Arcanum blog

A Gazdálkodj okosan! az imperialisták ellenében készült

Társasjáték, amely követte az ideológiai trendeket

2021. október 27. - arcanum admin

A hatvanéves társasjáték megalkotása a megvetett nyugat és a szocialista értékrend közötti különbségekre épült, bár éppen annak mintájára készült. A ma is ismert játék népszerűsége napjainkig töretlen.

Felépítése megmutatta a szocializmus anyagi egyenlőségébe vetett hitét, emiatt a játékszabály különösen nagy anyagi különbség kialakulását nem is tette lehetővé. Csakis a szerencse vezethetett oda, hogy valaki komolyabb vagyonra tehessen szert. A játék a szocialista berendezkedést tükrözte, a mezők megfeleltek a valóság aktuális szeleteinek, vagyis állami intézmények mezőire léphettünk, legyenek azok a közmű szolgáltatók, vagy éppen az állam által üzemeltetett szerencsejátékok.

Az így megformált környezet a 60-as és 70-es évek gazdasági viszonyrendszerét adta vissza, melyben a szóhasználat és a törvényszerűségek is, például a nem differenciált bérezés vagy az egyéni kreativitást szigorúan kontrolláló szabályok, igazodtak az „elvárt” valósághoz.

A játék népszerű még ma is, a rendszerváltás óta is gyártják, és a hétköznapokba annyi mindent visszahozó retro-hullám egyik legsikeresebb terméke lett, amelynek már létezik online változata is. Megnéztük az Arcanumban, miként indult a játék hódító útjára.

ahet_1973_1_pages104-104.jpg

A Hét, 1973. 02. 02.

Közvetlen őse a Teljesítsd a tervet!

Az amerikai Monopoly táblajáték mintájára a 40-es években elkészült Magyarországon a Capitaly nevű társasjáték. Hiába volt sikeres, más politikai szelek kezdtek fújni, így az imperialistának bélyegzett társasjátékot 1952-ben betiltották. Kitaláltak helyette egy politikailag korrekt másikat, amelynek igazán beszédes nevet adtak: Teljesítsd a tervet! Az akkoriban pártéleti szlogenként ismételgetett felszólítás a gyerekek világába is befurakodott. A játékosok egy szocialista tervgazdaságban találták magukat, ahol azonban a Capitalytól eltérő szabályok már nem tették lehetővé a játékos gazdálkodást, az egyetlen cél az életszínvonal emelése volt. A Kis Ujság, 1951. 03. 23-i számában a játékújdonságok közt említik, kiemelve egyik fő erényét, miszerint „kiküszöböli a kozmopolita irányt”.

„Néhány új, korszerű gyermekjátékot mutatott be a szakembereknek és a sajtónak a Ruházati Kereskedelmi Központ. Az ötletesen szerkesztett és írók, művészek által írt és tervezett új játékok valóban játszva nevelnek és a nagyobb gyermekek számára olyanok készültek, amelyek a szocializmus építésének ügyét szolgálják, vagy a társadalmi formák fejlődésével ismertetik meg a játszókat.

… A „Teljesítsd a tervet!” (Bócz Imre terve, Szentgyörgyi Kornél festőművész rajzai) és az „Így győz az ember” a gyermekek szocialista nevelését a játék terén is érvényre juttatja. Az új játékok terveire a népművelési minisztérium adott megbízást és ezzel megindult a játékgyártás terén is egy olyan folyamat, amely kiküszöböli a kozmopolita irányt és olyan szórakozást ad a gyermek kezébe, amely nevel, tanít, fejleszti a gondolkodást, logikát s a gyermekeket érettségüknek megfelelően megismerteti az országos, nagy problémákkal.” (Kis Ujság, 1951. 03. 23.

neprajzimadokfuzetek_08_pages44-44_1.jpg

MaDok-füzetek 8., 2013.

A Gazdálkodj okosan!-nal indultak a hatvanas évek

A História (1997. 5-6. szám) egyik tanulmánya már tudományosan vizsgálja ezeknek a társasjátékoknak a történetét, és pontos definíciót ad a létrejöttükről.

„Capitaly", „Teljesítsd a tervet'.", „Gazdálkodj okosan!” — három korszak játékai, amelyek különböző történelmi korokat tükröznek. Időrendben első a Capitaly, a két világháború közti (és napjaink) Magyarországának, a polgári társadalom, a tőkés, egyéni vállalkozásra épülő gazdaság játéka. Ennek mintájára születhetett (1950-ben) a Teljesítsd a tervet!, amely — már csak címéből, és a keletkezés dátumából is könnyen kikö-vetkeztethetően — a Rákosi-kort segít játszva megismerni; míg a ’60-as (sőt a ’70-es) évek népszerű társasa, a Gazdálkodj okosan! a kádári konszolidáció társadalmáról, értékszemléletéről ad képet.” (História, 1997.

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

Első találat, ami a játékról szól

A publicista Mikes György valóban komolyan vette a játékot, és még „hitelfelvételbe” is belement, csak ne essen ki... Barátaival ült le játszani, és tapasztalatait a közös játékról 1961. január másodikára írta meg. (Az Arcanum adatbázisában az ő írása az első a találati listában, a magyar sajtóban tehát ekkor írtak a játékról először. Érdekesség, hogy a Wikipédia szócikkében a játék kibocsátását 1966-ra datálják.)

„Elvettük a gyerektől a társasjátékot és leültünk játszani. Béláék és mi ketten: a feleségem és én. A társasjáték neve: „Gazdálkodj okosan!” Minden játékos kap 4000 forint kezdőtőkét. Papírpénzben. A pénz, sajna, nem valódi. Aztán vannak a játéktáblán különböző rubrikák: Röltex, Háztartási Bolt, Mulató, Áruház, Cipőbolt, satöbbi. Ha valaki belép ezekbe a rubrikákba: fizet, mint a köles. Azon kívül vásárolni is kell: lakást, bútorokat, háztartási cikkeket. Az győz, aki elsőnek rendezi be a lakását.” (Hétfői Hírek, 1961. 01. 02.

A jól megkomponált „terméknépszerűsítés”-ből azt is megtudjuk, mennyibe került az akkor piacra dobott társasjáték: „Pörgött a szerencsekocka, léptem, okosan gazdálkodtam. Félóra múlva kiestem a játékból. Azóta is számolok: Hova tűnt a pénzem? Várjunk csak: társasjátékra kiadtam 52 forintot...”

A Ludas Matyi 1961. 02. 23-i számában Lovas Endre írt a „pesti társasjátékról”.

„Ezek után elárulhatom, hogy előttük az asztalon a GAZDÁLKODJ OKOSAN nevű mai pesti társasjáték feküdt összes tartozékaival. Jelzett pénzekkel, takarékbetétkönyvekkel, szerencsekártyákkal, lakásokkal, bútorokkal, egyéb apróságaival.

Nem, ne tévedjenek! Nem az agyon szapult s a szocialista játékológusok által mélyen megvetett, a kapitalizmus mételyeit terjesztő, erkölcsromboló, bűnös CAPITALY, hanem a szép, az új, a modem, a szocialista erkölcsre oktató játék, a GAZDÁLKODJ OKOSAN!” (Ludas Matyi 1961. 02. 23.

neprajzimadokfuzetek_08_pages52-52.jpg

MaDok-füzetek 8., 2013.

A Takarékoskodj! már óvatosabb fogyasztásra tanít

A 70-es években ismét más szelek fújtak, a Gazdálkodj okosan! pedig követte a trendeket. Átalakult tehát, és Takarékoskodj! néven egy új változatát dobták piacra. Viszont nem egyszerűen a szabályok módosultak, hanem a kellékek is. Már 3 dimenziós, műanyag házat és autót is szerezhettünk a játék során. Ezen már érződik a kádári „lazaság”, és nem egyszerűen otthont kell felépítenünk, hanem egy teljes életviteli rendszert, több szobával, autóval és nyaralóval. Nem maradhatott el természetesen a népnevelés sem, de most például a biztosító fontosságát, a takarékbetétkönyv nélkülözhetetlenségét üzente a játék kispajtásoknak. Ám hiába modernizálták az eredetit és látták el több lehetőséggel, az igazi klasszikus mindörökre a Gazdálkodj okosan! marad.

„A Takarékoskodj! már egy jóval óvatosabb, kevesebb dekadenciát sugalló fogyasztást jelenít meg. Ez mindenekelőtt a játék grafikai küllemén látszik: eltűnt a tábláról a vad zöldesfekete és az önkívületben játszó dzsesszdobos, eltűntek a Megáll az idő világát idéző mély perspektívák és a lendületes vonalvezetésű feliratok. A már említett új fogyasztói javak (televízió, táskarádió, automata mosógép) egy jóval józanabb, úgymond felelősségteljesebb fogyasztás kontextusában jelennek meg.

… A korábbi Gaz­dálkodj okosan! látványos mézesmadzagjaihoz képest a játék későbbi kiadásának játékosai jóval több materiális juttatást kaphatnak, ugyanakkor a megjelenített több személyes szabadság a fogyasztótól (játékosoktól) jóval több önkontrollt is feltételez.” (MaDok-füzetek 8., 2013.)

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr816735198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása