, a szefó gyanús kis Bokorról pedig soha nem hallhattunk ilyesmit. Az amerikai elnök nem sok mindent szokott elkezdeni, csak amire utasítják! :D

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Arany drága barátom, azt hittem hogy ezt már régen megbeszéltük, ércsed már meg hogy homokszekszuálisan belédestem és érted bármikor felhagyok a hetero életmódommal, hogy napjában többször is jól farbaereszthesselek és minden rendelkezésre álló eszközzel kényeztethesselek! Küld el a címedet a zsindex szerkesztőségébe öklözőzsír jeligére te kis kurva és rohanok hozzád!

Cycmen 2019.06.28. 09:48:16

@midnightcoder2: "Az amcsiknál mindkét oldal az olajlobby zsebében van. A Putyin elleni hajtóvadászatot mintha Obama kezdte volna..."

Ez a mondatod kissé ellentmondásos, mert nagyon helyesen rámutattál a lobbi tényleges szerepére, de utána az egészet Obamára kented.
Az USA elnök csak kirakatember, ha megpróbál több lenni, akkor abból balhé lesz, lásd Trump bácsi vesszőfutását. Nézzük már meg, hogy Trump ki van kiáltva a világ hülyéjének, a szefó gyanús kis Bokorról pedig soha nem hallhattunk ilyesmit. Az amerikai elnök nem sok mindent szokott elkezdeni, csak amire utasítják! :D

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Arany drága barátom, azt hittem hogy ezt már régen megbeszéltük, ércsed már meg hogy homokszekszuálisan belédestem és érted bármikor felhagyok a hetero életmódommal, hogy napjában többször is jól farbaereszthesselek és minden rendelkezésre álló eszközzel kényeztethesselek! Küld el a címedet a zsindex szerkesztőségébe öklözőzsír jeligére te kis kurva és rohanok hozzád!

Cycmen 2019.06.28. 09:49:39

@midnightcoder2: "Az amcsiknál mindkét oldal az olajlobby zsebében van. A Putyin elleni hajtóvadászatot mintha Obama kezdte volna..."

Ez a mondatod kissé ellentmondásos, mert nagyon helyesen rámutattál a lobbi tényleges szerepére, de utána az egészet Obamára kented.
Az USA elnök csak kirakatember, ha megpróbál több lenni, akkor abból balhé lesz, lásd Trump bácsi vesszőfutását. Nézzük már meg, hogy Trump ki van kiáltva a világ hülyéjének, a szefó gyanús kis Bokorról pedig soha nem hallhattunk ilyesmit. Az amerikai elnök nem sok mindent szokott elkezdeni, csak amire utasítják! :D

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Arany drága barátom, azt hittem hogy ezt már régen megbeszéltük, ércsed már meg hogy homokszekszuálisan belédestem és érted bármikor felhagyok a hetero életmódommal, hogy napjában többször is jól farbaereszthesselek és minden rendelkezésre álló eszközzel kényeztethesselek! Küld el a címedet a zsindex szerkesztőségébe öklözőzsír jeligére te kis kurva és rohanok hozzád!

Cycmen 2019.06.28. 09:52:10

A blogmotor is szájbalökhetné a jó édes anyját!

MACISAJT 2019.06.28. 09:57:37

@chrisred: "Olyan besült jóslat, vagy inkább wishful thinking volt, mint Orbántól az, hogy 2017 a lázadás éve lesz, amikor a populisták Nyugat-Európában átveszik a hatalmat."''

Hát: nem.
Elolvasható mit mondott Orbán:
mandiner.hu/cikk/20161215_orban_viktor_2017_a_lazadas_eve_lesz

Cseppet sem besült.

chrisred 2019.06.28. 10:31:16

@MACISAJT: Mit kellene ebből kiolvasni?

MACISAJT 2019.06.28. 10:37:59

@István Tamasi:

Az… A heller ágnesek azzá festették át a lukácsista judeobolsevizmust, oszt mehetett tovább a vircsaft mintha mi sem történt volna…
apró antal pereputtya ma a zabrált szemlőhegyi villából “demokrata”.
földes elvtárs meg vitte a pártdokumentumokat.

A mai pártsajtóban meg Trianon mihez obligát hozzáveri a numerus clausust és auschwitzet:
nepszava.hu/3041178_trianon-unneplese

Hogy milliószámra a kiegyezés után miért özönlötték el éppen ezt a szerencsétlen országot, arról hallgat(nak).

Ugyan kérem.

MACISAJT 2019.06.28. 10:43:31

@chrisred "Mit kellene ebből kiolvasni? "

Egyrészt, el lehet olvasni a Politico marhaságát amire az Orbáni reakció született,
Aztán hogy pontosan mit mondott Orbán:

"
„A Politico szerint a jövő év Soros éve lesz.

Nem az övé lesz, hanem róla fog szólni; a kettő nem ugyanaz. Mert mi a logikus válasz a kialakult helyzetre? Minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák. Ezt már most lehet érzékelni Európában. Felderítik, honnan jöttek a pénzek, milyen titkosszolgálati összefüggések vannak, milyen NGO-k milyen érdekeket képviselnek. A következő év Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni. Ilyen értelemben tehát a Politico jóslata indokolt. (...)

Nem arról van szó, mintha mindenhol egy lázadás törne ki ezzel a status quóval szemben?

De igen. Meggyőződésem, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet. Ausztriában egyelőre sikerült késleltetni. Olaszországban nem tudták leverni, Amerikában nem tudták leverni. Jövőre választások lesznek Németországban, Hollandiában, Franciaországban. Sok minden történhet. Az alapkérdéseket tekintve két lázadás történik egyszerre. Van egyfelől egy lázadás a középosztály részéről. Ennek világgazdasági gyökere van. Amerikában szerintem a középosztály lázadását láttuk, ezért vesztett a Clinton klán. A Brexit is erről szólt. És a legfrissebb elemzések azt mutatják, hogy valami hasonló megy végbe Franciaországban is: a magukra hagyottak, a kiszolgáltatottak keresik a kiutat, és ez a magárahagyatottság válik politikai szavazattá. És van egy nemzeti típusú lázadás is. Az Európai Egyesült Államok hívei most éppen lopakodva csorbítják az egyes nemzetek szuverenitását a menekültügy kérdésében. Hatáskör-átcsoportosításokat hajtanak végre a nemzetek rovására. A nemzetek ez ellen lázadnak. Ez egy valóságos szuverenitásküzdelem. S mindezt körbefonja a politikai korrektség, az elszigetelés, a megbélyegzés elleni szellemi lázadás. Ez a lázadás 2016-ban elkezdődött, jövőre még inkább kiteljesedik, ezért mondom, hogy 2017 a lázadás éve lesz."

Ebben bizony egy fia marhaság sincs.
Ugyanis a lázadás változatlanul tart, több kevesebb sikerrel, de Olaszországban és Franciaországban is fokozódott azóta is a helyzet.

Minden ballib bérretteg 2019.06.28. 10:46:29

Hoppá hoppá.. Az MSZP-sek pénzt ígértek visszalépésért, miután az INdexes hírhamisítók próbálták a ballibek belviszályát a kormányra tolni:

www.origo.hu/itthon/20190626-ujpest-ellenzeki-propaganda-valasztas.html
A volt országgyűlési képviselő egyébként arról is beszámolt, hogy

miután egyértelműsítette, hogy nem lép vissza, burkolt fenyegetéseket kapott, majd miután ezeket is visszautasította, Varju pénzt ígért a visszalépésért, természetesen ő ezt költségtérítésnek nevezte, hogy ne érje kár a visszalépéssel Horváthot.

acycloren 2019.06.28. 10:50:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A posztban szélsőjobboldalizzák, etnofasisztázzák, újfasisztázzák azokat, akiket gyűlölnek a ballibek. Ez gyakorlatilag a náci kártya, a hitlerezés, amit akkor alkalmaz valaki, amikor nincsenek érvei, de el akarja söpörni az ellenfeleit.
Ez egyre kevésbé működik. Merkel hamarosan arra a sorsra jut, mint Hitler, reszketve, remegve elhullik. Vagy megy valami orosz óriáscég felügyelőbizottságába besöpörni a júdáspénzt.
Az ukrán neonácik most úgy érzik, hogy azzal, hogy Oroszország visszakapta az Európa Tanácsban a szavazati jogát, a nyugatiak cserbenhagyták őket.

"Orbán, Salvini, Le Pen, Strache és a többiek célja ugyanúgy az Unió meggyengítése, hogy a zavarosban halászva növeljék a saját hasznukat. Továbbá persze hogy elvessék a későbbi konfliktusok magvát, valamint kiszolgálják az oroszokat."

Azt hiszem a ballibák tényleg semmit se tudnak a rendszerkritikus pártok céljairól. Elő se fordulhat, hogy a rendszerkritikus mozgalmak át akarják formálni az EU-t, hogy az az európai emberek érdekeit szolgálja? Kizárólag az oroszok kiszolgálása és a konfliktusok magvának elvetése lehet a céljuk. Meg a zavarosban halászás, bármit is jelentsen ez. Ez olyan szélsőséges ballib propaganda, ami démonizálja az ellenfelet. Akkor nem kell meglepődni, ha a másik oldal is a legrosszabbat feltételezi rólatok.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.28. 10:51:06

@György Csaba Nagy:

Igazad van, a hazát, de főleg a népet így is el lehet árulni. Főleg a jól fizető araboknak.

BiG74 Bodri 2019.06.28. 10:58:07

@acycloren:
Ez így nagyon gyík! Meg akarja változtatni az eut, meg az európai emberek érdekét akarja szolgálni. Nem mondod!

MACISAJT 2019.06.28. 11:00:11

@acycloren: "Ez olyan szélsőséges ballib propaganda, ami démonizálja az ellenfelet. Akkor nem kell meglepődni, ha a másik oldal is a legrosszabbat feltételezi rólatok. "

Én már többször felajánlottam, az un. rendszerváltás utáni 8+4 év ballib kormányzásából soroljon fel valamelyik hívük öt, nem, három egye fene egy olyan
intézkedést amire párás szemmel emlékezhet az ország, igen , ez a Haza javát szolgálta, ez kiállta az idők próbáját.
Egyszer sem sikerült.

A ballibákról ma "érdemeik elismerése mellett" mi jut automatikusan az emberek eszébe?
Nos, elsősorban a stabil, kiszámítható hazaárulásaik. Ahogyan rohangálnak fűtől-fáig bárkihez és bárhova, az Orbánék vezette Magyarország ellen. Jelszavuk mint az alkoholistáké : mindegy, csak ártson.
Magyarországnak ugyanis ballib hazaárulókból is hagyományosan csakis a legalja jutott.

Másodsorban, az elsővel szoros összefüggésben: több mint másfél évtizedes vesszőfutásaik, csúfos választási vereségeik.

Ezért aztán már nem csupán feltételezésekről van szó.

morph on deer 2019.06.28. 11:07:27

@midnightcoder2:
”Az az orosz katonai potenciál fogja egyszer még megvédeni Európa maradékát.”

Ezt már ismerjük.
Legutóbb is milyen qrva jól sikerült nekik, hát nem?
Egyébként is már alig várom, hogy valaki már megint megvédjen, mert az is hű de jó..! Időnként még mindig felsírok álmomban, ha eszembe jut például Selmeczy Gabriella, mostanában meg kiver a hazaffyas víz, meg a nemzetthy lúdbőr, ha a mi hős vég(bél)vári vitézünk, az orbánviktor akar megvédeni, ha beledöglünk is..! Ez is de jó lesz!

Gondolom az meg nem lehetséges, hogy csak hagyjanak a francba békén már élni, az orbánfélék is, meg a többi bohóc, és valahogy ne védjen már meg valaki mindenáron, mi?
Pedig szerintem inkább a drága jó édes anyukájuknak kellett volna védekeznie, íly módon megvédenie minket ezektől a barmoktól, de nem tette.
Így aztán nincs más hátra, mint egy visszamenőleges hatályú abortusz.
Valami nagyobb, tompa tárgynak látszó bútorral, vagy ami épp akad, amíg nem késő, mielőtt mindenünk rámegy a “védelemre”...

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.28. 11:09:33

"Elő se fordulhat, hogy a rendszerkritikus mozgalmak át akarják formálni az EU-t, hogy az az európai emberek érdekeit szolgálja? "

No fordítsa már elő valaki, de ne homályos körmondatokban, hanem tényekkel, és lehetőleg a sorost, meg a migráncsokat hagyja ki. Vegye azt is figyelembe, hogy az únió az olyan, mint eg focicsapat, államok közös célból létrehozottt egyesülte. Azt is hagyja ki, hogy Orbán szeretne a főnök lenni. De az úniós zsozsót ne felejtse el megemlteni!

Várom az átformálásra vonatkozó orbáni és v4-es érveket. Főleg azt, hogy mi nem tetszik az úniós alapokmányban.

acycloren 2019.06.28. 11:10:19

@BiG74 Bodri: Ugye te is érzed, hogy az pont olyan nagyon gyík, hogy Le Pen, Salvini, Orbán mind sátáni mesterkedők, oroszok érdekeit szolgálja és csak a zavarosban akarnak halászni, elvetni a konfliktusok magvát...
Ez pont olyan leegyszerűsítő, buta, primitív gondolatmenet, mint amikor a fideszesek Gyurcsányt festik le ördögként.
Érvek nincsenek, csak szélsőséges nézőpontok, a másik felet nem kritizálni kell, hanem megkaraktergyilkolni, az általa felvetett érvek, ötletek, megoldások nem is érdekesek (még ha a választókat valóban érintő és érdeklő problémákról is van szó), azokra nem kell válaszokat találni, mert már eleve a kérdésfelvetés is náci, fasiszta, populista. Illegális migráció és iszlamizáció, német-orosz kapcsolatok, mikor mindenki mást letiltanak az oroszokkal való bizniszelésről, európai versenyképesség stb.

Aki ezekről beszél, az nem is lehet más, mint náci.

chrisred 2019.06.28. 11:13:33

@MACISAJT: Marhaság is van benne, például, hogy Trump és brexit a középosztály mozgalma, és nem a közéósztállyal szembeni mozgalom volt. De Fukuyamához hasonlóan a jövőre vonatkozó jóslatokról volt szó, ami se Franciaországban, sem Hollandiában nem jött össze, és Németországban is kismértékű megerősödést hozott a populistáknak.

chrisred 2019.06.28. 11:17:22

@acycloren: "Elő se fordulhat, hogy a rendszerkritikus mozgalmak át akarják formálni az EU-t, hogy az az európai emberek érdekeit szolgálja?"

Jó lenne ilyeneket látni, de azokat nem a "több hatalmat nekem" típusú politikusoktól fogjuk megkapni.

acycloren 2019.06.28. 11:17:23

@morph on deer: Az oroszok valóban elsöpörték a német nácizmust, ha őket vagy a nyugati szövetségeseket kérdezed, akkor megvédték Európát a németektől. Hogy aztán a nyugatiak átengedték az oroszoknak Kelet-Európát, az egy másik kérdés, de azt senki se vonja kétségbe, hogy a németektől megmentették Európát az oroszok. A nyugat meg nem mentette meg Kelet-Európát az oroszoktól, mert egy francia, holland, angol nem akart harcolni egy messzi keleti földdarabért, amit pont az a Vörös Hadsereg foglalt el, ami a közös ellenség, a németek ellen küzdött pár évvel korábban.

ZX 2019.06.28. 11:18:48

@MACISAJT: És a 4+9 év illib kormányzás milyen intézkedést hozott amire párás szemmel kellene emlékezni? A manyup beszántását? A lakás előtakarékosság beszántását? A földek trafikok ellopását? A kaszinók átjátszását? Soroljam még?
Tény, hogy az elkúrók szarul kormányoztak, de a hazaárulást egyelőre csak a gecinek sikerült megvalósítania.

chrisred 2019.06.28. 11:19:19

@acycloren: "Az oroszok valóban elsöpörték a német nácizmust..."

És cserébe hozták a sztálinizmust.

acycloren 2019.06.28. 11:20:24

@chrisred: Több hatalmat nekem típusú politikus Merkel. Német kancellár. Egyetlen uniós szerv vezetésével se bízták meg, nincs felhatalmazása arra, hogy EU-s ügyekben führerkedjen, keleti tagállamokba akarjon migránsokat telepíteni, de mégis megteszi. Olyan hatalmat bitorol, amit nem kapott meg demokratikus úton.

acycloren 2019.06.28. 11:29:29

@chrisred: Igen, de ez csak és kizárólag a kelet-euróoaiaknak fájt. Nyugaton SENKIT se érdekelt, hogy mi lesz Kelet-Európában, az oroszokkal kiegyeztek a britek már a második világháború vége előtt. A nyugatiak örültek, hogy az oroszok megvédték Európát a németektől, más nagyon nem érdekelte őket akkoriban.
Ma is az van, hogy a britek az egész európai buliból kibakarnak maradni, a németeket annyira nem érdekli, hogy mi van Oroszországban, csak jöjjön a gáz, a kelet-európaiakat tüzelik az oroszok ellen (a románokat, baltiakat, lengyeleket sikerrel, a magyarokat, bolgárokat annyira nem sok sikerrel), valójában Putyin uralma pont annyira másodrangú kérdés a nyugatiaknak, mint anno Sztálin diktatúrája volt. A lényeg, hogy Oroszországtól megkapják, amit akarnak (régen a németek elleni tízmilliós emberáldozat, ma meg a piac és a nyersanyagok, földgáz). Hosszútávon az európai multik abban érdekeltek, hogy az orosz piacon profitot arassanak le, mielőtt azt a kínaiak einstandolják.

chrisred 2019.06.28. 11:30:03

@acycloren: Tudtommal az Európai Tanács tagja, az Európai Unió Tanácsában népességszám alapján a legnagyobb szavazatszámmal rendelkező kormány vezetője, és a német kormány a menekültválság idején inkább elvitt migránsokat a kelet-európai térségből.

chrisred 2019.06.28. 11:40:53

@acycloren: Csak tisztázzuk, az oroszok kiegyeztek a németekkel 1939-ben, és kezdtek szépen kiharapdosni részeket itt-ott az európai államokból (Lengyelország, Finnország, Románia). Aztán megtámadták őket a németek, és saját magukat kellett védeniük, amihez böven kaptak segitséget a szövetségesektől. Miután a németek keleti frontja a normandiai partraszállás után összeomlott, újból gőzerővel nekiláttak, hogy minél nagyobb részt szerezzenek meg Európából. Amit egyetlen nyugat-európai állam sem tudott volna megakadályozni, irreális, hogy a brit, holland és a francia haderő bármilyen ellenállást tudott volna tanúsítani a Vörös Hadsereggel szemben.

acycloren 2019.06.28. 11:45:22

@chrisred: Valójában a nyugatiak szabad kezet adtak az oroszoknak Kelet-Európában. Churchill és Sztálin megegyezett Európa háború utáni felosztásáról. Ennyi.

chrisred 2019.06.28. 11:48:50

@acycloren: Volt egy megegyezés, amit senki nem tartott be.

Cycmen 2019.06.28. 12:05:42

"Putyin cserbenhagyta Orbánt, kiegyezett inkább Macronnal és Merkellel"

Mennyire érdekes, hogy a libsiprolik most nem kezdték el Putyincsicskázni Macront és Merkelt, ahogy Orbánt szokták. Idióták.

Cycmen 2019.06.28. 12:09:30

@ZX: "A földek trafikok ellopását?"

A földeket elkezdték felvásárolni külföldiek, trafikok meg gyakorlatilag nem is léteztek már!

MACISAJT 2019.06.28. 12:46:47

@ZX"És a 4+9 év illib kormányzás milyen intézkedést hozott amire párás szemmel kellene emlékezni?"

1. Kettős állampolgárság.
2. Államháztartás rendbetétele ( 2004-től, az EU-ba való belépéstől az ország túlzott deficit eljárás alatt állt).
3. Munkanélküliség és infláció rekordszintekre való csökkentése.
4.Devizahitelesek kimentése a tudatos csapdából.
5. Közmunka bevezetése , a segélyezés helyett.
6. Családtámogató adórendszer, 15 százalékos SZJA, 10%-os társasági adó.
7. Lakástámogatási CSOK és jelenleg a vidéki CSOK.
8.Az összes ballib torzó befejezése, Demszkigrád sebeinek befoltozása, négyes metróstól, hármas metrós felújítástól.
9. A ballibák által elkótyavetyélt állami vagyon részben vagy pl. közszolgáltatók esetében teljes visszaszerzése.
10.Az illegális migráció megfékezése.
11. A filmipar, a sport, általábaan a kultúra páratlan mértékű felvirágoztatása, a Trianonnál önhibájukon kívül határokon kívül rekedt magyarok támogatása.

Bónusz. +1.
Hogy nem "ezek" vannak hatalom. Hogy nem a stirák és honkucek kormányoznak, hanem ők ajvékolnak naponta minden hullámhosszon.
Priceless.Megfizethetetlen.

MACISAJT 2019.06.28. 12:48:19

Itten kérem diktatúra van...:P

Ha egy elmebeteg "divattervező" 9.900 forintért árul pólókat:
empire.herczegzoltan.hu/termekkategoria/polok/
akkor az rendben van.

Ha az utcákon , bárhol Londontól Párizsig vagy akár Floridáig valami elmeroggyant ezzel szórakozik, akkor ezen örvendezik a komplett ballib média:
index.hu/kulfold/2019/01/14/elkeszult_a_vilag_legnagyobb_o1g-felirata/

Ha egy nyomorult agyhalott trágárkodik köztéren egy tüntetésen, akkor azt fogadja timmermans EP alelnök úr...
Ha pedig a köztársasági elnököt nyilvánosan bajszos szarnak nevezik, az maga a demokrácia. Pardon, elfelejtettem, itt diktatúra van.

De ha egy Bayer egy zazriveczet legecziz-szaroz, amúgy érdemei elismerése mellett, akkor rögtön pattan baka főbíró@ co. és közli hogy ez példátlan sértés és hogy " az O1G-s transzparensek általános politikai állásfoglalást, azonos politikai csoporthoz való tartozást fejeznek ki, nem pedig egy konkrét személyre irányulnak. "

Hogy mely politikai csoporthoz való tartozást fejez ki az O1G ? Netán a gecizők kasztjához való tartozást? Ezt nem tudtuk meg a baka(fántosoktól).

Muhaha

BiG74 Bodri 2019.06.28. 13:09:34

@acycloren:
Sok nácizás jót tesz a náciknak, mert a végén senki nem tud különbséget tenni, és a nácinak az a legjobb álarc, ha duzzogva lenácizza saját magát.
Mikor derül ki egy nácról, egy jobb-bal politikusról, hogy nem a nemzet megmentője, vezetője, hanem egy aberrált állat? Ő hisz az igazában, néhány hasonló hisz benne, néhányan kussolnak, néhányat pedig partvonalon túlra szorítanak. Ki mondja meg előre ki viszi sírba a nemzetet?

BiG74 Bodri 2019.06.28. 13:11:53

@MACISAJT:
Miért nem perel és szerez igazat magának a "bajszos szar"?

BiG74 Bodri 2019.06.28. 13:18:44

@acycloren:
Ráadásul, ha jól megnézem, igen sokan bele vannak szerelmesedve a ruszkikba, itt a komment szekció fityiszes oldalán. Tipikus hagyjuk már a történelmet, hazudjunk egy kicsit, mert fúj unijó. Változtassuk meg! Mire? FÁK-ra?
Ráadásul aranyos, hogy ez féloldalas történelem értelmezés a mostani illiberális jobb oldalról erősen hajaz a múltbeli komcsi nagy-bölcs testvér éltetéséhez. Kac-kac.
Hofinak van erre egy jó mondása...

konrada 2019.06.28. 13:28:46

@BiG74 Bodri:
...ez a légy, meg a sas esete.
A sz.r akkor is sz.r marad, ha nem piszkálják, de akkor is, ha körül ugrálják, és mutogatnak rá, ettől az állaga ugyanaz marad, csak feleslegesen fontossá teszik.

...szóval feleslegesen nem érdemes pörögni rajta, mert abból legfeljebb azt látják, hogy kicsinyesen minden sz.rból ügyet csinál, miközben annak az álagán nem változtat...

morph on deer 2019.06.28. 13:45:12

@acycloren:
“...oroszok érdekeit szolgálja és csak a zavarosban akarnak halászni, elvetni a konfliktusok magvát...”

És nem ezt teszik?
Most komolyan, mi másra jó amúgy, hogy kábé mnden létezhető közös lépést megvétóz orbán, mindent, ami az únió együttműködését feltételezi?

“Mert az nem Magyarország érdekeit szolgálta volna” - mondta a sötét parasztja... (sakk-mondom én)
Azaz: nem CSAK Magyarországét, hanem esetleg néhány többi országét is, és nehogy már valaki is véletlenül jobban járjon, ugye.

Meg egyébként is, honnan lehetne tudni, hogy létezünk, ha nem akadékoskodnánk állandóan! Még a végén csak átnéznének Felcsút gyöngyén azok a fránya úri népek ott Brüsszelben, ha nem óbégatna állandóan valamiért..!

Oh, but wait!
Hiszen egyfolytában átnéznek rajta!
Talán nem vált be a felcsúti stílus?
Ezt neeem hiszem eeel!

acycloren 2019.06.28. 13:50:01

@BiG74 Bodri: Azt kellene átlátni, hogy a balliberált oldal hamis dilemmát állít az emberek elé. Szerintük vagy merkelista-macronista unióban élünk vagy FÁK-hoz csatlakozunk (utóbbit szerintük Orbán akarja, sőt, egy követ fúj a ruszkikkal). Közben kiderül, hogy a németek egyáltalán nem szakítottak meg kapcsolatokat ruszkikkal, ők folyamatosan nyalják az oroszok, kínaiak seggét, Iránnal bizniszelnek, a dalai lámát szájbaszarják a legfelsőbb szinteken is. Az van, hogy a német multik kedvéért bármit megtesz Merkel.
Az meg hülyeség, hogy Magyarország a FÁK-hoz csatlakozna. Eleve a szovjet megszállás 40 éve alatt se merült fel a Szovjetunióhlz csatlakozás, akkor most hogy merülhetne fel a FÁK? Nem is értem. A rendszerkritikus erők az EU-t akarják megmenteni a nagytőkések, német ipari- és financtőke és az ő zsoldjukban álló politikusok ámokfutásától.
Merkel úgy vonul be a történelembe, mint aki előidézte a migránsáradatot. Európai vezető politikusként letehetett volna emlékezetesebb tettet is az asztalra...

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.28. 13:57:17

@acycloren:

Baszod a német választóktól sokkal nagyobb felhatalmazást kapott, mint Orbán a fidesz rajongóktól, meg tőled. Már cska a két állam méreteit is nézve.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.28. 13:59:10

@Cycmen: "A földeket elkezdték felvásárolni külföldiek,"

Jaja, Mészáros már a románoknál földesurazik.;D

MACISAJT 2019.06.28. 14:00:10

@morph on deer: "Oh, but wait!
Hiszen egyfolytában átnéznek rajta!
Talán nem vált be a felcsúti stílus?"

Milen igaz...Egy folytában átnéznek rajta:-)

magyarnemzet.hu/belfold/orban-viktorral-is-egyeztetett-macron-6972080/

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.28. 14:01:22

@acycloren: "Merkel úgy vonul be a történelembe, mint aki előidézte a migránsáradatot."

Ez a titulus talán Orbánt illeti, aki nem tett semmit, hog a magyar határon megálljanak a migráncsok. Már csak akkor volt nagy a szája, amikor sok százezret elbuszoztatott az osztrákokig.

ZX 2019.06.28. 14:06:54

@MACISAJT:
1. Kettős állampolgárság.
Csak épp nem szeretetből, hanem szavaztavásárlás miatt osztogatnak magyar útleveleket.
2. Államháztartás rendbetétele ( 2004-től, az EU-ba való belépéstől az ország túlzott deficit eljárás alatt állt).
Csak épp nincs pénz se kórházra, se oktatásra. A gazdaság továbbra is sérülékeny, egy válság újra csődközelbe juttatná az országot, mert szerkezeti vátás továbbra sincs.
3. Munkanélküliség és infláció rekordszintekre való csökkentése.
A számok kozmetikázásval igen. A munkanélküliségt meg az elvándorlás miatt csökkent.
4.Devizahitelesek kimentése a tudatos csapdából.
Kár, hogy nem igaz.
5. Közmunka bevezetése , a segélyezés helyett.
Részben jó, de a megvalósítás szar, arra persze jó, hogy új feudalista rendszer épüljön ki.
6. Családtámogató adórendszer, 15 százalékos SZJA, 10%-os társasági adó.
Akkor a lakáselőtakarékosságot miért kellett beszántani? Adó meg ugyanannyi mint előtte, csak máhogy szedik be.
7. Lakástámogatási CSOK és jelenleg a vidéki CSOK.
Tök jó, csak sokan akik felvették rájöttek, hogy nagy átverés. Bizonyos rétegnek persze jó.
8.Az összes ballib torzó befejezése, Demszkigrád sebeinek befoltozása, négyes metróstól, hármas metrós felújítástól.
Hagyjuk a porhintést.
9. A ballibák által elkótyavetyélt állami vagyon részben vagy pl. közszolgáltatók esetében teljes visszaszerzése.
Államosítás jó komcsi módra? Hmmm....
10.Az illegális migráció megfékezése.
Ja, mind a 12.000 km-t megvédi a 200 km-es kerítésünk azoktól a migránsoktól akik nem is jönnek. A többieket mi vonatoztattuk, vagy telepítettük az országba.
11. A filmipar, a sport, általábaan a kultúra páratlan mértékű felvirágoztatása,
Andy Vajna jó munkát végzett de milyen áron? a Trianonnál önhibájukon kívül határokon kívül rekedt magyarok támogatása. Szavazatvásárlásért.

Hát, egyiktől sem párásodott be a szemem.

Cycmen 2019.06.28. 14:11:22

@látjátok feleim szümtükkel: És akkor mi van ? Magyar földet ne vegyen idegen, elmehetsz a picsába a Mészárosozásoddal!

MACISAJT 2019.06.28. 14:17:27

@BiG74 Bodri: "Ráadásul, ha jól megnézem, igen sokan bele vannak szerelmesedve a ruszkikba, itt a komment szekció fityiszes oldalán. Tipikus hagyjuk már a történelmet, hazudjunk egy kicsit, mert fúj unijó."

Szerelmesedve? A ruszkikba? Hát kik voltak nemrég még a moszkoviták? Csak nem a mostani brüsszeliták? Nahát!

Amúgy meg, csak megjegyzem : a szovjetek, pláné a 80-as évektől nyilvánosan soha nem engedtek meg maguknak olyan pofátlanságokat Magyarországgal szemben mint a mostani brüsszeliek...

Tessék megnézni a ballibák médiumait: kárörömmel, kéjelegve osztanak meg rendszeresen újabb és újabb Magyarorszőg vagy bármely nem "liberális" vezetésű állam ellen hozott brüsszeli gusztustalanságot.
A kötelező migránskvótától kezdve a kötelező magánnyugdíjpénztárig c. balkanikumig, amit még a költségvetési hiány terhére sem engedtek elszámolni, kilenc ország kérése ellenére(mondjuk erre rákúrtak, mert mikor Orbán meghallotta a "nyet" választ a liberélis finn olli rehn ettárstól, azon nyomban hazajött és kivágta az egészet a picsába), naponta jönnek az újabb dörgelemek, aggódások és figyelmeztetések.
Kiktől, vazze? Hazájukban is már rég megbukott timmermansoktól, verhofstadoktól, weber szintű nímandoktól, engelektől, szar hentiniktől,kohn banditáktól.

Hol, volt ilyenekről szó a 2004-es csatlakozáskor? Lebontatták vámjainkat, átadtuk piacainkat és jól képzett munkaerőnket, világos volt hogy paralimpikonok voltunk egy rendes versenyben ahol még a földjeinket is gombokért vásárolták fel, "zsebszerződésekkel".
És most az agyonvert judeobolsevikokért aggódnak, a szabad népért a zsidó csaló káderképzőért és a "demokráciájért". Azok akiknek szavuk nem volt a gyurcsanizmus alatt tönkretett országért,a rendőr terror ellen.

Na ne már. Csoda hogy ezeket utáljuk, nem az uniót mint intézményt?

MACISAJT 2019.06.28. 14:25:24

@ZX: " Szavazatvásárlásért." "Csak épp nem szeretetből, hanem szavaztavásárlás miatt osztogatnak magyar útleveleket."

Mivel ez a marhaságot kétszer is leírtad, erre még válaszolok is( a többire nem, az ilyen "érvekre" hogy kár hogy nem igaz stb. nincs is mit).

Na szóval, a szavazatok kérdése.
index.hu/belfold/2014/03/25/nem_a_hataron_tuliak_dontik_el_a_valasztast/

Ebből idéznék:
"Az biztosnak látszik, hogy nem az ő szavazatuk fogja eldönteni a győzelmet: ha a minden regisztrált határon túli részt is vesz a választáson, és mindegyikőjük a Fideszre szavaz, ez 64 százalékos hazai részvétel mellett is – ekkora volt 2010-ben az első fordulóban a választói aktivitás – csupán egy szavazatot jelent a kormánypártnak."

Vagyis a határon túliak, akárhányan is szavaznának, max. 1-2 mandátumot jelent, az is listán. Ennyit a szavazat vásárlási legendákról.

"Hát, egyiktől sem párásodott be a szemem. "

Az a jó. Lásd mg a bónusz +1.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.06.28. 14:37:24

@MACISAJT: "nyilvánosan soha nem engedtek meg maguknak olyan pofátlanságokat Magyarországgal szemben mint a mostani brüsszeliek..." - Ja, titokban csinálták. Mert az úgy demokratikusabb. Különben mire gondoltál?

ZX 2019.06.28. 14:40:02

@Cycmen: Csak a műkörmös ugye?

ZX 2019.06.28. 14:41:57

@MACISAJT: És ha azon az 1-2 mandátumon múlik a 2/3 akkor igenis sokat számít.

MACISAJT 2019.06.28. 14:49:23

@ZX:

Hogyne. A legkisebb is számít8 Tesco).

Valójában : tetszettek volna 1. nem elkúrni ahogy. De el tetszettek 2. Tetszettek volna nem nemzetárulni 2004 december 5-én. De tetszettek. Mi az hogy nagyon is.

Így aztán a határon túli magyarság, igencsak demokratikusan, ezzel az országgyűlési választásokon elért max. 1-2 listás szavazataival ezek miatt bosszút áll rendre a ballibákon.
Mit ne mondjak: bőven megérdemlik.

MACISAJT 2019.06.28. 14:57:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Arra gondoltam, hogy amit pl. a verhofstadtok, timmermansok, kohn banditák,szar hentinik, tavaresek, engelek, etc. nyilvánosan megengedtek maguknak Magyarország8 ráadásul demokratikusan megválasztott) vezetőjével szemben, azt legutóbb a szovjetek 1953-ban engedték meg maguknak:

Sztálin 1953. március 5-i halála után pozíciója hirtelen meggyengült; egy pártdelegációval az 1953-as „választás” után alig egy hónappal júniusban Moszkvába rendelték, ahol a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetői szándékosan a vezetőtársai előtt súlyos személyes bírálatban részesítették a „beképzelt, (...) kollektív módon dolgozni képtelen” Rákosit. Berija igen ingerült hangon hozta Rákosi és a magyar küldöttség tudomására, hogy olyan miniszterelnök kell, aki nem zsidó. Ezért kormányfői posztjáról Nagy Imre javára le kellett mondania, majd a Központi Vezetőség június végi ülésén önkritikára kényszerült, igaz ez utóbbi gesztus olyan titokban történt, hogy gyakorlatilag a hatalom legszűkebb felső vezetői körén kívül mások nem (még a párttársak sem) tudtak róla. A párt vezetője ő maradt ugyan, de már első titkárként, a főtitkári tisztséget megszüntették. " (wiki

ZX 2019.06.28. 14:59:53

@MACISAJT: 1. én biztos nem kúrtam el semmit, még csak nem is szavaztam soha az elkúrókra, sőt 2002-ig fideszes voltam. Ezt benézted.
2. 2004-ben nem mentem el arra a bizonyos szavazásra, mert ostoba néphülyítésnek tartottam az egészet mindkét oldalról. Ezt is benézted.

A határon túli magyarok ne a más faszával verjék a csalánt. Én eddig úgy voltam vele, hogy szerencsétlenek mert át lettek baszva és le lettek szakítva az anyaországról, és de jó lenne ha......de a fidesz elérte azt, hogy szőrös talpú románnak, ukránnak, szlováknak és szerbnek tartsam őket akik bele pofáznak más országok dolgába.

chrisred 2019.06.28. 15:26:21

@MACISAJT: Rákosi, mint demokratikusan megválasztott vezető. :)

acycloren 2019.06.28. 16:05:32

@látjátok feleim szümtükkel: Orbán a körülmények áldozata volt és azt tette, amit tennie kellett. Pont, mint a második világháborúban Magyarország. A náci németek döntöttek, a magyarok meg mentették a menthetőt, de a németeknek ellenállni nem nagyon lehetett akkor se, ma se. Orbán minél gyorsabban eltavolította az országból az iszlamistákat, akiket Merkel hívott be Európába, ezt tudta tenni. Ha a határon agyonlőnek pár iszlámot, akkor talán megáll az áradat, de azzal kivívta volna a nemzetközi hiszteroliberálisok haragját. Merkelnek ezt sose fogják elfelejteni az európaiak. Amerikában is erről ismerik, semmi másról.

Ami a lényeg, hogy az iszlámisták oda kerültek, ahova menni akartak, Németországba, ahova a németek meghívták őket. Minden a helyére került.

acycloren 2019.06.28. 16:13:38

@morph on deer: Nem személyesen Orbantól fél a brüsszelita elit, hanem attól a trendtől, ami a nép érdekeit szem előtt tartó politikusokkal (populisták) elindult Európában, Brazíliában és az USA-ban. Hogy az emberek dönthetnek úgy is, hogy rendszerkritikus vezetőket választanak. Orbán egy kis ország vezetője, a német karvalytőke mozgatja a szálakat Kelet-Európában, korlátok közé van szorítva a cselekvése.
Orbán elsődleges célja Magyarországon választásokat nyerni. Ezt teljesíti. Közben meg a korábbi ellenfelei az európai elitben a saját országaikban felsültek.

ZX 2019.06.28. 16:33:11

@acycloren: Orbán és haverjai mindent szem előtt tartanak (leginkább a pénzt) csak a nép érdekeit nem.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.28. 17:15:22

@acycloren:

Merkel nem hívta a migráncsokat. azokat orbán és déli haverjai engedték rá a nyugati országokra. ez akkor is tény, ha needd nem tetszik. Amikor meg már ott voltak, két útja volt, vagy visszatoloncolja hozzánk, mert ugyé schengeni határ voltunk a szerb határnál, vagy befogadja őket. Velünk csajk jót tett azzal, hogy befogadta őket.

BiG74 Bodri 2019.06.28. 18:43:19

@acycloren:
Nézd, én a kommentelőkről beszélek. Lásd fentebb is a hagymázas megemlékezést a szovjet éráról és a fúj brüsszelről. Azt, hogy az orosznak jelenleg még a Krím is szopás, az nem jelenti azt, hogy nem akar páros lábbal ugrálni a pocsolyában azokban a kis országokban akik papíron más érdekszférába tartoznak.
Hogy orbanescu mit akar? Lavírozni! De Magyarország nem tényező, amit egy német eljátszhat, annak nálunk farkalás lesz a vége, és mi leszünk a rossz végén.
Értem, hogy felhozod a magukat liberálisokhoz soroló agyhalottak sikongását, de attól, hogy a vektor nem akar putyin protektorátus lenni, még simán elérte, hogy az illiberális agyhalottak jelenleg is szívesen lépnének ki az unióból és lennének szabad!független! társult FÁK tag.
Ez pont olyan taszító és veszélyes, mint az unión belül nem élni a még létező demokratikus eszközökkel.

A rendszerkritikus erők tarthatnának távolságot attól a néptől, amelynek dicső történelme szerintem elég undorító, de melynek stációi között láthatóan deformálódtak a demokráciát sose látott emberek. Az illiberálisnak nevezett emberek jelentős része szégyenlősen, aljasul képtelen kimondani, nem kér a demokráciából. Hogy mennyire átgondoltak ezek az emberek, az ő dolguk, de egy olyan rendszerben hallathatják az akaratukat, egy olyan rendszerért amiben kurva nagy kuss lenne nekik. De szerintük, mint igaz magyarokra ez nem lenne igaz, mert csak a nép ellenségeit (aktuális) hallgattatnák el, azaz nem őket. Ezt minek ragozzam tovább?

MACISAJT 2019.06.28. 20:56:36

@látjátok feleim szümtükkel: "Merkel nem hívta a migráncsokat"

Nos, Hülye úr, a valóság ezzel szemben hogy Merkel 2015 augusztus 31-én emlékezetes módon behívta a "menekülteket":

„Wir schaffen das!“ ist ein Ausspruch, den die deutsche Bundeskanzlerin Angela Merkel in der Bundespressekonferenz am 31. August 2015 im Hinblick auf die Flüchtlingskrise in Europa ab 2015 und die Aufnahme von Flüchtlingen in Deutschland geäußert hatte und der seitdem in den Medien und in der politischen Auseinandersetzung weitreichenden Widerhall gefunden hat. Er gilt als Kern-Slogan bzw. Soundbite der „neuen Willkommenskultur“. Sie wiederholte den später vielfach kritisierten Satz mehrmals, unter anderem beim CDU-Bundesparteitag am 14. Dezember 2015.

Das Zitat aus der Bundespressekonferenz vom 31. August 2015 ist in der Folge immer wieder verkürzt wiedergegeben worden. Wörtlich sagte die Bundeskanzlerin: „Deutschland ist ein starkes Land. Das Motiv, mit dem wir an diese Dinge herangehen, muss sein: Wir haben so vieles geschafft – wir schaffen das!“

MACISAJT 2019.06.28. 21:02:29

@MACISAJT:

És figyeljük a kronológiát:

2015 augusztusának végén Angela Merkel nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a Szíriából érkezettek esetében nem küldi vissza a menekülteket abba az EU-s országba, ahol beléptek. Amikor Angela Merkel nyilatkozatának és a magyar határzár építésének híre eljutott a migránsokhoz, onnantól kezdve a többségük vagy megtagadta a magyarországi regisztrációt és a Magyarországgal való együttműködést, vagy regisztrált, de azok közül, akik regisztráltak és menedékkérelmet adtak be, sokan nem várták meg kérelmük elbírálását, hanem még az elbírálás előtt elhagyták az országot. 2015. szeptember 2-áig 159 968 illegális határátlépést regisztráltak Magyarországon, de csak 148 643 menedékjog iránti kérelem érkezett.[ 2015. augusztus végétől kezdődően Magyarország az uniós menekültügyi jogszabályok miatt csak úti okmánnyal és érvényes vízummal szerette volna továbbengedni a migránsokat, ezért a Keleti pályaudvaron feltorlódó migráns tömeg tüntetésbe kezdett.Többek között emiatt, valamint az illegális határátlépések, és a gyűjtőpontokról való kitörések miatt a kialakult helyzetet Orbán Viktor miniszterelnök migránsok lázadásként értékelte.

2015. szeptember 3-án Orbán Viktor védte a kerítést, rámutatva a Keleti pályaudvaron kialakult káoszra, és kritizálta, hogy egyes országok nem akarják lebeszélni a migránsokat arról, hogy Európába jöjjenek. Ugyanezen a napon a rendőrség a vonatra felterelt migránsokat megpróbálta Bicskénél leszállítani, és az ottani menekülttáborba vinni, de a migránsok nem voltak hajlandók leszállni. A vonat nem mehetett tovább.[106]
Migránsok gyalogos vonulása Ausztria felé Magyarországon keresztül (2015)

2015. szeptember 4-én migránsok ezrei indultak el a Keleti pályaudvartól gyalog Ausztria és Németország felé.A magyar rendőrség felügyelte a vándorlást, és részleges útlezárásokkal próbálta biztosítani a vándorlási útvonalon haladó tömeg biztonságát, majd aznap éjjel a magyar kormány úgy döntött, hogy a gyalogos vándorlás és a közlekedési káosz megszüntetése érdekében buszokat küld, így az éjszaka a BKV és BKK-nak allválalkozó Volánbusz autóbuszai érkeztek meg a Keleti pu.-hoz hogy elszállítsák az illegálisan vándorlókat Hegyeshalomig, Ausztria határáig.

2015. szeptember 5-én Angela Merkel újabb nyilatkozatot tett közzé, mely szerint „a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja”. Ennek hatására még több migráns indult meg Magyarországon keresztül Németország felé, Băsescu volt román elnök pedig kijelentette, hogy Schengen és a Dublini Egyezmény összeomlott.

Szeptember 15-én Magyarországon életbe lépett az úgynevezett „jogi határzár”, vagyis éjféltől szigorodtak az embercsempészés büntetései, és azóta kiutasítással jár a műszaki határzár megrongálása és átlépése. Ugyanezen a napon a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett ki,melyet három nap múlva Baranya, Somogy, Zala és Vas megyére is kiterjesztett.

Szeptember 16-án a röszkei határátkelőnél erőszakba torkolló összecsapás történt a migránsok és a magyar rendőrök között, melynek során több száz ember sérült meg.
( forrás: wiki)

BiG74 Bodri 2019.06.28. 21:33:12

@MACISAJT:
Mondjuk egyszerűbb lett volna a déli határtól azonnal átszállítani a migránsokat, kerítés helyett és várni, hogy mikor zárja le a határait Ausztria.
Félre értés ne essék, nem azt gondolom a migrincsekről mint te, de Merkela néni balfaszságáról ugyanazt. Merkela néni van olyan hasznos az eunak, mint gyurcsány és a maszopos ( most már fityiszes) gondos politikusok Magyarországnak. Közösen pedig a demokratikus szabályok lejáratásának csúcsmanagerei.

m54 2019.06.28. 23:59:40

@Veszéjben a lyogállamiság !: A nagy létszámcsökkenés az eü.-ben 2006-2008 között volt, az bizony még nem a szabad munkaerő-vándorlás időszaka volt.
Valamint arra az időszakra esik egy jelentős ágyszámcsökkentés is!

www.pharmindex-online.hu/img/upload/migration/agyszamok-d0000063Edcdf71065097.jpg
(A másik jelentős csökkentő az MSZP-SZDSZ kormány volt '97-ben.)

m54 2019.06.29. 00:13:57

@MACISAJT:
Azért Gyurcsány nem semmi történelmi értéket produkált!

index.hu/gazdasag/2017/12/22/gyurcsany_ferenc_vezeto_politikus_gdp_novekedes_tanulmany_kutatas_william_easterly/

Bekerült a világ 25 legrosszabb vezetője közé!

Egyik módszertan szerint:
img.index.hu/imgfrm/6/0/2/2/IMG_0015626022.jpg
másik módszertan:
img.index.hu/imgfrm/6/0/2/3/IMG_0015626023.jpg

acycloren 2019.06.29. 01:00:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ha a fogamzásgátlás a 21. században emberfeletti teljesítmény, akkor vállalom, hogy Superman vagyok.

@látjátok feleim szümtükkel: Merkel hívta be a migriket. El se indultak volna a hívása nélkül. Orbánt kész helyzet elé állította a német hatalmi elit refugeeswelcome mantrája. Orbán azt csinálta, amit kellett, átengedte a hordát a németek felé.

acycloren 2019.06.29. 01:35:57

@BiG74 Bodri: A demokrácia révén került hatalomra Orbán. Minden ellenkező híresztelés ellenére nincs diktatúra, csak senki se akar az ellenzéki gittegyletekre szavazni.
A korrupció láthatólag nem izgatja már a magyar embereket, mivel a rendszer részévé tették. Ez van amúgy mindenütt, ha a korrupció nem a mindennapi életben jelentkezik, hanem a magas politikában, akkor az embereket nem nagyon érdekli. USA-ban is ez van, az átlagember nem találkozik korrupcióval, de a jogszabályokat az óriáscégek jogászaival közösen írják meg a politikusok, lobbisták. Orbán legnagyobb érdeme, hogy a kis napi szintű korrupciót felváltotta a magas szintű, ez pedig javítja az emberek közérzetét. Az ember ilyen, ami nem zavarja a napi életben, az kevésbé fontos. Orbán tehát demokratikusan választott vezető és az EU tagja marad Magyarország. Minden más csak balliberált fantáziálás.

"az illiberális agyhalottak jelenleg is szívesen lépnének ki az unióból és lennének szabad!független! társult FÁK tag." - Senki, még a Jobbik se akart kilépni az EU-ból. Senki se akar csatlakozni a FÁK-hoz. Tényleg. Még azokat a kelet-ukrajnai oroszlakta területeket se kebelezi be Oroszország, amiket az ukránok képtelenek visszaszerezni.
Nem is értem miről beszélsz. Van olyan magyarországi rokonom, aki nagy MIÉP-es volt, ő se akart sose Oroszországhoz csatlakozni. Pedig ő aztán utálta a ballibeket, a zs.dókat, a háttérhatalmat, a New York-Tel Aviv tengelyt, mindenkit. De ez nem akadályozta meg, hogy német cégnek dolgozzon mérnökként. Imádta a palesztinokat, mert odavertek néha Izraelnek, olvasta a Magyar Fórumot, de a migrikről hallani se akart. Van Magyarországon pár száz elmebeteg, akik lakótelepi kocsmák műbőr székein ülve ábrandoznak arról, hogy milyen jó lenne a FÁK-ban. Aztán elfogy a sörük, kell menni haza, az esti lakótelepi kutyaszaratással egybekötött filozofálgatásból vissza a valóságba, az asszony mellé a paprikáskrumpli szagba.

"A rendszerkritikus erők tarthatnának távolságot attól a néptől, amelynek dicső történelme szerintem elég undorító, de melynek stációi között láthatóan deformálódtak a demokráciát sose látott emberek." - Szerintem egy nép se rosszabb a másiknál. Vannak gazemberek, de egy teljes nép nem lehet rossz. Más kultúra. Az oroszok tényleg más kultúra, már az ukrán is nagyon különbözik a magyaroktól. Bármilyen furcsa, a magyar egy nyugati nép (civilizációs felosztás szerint), a román, ukrán, orosz meg az ortodox kultúrkörbe tartozik. Esélytelen, hogy civilizációt váltson Magyarország.

Ha undorító történelmet akarsz, akkor elég Németországig menni. A 20. század legbrutálisabb diktatúráját sikerült a német népnek összehozni, akármennyire is bizonygatják ma, hogy az ő nagyapjuk ellenálló volt és titokban Hitler megölésére készült.
Undorító történelemért mehetsz a franciákhoz is. Nézd meg mit tettek Észak-Afrikában és miért gyűlölik őket Algériában.
A britek se voltak finomkezű gyarmattartók. A belgák legendásan brutális uralma Kongóban szintén gyomorforgató.
Oroszországban az a helyzet, hogy gyarmatok híján a saját népét nyomta el és zsákmányolta ki a hatalom.
A britek, hollandok, belgák, portugálok, franciák szerencsés helyzetüknél fogva tudtak kizsákmányolható gyarmatokat szeretni és nem a saját lakosságukat irtották, nyomorították meg. De azért a britek más fehér embereket is lenyomtak, ha alkalmuk volt rá: az íreket évszázadokig állatokként kezelték, majd koncentrációs táborokba terelték a búrokat.
Ja, a németek is kivették a részüket Afrika népirtásaiból (Herero népirtás: en.m.wikipedia.org/wiki/Herero_and_Namaqua_genocide).

Az orosz elit meg jobb híján a saját lakosságát tartotta rabszolgasorban. Ebből lett egy lelkileg megnyomorított nép.

BiG74 Bodri 2019.06.29. 05:02:54

@acycloren:
Nézd, hogy ki mit akar, és hogyan kommunikál, és ennek mi lesz az eredménye az egy sok tényezős folyamat. A történelem bemutatta már egy párszor. Nézd meg a brexitet, vagy nézd meg pont a szakadár ukránokat. A brittek is későn kezdték szívni a fogukat, hogy ez bizony csak a hatalomért ment. Az ukrán szakadár területek is élvezik, hogy kis porbafingó szaréletű senkik, két hatalom között a senki földjén. Ahogy mondod, a németek is létrehozták a maguk kis undorító rémálmát. A csatlakozás pedig nem feltétlenül azt jelenti, hogy konkrétan orosz szövetségi állam leszünk, hanem a súlyponti orientáció a ruszkikra tevődik. Hagymázas álom, egy mindenkitől független, az eu és ruszkik közé ékelődött országról. Ráadásul ezt a hagymázas álmot egyfajta putyin rajongás alapozza meg, ami logikai agyrém.
A ruszki történelem azért undorító ( nem az egyetlen), mert mindig is a saját népének a leigázásáról szólt, akár feudális cári, akár szovjet, mindig artól szólt, hogyan lehet emberek millióit szolgasorban tartani. Még a német nemzetiszocializmus is az többet tett magáért a német nép életének javításáért, mint bármely orosz rezsim is valaha.

chrisred 2019.06.29. 06:28:11

@MACISAJT: Figyeld a kronológiát! Szerinted hol tartózkodhatott az a közel-keleti származású személy augusztus 31-én, ha szeptember elején már Magyarországra ért?

Szerintem is hiba volt nyilvánosan bejelenteni a német kormány részéről, hogy a szíriai származási országú személyek esetén mellőzik a dublini rendelet alkalmazását. De ennek szerintem sokkal kisebb hatása volt a határátlépők számának felduzzadására 2015 nyarán, mint annak, hogy a magyar kormány 2015 júniusában nyilvánosan bejelentette, hogy szeptembertől fizikailag le fogja zárni a határszakaszt. Erre a bejelentésre azok, akik még a határzár felállása előtt be akartak jutni az Unióba, rögtön elindultak.

chrisred 2019.06.29. 06:31:39

@acycloren: "Oroszországban az a helyzet, hogy gyarmatok híján a saját népét nyomta el és zsákmányolta ki a hatalom."

Szibéria is gyarmat, majd a második világháború után megszállt kelet-európai országok is azok voltak.

acycloren 2019.06.29. 08:39:31

@chrisred: Szibéria nem volt gyarmat. Folyamatosan felfedezett területei Oroszországhoz lettek csatolva, nem volt jobban elnyomva, mint a többi orosz terület. Lakossága minimális, pár pásztorkodó, rénszarvastenyésztő nép élt ott. Majd száműzötteket telepítettek le, akik amúgy szabadabban éltek a szibériai száműzetésben, mint Oroszország más részein, gyakorlatilag kedvezményeket kaptak, hogy oda költözzenek az emberek. Ma is jobban fizetik azt, aki hajlandó Kamcsatkába menni lakni és dolgozni.
Másrészt Kelet-Európa nem lett gyarmat a második világháború után. A kelet-európaiak jobban éltek, mint a Szovjetunió polgárai, ez nem volt jellemző a gyarmatosító-gyarmattartó viszonyokra. Politikai és gazdasági értelemben nem voltak függetlenek a kelet-európai államok és visszavetette őket a fejlődésben a szovjet befolyás, de ebből a szovjetek se profitáltak, ők is szarul éltek, sőt szarabbul, mint egy keletnémet, csehszlovák vagy magyar ember. Egy rossz rendszert erőltettek mindenhol, de ez nem gyarmatosító kizsákmányolás volt, hanem tervgazdálkodásos agyrém.
Gyarmatosítás az, amit az angolok csináltak Indiában, amit a franciák csináltak Algériában, amit a portugálok csináltak Mozambikban, Angolában, amit a hollandok csináltak Indonéziában.
A szovjetek pont a gyarmatosítók elleni harcot támogatták, ideológiai okokból. Persze a szovjet rendszer meg máshogy volt rossz, de nem véletlen, hogy sok harmadik világbeli országban a nemzeti függetlenség összekapcsolódott a szocialista forradalommal.
Nyilván mindenkinek jobb lett volt, ha a bolsevizmus és a szovjetek nem erősödnek meg, de a legnagyobb vesztesei a rendszernek pont a ruszkik voltak (tudom, magyar fejjel, '56 emlékével ezt nehéz elhinni). Egy gyarmatosító hatalom se került a fasz rosszabbik végére a gyarmatosító-gyarmattartó viszonyban. Pedig a szovjet rendszer pont azért omlott össze, mert nem zsákmányolták ki a csatlós államokat, mint egy gyarmattartó tette volna. Amit tettek, az a tervgazdálkodás bevezetése, amin mindenki vesztett, a szovjetek is. Adtak szinte ingyen a gázt, olajat, kaptak cserébe konzerv meggyet meg nylon zoknit. Nem volt egy jó biznisz nekik, a megszállt országok népei meg mindenképp utalták őket, hiába kaptak Zsigulit meg Junoszty tévét.

Cycmen 2019.06.29. 08:40:37

@chrisred:
"Szibéria is gyarmat, majd a második világháború után megszállt kelet-európai országok is azok voltak."

Az így akkor sem volt gyarmat, nézz már utána a gyarmat fogalmának! Te egyébként mindenhez hülye vagy, vagy csak megjátszod hogy most dobtak le a földre a marslakók? Elárulok valamit, hülyének lenni nem menő! :D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.29. 08:41:17

@chrisred: Akik ugye a bejelentés nélkül is elindultak volna, max később..Ha nincs határzár a mai napig özönlene a tömeg.Az, hogy a balkáni útvonal erősen visszaszorult a magyar ormányérdeme. Az EU-török szerződés csak 2016 közepe tájén lépett életbe..

acycloren 2019.06.29. 08:49:19

@chrisred: A szovjetek a kelet-európaiakat ideológiai-politikai alapon nyomták el, illetve a szovjetek szerint épp előmozdították a fejlődésüket, de gazdasági elnyomás nem volt, mint a gyarmatosító-gyarmattartó viszonyokban. Tervgazdálkodás volt, KGST, amivel senki nem járt jól valójában.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.29. 09:23:48

@acycloren: Mondjuk azért ránk kényszerítették a saját gazdasági-társadalmi rendszerüket. Igaz, hogy olcsón adták a gázt meg az olajat, viszont kitermelték a mecseki uránt. Borhi László történész foglalkozik ezzel a témakörrel tudtommal..

Cycmen 2019.06.29. 09:31:19

@Veszéjben a lyogállamiság !: " Igaz, hogy olcsón adták a gázt meg az olajat, viszont kitermelték a mecseki uránt."

Ezt az urán dolgot egyoldalúan nézed, mert saját erőből lófaszt sem tudtunk volna kezdeni vele, ugyanúgy mint a bauxittal, mert annak a feldolgozásához nem volt olcsó energiánk!

acycloren 2019.06.29. 10:18:45

@Veszéjben a lyogállamiság !: Igen, a politikai rendszerüket és a tervgazdálkodást, államosítást ránk erőltették és sokkal jobb lett volna, ha 1955-1956 táján kivonulnak végleg, ahogy Ausztriából is tették, de akkor se gyarmattartók voltak. Egy beteg ideológia mentén nyomultak és azt hitték, hogy a kommunizmus a fényes jövő záloga és ha tetszik, ha nem, a népeket meg kell menteni a kapitalistáktól. Egy gyarmatosítónak nincsenek ilyen céljai.
A gyarmatosítás egy liberális-kapitalista vállalkozás. A kommunisták meg ideológiai alapon világforradalmat akartak. A gyarmatosítás hosszabban fenntartható, mert a gyarmattartónak haszna származik belőle. A proletár világforradalom meg érdeklődés hiányában elmaradt, illeve fenntarthatatlan volt a mögötte álló Szovjetunió gazdasági rendszere. Úgy nem nagyon lehet vonzóvá tenni a proletár világforradalmat, hogy a legelőrehaladottabb szocialista országban, a Szovjetunióban sorba kellett állni kenyérért, húsért, mindenért.

István Tamasi 2019.06.29. 11:20:39

@MACISAJT: Egy összefüggéstelen katyvaszt sikerült összehánynia. Ugyan kérem.

István Tamasi 2019.06.29. 11:23:49

@m54: Azután pedig o1g kiszorította fletót a legrosszabb 25 kormányfők csoportjából.

chrisred 2019.06.29. 11:48:15

@acycloren: Kezdődött azzal, hogy mondent, ami mozdítható volt, elvittek, akit találtak, elvitték málenkij robotra. Az ország erőforrásait a saját hadigazdaságuk szolgálatába állították, a feldolgozóiparunk helyébe nehézipart csináltak, a minőségi mezőgazdaságunkat átalakìtották tömegtermelésre, a fiatal korosztályokat besorozták a gyarmati segédhaderőbe. Képzelem, mit csináltak volna még, ha el is akarnak nyomni.

chrisred 2019.06.29. 11:53:05

@acycloren: Lényegtelen, milyen ideológia nevében működtek. A spanyolok azért rabolták ki Latin-Amerikát, hogy a legkeresztényibb király nevében megmentsék az ott élő pogányok lelkét.

chrisred 2019.06.29. 11:55:27

@Veszéjben a lyogállamiság !: Igen, ha idöben jobban szétszórva érkeznek, akkor kezelhetőbb lett volna a helyzet.

acycloren 2019.06.29. 12:46:24

@chrisred: Nem, a spanyolok elsősorban gyarmatosítottak.

A szovjetek háborús jóvatétel címén elvittek amit tudtak. Ahogy a franciák is megsarcolták a németeket az első világháború végén. Ez nem gyarmatosítás.

A szovjet ipar jó része elpusztult a háborúban, emberek tízmilliói haltak meg arrafelé, a málenkij robot ezért is volt, meg persze bosszúállásra is szolgált. A németek közül kevesebben is térhettek haza, mert őket jobban kínozták az oroszok.
Az ipar szerkezetének átalakítása se gyarmatosítás. A németek elvitték a zalai olajat, mostanában meg gépjármű összeszerelő-üzemeket telepítenek az olcsó magyar munkaerőre. Ez se gyarmatosítás.
Az, hogy a magyar fiatalokat besorozták a Néphadseregbe, nem gyarmatosítás. Egy csatlós állam volt Magyarország, a Varsói Szerződés részese. Ma a NATO kötelezettségeket kell teljesíteni. A szovjetek politikailag és gazdaságilag kontrollálták Magyarországot, de ez nem gyarmati viszony volt.

chrisred 2019.06.29. 13:13:55

@acycloren: A franciáknak fizetendő német jóvátételt a Versailles-i szerződés tartalmazta, amit a németek is aláírtak. A Vörös Hadsereg viszont már régesrég hazaszállította tőlünk a hadizsákmányt, amikor az 1947-es párizsi békében meghatározták a fizetendő jóvátétel összegét.

Amikor a németek elvitték a zalai olajat, azt Hitler által is a Mein Kampfban kimondottan a kelet-európai gyarmatosítás jegyében tették.

A NATO kötelezettségeink mögött népszavazás áll, rajtunk áll, hogy teljesítjük-e vagy sem (inkább nem), nincs kötelező katonai szolgálat.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.29. 13:29:40

@chrisred: A parlament július 6-án fogadta el a határzárról szóló törvényt.Orbán július 25-én beszélt az augusztus végéig felépítendő műszaki határzárról.Ekkor kapot szélesebb nemzetközi figyelmet.Aki ekkor kezdett el agyalni a korábbi induláson mikorra is ért ide?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.29. 13:41:15

@Cycmen: Érdemes volna egy mérleget vonni,persze kizárólag a javak tekintetében a velük való kapcsolatot nézve.A szocializmusbó semelyik félnek se volt haszna,hisz egy elvetélt társadalmi kísérletről volt szó..

chrisred 2019.06.29. 13:53:02

@Veszéjben a lyogállamiság !: A vonatkozó kormányhatározat június közepén jelent meg.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.29. 14:18:40

@chrisred: Széles nemzetközi sajtóvisszhangot Orbán július 25-én elhangzott tusványosi beszéde után kapott.

chrisred 2019.06.29. 18:33:02

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ennek nincs jelentősége, az embercsempész szervezetek nem a nemzetközi sajtóvisszhangokra reagálnak.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.29. 19:53:32

@chrisred: Vagyis embercsempész hálózatok (meg még ki tudja kik...) gerjesztették az egészet? Meg vagyok döbbenve!:)
A helyzet a kormányhatározat előtt sem volt kezelhetőnek tekinthető.Épp ezért volt szükség valamiféle intézkedésre.Ez a műszaki és jogi határzár volt,amely újabb kerítéseket generált a Balkánon,jelentősen blokkolva ezt a migrációs útvonalat.

chrisred 2019.06.30. 11:07:28

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ez így van, ezért téves azt mondani, hogy a német kormány augusztus végi döntése bármilyen hullámot is meginditott volna. A zöldhatár fizikai megerősítése helyes volt, ahogy az is, jogy a már Unioban tartózkodók jogi helyzetét is rendezni kellett. Nem a döntések helyességéről, hanem a nyilvánosságáról írtam.

Hungry horse 2019.07.03. 14:20:49

Akkorát zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimamit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - ide is leírom, a reményeiteket ismét elbuktátok, az EP választással, ami a 11. országos választási bukásotok volt.
Nem kicsit, nagyon, ahogy a kedvenc elqrótok mondta nektek.

Most pedig az ET és EP tisztségviselői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzötök nincs, ahogy itt a b1 gyűlöletblogon jól olvasható, évekre visszamenőleg.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli bukott komancs kutya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert. Orbán mellett durva koalíció sorakazotott fel és tartott ki a zsarolások, megvesztegetések, fenyegetések ellenére is.

Hazudozhattok, majomkodhattok még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégtek, mint szoktatok.
Ezt soha nem lehet megunni. :)

Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is a b1-et és a ballbbant trollokat cáfolják, akkor nagy a gáz nálatok, az tuti.

Hungry horse 2019.07.03. 15:14:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mindenhová?
Nem.
Csak oda, ahol hamis reményekkel házaltatok, ahol az ep. választások erreményei kapcsán fikáztátok buktort és ahol abban reménykedtetek, hogy bukni fog.

De nem tette.
Megint nem.

Ezért immár nyilvánvaló, hogy pofára estetek.
Megint.
Nagyokat nevetek rajtatok!
süti beállítások módosítása