Arcanum blog

„Felrobbant, lezuhant, túlélte, aztán rágyújtott”

Igaz történet egy szerencsés túlélőről

2021. április 21. - arcanum admin

Vesna Vulovicnak nem is kellett volna felszállnia arra a járatra, az őt alkalmazó cég ugyanis összekeverte egy másik alkalmazottal. Az akkor 22 éves légiutas-kísérő egy robbanás után tízezer métert zuhant a repülőgép testében, az ötperces esést végül fenyőfák és vastag hótakaró tompította. Vesna túlélte a zuhanást, a baleset okáról pedig több konspirációs magyarázat is született.

Máig tisztázatlanok a baleset körülményei

1972. január 26-án a jugoszláv JAT Légitársaság Stockholmból Belgrádba tartó DC-9-es járata tízezer méter magasságban - az akkori Csehszlovákia fölött - felrobbant és lezuhant. Vesna Vulovic légikísérőn kívül mindenki meghalt, összesen 27 holttestet találtak a roncsban és a becsapódás területén. A nő súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a zuhanást.

„Az eszméletlen légikísérő testét egy német férfi találta meg, aki orvosként szolgált a második világháborúban - ő vitte be a közeli kórházba. A nő koponyája több helyen megrepedt, koponyaalapi vérzése volt, mindkét lába eltörött, és a csigolyái is összezúzódtak. Az orvosok lemondtak róla, nem hittek benne, hogy valaha is magához tér. 3 nap múlva Vesna kinyitotta a szemét, és egy cigarettát kért.” (Kárpáti Igaz Szó, 2018. 07. 21.

A történet bővelkedik találgatásokban, különböző terrorcsoportok akciójaként tekintettek a balesetre. Történt ugyanis egy robbanás a fedélzeten, a felelősséget viszont azóta sem ismerte el senki. A szerb közvélemény a mai napig tényként kezeli, hogy a horvát nacionalisták felelnek a balesetért. Az első magyarországi híradás öt nappal a katasztrófa után jelent meg az újságokban.

Tízezer métert zuhant a repülőben

„Öt nappal a JAT DC-9 típusú személyszállító repülőgépének csehszlovákiai katasztrófája után Vesna Vulovic stewardessnek, az egyedüli életben maradtnak az egészségi állapota mindinkább javul. Vesna hétfőn eszméleténél volt — amikor szülei meglátogatták, elsírta magát. A csehszlovák hatósági szervek képviselői közölték, hogy az orvosok továbbra is szigorú ellenőrzés alatt tartják a szerencsétlenül jártat. Hivatalosan is felszólították a jugoszláv hatóságokat, hogy tartsák távol a betegtől a nem akkreditált újságírókat.” (Magyar Szó, 1972. 02. 01.)

karpatiigazszo_2008_10-12-1582668333_pages364-364.jpg

Kárpáti Igaz Szó, 2008. 10. 12.

„A szakértők cáfolnak egyes alaptalan feltevéseket. Több koppenhágai és stockholmi szakértő, valamint a JAT képviseleteinek tagjai alaptalan szenzációkeltésnek minősítik a hírt, amely szerint a JAT repülőgépének katasztrófáját a repülőgép hajtóművének egy része okozta. …A megfigyelők szerint az effajta híresztelések célja az, hogy a koppenhágai és a stockholmi repülőtér egymásra hárítsa a felelősséget a bekövetkezett katasztrófáért.” (Magyar Szó, 1972. 02. 01.

Egy évvel később Vesna munkába állt

„A jugoszláv lányt a prágai idegsebészeti klinikára szinte reménytelen állapotban szállították be, súlyos törésekkel, belső sérülésekkel, agyrázkódással, bénulással. „Azt hittük, már menthetetlen” - mondták a csehszlovák és később a jugoszláv orvosok, akiknek erőfeszítéseiről a magyar újságok többször beszámoltak” – olvashatjuk a Tükör 1972. április 6-i számában.

aprilis_02_1200x628px.jpg

Tükör, 1973. 05. 08.

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A terrortámadás gyanúját ekkor határozottan megerősítették. „A vizsgáló bizottság annak idején megállapította, hogy a katasztrófát nem a gép műszaki állapota, nem meteorológiai viszonyok, vagy más, a repülőúttal kapcsolatos okok idézték elő, s kizárt annak a lehetősége is, hogy repülőgép összeütközés történt volna. Nem: a robbanást az elülső csomagtérben elhelyezett időzített bomba okozta. Ezt, a feltevések szerint, Stockholmban vagy Koppenhágában, usztasa terroristák helyezték el.”

utazasimagazin_1983-1613767590_pages9-9.jpg

Utazási Magazin, 1983. 01. 01.

A megannyi törést és zúzódást elszenvedett nőt egy német erdész találta meg, közben a sajtó is felkapta a történetet, és szerették volna megvenni további hasznosításra. Vesna Vulovic így mesélt a férfiról, akinek „új” életét köszönheti:

„- Félelmetes most elgondolni, mi történt volna, ha megmentőm nem a legbiztonságosabb módon jár el... Ha ugyanis kihúzott volna a roncsok alól, amint észrevett, ilyen gerincsérüléssel belehaltam volna. De Bruno Henke darabról darabra szedte le a repülőgép maradványait, amelyek betemettek. Most, hogy felkerestem őt, láttam, keze tele van forradásokkal, a mentés nyomaival ...

Vesna közben meggazdagodhatott volna. Egy amerikai újság 130 000 dollárt kínált neki, írja meg élményeit, televíziók reklámadásaikban szerették volna szerepeltetni, ez is hozott volna százezer dollárt. Egyik ajánlatot sem fogadta el. Kitartott amellett, hogy továbbra is stewardess marad.” (Tükör, 1973. 05. 08.

Négy évvel később Párizsban, a nászútján fotózták le

A stewardess teljesen felépült, egyetlen sérülése sem lett maradandó, életét pedig pontosan úgy folytatta, mintha semmi sem történt volna.

„Vesna Vulovicot csak nemrégen „találták meg” ismét a fotóriporterek — Párizsban sétált az utcán. Kiderült, hogy időközben férjhez ment egy Brek nevű jugoszláv mérnökhöz és Párizsba utaztak nász- útra. Az immár szokásossá vált kérdésre: „Hogy érzi magát”? — Vesna vidáman felelte: „Remekül. Most már csak egy operáció vár rám — ki kell vetetnem a mandulámat…” (Ország-Világ, 1976. 03. 10.

Belgrádban, holtan találtak rá a lakásában

Amikor Vesna 67 éves korában, belgrádi lakásában meghalt, a szerencsétlenség története ismét bekerült a lapokba. Így derült ki, hogy újabb teória látott napvilágot az évtizedek alatt.

„Német oknyomozó újságírók 2009-es kutatásai szerint valójában a csehszlovák légierő lőtte le a gépet, méghozzá tévedésből. Az utasszállító pilótái ugyanis kényszerleszállásra készültek, ám vészesen közelítettek egy titkos katonai terület felé. Mindez persze nem zárja ki azt, hogy tényleg volt egy robbanás a fedélzeten, a detonáció ereje viszont ebben az esetben sokkal kisebb lehetett, és ez lehetőséget adott a személyzetnek arra, hogy csökkentsék a magasságot, és megkíséreljék letenni a gépet valahol, bár sem a csehszlovák, sem pedig a keletnémet légiirányításhoz nem érkezett vészjelzés a repülőgép fedélzetéről. Az utolsó hívást, mely szerint minden rendben volt, a cottbusi irányítótoronyban vették. Megegyeztek abban, hogy a 367-es járat hamarosan belép Csehszlovákia légterébe és átáll a prágai torony frekvenciájára. A kapitány utolsó, rögzített szavai ezek voltak: „Auf Wiederhören.” (Magyar Szó, 2016. 12. 28.)

magyarszo_1972_03-1575930246_pages76-76.jpg

Magyar Szó, 1972. 03. 04.

„A közelben tartózkodó szemtanúk visszaemlékezései alapján azonban a repülési magasság drasztikus csökkenése valószínűsíthető: vallomásukban ugyanis többen azt állították, hogy a gép láthatóan sokkal alacsonyabban repült a hivatalos tízezer méternél, kigyulladása és kettétörése is ezen a magasságon következett be. A roncsok nem túl nagy területen szóródtak szét, ez is okot ad arra, hogy a 10 kilométer megkérdőjelezhető.

Hogy mi az igazság, azt már valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. Prága határozottan tagadja, hogy a csehszlovák légierőnek bármi köze lett volna a jugoszláv repülőgép lezuhanásához. Maga Vesna egy interjúban képtelenségnek minősítette a feltevéseket és kitartott a tízezer méteres elmélet, valamint a levegőben bekövetkezett detonáció mellett.

Akárhogy is történt, Vesna Vulovic légiutas-kísérő a gép konyhájában egy fém zsúrkocsinak köszönhetően megmenekült, noha többszörös koponya- és csigolyatöréssel, valamint számtalan végtagtöréssel és egyéb kisebb-nagyobb sérülésekkel tudta csak megúszni a zuhanást. Szerencséje volt, mert a zuhanás és a földet érés során nem esett ki a kettétört gépből.” (Magyar Szó, 2016. 12. 28.)

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr9916507698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása