Alapjárat - autós blog

Az autó vagy a motorkerékpár biztonságosabb?

2020. augusztus 07. 20:31 - alapjarat

Jogosan hívják néhányan a motorosokat száguldó szervdonoroknak?

motorosok szerint a kétkerekű jármű nem csak egy egyszerű tulajdon, hanem az életstílusuk jelképe. Rengetegen imádják a sebességet és azt a fajta szabadságot, melyet a motorozás jelent számukra. Számos autós azonban gyűlöli a motorosokat, mondván azok állandóan bevágnak eléjük, cikáznak a kocsisorok között, vagy csak pusztán gyorsabbak náluk. Ezt a vitát nem tudom, és nem is akarom eldönteni. A következő összeállításból azonban kiderül, az autó vagy a motor számít-e biztonságosabb közlekedési eszköznek – legalábbis a szakértők szerint.

autó és motor - Fotó: unsplash

A denveri Manoney Law ügyvédi iroda szerint a motorkerékpárral közlekedők sokkal gyakrabban szenvednek súlyos vagy halálos kimenetelű balesetet, mint az autóban vagy zárt járműben utazók. A Fort Collins Coloradoan intézet elemzése megerősítette a motorozással kapcsolatos eddig is ismert kockázatokat. 2015-ben Colorado államban több mint 100 halálos motorosbaleset történt, amit a helyi Közlekedési Minisztérium példátlannak nevezett. Abban az évben összesen 523 végzetes kimenetelű esetet regisztráltak, melyek motorosokkal hozhatók összefüggésbe.

Az elemzés szerint a motorosok nagyobb közlekedésbiztonsági felelősséggel rendelkeznek, mint az autósok, miközben megjegyzi, hogy a motorozás szerelmesei állítják, a kétkerekű jármű a biztonságosabb. Az örök ellentmondás ismét felütötte fejét…

Az Ellis Injury Law számára nem kérdés, hogy egy motorkerékpár és egy autó között bekövetkező frontális ütközésből utóbbi kerülne ki győztesen. Az autó sofőrjét ugyanis védi a kasztni – a fő kérdés azonban az, hogy ettől egy autó biztonságosabbnak számít a motornál?

Gyakran ugyanis a jármű mérete, valamint az utasok száma miatt nehezebb egy hirtelen manővert kivitelezni egy autó volánja mögött. Másrészt, az autós sofőr kilátását különböző tényezők zavarhatják, miközben a motoros előtt nincs ott a kasztni – ez kilátás szempontjából előny, az ütközés erejének tompítását figyelembevéve viszont hátrány.

Szintén érdemes említést enni az autóvezetők figyelmét elterelő tevékenységekről. Te láttál már motorost menet közben telefonálni, vagy üzenetet írni? Ugye, hogy nem? A kocsiban állíthatod a rádió hangerejét, beszélgethetsz az utasokkal, még rosszabb esetben telefonozhatsz is, ezek pedig mind elvonják figyelmedet az útról. A motoros – ideális esetben – csak az útra figyel.

autó sofőrje telefonját nézi - Fotó: unsplash

A Központi Statisztikai Hivatal közlekedési balesetekre vonatkozó táblázatából kiderül, hogy az összes vizsgált évben sokkal magasabb volt az autósok által okozott, személyi sérüléssel járó ütközések száma. Ennek oka pofonegyszerű: Magyarországon jóval több autó van az utakon, mint ahány motorkerékpár.

Te melyik oldalon állsz az autósok kontra motorosok kérdésben?

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alapjarat.blog.hu/api/trackback/id/tr3816118458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boar. 2020.08.08. 13:12:26

Már a címadás is hülyeség, melyik "biztonságosabb" aztán azt fejtegeti a cikk, hogy melyik okoz több balesetet...
Autózni sokkal biztonságosabb mint motorozni, ezt nagyjából belátja mindenki akinek három számjegyű iq-ja van. Ami autóban egy koccanás vagy egy behajlott visszapillantó, az a motoron lehet egy halálos baleset, attól függően, mi alá esik be az ember.

fda 2020.08.08. 15:06:43

ostoba iromány. Vajon mi volt a megírásának a célja?

metal · http://electric.blog.hu 2020.08.08. 17:53:09

És mit is tudtunk meg pontosan ebből a sokatmondó cikkből?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2020.08.08. 18:35:12

@Boar.: Az írás egy másik forgatókönyvet akar mérlegelni. Azt, hogy ami az autóban egy sokszor halálos kisátfedéses frontális ütközés, az a motorral lehet még egy elkerült baleset. Csakhogy azzal nem számol, hogy motorral pl. egy hirtelen manővernl könnyű nagyot esni, sok az ilyen egyrésztvevős baleset, és elférni sem automatikus ott, ahol másnak frontális jönne össze. S az egymás mellett szorosan elhaladó járművek esetén a menetszélből keletkező hirtelen lökés is veszélyes a motorosra. Így a motorosok illúziói jelentik az egyik problémát. Van sok más.

A motor legnagyobb baja azonban az, hogy nagyon sokan élvezetből motoroznak, aki pedig a közlekedésre kitalált infrastrukturát élvezetes de veszélyes sportra használja, élménymotorozást, élményautózást is ideértve, az mindig jóval több veszélynek teszi ki magát, mint aki csak biztonságosan akar közlekedni. Ugyanakkor a külső körülmények miatti rohanásnál még mindig jobb...

Troller 2020.08.08. 18:55:11

Biztonságos? A motor? Bakker, Gyöngyösi vagyok, minden héten látom a sok kis agyhalott szervdonor jelöltett idegyűlni a Mátrába. Egész nyáron hallgatom a mentőszirénát, ahogy száguldanak miattuk fel a hegyre. Kékesen emlékparkot csináltak már a sok Darwin díjasnak...
Ha nem létezne már több mint 100 éve a 2 kerekű motoros jármű, hanem most akarná valaki új jármű kategóriaként a 4 kerekűek mellé bevezetni, akkor biztos, hogy simán elkaszálnák a veszélyessége miatt.
De manapság, a sok pénzes kapuzárási pánikos 40-50-es túl nagy piacot és tiltakozót jelent ahhoz, hogy a józan észre hallgatva betiltsák.

gigabursch 2020.08.08. 19:06:25

"Te láttál már motorost menet közben telefonálni, vagy üzenetet írni?"

Többször is.

Akár korrekt, akár barom a motoros - sosincs biztonságban és sokkal sérülékenyebb.

midnight coder 2020.08.08. 19:08:25

"Számos autós azonban gyűlöli a motorosokat, mondván azok állandóan bevágnak eléjük, cikáznak a kocsisorok között, vagy csak pusztán gyorsabbak náluk."

Nem. Azért gyűlölik, mert ha cikázás közben ügyesen bemegy a holtteredbe és te nem veszed észre, akkor te vagy a hunyó. A gyalogosok pedig az olyanokért mint amikor valahol sétálsz, egyszer csak egy agyhalottban elindul a vezérhangya, kinyitja a kipufogóját és a füled mellett üvöltve áll egy kerékre a hulladék libakergetőjével. Az utak mellett lakók pedig azért, amikor a hasonló szellemi képességekkel megáldott polgártárs éjfélkor száguld végig az Üllõi úton nyitott kipufogóval.

Amúgy a rendõrök helyében ezt a nyitható kipufogót ellenõrizném, és ahol ilyet találok azt a motort azonnal küldeném a présgép alá. Aztán a tulaj eldöntheti, hogy bilit csinál belõle magának vagy lavórt.

gigabursch 2020.08.08. 19:10:49

Távolabbi ismerősöm barátnője most esett egy traktor alá.
Hiába nem volt vétkes (az ő és a mögötte jövő apja fejkamerája elég egyértelműen igazolja a helyzetet), sokra megy vele.
Eltört a medencéje.
Ha szerencsês lesz, akkor talán még szülhet, de három hónap vízágy...

gigabursch 2020.08.08. 19:13:59

@midnight coder:
A tulaj f.szával együtt.
Isten állatkertjében sok a barom.

Amúgy régóta vallom:
Aki a kereszt nem tartja be és sérül, annak az ellátását a TB ne finanszírozza!
Ez mindenkire vonatkozik, még a politikusokra is! (Pl anno Horn vagy épp Roller sem érdemrlte meg az ingyé kezelést.)

Bambano 2020.08.08. 20:24:40

"Másrészt, az autós sofőr kilátását különböző tényezők zavarhatják, miközben a motoros előtt nincs ott a kasztni": merugye a bukó az teljesen átlátszó... a fülét se takarja be...

az egész poszt egy bukó...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.08. 23:45:38

Az egész egy hülyeség, ha bármiféle karosszéria van az ember körül, az mindenképpen biztonságosabb, mint ha nincs, milyen meglepő.Az esemesírás, telefonálgatás meg hogy jön ide, a biztonsághoz?Arról is az autó tehet, ha a sofőr hülye??
Esetleg a bikli vs motor összehasonlításnak lenne talán értelme...

Örömhernyó 2020.08.09. 03:51:23

Nyilván az autó biztonságosabb a benne ülők számára.
Motorral már tudsz olyan nagy sebességgel haladni, aminél egy baleset könnyen halálos lehet, de semmi se véd az ütközés erejétől.
Motosnál picit biztonságosabb a robogó. Mert ha motorral csúszol, akkor jó eséllyel a motor fölékerül az egyik lábadnak, tehát a súlya hozzáprésel az úttesthez, lefejti a bőrödet.
Robogóval legalább van valami esélye, hogy a lábad nem kerül alá, mert az ülés előtt nincs karosszéria ahol a lábad van.

Ott, ahol a motorosokra számítanak az autósok, kisebb az esélye a balesetnek. Például itt Ázsiában. Magyarországon olyan kevesen motoroznak, robogóznak, hogy az autósok nem számítanak rájuk. Ahol csak hétvégén, csajozáshoz, haverokkal marhuláshoz veszik elő a motort, ott nagyobb eséllyel hülyéskedésre és veszélyesen használják. Ahol napi közlekedési eszköz, ott szerintem normálisabban állnak hozzá.

Örömhernyó 2020.08.09. 03:58:41

@midnight coder: "ügyesen bemegy a holtteredbe és te nem veszed észre, akkor te vagy a hunyó"

Perszehogy te vagy a hunyó, hisz a holttér arról híres, hogy ha odafordítod a zsírfejedet, akkor látod, hogy mi van ott. Tehát belátható a holttér, csak fordítani kellene a fejedet. Ezt tanítják az autóvezetői tanfolyamon.
A motorosnak is van holttere, neki is meg kell győződnie manőver előtt, hogy nincs ott semmi.
A biciklisnek is forgatnia kellene a fejét, mert neki jellemzően még visszapillantó tükre sincs.

gabardin 2020.08.09. 06:37:16

@Válasszunk: nálad az igazság
"A motor legnagyobb baja azonban az, hogy nagyon sokan élvezetből motoroznak, aki pedig a közlekedésre kitalált infrastrukturát élvezetes de veszélyes sportra használja, élménymotorozást, élményautózást is ideértve, az mindig jóval több veszélynek teszi ki magát, mint aki csak biztonságosan akar közlekedni. Ugyanakkor a külső körülmények miatti rohanásnál még mindig jobb... "
jönnek a motoros érvek: ki ne menne gyorsan, ha x ezer LE dübörög alatta, ezeket a motorokat nem 50-90-re találták ki, az vesse rájuk az első követ, aki maga soha nem szegte meg a kreszt stb

közben én szeretnék eljutni A-ból B-be, mert dolgom van
nem a fejem szellőztetem ki, nem a heti feszültséget vezetem le, nem élményautózok, élménymotorozok, hanem csak mennék

Külön posztot érne szerintem a péntek délutáni morál, amikor mindenki rohan haza, nem tisztelve sem embert, sem istent, sem a kreszt, hogy 5 perccel hamarabb pattinthassa fel a sört, de lehet, hogy 1500 másik ember meg majd áll egy jót a dugóban, mert hárman azért csak összecsúsztak...

eßemfaßom meg áll 2020.08.09. 07:56:30

"Te láttál már motorost menet közben telefonálni, vagy üzenetet írni?"

Igen.

A lényeg, hogy friss szervekből soha nem elég, szóval hajrá motorosok.

midnight coder 2020.08.09. 08:10:46

@Örömhernyó: "Motosnál picit biztonságosabb a robogó. Mert ha motorral csúszol, akkor jó eséllyel a motor fölékerül az egyik lábadnak, tehát a súlya hozzáprésel az úttesthez, lefejti a bőrödet."

Ez tisztára csak attól függ, hogy hogyan esel el. Anno a faluban a házunktól úgy 200 méterre volt egy villanyoszlop aminek ügyesen nekiment egy 50 köbcentis kismotorral egy gyerek, ott is maradt.

"Perszehogy te vagy a hunyó, hisz a holttér arról híres, hogy ha odafordítod a zsírfejedet, akkor látod, hogy mi van ott."

Ja, előzéskor. Csak vannak olyan vicces helyzetek is, amikor egyenesen mész a sávodban, és a két kocsisor között előz a motoros. A tükröket olyankor is nézi az ember, mert nem árt ha tudod hogy mi van mögötted, de a fejedet nem forgatod ilyenkor.

apro_marosan_petergabor 2020.08.09. 08:30:01

Hihetetlen bárgyú kérdésfelvetés.

Örömhernyó 2020.08.09. 11:32:43

@midnight coder: Villanyoszlopnak biciklivel is lehet nekihajtani, abba is simán belehal az ember. Robogónál legalább megvan az esély, hogy a lábad a kormányoszlop és az ülés közti hézagban marad legalább addig, amíg le nem lassul a csúszás annyira, hogy már ne darálja le a kis húsodat. Volt ilyen balesetem nemrég. Hámsérülések, meg a cipőm orra lekopott. Ja, itt Ázsiában elég sokan papucsban tolják a robogózást. Én belátom, hogy a robogózás és motorozás veszélyesebb, mint az autózás. De itt Ázsiában azért napi közlekedési eszköz a robogó, tehát az autós hozzá van szokva hogy mindenhol robogók vannak. Ez fontos. Ugyan a közlekedési szabályokat mindenki csak ajánlásnak veszi, de mivel mindenki ugyanúgy szocializálódott, ezért ugyanolyan szarul vezetnek tehát tudják, hogy mire számítsanak. Ha egy itteni ember elmenne Magyarországra és vezetni kezdene, hamar elvesztené a jogsiját és/vagy balesetezne. Mert a magyarok máshoz szoktak.

Majd ha a magyarok is naponta találkoznak motorosokkal és a motoros nem csak nyáron hétvégente veszi elő a gépét hepajkodni, akkor lesz értelmesebb motoros közlekedés. A klíma melegedésével én remélem, hogy Magyarországon is elterjed a robogózás. Pár száz ember ebbe bele fog halni, de hát az autózás hajnalán is sok áldozattal és bosszúsággal járt a motorizáció terjedése.

Dokibá 2020.08.09. 11:52:31

Idén tavasszal ültem vissza motorra - na jó, robogóra - 20 év szünet után. Érzésre sokkal jobban figyelnek a motorosokra az utakon, de ettől még elég félelmetes az Árpád hídon átmotorozni, ha próbálsz legalább valamennyire a megengedett sebességhatáron belül maradni... Mondjuk kimaxolom a lehetőséget és 75-80-as tempó mellett úgy mennek el mellettem mintha állnék. Egyébként pedig az álatánosítás nem fair, én sem cikázok haladó sorok között, csak álló sornál megyek előre ahogy a KRESZ engedi. Ennek ellenére rendszeres hogy ezután csakazértis visszaelőznek, csak hogy a következő lámpánál újra hátul legyenek.
süti beállítások módosítása