Na kérem, megjöttek az első valósnak tekinthető dummy modellek Kínából, ezúttal a 9to5Machez, akik videót is készítettek az élményről:

A modell méretei az eredeti, kiszivárgott tervek és a tokgyártók kivágásaival tökéletesen azonosak. Máshol vannak picit a gombok a mostani szériához képest, és hát ott van az a fekete ragtapasz, ami olyan, mint amikor annyira megsérülsz, hogy még éppen nem fáslizol, hanem megkeresed a legnagyobb méretű Leukoplastot.

iphone-11-mockups.jpg

A show-t idén ez az egység, a kamera viszi el, a bemutató nagy része arról fog szólni, hogy a három lencse mit tud elérni az eddigiekhez képest. A lehetőségek, amik a versenytársak már alkalmaznak:

  • jobb fotók gyér fényben vagy szinte teljes sötétben
  • széles látószög
  • színhelyesség, képi információmennyiség további növelése

Az iPhone kamerája most abban jeleskedik, hogy nagyon jó nyers képeket készít, aminek a színei nagyon közel állnak a szemünk által látottakhoz, nem pimpel alapból, nem végez parasztvakítást. A fenti hármasból tehát az utolsóban elsők között az Apple, de a másik kettőben le vannak maradva.

Azt, hogy az Apple miként oldotta meg a dizájnkérdést, a Jony Ive éra hivatalos lezárása után ugyanúgy nyugtázták, mint ahogy nyugtáztuk mindannyian a Jony Ive haldoklási éra során a modellfrissítéseket:

Nem néz ki olyan rosszul, mint amikor először megláttam az első mockupokat.