B1 blogcsalád



Gulyás Gergely véletlenül beismerte, hogy a Fidesz leválthatatlan állampárt

2019. március 20. - nickgrabowszki

Az alkotmányjogász-miniszter úgy gondolja, a Fidesz = Magyarországgal. gg_2_1.jpg

Orbán Viktor kancelláriaminisztere azt bírta mondani, hogy a Fidesz azonnal kilép az Európai Néppártból, ha felfüggesztik a tagságát (fél évre, a vizsgálat lezárultáig).

Az emberarcú fideszes ezt azzal indokolta az MTI-nek, hogy itt a Fidesz és

az ország méltóságáról is szó van.

A miniszter szerint tehát Magyarországot alázzák meg azzal, ha kizárják felfüggesztik a Fideszt, azaz

Fidesz = Magyarország.

A miniszter úr el bírta felejteni, hogy ez nem igaz.

  • Ti. nem a kormányt és nem Magyarországot akarta felfüggeszteni az EPP, hanem csak egyik saját tagját, egy pártot, a Fideszt.
  • Valamint a párt szó már önmagában is részt jelent a latin eredetiben (a fides pedig a kliens hűségét a patrónusa iránt).
  • Illetve, hogy a Fidesz még határontúli importszavazatok beleszámolásával is kevesebb voksot kapott egy éve, mint az ellenzéki pártok, azaz az ország többsége a kormányváltásra szavazott tavaly áprilisban.
  • Az importszavazatok nélkül, pusztán Magyarországot (hiszen Gulyás azzal azonosítja a pártját) tekintve még rosszabb a helyzetük (és akkor még nem is említettem a 3000/5000 forintért vásárolt voksokat).

Gulyás miniszter úr ezekről a tényekről nagyvonalúan el látszott felejtkezni. Illetve egyúttal beismerő vallomást is tett arról, mit gondolnak a Fidesz, valamint a kormány felelős vezetésében a magyarországi demokrácia és jogállam állapotáról.

Az alkotmányjogot egyetemen oktató miniszternek ugyanis igen jól kell tudnia, hogy egy kormánypárt egyetlen esetben azonosítható a teljes országgal: ha az a  kormánypárt valójában

leválthatatlan állampárt.

Ebben az esetben - és csak ebben - Gulyás nem hazudott és nem is tévedett. Itt vannak újra a 80-as évek, meg a még korábbi évtizedek. A Fidesz hivatalosan is visszaforgatta az idő kerekét a XX. századi diktatúrák korába.

És még hálásak is lehetünk Orbán emberének, hogy méltóztatott elismerni ezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5214703442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2019.03.21. 10:44:03

@Ménár Atya:
Hűha! Már annyira nőnek a bérek Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban, hogy azt már 6-7ezer ember nem képes elviselni és inkább elmegy migráncsnak a pusztuló Nyugatra.
A megtakarításai valóban nőnek leginkább strómanlölőnek aki 6-7 év alatt egy falusi senkiből dollármilliárdos lett.

Ménár Atya 2019.03.21. 10:51:46

@Fülig José:
Valóban, én mást látok.
Én azt látom, hogy csökkentek az adóim, az hogy dolgozok, és van gyerekem nem büntet érte minimálbérrel a kormány, és nem kell segíly, mert van annyi jövedelmem, hogy simán megélek.
A ki mit nyúl le, hát inkább ne menjünk bele, mert szerintem erősen vesztene a maszop -szadesz brigád ebben.
Mintegy 30% államadósság növeléssel elérték, hogy már 2006 ra tönkre mentünk, trükkök százaival sem voltak képesek kozmetikázni a csődjüket, várólisták jöttek létre az eüben,és lerohadt minden, az oktatás színvonala folyamatosan esett,a tanárok elégedetlenek voltak, És az elvtársak is jól meggazdagodtak, még bécsi titkos számlákra is jutott bőven a bissau guineai magyar állampolgároknak :)
15 gázáremelés,adóemelés után eljuttatták az országot egy olyan helyzetbe, hogy a válság elsőként döntötte be az országot a világon.
Hát cimbora, köszi, de ebből nem kérek többet.

6.Lenin 2019.03.21. 10:52:46

@István Tamasi:
A májusi választásig nincs jelentősége. Néhány napon belül kezdődik a kampány, ezzel lesz elfoglalva mindenki.
A választás után dől el minden, a végeredmény ismeretében.

"Nem kaptunk ma garanciákat arra, hogy az Európai Néppárt visszatér gyökereihez, a kereszténydemokráciához, de mi sem adtunk semmire garanciát és a mi döntésünk lesz, hogy a jövőben az Európai Néppárt tagjai maradunk, vagy sem – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.."

Ader Janos 2019.03.21. 10:53:02

Orbán tényleg zseniális, a libsiket még egy olyan választáson is megszopatja, amin nem is indulnak. Ezt tanitani kéne.
Elképesztöen frusztrálo lehet a libbantaknak, hogy Orbán mindig okosabb náluk.

Fülig José 2019.03.21. 11:03:51

@Ménár Atya: látod, látod.
egy harmad: a kormánypárt dícséretére.
de sajnos nem látod, hogy a világgazdasági helyzet kedvező volta NEM a fideSSnek köszönhető, ők csakeladták - neked/ tek- a sajátjukként.
két harmad: köpködés, elmútnyócév, bezzeggyurcsány...
mer ha ő lopott, akkor a bonsai duce is lophat, igaz? na de komám, ha gyurcsit utáltad miatta, akkor a dugónapcsit miért pippantod le...?
nem tudtok ti semmit, fogy a levegő körülöttetek, már a sötétség szinonímája a fideSSes...

Ménár Atya 2019.03.21. 11:08:36

@István Tamasi:
Baromságokat írsz.
Ilyen alapon írhatnám, hogy persze,aki kivándorol, az mind a bukott mszp szdsz holdudvara...........
Persze ez is baromság lenne, viszont a kivándorlás épp az előző kormány gazdasági csődje miatt indult el.

bgp 2019.03.21. 11:10:28

Orbán tényleg okos. Sétál a vonattal szemben a magas töltésen és félreugrik, bele a szakadékba mielőtt a vonat szétbaszná vagy belelökné.

Ménár Atya 2019.03.21. 11:20:05

@Fülig José:
:D
Vicces vagy cimbora, egész maszop-szadesz ámokfutás alatt azt hallottam minden rossz orbi miatt van, de majd mi megmutatjuk, lesz béremelés, nem lesz gázáremelés, lassan mondom hogy te is megértsd :D
Aztán mi lett, megdöglött a pannon puma a dübörgő gazdaság pedig az összeomlás miatt dübörgött :D
Nektek nem a lopással van a bajotok, szimplán fóbiásak vagytok.
Ha holnap meghalna orbi, összeomlana az ellenzéki bagázs, mert orbizáson kívül még nem hallottam értelmeset tőlük.
Illetve utólag mindig.
Nem lehet rezsit csökkenteni-mi sokkal többet tudnánk,
nem lehet családokat támogatni-mi sokkal többet tudnánk :D:D
Szerintem fordítva ülsz a lovon, a kutya nem akarja az előző fostalicska bandát.
Ha pedig függetlenül nézzük, akkor vegyük hogy orbi lemond, és kit ültetnél a helyükbe?
A jobbik egy náci párt, a DK egy jobbik szövetséges náci párt, egy hazugságai miatt bukott volt minelnökkel, a maszop már leszerepelt, a többi súlytalan.
És az összesnek egy programja van: orbán monnnyon le!
Akkor mégis kit?
Ne vizionálj ellenzéki kétharmadot, mint a múltkor is, mert megint pofára fogsz esni.
Józan ésszel, és ne indulatból, meg álomvilágból politizálj.
A fideSS-t pedig csak idióták írnak akik fletó hitgyülijére járnak:)
Amúgy milyen lesz az új zászlótok, vörös alapon az egyik felén sarló-kalapács,a másikon meg horogkereszt? :)

szepipiktor 2019.03.21. 11:35:41

Az elmúlt héten az elenzék kiabálta ezt napi szinten!
Hogy ha orbánékat kvágják, akkor azt az ország szívja meg.
Most miért lett kifordítva a "macska"?
Most ez éri meg?
.
GG értelemszerűen nem ezt mondta, arra fogalmazta ezt, hogy ha a néppártban felfüggesztik a fideszt, attól az országban nem lesz változás.
Lesz?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.03.21. 11:59:17

Magyar fiatalság kétharmada nem kér a vallásokból
(és vele együtt az F.MPSZ-ből sem)

erkolcstan.blog.hu/2019/03/21/magyar_fiatalsag_ketharmada_nem_ker_a_vallasokbol

Kuglóf. Az 2019.03.21. 13:12:01

Néppárt: Szóval KIZÁRUNK titeket, ti diktátorok!
Néppárt: De ha nem akkor FELFÜGGESZTÜNK titeket, ti diktátorok.
Orbán: BEKAPHATTYÁTOK, oké?
Néppárt: Oké, bekapjuk. Következő napirendi pont?

B+ Orbán Egy Géniusz!

Kuglóf. Az 2019.03.21. 13:14:41

@István Tamasi: Te, mondd, a választásokig mégis MI TÖRTÉNIK a Néppártban?

Ménár Atya 2019.03.21. 13:26:11

@TanNé: Ebből ezt a következtetést levonni, elég nagy blődség.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.21. 13:36:12

@TanNé: A magyar fiatalok jó része nem fakadna sírva akkor sem, ha az irodalom órák elmaradnának végleg.... A vallás pedig amúgy a bigott vénasszonyoknak való, akik a papok farkán nevelkedtek...

látjátok feleim szümtükkel 2019.03.21. 13:57:50

Nem látta valaki a "Fidesz..." szó előtti mondatrészt? Várom, de nem jön.
Sőt az idézet forrása sem vált ismertté. Nem véletlen?

kocsisj 2019.03.21. 14:27:45

@6.Lenin: Persze, megint hazudott, ahogy szokott. Közölte, hogy a Fidesz sohasem kampányolt Juncker ellen, mire kitört a közröhej. Én nem teljesen értem, miért jó ez neki. Annak idején a királyi udvarokban voltak udvari bolondok, de nem hiszem, hogy az EU is igényt tartana ilyenekre. Mi láttunk ilyen plakátok százait, meg a majmok küldtek is ilyet postán (pár tízmilkáért, ami annak idején a Pethő intézetnek bezzeg nem volt). Most már csak el kell döntsük, hogy sírjunk-e vagy mi is röhögjünk. De, mivel a mi bőrünkre és zsebünkre megy, marad a sírás.

Willkommenskultur 2019.03.21. 14:49:34

Hat azt erosen remelem, hogy a Fidesz=magyar kormany meg jo sokaig.

valkyre 2019.03.21. 14:51:50

Nem is igaz, az sem ami igaz sem nem ami nem. Minden büdös libbant tanuljon meg fideszül, az új hivatalos magyar nyelven. Rosszul van itt kérem minden értelmezve igazából most választotta meg az a büdös libbant únió I. Viktort királynak!!!!! Mindenkinek erővágót photoshop-olni a kezébe előre, hajrá!

valkyre 2019.03.21. 14:56:38

...ja, a gyurcsány is lopott!!! azt ne felejtsük

morph on deer 2019.03.21. 15:34:39

@Ménár Atya:
”A ki mit nyúl le, hát inkább ne menjünk bele, mert szerintem erősen vesztene a maszop -szadesz brigád ebben.”

Hát épp ez az!
A tolvajlás nyertese egyértelműen a fidesz, ha jól emlékszem legutóbb 003:190 arányban..:)

6.Lenin 2019.03.21. 16:21:14

@kocsisj:

Hol van a plakátokon Junker neve? Ő személyesíti az eu vezetését, alkoholista, megvett, korrupt politikus, mint a többi.
Joguk van tudni a választóknak, hogy kik is ők. Mi ezzel probléma?
Te úgy szeretsz segget nyalni, hogy fogalmad sincs, hogy miért is teszed?
Sajnos tényleg azt kell hinnem, hogy a ballibák csak ilyesmikre képesek, nem is értenek belőle semmit.

morph on deer 2019.03.21. 16:27:20

@6.Lenin:
“A választás után dől el minden, a végeredmény ismeretében.”

Tényleg indokolt lehet egy olyan fideszre szavazni, amelynek jelenleg semmilyen befolyása sincs az EP-ben, a saját frakciójában..!
Nyilván qrva sokat fognak tudni elérni ebben a pozicióban, csakis rájuk kell azavazni!

Oh, wait..!
“A Fidesznek mostantól kezdve nem engedélyezett a részvétel az üléseken, nem szavazhat a párt gyűlésein és jelölteket sem állíthatnak Néppárton belüli pozíciókra. Ez már a csütörtöki gyűlésükre is érvényes, amin Orbán Viktor nem lesz jelen. A vizsgálat idejére nem szólhatnak bele a Néppárt jövőbeni politikájába, jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, és az EP-választási csúcsjelöltje a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztésével végződő közgyűlés után.”

Tehát szavazz csak orbán viktor pártjára, és talán eléred majd, hogy az országot olyanok képviseljék, akiket pellengérre állítottak a gyökér viselkedésük miatt!
Az ország szégyenei.

M_R 2019.03.21. 16:28:28

Orbán (Fidesz média) részéről ez a tipikus gagyizó cigány mentalitás: ha rajta kapják a lopott cihával akkor: én kíremszípen ném loptám, táláltam.

A fideszes droidok "nem zárták ki" meg olyan mint amikor az agresszív kismalac zakózik a biciklivel, taknyán-nyálán csúszik 1 métert - amikor meg a nyuszika fel akarja segíteni:
- Kuss! Én így szoktam leszállni a bicikliről!

A néppárti szavazást meg nagy győzelemnek akarják hazudni.. Mint amikor 1-est kap gyerek, otthon meg azt mondja, nem bukott meg, csak az ötöshöz még hiányzott négy jegy :)

morph on deer 2019.03.21. 16:41:42

@Ménár Atya:
“viszont a kivándorlás épp az előző kormány gazdasági csődje miatt indult el.”

Lófax, mama!
Azért indult el, mert akkor vált lehetővé a szabad munkavállalás. De ezt te is ugyanolyan jól tudod, ebben biztos vagyok! :)

6.Lenin 2019.03.21. 16:45:47

@morph on deer:

Óh, Drága Matildka!

2 hónap múlva választás lesz az unióban!!!!! Mit gondolsz milyen lázas munka lesz az EPP-ben ?
Lehetséges, hogy 2 hónap múlva teljesen más lesz felállás.
Mi a szégyen?

paragrafus 2019.03.21. 17:15:27

Egy kis pontosítás: Gulyás Gergely nem alkotmányjogász. És soha nem is volt az.

BiG74 Bodri 2019.03.21. 17:34:15

@paragrafus:
Mostmár csakazértis az lesz!

2019.03.21. 17:54:32

Jelenleg az adott párt kormányoz, tehát képviseli Magyarországot.

teéjesenmindegy 2019.03.21. 18:05:52

"az ország többsége a kormányváltásra szavazott tavaly áprilisban."
Olyan nem volt a szavazólapon. Olyanok voltka

"Az importszavazatok nélkül, pusztán Magyarországot (hiszen Gulyás azzal azonosítja a pártját) tekintve még rosszabb a helyzetük (és akkor még nem is említettem a 3000/5000 forintért vásárolt voksokat)." Ja azt ne is. Kb mint a Télapó. Senki nem látta..

teéjesenmindegy 2019.03.21. 18:11:43

@morph on deer: "Azért indult el, mert akkor vált lehetővé a szabad munkavállalás. De ezt te is ugyanolyan jól tudod, ebben biztos vagyok! :)"
Akkor miért is sipákol a fajtád, hogy a patás elől menekül a nép?

teéjesenmindegy 2019.03.21. 18:13:42

@morph on deer:
"Tényleg indokolt lehet egy olyan fideszre szavazni, amelynek jelenleg semmilyen befolyása sincs az EP-ben, a saját frakciójában..!"
Tehát az LMPre kell akik függetlenként ülnek? Szocikra? Zöldekre? Nekik nagy beleszólásuk van?

morph on deer 2019.03.21. 18:22:03

@6.Lenin:
“Mi a szégyen?”

Úgy érted, ebben az esetben?
Hát ahhoz képest, hogy néhány hónapja még az EPP átvételéről ábrándozott szerettt viktorunk, most meg a saját pártcsaládjának tagjai 190:3 arányban még a szavazati jogát is megvonták, tulajdonképpen nem sok, valóban.

Az meg, hogy az ország miniszterelnöke elcsodálkozik azon, hogy amikor büdös bunkó módjára viselkedik, akkor bizony büdös bunkónak nézik, - mondván: hát nem gondolta, hogy ennyire zokon veszik, (amikor pitiáner, személyeskedő ámadást indít pl az EU főtitkára ellen is,)
akkor mégis kinek a pofájáról kéne, hogy lesüljön a bőr?

Mert orbán valóban majdhogynem ártatlan, hiszen az ilyen gyökérségeket valószínűleg nem kifogásolta a felcsúti fociedzője ötven évvel ezelőtt, és akkor meg honnan tudhatná szegény feje, hát nem?
Mert azóta egy csepp kultúra sem ragadt rá, ez teljesen egyértelmű!
Ma is ugyanaz a suttyó, aki a felcsúti gazban felcseperedett, ma is a fociöltözők értékrendje szerint él és gondolkodik, bármiről legyen is szó...

Hogy abban mi a szégyen, hogy ennek a személynek hagyjuk, hogy saját szintjére süllyessze az országot, azon ki-ki elmerenghet saját erőből is.

Az meg, hogy szégyent hoz a magyarokra nyilván csak olyanokat zavar, akiknek van némi fogalma a tisztességről és a civilizált viselkedésről, evidens módon a fideszhívőkre ez nem vonatkozik...

John Brennan 2019.03.21. 19:07:11

@Ms.Cunnesburry:
Orbánfóbiás pondró vagy.
Az persze nem zavar, hogy még csak nem is szavaztak a kizárásról. Bármi lett volna, szerinted az Orbán bukásával egyenértékű. Mindenben harcot, gyűlölködést látsz.

sZulamith 2019.03.21. 19:09:35

Gulyás Gergely melléfogott, van ez igy. Lássuk be, nem lehet könnyű - igaz jól megfizetik - olyat mondani amit más még nem mondott, meg ütős is legyen.)

Egyébként be kéne látnunk, hogy a világpolitika nem az erősségünk, és nem is volt soha. A magyaros virtust még gondolatunkból is száműzni kéne, mert mindig vesztésre álltunk/állunk.

taga20 2019.03.21. 19:33:27

@John Brennan: geci zabáló pondró vagy fityeszdroid!

6.Lenin 2019.03.21. 19:49:19

@Ms.Cunnesburry:

Kannásbory!

Írd le miről szavaztak.
Természetesen sok mindenre gondolhatod, hogy megteheted, én se tiltom meg, senki, de ez semmiképpen nem jelenti, értesz is hozzá.
Azt is megteheted, hogy fejen állva használod a bilit, senki és semmi nem tiltja.

regbor 2019.03.21. 19:50:02

@John Brennan: Te meg egy faszkalap fideszbuzi!

regbor 2019.03.21. 19:55:31

Olvasgatom itt ennek a sok agyatlan fideszbérencnek a vergődését, ahogy próbálják a vereséget győzelemre fordítani. Nagyon jól szórakozom a nagy erőlködésen. Hogy be nem szarnak a nagy igyekezetbe! Bár lehet, hogy megtörténik, amilyen szarevő mindahány, bizonyára a sajátjukat is elfogyasztják, nem csak Viktorét...

6.Lenin 2019.03.21. 19:55:39

@morph on deer:

a lakátok nem személyről szóltak. Ennyit azért illene tudni.
Miről szólt a szavazás?
Bár néhány évtizeddel hamarább züllesztette volna le valaki az országot az országot a jelenlegi szintre. Kár, hogy nem ez történt.
Mióta nevezik más országok kifosztását tisztességesnek?

Szerintem neked Gyurcsányt nagyon messzire kerülnöd kéne, már érződik a hatása.
Sőt, nagyon is.

taga20 2019.03.21. 20:04:10

@6.Lenin: akkor miért szedték le weber útvonalán, te fogyatékos?

6.Lenin 2019.03.21. 20:09:29

@taga20:

Hogy ez a köcsög beleélje magát, hogy nyert. Nem nyert, egy gyenge faszkalap ez a Weber. Azt én sem értem miért is támogatja a Fidesz. Majd májusban eldőlnek a dolgok.
Addig nincs nagy jelentősége.
Ma Európa a Fideszről, Orbánról szól. Jó kis ingyen reklám így kampány idején.

regbor 2019.03.21. 20:10:00

@taga20: Hagyd, ilyen konkrét érvre nem szoktak fideszdroidok válaszolni...

BiG74 Bodri 2019.03.21. 20:15:35

@6.Lenin:
Csak ámulok és bámulok. Tudja és tudja! Bármilyen kérdésre kapásból vágja a választ! Nagyon bennfentesnek tetszik lenni!

2019.03.21. 20:26:38

100 szónak is egy a vége, kibaszták mint ráchel a szaros pelust.

taga20 2019.03.21. 20:30:12

@6.Lenin: "Ma Európa a Fideszről, Orbánról szól. "

bakker ember, te a felcsút dvát nézed!:))))

"Hogy ez a köcsög beleélje magát, hogy nyert."

a kurvaanyátokat rohadék fityeszes tolvajok, hogy mertek közpénzt ilyen baromságra elégetni?

a kurvaanyátokat rohadék bűnözök!!!

taga20 2019.03.21. 20:31:56

@regbor: én nem hiszem el, hogy ilyen rohadék fityeszfasszopó kurvák vannak ebben az országban!

egyébként, igazad van.

6.Lenin 2019.03.21. 20:36:48

@taga20:

Látod milyen hülye vagy. Miről írnak a nyugati lapok? Miről tárgyaltak tegnap?
És már hetek óta.
Mit gondolsz nyugaton is olyan hülyék az emberek? Nem kérdezik meg, hogy ki a tököm ez az Orbán? Mi a baj vele?
-Utálja a migriket.
-Ne bassz, mi is, akkor ez az ember egy fasza gyerek.

Hány migráció ellenes párt erősödött az EU-ban? Hány kormány bukott, vagy jelenleg is billeg?

Te egy sötét fasz vagy, néha azért gondolkodhatnál is. Fejed nem csak azért van, hogy a rajta lévő nyíláson öntsd magadba a kannásboryt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.03.21. 20:41:25

A fidesz 3:190-re győzött az EPP-vel szemben. Ja, nem.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.03.21. 20:44:32

Fél éve naponta jelenik meg cikk arról a Helsinki bizottságot éltető szennymédiában, hogy kizárják a Fideszt.
Mindig pofáraesés lett a vége, most is.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.03.21. 20:46:57

"az ország többsége a kormányváltásra szavazott tavaly áprilisban"

Nem unják még a hazugságot. Egyetlen választási rendszer sincs, amiben ne a Fidesznek lett volna többsége.

John Brennan 2019.03.21. 20:50:56

@6.Lenin:
taga20droidnak már az is eredmény, ha leköpi valaki

taga20 2019.03.21. 20:56:03

@John Brennan: fityeszjobbágy töröld má le a gecit a szád széléről, me kurva gusztustalan vagy!:)

John Brennan 2019.03.21. 21:03:25

@taga20:
hiába kuncsorogsz, nem köplek le

taga20 2019.03.21. 21:05:02

@John Brennan:

a borotválkozó tükrödet minden nap leköpöd, te szerencsétlen gerinctelen fityeszparazita.

BiG74 Bodri 2019.03.21. 21:15:36

@6.Lenin:
Probléma, az nincs, tisztelt mindentudó, érett fideszes honfitársam, iszom szavait!

morph on deer 2019.03.21. 21:45:36

@6.Lenin:
“a plakátok nem személyről szóltak. Ennyit azért illene tudni.”

Rossz válasz.
Egyrészt mert én sehol nem mondtam, hogy személyről szóltak, sőt, azt sem, hogy szóltak volna vlamiről.

Pitiáner személyeskedésről írtam, ami viszont megtörtént, bármit hazudozik is erről az az orbán nevű szerencsétlen.
Nem véletlenül tört ki a röhögés ennek hallatán, ez már viccnek is merész.

Másrészt de, a plakát személy(ek)ről szólt, aljas és kisstílű módon. (Ez ugyanaz mint a pitiáner, - csak a fideszesek kedvéért mondom..:))
Ha egy konkrét, ismert személy arcképét használod, akkor az üzenet már nem elválasztható a személytől, ezt ugyancsak illene tudni. Ezért is fordulnak elő gyakran személyiségi-jogi perek, ha az illető beleegyezése nélkül használják fel a képét bármilyen célra.
Ráadásul ez itt reklám volt, annak is egy egészen primitív formája.

Tudom, a kötlező mantra “tájékoztatás”, ezt akár fel se hozd, de komolyan.
Ez semmi más, mint szép tiszta bullsit a maga nemes egyszerűségében, és ezt te is tudod.

Ahogy azt is, hogy én az ország erkölcsi és általános kulturáltsági szintjéről beszéltem, ami egyre inkább “orbanizálódik”, ahogy az orbánféle fideszes parvenü népség önti magából a szotyializmust minden megnyilvánulásával.

Igen, tudom: a viktor is így szokott leszállni a bicikliről, ezek szerint már megint qrva nagy a győzelem.
Ja. Akkora, hogy a fal adja a másikat.

Ezúton is gratulálok, és még sok hasonló diadalt kívánok bölcs vezérünknek!

Taps, viktor, viktor, taps, ő éljen, ő éljen, ő éljen.. ugyanez más nyelven jobban hangzik, dehát mit tegyünk, nekünk ez jutott. :)

John Brennan 2019.03.21. 22:13:04

@morph on deer:
elég lett volna ennyit írnod:
"gyűlölöm Orbánt"

Tenkes Kapitánya 2019.03.21. 22:41:40

Orbán Viktor tegnap lesöpörte az asztalról a migránssimogatókat, akik vinnyogni is alig tudnak. Semmilyen tömegbázisuk, legfeljebb az elmúlt években bevándoroltak támogatják őket.

Tenkes Kapitánya 2019.03.21. 22:48:44

Egyik magyar újságíró kérdezte jól Orbánt a sajtótájékoztatón: A baliberális oldal halálos öleléséből tud-e szabadulni az EPP?

6.Lenin 2019.03.22. 09:09:40

@morph on deer:

B+, te írsz pitiáner személyeskedésről, DK- s szimpatizáns létedre?
Azért ez már nagyon gáz.
(nekem semmi bajom azzal, hogy DK-s vagy mellesleg, ez van, el tudom fogadni, de nehogy már....)

István Tamasi 2019.03.22. 09:25:41

@Ménár Atya:
A baromság az, hogy még mindig véded a fideszmaffiát ami már gyerekeink és unokáuink jövőjét is ellopja.

6.Lenin 2019.03.22. 09:31:44

@István Tamasi:

Ezek szerint már te sem bízol abban, hogy a gyerekeid, vagy az unokáid a hatalom részesei lehetnek valaha is.
Ez viszont nagyon jó hír Mo-nak.

6.Lenin 2019.03.22. 09:37:50

@6.Lenin:

Ja, és még annyit, hogy a gyerkőcök nyugatra se menjenek, mert a bllibák ott is bukásra állnak, ha sokat totojáznak a kimenetellel, mire kiérnek, ott sem lesz már jövőjük.
Csak egy jó tanácsként mondom.
Nincs mit (ha esetleg megköszönnéd)

István Tamasi 2019.03.22. 10:05:50

@6.Lenin:
Ki is tagadnám a gyerekeimet ha egy ilyen maffiahatalomban akarnának szerepet vállalni.
Csak egy jó tanácsként mondom: tanulj törökül és/vagy arabul mert o1g megasszonta, hogy ők az ő rokonai és neked is oda kell küldened a gyerekeidet nem a pusztuló Ny.Európába. Remélem a Koránt már elkezdted bebiflázni.

6.Lenin 2019.03.22. 10:43:06

@István Tamasi:

Nem kell kitagadnod őket, majd az arab barátaid lenyakazzák őket is. Főleg, ha nyugatra mennek, növelve az esélyt erre.

István Tamasi 2019.03.22. 11:28:10

@6.Lenin:
o1g-nek vannak arab barátai például az (időközben elhunyt) nemzetközi körözés alatt állt G.Pharaon aki arab terroristák bankárja volt és akivel a csüngőhasú suttyó egy vályúból is zabált és a lányán és vején keresztül üzletelt.

6.Lenin 2019.03.22. 11:38:27

@István Tamasi:

És hányszor robbantottak Mo-on, vagy hány fiatal nőt erőszakoltak meg? Hány torkot vágtak el? Hány embert lőttek le?

Tomikám, rossz irányban görcsölsz.

István Tamasi 2019.03.22. 12:06:42

@6.Lenin
Magyarországon egyetlen migráncs sem robbantott sem lőtt le. Robbantás és kisgyerekek hátulról lelövése - miközben a rájuk gyújtott házból menekült a szélsőjobbos patkányok szokása.

John Brennan 2019.03.22. 12:48:40

@István Tamasi:
Utálom látni a migráncsokat az utcán. Azt is utálom, ha csak tudok róla, hogy esetleg találkozhatom velük. Ennyi elé ahhoz, hogy ne támogassam a befogadásukat. Magyarország a magyaroké.

6.Lenin 2019.03.22. 12:50:23

@István Tamasi:

Akkor keress rá, mit művelt a nyugat a gyarmatokon, vagy az amerikaiak Vietnámban, Szíriában, Afganisztánban.

(vettem lomisoktól egy laptopot, ami egy afgán újságíróé volt, tele van képekkel, amin az amerikaiak rémtettei láthatóak, még nézni-nem átélni-is borzalmas)

Gondolom a cigánygyilkosokra utaltál, ami a mai napig nem bizonyított rendesen, hogy kinek a megrendelésére történt. A Gyurcsány titkos szolgálata fedezte őket)

Megint rossz irányba mentél. Szedd már össze magad.

John Brennan 2019.03.22. 12:52:05

@Tenkes Kapitánya:
"A baliberális oldal halálos öleléséből tud-e szabadulni az EPP?"
Ha másért nem, már ezért a kérdésért megérte, hogy ki akarták zárni a Fideszt ebből a selejtes embereket-mozgalmakat is tartalmazó néppártból! Hadd gondolkodjanak a kérdésen az újságírók meg a cunnseburiék.

2019.03.22. 15:39:07

@John Brennan:
"Ennyi elé ahhoz, hogy ne támogassam a befogadásukat. "Magyarország a magyaroké"
monnya ezt egy john brennan nicket választó seggfej...:D
akkor azt is tedd már hozzá, hogy magyar seggbe csak magyar lófaszt!
így hitelesebbnek tűnsz ostoba!

István Tamasi 2019.03.22. 16:12:16

@John Brennan: Költözz egy borsodi zsákfaluba! Ott biztosan nem találkozol külföldivel.

John Brennan 2019.03.22. 19:12:55

@István Tamasi:
Sehol nem akarok találkozni velük. Se Pesten, se Kaposváron, se Szegeden, se Egerben. A lehetőségét is ki kell iktatni.

2019.03.22. 20:36:29

@John Brennan:
akkor a geci gazdádat istagadd meg te majom mert ő sem magyar!!!

John Brennan 2019.03.22. 21:37:01

@vitéz Beverneky:
Nincs gazdám, tehát hülyeségeket irogatsz.
Azt, hogy ki magyar, a származása és a viselkedése dönti el.

2019.03.22. 21:41:25

@John Brennan: ezexerint te is indiábol származó tolvaj migráns vagy.
akkor ne játszd a nagy magyart legalább, és kusolj

Lakatos Rodolfó 2019.03.22. 22:08:34

@vitéz Beverneky: "te is indiábol származó tolvaj migráns vagy"

Te nem vitéz vagy, csak egy sima rasszista seggfej.

Indiából származik egy csomó világhírű tudós – matematikusok (pl. Ramanujan, akiről a közelmúltban film is készült), fizikusok (pl. Bose és Chandrashekar); cégvezetők (pl. Satya Nadella, Microsoft-vezér); polgárjogi harcosok (pl. Gandhi) stb.

Mit tettél le az asztalra te?

John Brennan 2019.03.22. 22:24:14

@vitéz Beverneky:
Ezek szerint nem. Magyarországból származó szkíta magyar vagyok, sokezer éve itt élnek az őseim.

István Tamasi 2019.03.23. 08:43:31

@John Brennan: Mondtam: Vagy egy borsodi zsákfalu vagy egy lakatlan sziget. Mindenhol máshol kénytelen vagy külföldivel /vagy külföldi áruval/ találkozni. A globalizációt még egy agyatlan szélsőséges sem tudja megállítani.

István Tamasi 2019.03.23. 08:45:32

@John Brennan:
Már csak az a kérdés, hogy miért is kepeckedik foggal-körömmel a fitymasz hogy a "selejtes embereket-mozgalmakat tartalmazó néppártban" maradjon???

István Tamasi 2019.03.23. 08:50:36

@John Brennan: "szkíta magyar vagyok, sokezer éve itt élnek az őseim"
A gondolkodásod le is ragadt az ősember sokezer évvel ezelőtti szintjén. Esetedben haszontalanul telt el az a sokezer év.

2019.03.23. 09:20:17

@Lakatos Rodolfó:
mondod te, akinek a vajdája reggeltől estig az idegen, más bőrszínű, származású bevándorlókkal, sorossal fenyegeti a lakosságot.
valahogy nem érzek lelkifurdalást.

John Brennan 2019.03.23. 09:23:55

@István Tamasi:
igen, szerencsére a gondolkodásom leragadt sokezer évvel korábbi szinten
egy ősembert sokkal többre becsülök, mint pl téged

2019.03.23. 09:25:50

@John Brennan:
émmeg a szíríuszról jőttem, van 5db okj-s táltos vizsgám és jézus keresztelt meg szemeélyesen aki tudvalevőleg szintén magyar volt!
úgyhogy a tökömben sem vagy

István Tamasi 2019.03.23. 09:30:13

@John Brennan:
"igen, szerencsére a gondolkodásom leragadt sokezer évvel korábbi szinten" : ennyi önjellemzés pont elég.

Lakatos Rodolfó 2019.03.23. 22:26:01

@vitéz Beverneky: "mondod te, akinek a vajdája reggeltől estig az idegen, más bőrszínű, származású bevándorlókkal, sorossal fenyegeti a lakosságot."

Bőrszíntől, származástól függetlenül: általános alapelv, hogy az állampolgársági politika alapvetően a tagállamok kezében van, ők döntik el, kinek, milyen alapon adják, adhatják (ius sanguinis, ius soli, nemzeti érdekből stb.). Hasonló módon a határőrizet, határok ellenőrzése is alapvetően nemzeti kompetencia (a Frontex egy aránylag új elképzelés).

A menekültpolitikán belül a folyamatosan elő-elő kerülő kötelező átvételi rendszer viszont alapvetően ellentmond ezeknek az alapelveknek; adva van egy ország (Németország), amelyik "szívélyesen magához invitálja" a messzi földről érkező bevándorlókat; de utána, részben azért mert a lakosság ennek már nem örül annyira, elvárná, hogy más országok átvegyék, magukhoz betelepítsék ezeket az elemeket?

Vagy ott vannak pl. a görögök, akik nem is akarják megvédeni a saját határaikat, és ellenőrzés nélkül átengednek az országon mindenkit, holott az uniós szabályok szerint legalább regisztrálniuk kellene őket? Akik meg ott maradnak náluk, menekülttáborokban, azokat más országoknak kvóták alapján kötelezően át kellene venniük? (Pl. nekünk is.)

Bőrszíntől függetlenül ez az igazán gáz dolog.

2019.03.23. 22:39:33

@Lakatos Rodolfó:
te még mindig itt tartasz ennélaz ostobaságná.
ki akar itt maradni korrupt tolvaj sárfészekben, hogy ellopja előletek a máv kábelokat?
hol a sokmilliô bevándorló aki elveszi a magyar emberektől a munkát?
egyelőre az a néhány maffiózó kapott papírokat aki megfizette a fidesz maffiának a bevándorlási kötvényt, de azok is rég továbbmentek.
ezt az unalmas hisztériakeltést abbahagyhatnátok már, senki nem veszi be!

2019.03.23. 22:51:00

@Lakatos Rodolfó: te csak azért kommentelsz ezzel a nickel, ha valaki ellent mond neked lerasszistázhasd?!
(a világ leg pitiánerebb dolga csk, hogy tudd)

Lakatos Rodolfó 2019.03.23. 22:53:00

@vitéz Beverneky: "ellopja előletek a máv kábelokat"

Na, kibújt a szög a zsákból, megint itt van egy jó öreg, rasszista szereotípia?

Orbánra itt fröcsögtök, hogy előítéletes meg gyűlöletkeltő, erre te lekábeltolvajozol valakit, akit nem is ismersz, csak azért mert Lakatos a vezetékneve?

Akkor ezzel azt hiszem, inkább be is fejezném a veled való társalkodást, egy élmény volt!

P.S. májusban majd küldök nektek zsepit!

2019.03.23. 23:13:31

@Lakatos Rodolfó:
még szerencse, hogy előre meg válaszoltam, tudtam, hogy ez lesz a következő érved!!
neked erre tellik.
nekem meg arra, hogy akinek nem inge...

Anatolij Ubijca 2019.03.24. 00:25:22

@vitéz Beverneky: "ki akar itt maradni korrupt tolvaj sárfészekben"

Ha te nem szeretnel itt maradni, fajo szivvel, de le tudnank mondani rolad.

Bar a mosogatasi szaktudasod parjat ritkitja az orszagban, de megertenenk, ha ezt a jovoben inkabb Londonban vagy Berlinben szeretned kamatoztatni.

Jo utat!

P.S. Ha lehet, ne gyere vissza!

kolomparlole1114 2019.03.31. 07:43:14

Nagyon helyes, legalább mostmár tisztában lehet a saját sorsukkal. A leválthatatlan diktátorokat ugyanis akasztani szokták.

Kuglóf. Az 2019.04.08. 11:59:54

@István Tamasi: A büdös életben nem lesz neked se gyereked, se unokáid. Csaxólok. De bizonyára a tied lesz a Marvel legújabb hőse, a buzi.
Kérdezgették is hogy vajon mi lesz az ő képessége, de szerintem ez egyértelmű. A hátulról titkos BEHATOLÁS. Ezért fogod te annyira szeretni.

István Tamasi 2019.04.08. 12:55:20

@Kuglóf. Az:
Köszönjük az önvallomásodat, pirézül: me too.
Egyébként a gyerekeim és unokáim köszönik jól vannak.
süti beállítások módosítása