Hamlet, Bambi, Az oroszlánkirály. Mind egy száműzött trónörökös sorsát és visszatérését mutatja be, de a legnagyobb sikert talán mégis a legutóbbi remekmű futotta be, legalábbis az ifjúság és a gyerekek körében. A Disney pedig úgy gondolta, hogy ideje leporolni a szavannák királydrámáját és a legmodernebb technológiával új lelket öntött Az oroszlánkirályba. De milyen lelket?
Először is egy vallomással kezdeném. Az oroszlánkirály eredeti verziója számomra nem csak egy Disney mese, hanem maga a nagybetűs DISNEY MESE, amihez nagyban hozzájárul, hogy életem első moziélménye is volt egyben 4-5 éves koromban. Egy olyan animációs filmnek tartom, melynek bölcsességét és szépségét csak az Egyiptom hercege múlta felül. Még úgyis igaz ez, hogy tudom a Kimba, a fehér oroszlán című animétől meglehetősen sokat loptak az amerikai filmesek. Jon Favreau A dzsungel könyvének adaptációjával már bizonyította, hogy képes megfelelően újraértelmezni egy klasszikus Disney történetet és az előzetesek alapján is nagy várakozással ültem le az újradolgozott Oroszlánkirály elé. Nem kellett volna.
Azt érdemes tisztázni, hogy az új Oroszlánkirály technikailag fantasztikusan néz ki, bár az animációk kidolgozottsága nem mindig egyforma. Ahol viszont működik, ott az állatok lélegzetelállítóan élethűek, mintha csak egy természetfilmet néznénk. És talán pont ebben áll az egyik legnagyobb probléma is. A film túlzottan is valósághű. Mivel valóban állatszerű figurákat látunk, a rajzfilmben lévő figurák antropomorf vonásai (például a mimika) teljesen eltűntek. Így viszont az eredmény olyan, mintha valaki pusztán az állatok szájának mozgására szinkronizáltatott volna egy National Geographicos felvételsorozatot. El kell ismerni, hogy a gnú csorda vágtázása vagy az állatok egymással való viaskodása piszkosul jól néz ki, de a valódi érzelmi töltöttséghez fontosak lennének az emberi arcjátékok.
A legeslegnagyobb probléma viszont az, hogy Favreauék az égvilágon semmit nem tesznek hozzá Az oroszlánkirály értelmezéséhez. A film legnagyobb részt egy beállításról beállításra történő újrázás és bántó biztonsági játék. A rendező valószínűleg abban gondolkodott, hogy a filmet teljesen a nosztalgiafaktor fogja eladni azok számára, akiknek annak idején az oroszlánkirály volt egyik kedvenc Disney-meséjük. Ez a generáció azóta felnőtt, tehát a célközönség az egykori nézők gyermekivel is bővülhet. Ha valaki úgy találkozik Favreau remakével, hogy előtte nem látta a klasszikus rajzfilmet, akkor nagyobb valószínűséggel találhat célba, mintha már beavatott közönség fogadja. Favreau azért próbálkozik kiegészítésekkel, de ezek sem elég bátrak és nem adnak semmi plusz élményt az eredetihez.
A magyar közönség emellett a szinkron miatt elveszíti azokat a hangokat is, akik a film eredeti hangsávját szólaltatják meg. Mufasa hangja még mindig Darth Vader, azaz James Earl Jones, a magyarhang viszont Sinkovits Imre halálával Vas Gáborhoz vándorolt. Zordon hangját a rajzfilmben Jeremy Irons kölcsönözte, a magyar hangot az azóta szintén elhunyt Kristóf Tibor. Zordon új hangja Chiwetel Ejiofor, aki valóban félelmetes és testes orgánummal ruházza fel a trónbitorló oroszlánt és Fekete Ernő megfelelő választás volt a hazai kópiához. A többiek magyar hangja viszont sajnos eléggé feledhető, főleg ha belegondolunk, hogy Beyoncé vagy John Oliver is erősítette az eredeti hangsáv csapatát.
Az új Oroszlánkirály sajnos minden érzelmi töltetet nélkülöző üres alkotás lett, az elképesztő vizuális megvalósítás ellenére is. Hamlet történetének valószínűleg ez a leggyengébb elbeszélése, ami talán magát Shakespaere-t is szomorúsággal tölti el az irodalom nagyjainak csillagai közt. Ebben a világban, ahol jórészt csak a Hakuna matata szemlélet uralkodik („vagyis a szarok a világ dolgaira”) igazán nagy szükség lenne olyan felelősségteljes vezetőkre, mint amilyen Simba is. Mufasa, miként Hamlet apja, arra emlékezteti gyermekét, hogy nem felejtheti el, ki is ő valójában és mi is az ő küldetése ebben a világban. Mielőtt mi is elfelejtenénk helyünket a nap alatt, poroljuk le a klasszikus Oroszlánkirályt és emlékeztessük magunkat mindarra, amit Shakespeare üzent nekünk.
Emlékezz!
