Ugyan az Apple nem mondta, hogy nem lesz, de amit mondott, az erre enged következtetni. Azt üzenték ugyanis az EU egységes mobiltöltő-szabványosításával kapcsolatban, hogy

aláássa az innovációt.

Na puff.

Ha deja vu-t érzel, amikor az EU-s egységes mobiltöltő-szabványosítását említem, akkor megnyugtatlak, ez simán az emlékezeted. Már 2009-ben is téma volt, hogy a Samsung, a Nokia és az Apple álljon elő egy közös szabvánnyal - nem sikerült -, majd 2014-ben szólították fel a gyártókat egy egységes szabvány alkalmazására. Ettől teljesen függetlenül lett épp az iparágban elterjedt a microUSB, úgyhogy a felszólítás lényegében úgy ért célba, mint a tihanyi visszhang.

Az Apple azonban magasról tett erre az egészre. Két évvel korábban váltott a Lightningra, ami sokkal jobb volt, mint a microUSB, és ezt bárki tanúsíthatja, aki használta mindkettőt. A Lightningot nem lehetett fordítva bedugni, és megtartotta a konnektornál fogva a készüléket, annyira patent volt - és ma is az. Így 2020-ban a sebességére már lehet panaszunk, de fenti jó tulajdonságai megvannak még mindig.

apple-3595603_960_720.jpg

Ennek ellenére az EU harca, amivel az ezerféle töltő miatti hulladékokat szeretné csökkenteni, nagyon is érthető volt, és ma is az, így aztán leporolták a dolgot, hogy Gretának lehessen mutatni valamit. A microUSB elterjedése ráadásul baromi kényelmes is volt a 2009-es állapotokhoz képest, amikor 30 féle töltőszabvány létezett a piacon, és mindenki a megfelelő adaptert kereste a lakásban. Miért ne vinnénk ezt tovább?

Az EU most ugyanazt mondja, mint hat éve: legyen egységes töltő szabvány. Már nincs 30 féle töltő, csak három, a microUSB, az USB-C és a Lightning. Magától értetődő, hogy ebben a pillanatban kisandítanak az Apple felé, hogy mi lesz már, Béla? Oké, hogy a microUSB nem tetszett, egyetértek, dobjuk ki a kukába, de itt van az USB-C, aminek a létrehozásában tevékenyen részt vettél, a szabványt olyan elánnal alkalmaztad a laptopjaidban, hogy a saját vásárlóid nyelték félre a falatot, aztán jöttek az iPadek is.

Teljesen egyértelmű, hogy ami 2014-ben a microUSB volt, az 2020-ban az USB-C. És végre tényleg lehetne egy szabvány, és az Apple-nek sem fájna, sőt, a saját vásárlói kérik őket, hogy váltsanak már át a telefonokon is.

Erre mit mond az Apple? Hogy az egységes szabvány gátolja az innovációt.

Nem értem. Úgy ÁLTALÁBAN gátolja, vagy most kifejezetten EBBEN az esetben? Az USB-C innovatívabb, mint a Lightning, ez egyértelmű. Ezek szerint akkor úgy általában. Szerintük, ha megszüntetik a Lightning portot, akkor egy csomó Lightning portos készülék lesz elektronikai hulladék, tehát a kezdeményezés nem éri el a célját. Ez az érvelés pedig, a rövid távú kellemetlenségek felhozatala egy hosszú távú cél megfogalmazása ellenében pont olyan, amivel a politikusok élnek, amikor mindenáron fogást keresnek a másikon.

A helyzet az, hogy az EU mostani iránymutatása pont olyan komoly, mint az előző kettő volt. Most kijelentették, aztán készül a hatástanulmány, meg a technológiai körkép, hogy aztán nagy nehezen kiválasszák az USB-C-t, de a gyártóknak még két évre előre megvannak a terveik, abba mégsem lehet beleszólni, így elnapolják az egészet, és ha bármi kézzel fogható előírás meg is születne, arra legalább három évet kellene még várni.

Nem kizárt, hogy az Apple addig nemhogy az USB-C-t bevezeti a telefonjaiba, de lehet, hogy egyenesen megszünteti a fizikai portot az iPhone-okon.

De hogy idén nem csinál segget a szájából, és nem vezeti be az USB-C-t, az is biztos.