B1 blogcsalád



Egy magyar alkotmányjogász azt javasolja, vegyék el a Fidesz-képviselők mandátumát

2019. május 20. - nickgrabowszki

Mert a magyarországi EP-választás nem lesz tiszta, szabad és legitim.ja.jpg

Most, hogy a Strache-féle korrupciós-hazaárulási botrány után már Orbán Viktornak is feltűnt, hogy "soron kívüli vadászidényt hirdettek" a szélsőjobboldalra, és a mainstream (jobbközép, balközép, centrista és liberális) pártok mindegyike a nacionálpopulista radikálisokkal való leszámolást hangoztatja, érdemes talán eszünkbe idézni, milyen eszközei vannak Európának a Fidesszel szemben.

Egy magyar alkotmányjogász, a Salzburgi Egyetem professzora, Jakab András (a felső képen) még március legvégén egy német szakblogon tett egy javaslatot, hogy

az Európai Parlament vonja meg azoknak a képviselőknek a mandátumát, akik nem tiszta választáson jutottak hozzá.

Az EP-ben létezik ugyanis egy ún. mandátumigazolási eljárás, ami éppen a képviselői hely megszerzésének szabályosságát vizsgálja. Ez jórészt formális, és az egyéni összeférhetetlenségre terjed ki, de Jakab szerint vizsgálni kellene a mandátum megszerzésének tartalmi kérdését is.

Az alkotmányjogász a Fidesz vagy Magyarország nevét konkrétan nem írja le, de felhívja a figyelmet, hogy május végén az európaiak olyan EP-képviselőket választhatnak meg, akik olyan tagállamból érkeznek, amelyek nem felelnek meg a demokratikus standardoknak.

Az Európai Parlamentnek meg kell védenie magát attól, hogy megkérdőjelezhető demokratikus mandátummal rendelkező képviselők szivárogjanak be a parlament működésébe. Az ilyen körülmények között megrendezett tagállami választás ugyanis

nem minősülhet szabad választásnak. 

Jakab 4 konkrét tényezőt említ, amelyek alapot adhatnának egy nemzeti EP-választás legitimitásának megkérdőjelezésére és a mandátum visszavonására:

  • a média (állami és privát)  a kormány fakenews-propagandáját szajkózza;
  • a kormány közpénzből a kormánypártok mellett kampányol;
  • a Számvevőszék pénzügyi szankciókkal bünteti az ellenzéki pártokat, a kormánypártokat azonban nem;
  • a kormányoldal az igazságszolgáltatás függetlensége maradékának felszámolására törekszik.

Bár Magyarország nevét nem írja le, az említett 4 tényező mindegyike konkrétan ráillik, illetve csak rá illik. Azaz Jakab arra hívja fel a figyelmet, hogy az EP-nek meg kellene védenie magát a Fidesztől, méghozzá úgy, hogy a formális összeférhetetlenségen kívül a választást tartalmilag, a legitimitást illetően is vizsgálja.

És ha kell, akkor megvonja a Fidesz-képviselők mandátumát.

orbal.jpgAz alkotmányjogász felvetésére az elmúlt szűk 2 hónapban nem reagált érdemi politikai aktor. Viszont, hogy a javaslat megalapozott, azt az mutatja, hogy Orbán egyik államtitkára válaszolt rá a saját blogján.

Orbán Balázs (az alsó képen) ugyanakkor szubsztantívan nem tudta cáfolni Jakab felvetését:

  • szerinte például a kormány médiafölénye csak "vélt";
  • az, hogy a választók birtokában legyenek az információknak, csak a felvilágosodás óta követelmény;
  • a javaslat célja amúgy is csak "a politikai aréna szűrése ideológiai alapon";
  • természetesen az "az európai szuperállam" érdekében.

Orbán érdemben nem is foglalkozik Jakab javaslatának jogi relevanciájával, ehelyett azt állítja,

a jól ismert birodalmi logika – úgy tűnik – felülírta a kezdeti konszenzust, az Európai Egyesült Államok megvalósítása érdekében dolgozó politikusok és teoretikusok is kizárnák az ellentétes véleményen lévőket a döntéshozatalból. 

Tehát voltaképpen nem is próbálja megvédeni a magyarországi EP-választások tisztaságát, hanem mintha azzal érvelne,

azért kellenek a csalók az EP-be, hogy a tolvajok érdekei is képviselve legyenek.

Amivel egyúttal alá is támasztja, hogy miért kellene az EP-nek megvédenie magát a Fidesztől.

Az Orbán-rezsim eddig lebundázott futballmeccset játszott. Megvette az ellenfelek némelyikét is, de a bírót mindenképpen. Nemcsak a számára kedvezően írta át a választási szabályokat, de még azokat sem tartja be (Jakab nem is említi például a szervezett szavazatvásárlást), de gondoskodik arról, hogy egyetlen hatóság (ügyészség, választási bizottság, médiatanács, alkotmánybíróság, közigazgatási bíróság) se vonhassa felelősségre, mert mindet zsebre tette az elmúlt 9 év valamelyikében.

Jakab észrevételezi, hogy az EP-re ez még nem igaz, Strasbourg még szembeszállhat saját illegitim (illiberális) megszállásával.

Amire a jogi lehetőség - mint láttuk - megvan, már csak a politikai akarat hiányzik hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5514838648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2019.05.22. 06:26:05

@Tényelek: Mondjuk az SzSzB létszáma minimum 5 fő (ha nincs pártdelegált, akkor az önkormi egészíti ki a választott pótdelegáltakból) és 3 tagnak kell mindig jelen lennie a szavazókörben.
Tényleg sokat elmond, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak 10000 aktivistát összeszedni. Persze, nem mindenki alkalmas erre a munkára, tudom, 13 éve csinálom.

DFK 2019.05.22. 06:27:29

@FILTOL: legfeljebb magyarországi születésű...

Világít a torony 2019.05.22. 08:10:09

@közíró MAXVAL bircaman:
"..Bajnaid megbukott 9 éve, törődj bele."
Már megint csak az ostoba bérfirkász léted bizonygatod.
...és ismét és ismét és ismét! Ez valami perverzió nálad?

Világít a torony 2019.05.22. 08:21:22

@Che21: " Hogy is mondta a "hazudtunk reggel, délben meg este" fődemokrata, amikor hatalmon volt?
Akinek tv kell, vegyen magának."
Fogalmad sincs róla ki, mikor és mit mondott. Nem megalázó ez a mértéktelen ostobaság, melyet a firkázásoddal bizonygatsz?
De tényleg!

2019.05.22. 08:25:36

Esetleg választásokon kellene elvenni azokat a mandátumokat, nem diktatorikus intézkedésekkel.

Világít a torony 2019.05.22. 08:31:43

@Tényelek:
" Egyébként nem kell itt semmilyen csalásról papolni egy olyan helyzetben, amikor pl. most vasárnap az összes ellenzéki párt együtt nem tudta megoldani, hogy legalább a szavazókörök felében delegálni tudjon egy embert."
Nem a véletlen műve. A zemberek féltik az állásukat, családjukat stb. a fityeszmaffia várható bosszúja miatt, ahogy ez sok esetben meg is történt a fidesz ellenességüket nyíltan vállalók esetén. Nem olyan nehéz erre rájönni.
Érted ugye?

Cycmen 2019.05.22. 08:31:46

LÁTOM JAKAB NÉVEN TÖBB IDIÓTA POLITIKAI ÁMOKFUTÓ IS REGNÁL!
ILYENEK AZ ELKÖTELEZETT DEMOKRATÁK TURBÓ ÜZEMMÓDBAN, LEADOTT SZAVAZATOKAT SEMMISÍTENÉNEK MEG. MI VAN FIÚK, NAGYON NEM JÖN BE NEKTEK A DEMOKRÁCIA!!

Egy igazabb ember 2019.05.22. 08:38:07

Ha már az EP-nél tartunk, kezdjük az alapoknál:
2003. április 12-én volt az EU csatlakozásról szóló népszavazás.
Az vajon mennyire volt tiszta, szabad és legitim?
Mennyi közpénz és állami támogatás ment el a csatlakozáshoz buzdításra?
Mekkora teret kapott az ellenkampány?
A hatalmas nyomás ellenére is csak 46% ment el szavazni, akik közül 16% ellenezte a csatlakozást.
Vajon a többi országban, ahol volt népszavazás, ott érvényesültek a tiszta, szabad és legitim elvek?
Norvégiában kétszer (1972 és 1994), Svájcban 1992-ben tartottak erről népszavazást, mindkétszer elutasította a nép. Izland visszavonta a csatlakozási kérelmét.

Cycmen 2019.05.22. 08:43:08

@Világít a torony: Nem a véletlen műve. A zemberek féltik az állásukat, családjukat stb. a fityeszmaffia várható bosszúja miatt, ahogy ez sok esetben meg is történt a fidesz ellenességüket nyíltan vállalók esetén................

Jaj komám, kihagytad a fekete autót ami hajnalban csenget a hozzád hasonló szabadságharcosoknál! Gondolom te is a munkanélküli hivatal előtt írod a hozzászólásaidat! Bazmeg ha egy ilyen barmot mint te is az utcára tesznek, annak nem politikai okai vannak, hanem az, hogy manifeszt elmebetegeket nem szeretnek alkalmazni! Tudod öcsém a "zemberezés" kis "f-es" Fidesz írás, "fityeszmaffiázás" nem politikai álláspont hirdetése, hanem csak nettó hülyeség!

John Brennan 2019.05.22. 08:51:33

@Egy igazabb ember:
én azért szavaztam nemmel az EU csatlakozásra, mert annyira egyoldalú agymosással erőltettek a majomketrecbe zárást

nemecsekerno_007 2019.05.22. 08:58:20

@törppicur: Dobrev Klára nagyapja meg bolgár volt. A rendszerváltás környékének szerecsenmosdató dumáját nyomod itt és észre se veszed. Puha rendszerváltás volt és az elvtársakból tökések lettek, a népet meg átb@szták, aztán azt hitték, hogy az EU-tagság meg a hitelből fizetett lapostévé miatt elfelejtik mi történt. 2010-ben kiderült, hogy nem.

Minden ballib bérretteg 2019.05.22. 09:06:49

@törppicur:

Annak a csoportnak a vezetője akkoriban Lendvai elftársnő volt, akivel értelem szerűen semmi baja a ballib tetveknek, akik most kommunista elődjeikhez hasonlatosan, az ellenfél mandátumait külföldi segítséggel, erővel vennék el, hamár szavazással nem sikerül.. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.22. 09:25:55

@Cycmen: "kihagytad a fekete autót ami hajnalban csenget"

Ja, te nem ismered, volt egy sikeres vállalkozó, Símacska. Okosabb volt Cukkerbergnél, a leggazdagabb magyar mágnások listáján tört gyorsan előre. Aztán valamiért a fideSSmaffia megorrolt rá, elvették szinte az egész vagyonát, pedig volt tévéje, újságja, rádiója, építési vállalatai garmadával, ma szinte földönfutó, alig pár milliárdja maradt. Bárki járhat így.

Világít a torony 2019.05.22. 09:27:54

@Cycmen: Nem szeretnék az agyhalottak után, egy elmebeteggel is (veled) terméktelen vitába keveredni. Nem bánod ugye?

6.Lenin 2019.05.22. 09:36:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Lajos többet képzelt magáról, mint aki volt.
Maradt néhány milliárdja, meg egy összehugyozott nadrágja + egy üres festékszóró.
Ennyivel megúszta.
Gyurcsánynak is van néhány milliárdja + szellemileg kicsit rokkant, de ezt inkább a sorstól kapta, ehhez semmi köze a Fidesznek.
Az osztrák sógor is többnek képzelte magát, mint aki, belebukott.

A Lajos is, sima ügy, kár túllihegni.

ZX 2019.05.22. 09:42:28

@6.Lenin: Igen, többet képzelt magáról. Pl. azt, hogy ő nem hazaáruló. Ezt persze O1G nem nézte jó szemmel, hiszen az a Fidesznél alapkövetelmény. Attól Simicska is egy geci marad, de legalább egy kis időre visszanőtt a gerince.

Cycmen 2019.05.22. 09:44:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Aztán valamiért a fideSSmaffia megorrolt rá, elvették szinte az egész vagyonát, pedig volt tévéje, újságja, rádiója, építési vállalatai garmadával, ma szinte földönfutó, alig pár milliárdja maradt. Bárki járhat így............

Az biztos hogy bárki, mert Págertől, kezdve Ákoson, Bubikon, Dörneren át sorolhatnám a balos maffia üldözötteit, a te gazdasági példád meg szar, ez nem politikai ügy elsősorban. Egyébként meg Simicska mint a libsi jogvédelem tárgya? :DDDDDDD
Menj már a faszba a hülye kifordult demagógiáddal, ebből is látszik hogy mennyit értek, egy full szar ember faszát is egyből szopjátok ha Orbán ellensége lesz, nincs nektek egyéb mozgatórugótok mint az Orbánfóbia, ne hivatkozz tisztességre, az nálatok szóba sem jöhet!

Ballib vagyok mert rettegek 2019.05.22. 09:46:11

A Stráhe elleni világméretű zsidó-arab háttérhatalmi összeesküvés megmutatta hogy nem szabad liberális rendszert bevezetni egy országba mert akkor a legnagyívűbb politikusok pár perc alatt meg tudnak bukni. A liberális Merkel ezt ki is használta a hazafi Stráhe ellen hogy eltüntesse az útjából. Ezért kell minden áron támogatni Orbán Viktor és Putyin közös illiberális rendszerét hogy Orbán Viktor örökké megmaradjon nekünk.

GYERTEK MA TÜNTETNI A NÉMET NAGYKÖVETSÉG ELÉ STRÁHE REHALIBITÁLÁSÁÉRT ÉS MERKEL BUKÁSÁÉRT!

6.Lenin 2019.05.22. 09:47:07

@ZX:

És akkor jött rá, hogy gerinces, amikor összehugyozta a nadrágját? Vagy, ha másokat legecizek, akkor már az felér száz gyónással? Ezektől egyenesedik a gerinc, ballibáéknál?
Ne bassz!

Cycmen 2019.05.22. 09:49:55

@Világít a torony: Kommentjeim a nagyközönségnek szólnak, tehát bár látszólag a te kommentedre reagáltam, de nem interakció reményében tettem, mindössze mert érdekes debilséget írtál, amit szórakoztatónak tartottam megkommentelni! :D
Röviden: persze hogy nem kell válaszolnod hülye pöcs, úgyis csak valami baromság lenne, azt meg szívesen kihagyom! :P

ZX 2019.05.22. 09:59:40

@6.Lenin: Nem, Lala akkor jött rá amikor a geci rá akarta venni a hazaárulásra. Hát ilyen amikor későn jössz rá, hogy korpa közé keveredtél és a disznók már a karod csócsálják.

6.Lenin 2019.05.22. 10:08:54

@ZX:

A Geci úgy árulja a hazát, hogy közben hizlalja (építi)? A Lajos meg ettől összehugyozta magát?
És a Jobbikkal mentett volna gerincet?
Voltál már ezzel orvosnál?

(lehet kritizálni, de szerintem nem kéne elmenni debil irányba ezekkel, nem biztos, hogy mások is hülyék)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.22. 10:10:40

@Womb Raider: szerintem csak simán köcsög típusúak :) Hitlernek vagy Mao Ce Tungnak tapsolnék csak ezek a féreg nímandok soha ne kerüljenek semmilyen döntéshozó helyzetbe, soha sehol.

ZX 2019.05.22. 10:14:32

@6.Lenin: Mit épít? Stadiont max. De már azt is csak külföldön. Manyup lenyúlása, Paks2, Kínai vasút, IIB egyenként olyan ügyek amikért nem börtön, hanem kötél jár. Ezek együtt meg.... áhh. Patkányoknak hiába mond bármit is az ember.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.22. 10:21:24

@6.Lenin: "A Geci úgy árulja a hazát, hogy közben hizlalja (építi)?"

Nem. Úgy, hogy tönkreteszi. Az emberek hullanak, a gyerekek oktatása szar, és az EU legszegényebb állama lettünk. Egy bolsevik hazaárulótól nem is lehet mást várni.

6.Lenin 2019.05.22. 10:24:24

@ZX:

Írtam, hogy nem mindenki hülye.

azt remélem tudod, hogy az uniós pénzek meg vannak címkézve, hogy mire lehet, és mire nem, és főleg hol. (egy bizonyos fejlettségi szintentel rendelkező körzetekben nem )
A manyup egy nagyon káros konstrukció volt, a másik, ez a kormány nem azért akart győzni 2010-ben, hogy belebukjon egy előkészített csapdába.
Paks2, kínai vasút meg idegen gazdasági érdekeket sért, ha más csinálna, nagy lenne az ujjongás értük.

"Patkányoknak hiába mond bármit is az ember. "

Lassan 10. éve nyomjátok ezt az idióta szöveget, egy valag választást elbukva, a támogatottságotok a bányászbéka seggénél, mikor fogtok ti is rájönni, hogy kurvára értelmetlen amit csináltok?

Ezt szeretném már én is 10. éve megfejteni, de eddig nem sikerült, ha erre válaszolnál, nagyon megköszönném.

6.Lenin 2019.05.22. 10:26:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Neked is írhattam volna, amit ZX-nek, de te nagyon hülye vagy, úgysem értenéd.

ZX 2019.05.22. 10:30:30

@6.Lenin: "A manyup egy nagyon káros konstrukció volt, a másik," Kíváncsi vagyok, milyen nótát fújnál, ha történetesen a gyurcsótány feri szántja be.
Paks2, Kínai vasút, nem az az érdekes ki építi, (most nem a munkásokról beszélek, mert azt ugye magyaroknak kell, gondolom ebben egyetértünk), hanem az, hogy a szerződés totálisan előnytelen az ország számára, "de legalább" kurvára eladósít minket. Tőlem a marslakók is építhetnék, ha VALÓBAN előnyös lenne. De hát nem az. IIB-re meg nem is tudsz mit írni, mert azt te magad is látod, hogy az legnagyobb árulás.

6.Lenin 2019.05.22. 10:42:24

@ZX:

-Jó napot kívánok.
-Jó napot, mit óhajt?
-Jöttem a nyugdíjamért, elértem , hála,Istennek.
-Kérem foglaljon helyet, mindjárt utána nézek.
.
.
-Nos, az a helyzet, hogy még Ön tartozik nekünk. A pontos összeget most számolja Gizike.
-Tartozom? Hiszen én kötelezően befizettem mindent!
-Na figyelj te vén fasz, mit gondolsz ingyen baszakodtunk a kis motyóddal? Hülye vagy?
Mindjárt adjuk a számlát, aztán húzz el a postára befizetni, és költözz a temető közelébe. Mik vannak? Néhány vén fasz mit nem képzel, hogy majd még mi fogjuk őket eltartani, hiszen válság is van, meg minden. elvárná, hogy ingyen fialjuk a szar kis pénzét.

Mint kb egy másik Gyurcsány féle sikeres akció, a valutában eladósodás. Az is nagyon sikeres volt sokaknak, kivéve azokat, akik igénybe is vették.

Te csak nem tanulsz. Ennyire nincs olyan, amit valóban kritizálni lehetne, vagy jobb megoldást lehetne kínálni helyette?
Ennyire nem megy ez nektek?

Cycmen 2019.05.22. 10:51:01

@ZX: @6.Lenin: "A manyup egy nagyon káros konstrukció volt, a másik," Kíváncsi vagyok, milyen nótát fújnál, ha történetesen a gyurcsótány feri szántja be............

Erre én is szeretnék válaszolni és bár nem illik, de Lenin kolléga nevében is, mert azt hiszem hogy ezt gondolja.
Szóval. Ha Gyurcsány számolja fel a manyupot, ha Gyurcsány konfrontálódik Brüsszellel magyar érdekek miatt, ha Gyurcsány keríti el a migránsokat, akkor mi rá szavazunk, mert nem úgy vagyunk vele mint ti hülye Orbánfóbiások hogy a név hallatán ugrunk ki a fotelból őrjöngeni még akár a családtámogatásra is, hanem gondolkodunk!

ZX 2019.05.22. 10:56:01

@6.Lenin: Hahhhahaha. Azért nagyon vicces ez, mert gondolom te visszaléptél, én meg nem. A nagy beszántás óta pedig elég szépen gyarapodtt a zseton (milliós értékben), még úgyis, hogy már csak minimális összegget fizetek be, mert ugye a korrekt az lenne ha a maradóknak a járuléka továbbra is oda menne. Meg ugye jól bizonyította a pénzek eltőzsdézését, hogy egy kis számú tag kivételével mindenki több tízezres ha nem százezres nagyságrendben vett fel reálhozamot. Te meg örülhetsz, hogy ezt a pénzt Viktor bácsi ügyesen eltőzsdézte (ténylegesen) és már virtuálisan sincs számlád.
A másik:
"Mint kb egy másik Gyurcsány féle sikeres akció, a valutában eladósodás."
Hogy kiféle és miben? Mikor elkezdődött a devizahitelezés még bőven a Viktorka volt hatalmon.
Ennyit a hazugságokról.

ZX 2019.05.22. 10:59:09

@Cycmen: " a név hallatán ugrunk ki a fotelból őrjöngeni" Mondod ezt nekem egykori nagy fidesz szavazónak. Ahogy írtam, én mindig a saját és az országom érdekei szerint szavazok. Pont EZÉRT nem szavazok a fideszre. (Mint ahogy természetesen a maszopra sem bár az akisebbik rossz).

2019.05.22. 11:01:18

@Világít a torony: " A zemberek féltik az állásukat, családjukat stb. a fityeszmaffia várható bosszúja miatt, ahogy ez sok esetben meg is történt a fidesz ellenességüket nyíltan vállalók esetén. Nem olyan nehéz erre rájönni.
Érted ugye? "
A saját körzetemben az mszp-s delegált a fideszes polgármesteri hivatalban dolgozik már vagy három választási ciklus óta. A jobbikos meg a vízműveknél középvezető, ami szintén önkormányzati cég.
Szóval nem értem. Most nem az MSZP-SZDSZ van hatalmon, ahol a terror volt a természetes viszonyulás az ellenfelekhez.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.22. 11:01:29

@6.Troll: "az uniós pénzek meg vannak címkézve, hogy mire lehet, és mire nem, és főleg hol. "

Például elmaradott térségek felzárkóztatására. Nem lett volna baj, ha a Ondó Viktor nem ellopja, hanem valóban az elmaradott térségek felzárkóztatására fordítja. Mert azok most is ugyanúgy le vannak szakadva, csak a geci gazdagodott meg rettenetesen.

ZX 2019.05.22. 11:07:59

@6.Lenin: Hozzáteszem az uniós pénzek annyira meg vannak címkézve, hogy ihaj. Gondolom volt pályázat 10 cm-es kilátóra, meg vadászháznak álcázott családi házra és kisvasútra is.

Pipas 2019.05.22. 11:09:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem lett volna baj, ha a Ondó Viktor nem ellopja"

Te hány éve mondogatod minden nap ezeken a blogokon, hogy merazorbánlop? Az emberben felmerül a kérdés, hogy nem jutottál volne -e többre, ha valamit kezdesz helyette az életeddel? Nem érzed úgy, hogy valami bekadt, valami nem működik benned rendesen?

Ha ennyi erőt fordítottál volna papírrepülők hajtogatásával te lennél a youtube császára, nem beszélve arról, hogy mekkora májer lennél japánban? Akkor talán odafigyelnének az emberek rád vagy mittudomén, csak simán sikeres lennél.

6.Lenin 2019.05.22. 11:17:27

@ZX:

Majd akkor örömködj, ha fizetni is fognak neked a manyupból nyugdíjat, és annyit, hogy kitartson, amíg kenyeret tudsz zabálni .
Nagy volt az öröm a valuta kölcsönökkel is, eleinte, aztán jó nagy bukta.

Én nem voltam manyupos, és előre tudtam, hogy kb mennyi is lesz a nyugdíjam (vállalkozó voltam), Nem szoktam másokra bízni a sorsom, ha nem kényszerítenek.

Igaz, hogy Viktorék harcoltak a bankokkal, a devizahitelekkel kapcsolatban, de kevés sikerrel.
Írtam, hogy valakik igen jól jártak (bankok), az ügyfeleket kivéve.
Kapitalizmus van, és ez nem az első, és utolsó, hogy nem a Porbafingó Jánosok a haszonélvezők.

ZX 2019.05.22. 11:20:35

@6.Lenin: Nekem legalább meg van az esélyem arra, hogy lesz nyugdíjam. Akik visszaléptek azok viszont szopni fognak mindenképp.

Cycmen 2019.05.22. 11:22:25

@ZX: Ahogy írtam, én mindig a saját és az országom érdekei szerint szavazok. Pont EZÉRT nem szavazok a fideszre. (Mint ahogy természetesen a maszopra sem bár az akisebbik rossz).......................

Az rendben lenne, de te sem úgy adod elő, hogy országom érdekei nevében ez meg az van, hanem manyuplenyúlás, meg Paks 2 és mellette patkányozol, ergo elvakultnak tűnsz. A manyup csőd lett volna, nekem 60 rugót utaltak kilépéskor, ennek alapján kb. havi tíz ezerrel egészítették volna ki a nyugdíjamat, már ha nem én fizetek mint ahogy Lenin írta a humoreszkjében. Paks drága, meg az oroszok tudom, de energia mindig kell, zöldből nem állunk jól és ha vesszük, akkor ki vagyunk szolgáltatva, a németek is most kezdenek vakarózni az atom miatt. És a Maszop mint kisebbik rossz? Az ideológiát most hagyjuk is, de mekkora rossz lenne most az a széthúzó, Bangónét, mint legismertebb politikust felmutató teljesen tönkretett párt? Lehet a Fideszt nem szeretni, de az ellenzék jelenleg kormányképtelen és ellenfél nélkül sem tudnának kormányozni!

6.Lenin 2019.05.22. 11:25:04

@ZX:

Ne játsszátok már a hülyét, hihető minden rájátszás nélkül is.

A pénzeket meg kellett pályázni, jóváhagyták, ellenörízték. Gondolom vissza is ment egy része.
Néha választások előtt bedobtak egy faszságot, aztán mikor buktátok a választást, csönd lett körülötte. Ez a politika. Külső segítség, de elbalfaszkodta az ellenzék nevezetű balfasz társaság.
De még egyszer, ez a süketelés már 10. éve nem hoz semmit a konyhátokra. Meddig kísérleteztek még vele ? Semmi értelme addig, míg az emberek nem látnak jobbat.

NEM MINDENKI HÜLYE! ezt olyan kurva nehéz felfogni?

6.Lenin 2019.05.22. 11:27:28

@ZX:

Ez igaz, sok mindenre megvan az esélyed. Ezt nem vitatom, de lófaszt ér a gyakorlatban.
( Bár Amerikában is a 2008-as válság idején igen sokan ezt az esélyt elbukták)

ZX 2019.05.22. 11:36:02

@Cycmen: "nekem 60 rugót utaltak kilépéskor, ennek alapján kb. havi tíz ezerrel egészítették volna ki a nyugdíjamat," Ez így nem sokat mond, nekem még nagyon sok van nyugdíjig de a 0 értékű állami nyugdíjalappal szemben már most szép summa van rajt. Arról nem beszélve senkitől nem tűröm el a zsarolást, a saját államom meg kurvára ne zsarolgasson.

"Paks drága, meg az oroszok tudom, de energia mindig kell, zöldből nem állunk jól és ha vesszük, akkor ki vagyunk szolgáltatva, a németek is most kezdenek vakarózni az atom miatt. " Mindig van alternatíva, ha valami drága akkor keresünk olcsóbbat. De azért vicces, hogy ugyanakkora hitelt vesz fel, amekkora IMF hitel miatt megállás nélkül ájvékolt. A németek meg annyira nem vakaródznak, mert jobb napokon annyi feleslegük van megújúlókból, hogy fizetnek ha használod az áramot. Ők már inkább az energia tárolására kezdenek koncentrálni, nem a termelésére.

ZX 2019.05.22. 11:43:02

@6.Lenin: " Semmi értelme addig, míg az emberek nem látnak jobbat." A fityesznél lassan már egy patkányhorda is jobb.

Cycmen 2019.05.22. 11:47:28

@ZX: " Mindig van alternatíva, ha valami drága akkor keresünk olcsóbbat. De azért vicces, hogy ugyanakkora hitelt vesz fel, amekkora IMF hitel miatt megállás nélkül ájvékolt. .....

++++++Persze majd keresünk olcsóbbat mi? Az üzlet logikája hogy amíg van hazai, addig alámennek az árral, amikor megdöglesztik akkor egyből oda az ócsóság! Az IMF hitel demagógia és hol a látszata, a balfaszkodást kellett helyrehozni, elillant, Paks hogy jön emellé, egy atomerőmű felmutatása egy csődbevitel ellenében mert ugyanannyiba került? :DDDDDDDD és te büszkén érvelsz nagy erőkkel a libsik mellett????

Pipas 2019.05.22. 11:49:45

@ZX: "A németek meg annyira nem vakaródznak, mert jobb napokon annyi feleslegük van megújúlókból, hogy fizetnek ha használod az áramot. "

Azaz nem tudják eladni, mert ingyen sem kell senkinek.

Pipas 2019.05.22. 11:51:47

@ZX: "Mindig van alternatíva, ha valami drága akkor keresünk olcsóbbat."

Azaz mindennek az ára konvergál a mínusz végtelenbe. Frankó! Nobel díjat neked.

2019.05.22. 11:52:43

@ZX: "Mindig van alternatíva, ha valami drága akkor keresünk olcsóbbat. "

Ja.. mert ez már csak így megy. Ha pedig nem találunk, akkor feltalálunk valamit..

"De azért vicces, hogy ugyanakkora hitelt vesz fel, amekkora IMF hitel miatt megállás nélkül ájvékolt. "
Maga a hitel nem ördögtől való.. nem mindegy, hogy a nyugdíjpénztárra fúrt lik utólagos betömködésére, vagy egy hosszú távú (és megtérülő) energetikai (stratégiai) beruházásra...

"A németek meg annyira nem vakaródznak, mert jobb napokon annyi feleslegük van megújúlókból, hogy fizetnek ha használod az áramot. "
No, de ez sem ennyire egyszerű ám.. mert amit megtehet egy naaaagy ország, azzal nem biztos, hogy egy kicsinek is sikere lesz. ..és az időjárásfüggőket egyelőre csak nagyon kis részesedéssel lehet integrálni a hálózatba. Ja..és ugye arról is hiba megfeledkezned, hogy a földrajzi adottságokat összehasonlítsd.

"Ők már inkább az energia tárolására kezdenek koncentrálni, nem a termelésére."
Persze..gondolgondoljgondolj.. koncentrálni lehet, csak ugye a megoldás még messze a láthatáron túl van..már, ha van olyan, ami valóban képes súlyos GWh -k betárolására..olcsón, kis veszteséggel, tartósan akár..
Nem úgy megy ez, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak.

"Semmi értelme addig, míg az emberek nem látnak jobbat." A fityesznél lassan már egy patkányhorda is jobb."
Javasoljak kisállat kereskedést?

ZX 2019.05.22. 11:55:19

@Pipas: Pedig a magyaroknak minden kell ami "ingyér" van, nem? :D:D:D

@Cycmen: Te tényleg nem látod, hogy a Roszatom miért és hogy kerül a képbe?

Pipas 2019.05.22. 11:58:35

@ZX: "Pedig a magyaroknak minden kell ami "ingyér" van, nem? :D:D:D"

Ha az orbán olyan energatikai beruházást támogatna állami pénzből, ami ráfizetéses, azaz az államnak meg kell vennie eladni meg csak negatív áron tudja, akkor itt hörögnél, hogy mekkora kreténséget csinált. Ha a németek csinálják ugyanezt, akkor erekciód van, hogy a németek milyen fasza gyerekek, ingyen van az energia.

Cycmen 2019.05.22. 12:07:44

@ZX: Na kezdődik a rossz duma a Roszatomról. Titkosszolgálati cég ugye? A világon mindegyiket felügyelik a titkosszolgálatok érthető okokból, még a magáncégeket is, úgyhogy lapozhatsz, nem világítják át a magyar szíáét röntgennel mint az elkúrónál! Tényleg, te ilyeneket nem látsz amikor az MSZP kerül nálad képbe mint kisebbik rossz?
Oroz befolyás? Amikor beengedték az építésbe a németeket és ők is keresni kezdtek rajta, elmúlt az EU-s aggodalom! Ha van lóvé, akkor egyből nem aggódnak érdekes módon.

Toportyán Zsóti 2019.05.22. 12:10:02

@Womb Raider: Orrodnál lehet a láthatárod,az ilyeneket nevezik jó esetben hasznos idiótának gazdijaik....már van működő energiatárolás.

ZX 2019.05.22. 12:11:01

@Womb Raider: "Maga a hitel nem ördögtől való.. nem mindegy, hogy a nyugdíjpénztárra fúrt lik utólagos betömködésére, vagy egy hosszú távú (és megtérülő) energetikai (stratégiai) beruházásra..." Biztos remek üzlet Paks, csak nem nekünk, hanem Vityának meg a ruszkiknak. Az évszázad üzlete röpke 2 év alatt el is avult, sokkal olcsóbban lehetett hitelt felvenni később, és még egy kapavágás sem történt. A manyup meg akkor térült volna meg amikor nagyobb számban el kezdtek volna menni az emberek nyugdíjba.

" Ja..és ugye arról is hiba megfeledkezned, hogy a földrajzi adottságokat összehasonlítsd." Nem is akarom. Csak épp vásárolni sokkal olcsóbb lenne mint termelni. De hát mit értek én ehhez.

"Nem úgy megy ez, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak." Azért a Teslának van már megoldása. Ugyan van még mit hova fejleszteni, de ez mindennel így volt egyszer amit ma napi szinten használsz a telefontól a számítógépeken keresztül az autókig.

Világít a torony 2019.05.22. 12:11:40

@Cycmen: ,,@Cycmen: Nem szeretnék az agyhalottak után, egy elmebeteggel is (veled) terméktelen vitába keveredni. Nem bánod ugye?''
Mit nem bírtál megérteni ezen rövidke válaszon?

Világít a torony 2019.05.22. 12:14:09

@Tényelek:
Hazudni bármikor és bárki tud. De akár igazad is lehet, ám néhány üdítő kivétel nem a jelenséget cáfolja.

ZX 2019.05.22. 12:15:26

@Cycmen: Nem a titkosszolgálati oldalról beszéltem, arra ott az IIB. A Roszatom csak segített volna kiherélni a maradék nem kormánymédiát. Bizonyára ezt Vitya két szép szeméért mi?

Cycmen 2019.05.22. 12:24:35

@Világít a torony: Nem bánod ugye?''
Mit nem bírtál megérteni ezen rövidke válaszon?..................

Mit izgulsz? Írtam hogy nem bánom.

2019.05.22. 12:27:43

@Toportyán Zsóti: "már van működő energiatárolás."

Persze , hogy van! .. csak az ugye egy mááásik dimenzió. Egyrészt grid mérteben nincs.. az Ausztrál is egy lufi, viszont kuuurva sokba fájt a fogyasztóknak... másrészt meglesném én azt az akksit, amibe bepumpálod egy ország egy heti villanyát :)))
Persze nyilván nagyobb buli az amcsi Vasembertől 'piaci' áron venni ceruzaakksikat..mint az oroszoktól egy 70 évig energiát ontó nukleáris létesítményt..

"Nem is akarom. Csak épp vásárolni sokkal olcsóbb lenne mint termelni. De hát mit értek én ehhez."
Már, ha éppen akkor van eladó, amikor szükség van villanyra. No, akkor javaslom, a mutti lélegeztető gépét tápláld ingyen német villanyról!

"Ugyan van még mit hova fejleszteni, de ez mindennel így volt egyszer amit ma napi szinten használsz a telefontól a számítógépeken keresztül az autókig."
Nem fejlesztés kellene.. a technológia a határaihoz ért..hanem valami forradalmi áttörés, ugrásszerű hatásfok növekedés..és árcsökkenés. Majd akkor szólj..

A vágyvezérelt gondolkodás csak festett egekbe kancsalul bambulás..

Toportyán Zsóti 2019.05.22. 12:28:02

@Pipas: Paksi áramra is ez vár,ingyen sem kellesz sokszor ami 1 alaperőmű halála.

Toportyán Zsóti 2019.05.22. 12:30:58

@Womb Raider:Hát ez gyenge volt,ideje okosodnod mielőtt fikázol.

2019.05.22. 12:32:56

@ZX: Ja.. az előbbiek egy része neked íródott.. ez meg lemaradt:

" Az évszázad üzlete röpke 2 év alatt el is avult, sokkal olcsóbban lehetett hitelt felvenni később, és még egy kapavágás sem történt. A manyup meg akkor térült volna meg amikor nagyobb számban el kezdtek volna menni az emberek nyugdíjba."

Mi avult el, ééédes egy komám?
A manyup abban a formában többeknek jó üzlet volt..kivéve, aki a likat tömködte.. jó buli volt a pénztáraknak, annak, aki a tv.-t hozta.. és mennyi sok jó ötletem lett volna, csak a libák megdöglöttek..

Cycmen 2019.05.22. 12:33:09

@ZX: A Roszatom csak segített volna kiherélni a maradék nem kormánymédiát. Bizonyára ezt Vitya két szép szeméért mi?.........

Érdekes, megköttetett a Paks szerződés és mégsem vették meg az RTL-t. :DDDDDDDDDD
Eleve sántít az érvelésed, már a kiindulópont is egy fikció. Konkrétan a semmiről beszélsz itt nagy büszkén. Szarból nem lehet várat építeni.

2019.05.22. 12:34:06

@Toportyán Zsóti: :))) Érveid előtt meghajlok, Mestre!!
Lécci, mutasd a titkos technológiád!

Cycmen 2019.05.22. 12:40:43

@Világít a torony: 2019.05.22. 12:14:09
@Tényelek:
Hazudni bármikor és bárki tud. De akár igazad is lehet, ám néhány üdítő kivétel nem a jelenséget cáfolja................

Látod erre sem írok semmit, mert ez nem érdekes hülyeség, csak simán hülyeség így más nem jut eszembe róla csak az, hogy hülye vagy, de azt már írtam és felesleges minden egyes hülyeségednél újra leírni, valamint nem is válaszolnál rá, amit én egyébként nem is igényelek és emiatt nem is bánok.

6.Lenin 2019.05.22. 12:52:25

@ZX:

"A fityesznél lassan már egy patkányhorda is jobb. "

Akkor már csak annyit áruljál el, hogy mi a faszért titkoljátok ezt már 10. éve?
Ez valamilyen mániátok? Inkább játsszátok a hülyét?

konrada 2019.05.22. 12:55:18

@ZX: "A manyup meg akkor térült volna meg amikor nagyobb számban el kezdtek volna menni az emberek nyugdíjba."

?????
Hogyan????

(Mert ugye nem azt nevezed megtérülésnek, amikor az államnak az nyugdíjfizetésről magánszámlára átirányított pénz pótlására már nem kell hitelt felvenni, csak az addig felgyülemlett kamatokra, mert az azért viccnek durva volna...)

konrada 2019.05.22. 12:58:26

@6.Lenin:
...inkább az lehet a problémája, hogy szerinte hiába jobbak azok, akikre szavazna, attól még a választók nem értenek egyet vele...;)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.22. 13:13:18

@Womb Raider: "ha éppen akkor van eladó, amikor szükség van villanyra."

Amire te gondolsz, az a szocializmus volt, akármennyit adtál volna, nem volt.

Ez most a kapitalizmus, kereslet, kínálat, akármit megvehetsz.

Egyébként most is 40% a nettó import áram. Mikor is voltak áramkimaradások? Ja, nem voltak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.22. 13:14:56

@Womb Raider: "az oroszoktól egy 70 évig energiát ontó nukleáris létesítményt"

Az ár sokszorosáért. Hát az kurva jó üzlet.

A ruszkiknak.

Paks1 miért nem ontja 70 évig???

2019.05.22. 13:20:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Egyébként most is 40% a nettó import áram. Mikor is voltak áramkimaradások? Ja, nem voltak."

Aha..és ebből mennyi is az 'ingyen' időjárásfüggők részesedése? Cicus.. a hülyeségeiddel az Atomcsapdán is lebőgtél, láthatóan nem érdekelnek a tények.

"Az ár sokszorosáért. Hát az kurva jó üzlet."
Ez msot megint milyen hasbeszéd??? Az időjárásfüggőknél drágább nincs...és kénytelen vagy mellé olyan backup kapacitást beépíteni, ami az 1-2 hetes szélcsendes téli szürkeségben is energiát adnak..

"Paks1 miért nem ontja 70 évig???"
Mert rövidebbre tervezték, de már látszik, hogy az 50 azért meglesz. Mutass valami hasonlót PV-WP fronton :)

6.Lenin 2019.05.22. 13:28:16

@konrada:

Igen, ez elfogadható, hiszen mindenki jobbnak érzi magát a másiknál, de...

Szerintem itt szól közbe az intelligencia, ha mondjuk 10 évig még magamnak se tudom bizonyítani a kiválóságomat, akkor ideje lenne kételkednem legalább, de, ha még akkor is ragaszkodom a tévhitemhez, az már szerintem kóros elváltozás lehet inkább.

Persze, ha valakit eleve kőbölcsőben ringattak, talán ez a logika nem működik, túl sok a gyerekkori agyi sérülés.

ZX 2019.05.22. 13:35:10

@Womb Raider: "Az időjárásfüggőknél drágább nincs" ...Ha te mondod. Mondjuk a paksi szerződésből kiderül.....jajj, nem is derül ki, hiszen titkos.

„nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak, hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország felemelkedését vagy éppen meggyengülését.” Hűűű ki is mondta ezt 2008-ban?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.22. 13:54:57

@ZX: Az atomlobbi trolljai mondták, hogy Paks2 lesz a világ legdrágább atomerőműve. Hát ha még ők is bevallják...

konrada 2019.05.22. 14:17:50

@6.Lenin:
Látom nem ment át!;)
...tudom, egy poén sz.r, ha utólag kell magyarázni... de mit írt, mit tart jobbnak?
...meg én mit, arról, amit ő jobbnak tart?;))

6.Lenin 2019.05.22. 14:40:15

@konrada:

Mindenki azt tart jobbnak, amit ő jobbnak lát. Eddig semmi gond. Te is, én is , és mindenki jobbnak tartja magát, amíg MAGA nem jön rá-hosszú idő után-, hogy esetleg tévedhet, hiszen a
ezt még magának se tudja bizonyítani.
Ha valakik 10. év után se veszik észre, hogy ez a mindenki jobb nála szöveg nem akar bejönni, hiszen 3 millió embernél se jött be, akkor ott valami nagy tévedés lehet.

Én erről írtam. Ő kit tart jobbnak, lényegtelen, vagy én kit tartok annak, de, ha nem tudom azt bizonyítani, akit én tartok annak, az tényleg jobb, akkor tuti tévedek, jó nagy valószínűséggel.

Te amit írtál, az csak 1 5let volt, hogy leírjam, én miként gondolom. Ennyire jött át, amit írtál.

ZX 2019.05.22. 14:55:55

@6.Lenin: Naaa! A fidess nem azért van még hatalmon 10 éve mert annyira fasza meg mindenkinél jobb. Hagyjuk a süket dumát!

Sir Bates dö Hól 2019.05.22. 15:03:16

@Womb Raider: te sem hoztál fel egy érvet sem. az lehetne már érv, hogy szakember vagy, hogy itt és itt olvastam ilyen szakcikkeket, stb.. micsoda marhaság már szakkérdésről ideológiai alapon vitázni! sz'tem nagyon gáz, mindennek az alja;-)...

felőlem jöhet a rosszatom, csak győzzenek meg erről hatástanulmányokkal, számokkal és átláthatósággal. belgrád-budapest vasútvonal szintén ilyen. egy teleshopban komolyabban veszik a vevőket: csak itt, csak most, ha kimaradsz lemaradsz! ez mindenképpen kell az életedhez! képes vagyok döntést hozni arról, hogy ez most kell-e nekem vagy sem;-)...

6.Lenin 2019.05.22. 15:37:51

@ZX:

Persze, hogy nem (tudni, hiszen nincs igazi kihívójuk), de 3 millió választó jobbnak látja őket a jelenlegi kínálatnál. Szerintem ez nem olyan bonyolult.

De, engem nem ez érdekel, hanem az, hogy a sok kurva okos ellenzéki miért nem látja, hogy amit csinálnak már 10. éve, az nem kell a tömegeknek, csak a fanatikus hívőknek.

Az a süket duma, hogy a jelenlegieknél még a hajléktalanok is jobbak, csak néhány fasz nyugtathat meg. Ez se bonyolult, szerintem.

Miért nem változtat az ellenzék a sikertelennek bizonyult taktikán? Na, ezt nem értem, ezt elismerem, és még erre nem kaptam választ eddig.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.22. 15:47:35

@Womb Raider: biztos a nagyméretű wc tartalyra gondol ala Sz.E.T vagy ki tudja...

ZX 2019.05.22. 15:50:10

@6.Lenin: Az a 3 millió az 2,8 és vonjuk le belőle a határon túliakat meg a külföldieket akiket varázsütésre magyarrá avanzsáltak és százakat jelentettek be egy lakcímre. Persze ez még így is sok, de elég nehéz szavazókat gyűjteni ahol a csapból is a fidesz és a hülyesége folyik. De ha már itt tartunk, az agyhalottaknak van mentsége. De neked mi, hogy egy nyíltan magyarellenes és hazaáruló pártot támogatsz? Ha csak az nem, hogy a nickneved nem véletlen...khm.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.22. 15:50:32

@6.Lenin: Miért nem változtat az ellenzék a sikertelennek bizonyult taktikán? Na, ezt nem értem, ezt elismerem, és még erre nem kaptam választ eddig"
elmondom en ha balfek impotens hazudozo ballibák nem teszik.
meet ez is kivaloan kifizetődő, havi masfel ket millaert előzni az fb.n, vagy haton hason fetrengeni...semmi felelosseget nem ke vallani. lwhwt fikazni h en jobban tudnam de saaaaajnos a kurva nep/valasztasi ren'sszer/orrrban/rezsim/bármi nem engedi hogy a zsenim felviragoztassa a hont.
ennyi.

6.Lenin 2019.05.22. 15:58:35

@FILTOL:

Ez logikusnak tűnik, de erre miért adnak pénzt nyugatról? Vagy, hátha bejön alapon próbálkoznak?

Nyilván az ígérgetéshez nem kell nagy ész, csak nagyobb számokat kell mondani, mint a kormányon lévők, és a felelősség nulla. Az a néhány tucat emberke meg vígan eléldegél az állami, és kinti támogatásokból. Sok értelmét ezen kívül én se látom, de hosszútávon ez sem működhet. Örökké senki se lehet ellenzékben, mert még a leghülyébb támogatóik is rájöhetnek, hogy ezek csak kamuznak.

6.Lenin 2019.05.22. 15:59:39

@ZX:

Ez a te elfogult véleményed, tojok rá. Nem válasz a kérdéseimre.

ZX 2019.05.22. 16:07:02

@6.Lenin: Ahogy ez a terelés sem válasz a részedről.

ZX 2019.05.22. 16:10:32

@FILTOL: Jajj, annyira okos vagy B+. Akkor meséld el, ha te most hatalomra akarnál kerülni te mit csinálnál?

javított állomány 2019.05.22. 16:11:44

Mindig azt hiszem nincs lejjebb.
Hát legyen.
BUNKÓNÉ BORDÉLY ILDIKÓ FOR PRESIDENT. :-))

6.Lenin 2019.05.22. 16:16:07

@ZX:

Akkor leírom még 1x, én válaszokat keresek a kérdéseimre. Tök elfogult válaszokra egy bizonyos idő után már nem vagyok kíváncsi, meg nekem nincsenek lelki igényeim feleslegesen basztatni amúgy is sérült honfitársaimat, Vannak erre itt bőven elhivatottak.

Próbálkoztam nálad, de nem jött be. Nyomod a sajátodat tök értelmetlenül-szerintem- hiszen nem hiszem, hogy ezzel a dumával bárkit is meggyőztél. Ja, én senkit nem szeretnék meggyőzni semmiről sem, az mindenkinek a saját ügye, mitől kábult el.

ZX 2019.05.22. 16:26:53

@6.Lenin: Milyen tök elfogult válaszokra? Leírtam, régen fideszes voltam. Aztán nem az lettem. Aztán miután a fidesz átment először maffiába, majd hazárulóba és fullba nyomja a kretént azóta egyáltalán nem opció. Ettől még nem leszek sem maszop sem DK sem jobbik szavazó, mert más az értékrendem. De ne tőlem kérdezd, miért lesz valaki elvakult nyomi gyurcsányista, vagy hogy az emberek miért a fidesz-maszop-jobbik szentháromságban hisznek esélyt sem adva más pártoknak.

6.Lenin 2019.05.22. 16:32:15

@ZX:

Remélem nem fox haragudni, de tőled már nem fogok ilyen komoly dolgokat kérdezni.

(Szerintem régen se voltál fideszes, csak rájuk szavaztál, valamiért, de ez nem gond, ez magánügy)

ZX 2019.05.22. 16:41:40

@6.Lenin: Te aztán biztos tudod, hogy én mikor mi voltam. Te viszont most az vagy, és miután egy hazaáruló patkány bandát védszy így te magad is az vagy. Nekem meg ennyi a véleményem, bár nem hiszem, hogy téged ez érdekel.

6.Lenin 2019.05.22. 17:00:30

@ZX:

Igazad van, tényleg nem érdekel, hiszen valamiért nagyon is elfogult vagy, de amúgy se tudsz rólam semmit, mégis megvonod a jogomat, hogy bizonyos kérdéseket magam döntsem el.
Engem az sem érdekel, hogy kire szavazol, a miért az esetleg igen, de ezt a jogodat akkor se vonom kétségbe. A hazaárulózás meg eléggé ingoványos terep, szerintem.

Én nem vagyok fideszes, de jelenleg (is) őket támogatom, mert nem látok jobbat. Orbán tehetségét meg minden elfogultság nélkül elismerem. Gyurcsány is ért a politikához, de kicsit gyagyás Amiről talán nem is tehet), a felesége már jóval veszélyesebb. A többi, nulla.

2019.05.22. 17:11:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az atomlobbi trolljai mondták, hogy Paks2 lesz a világ legdrágább atomerőműve. Hát ha még ők is bevallják..."

Ami önmagában nem mond semmit..mert lehet akár a legdrágább.. bár ugye azért ilyen összehasonlításokat több ok miatt nem egyszerű.. de értelmet akkor nyer az állítás, ha szembe állítasz vele egy azonos idő alatt azonos mennyiségű energiát megtermelő megújuló kapacitást :) olyat, aminek megvalósítása még nálunk is némi racionalitással bír. Szél/PV.. de a kedvedért még a geotermikust is ideveszem..
Szóval ? Még mindig rossz választás Paks II? Mivel és mennyiért tudnál megtermelni ~18-20TWh/y villamos energiát???

Dzendör Sztadiz 2019.05.22. 19:17:43

@Világít a torony: pontosan ki mikor és hol vesztette el az állását emiatt?
Vagy csak a szokásos balos hazudozás.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.22. 20:56:38

@ZX: adjak tanacsot?
n e k t e k?
na figyelj, most az egyszer.
1. teljesen levallni Gyurcsanyrol, minden elozo megállapodást felmondani, elhatarolodni az összes tevekenysegetol. es tobbet vele szoba nem allni.
2. vilagos, ertheto, a nemzet erdekeit szolgáló program alkotasa
3. a partalan. oktalan, bosszúvágytól fűtött, etnopatologikus gyuloletet ami a magyar néppel szemben ereztet az ellenzek, azonnal befejezni.
4. a partalan oktalan, ertelmetlen, "minden szar amit a kormany csinal DAFKE" azonnal befejezese
5. a szavazók ócsarlasanak befejezese

es végül ami szinte elképzelhetetlen

6. a globalista, internacionalista körök kiszolgalasan, azoknak nyalizas azonnali befejezese.
kezdetnek.
orulok hogy segitheztem
ha az elso KETTŐ sikerult, beszelhetunk.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.22. 21:06:11

@6.Lenin: azert adnak ra mert maguk is meglehetősen ugyetlenek kezdenek lwnni, es szerencsere a fidesz nem par szavazattal nyer, vagyis az a fajta, hanygyafaszaval nyero, koalicioba kenyszeritett kormany, es vele szemben egy potens ellenfel, vagy eppen NÉPCSOPORT all. pl. macedoni, vagy ukrajna. instabil kormany amit egy ket jol iranyzott tomegtüntetessel el lehet mozditani. megingatni. es alapvetoen nem is ismerik a magyar neplelket (halistennek indoeuropai esszel gondolkoznak). probalkoztak itt is ilyen mavron fele gyerekkel, bankarfioka..tudod...de hat ebbol is csak egy bajnaira futotta.
sztem ez a legveszelyesebb most. media altal gyorsen felhájpot a latszolag semmibol de valójában egy jol megfogható körből szarmazo jelolttel. amit pillanat alatt felepitenek es szakertonek van kikialta. az hogy a rocsild bankhazbol jon...ma mar nem titkos. ma mar "na és "

ZX 2019.05.23. 09:04:09

@FILTOL: Majd szólj ha nem sztereotípiákban gondolkodsz.

Vémint 2019.05.24. 18:08:03

Akkor ezredszerre is leírom! Az Orbáni alaptörvény közjogilag érvénytelen! Minden ráépülő törvény semmis érvénytelen és törvénytelen. Ezért egy érvénytelen választási törvény által kiírt választás már eleve érvénytelen! Egy érvénytelen választást nem lehet elcsalni! Mert eleve nem is érvényes ezért egy érvénytelen választásnak nincs tétje! Színházat játszik a néppel a Fidesz és a Fidesz bűntársa a kollaboráns kamu ellenzék. Ha egy kormány "illegitim" Nem törvényes. Akkor az a törvénytelen kormány törvénytelenül felhatalmazás nélkül alkot törvényeket. A felhatalmazást a Magyar Köztársaságtól kaphat törvényalkotásra. mikor kapott felhatalmazást a Fidesz törvényalkotásra? 2010-n akkor tett esküt a Magyar Köztársaság Alkotmányára, de arra nem kapott felhatalmazást, hogy alkotmányozzon. Mert csak a népnek van joga alkotmányozni. Ezért az alaptörvény érvénytelen, mert a nép, mint a hatalom birtokosa nem hagyta jóvá, azaz nem szavazta meg az alaptörvényt ezért is érvénytelen közjogilag jogalkotásra alkalmatlan! Tehát ez a jogalkotásra alkalmatlan alaptörvény nem alkothat érvényes törvényeket. Mert eleve az, aki törvényeket alkot 2012 óta az alaptörvény szerint már nem törvényes jogalkotó az Orbán „kormány” mivel illegitim=törvénytelen ezért minden törvény, ami általa keletkezet érvénytelen törvénytelen! A választási törvény is! Ezért minden választás, amit 2014 óta tartottak egy nem létező jogilag el nem ismert államban"Magyarország" meg sem történt. Egy meg sem történt választást nem lehet elcsalni!!!!!!
youtu.be/ZBLa8TRV030

6.Lenin 2019.05.24. 18:38:10

@Vémint:

Akkor egy érvénytelen választáson kéne nyerni kétharmaddal valakinek, hogy új alkotmányt tudjanak alkotni, de ez lehetetlen mert a szavazás eleve érvénytelen lenne.

Forradalomhoz meg kevés 2-3 száz agyament. Elég macerás a kilátás a libbantaknak.

Tangooo 2019.05.28. 15:42:00

Azért mekkora mázlijuk van egyeseknek, hogy elmebetegként komoly állásokat tölthetnek be külföldön, gondolom kiemelkedő jövedelemmel és még idézik is itthon őket nemkevésbé felkészült bloggerek.

2019.05.31. 13:31:30

@Tangooo: Heller Ágnes is ott pallérozódott, nem szabad lebecsülni a lehetőséget :-) !
süti beállítások módosítása