Ahol szeretik a hétfőt

A jövő munkahelye

A jövő munkahelye

Erős munkavállalói élménnyel zárjuk a járvány első hullámát

A Kincentric Globális Munkavállalói Élmény Kutatásának tanulságairól Bakos Rékával beszélgettünk

2020. augusztus 13. - A jövő munkahelye

1620.jpg

Világszerte elégedett munkavállalók és eltökélt, fejlődni vágyó vállalatok – kimagaslóan jó munkavállalói élményt mért a Kincentric COVID pulzusmérése és Globális Munkavállalói Élmény Kutatása 2020 első félévében. Az ok egyszerű, a cégek a kényszerből hozott megszorítások mellett az emberséges megoldások megtalálására is törekedtek. Többségük nem is térne le az új útról.

Agilis üzleti- és HR stratégiára, törődő és elkötelező vezetőkre és a kollégákkal folytatott folyamatos párbeszédre lesz szüksége a cégeknek, ha a járvány-helyzet után is erősödni akarnak. Ez már biztosan látszik a Kincentric legújabb Globális Munkavállalói Élmény Kutatásából, melynek során arra keresték a választ, hogy hogyan hatott a járvány a vállalatok munkavállalói élmény megközelítésére, hogyan alakulnak át a HR prioritások, s vajon a krízis helyzet képes lesz-e alapjaiban megváltoztatni a szervezeti kultúrát, vagy visszatérünk a régi kerékvágásba.

Nincs visszaút

Bakos Réka, a Kincentric vezető tanácsadója és a kutatás vezetője szerint utóbbira már most biztos választ lehet adni: kizárt, hogy valaha is visszatérjünk a régi kerékvágásba. Olyan gyorsan és olyan nagyot változott a munka világa a Covid-helyzet hatására, hogy lehetetlennek tűnik a régi normák felélesztése. Szerencsére a cégek többsége globális szinten is így látja: 55 százalékuk már aktívan készül a jövőre, 7 százalékuk még mindig a krízismenedzsmenttel küzd, és csupán 39 százalékuk gondolja azt, hogy visszatérhet a korábbi állapotokhoz.

A megkérdezett HR-esek szerint globális szinten jól kezelték a vállalatok a járvány-helyzetet, sőt az adatok azt mutatják, hogy a kollégák 81 százaléka is elégedett volt azzal, ahogy munkáltatói menedzselték a krízist. Nagyon erős munkavállalói élménnyel zárult az első járvány-hullám, ami egyértelműen az emberséges hozzáálláson múlt.

– Intenzív időszakon vagyunk túl, amely folyamatos, de változó mértékű stresszt okozott a munkaerőpiaci szereplőknek. Amellett, hogy a vállalatoknak globálisan is határozott és sokszor fájdalmas lépéseket kellett hozniuk (64 százalékuk fagyasztotta be a munkaerőfelvételt, 39 százalékuk függesztette fel a munkavégzést és 33 százalékuk csökkentette a fizetéseket), szerencsére sokan ismerték fel, hogy ebben a helyzetben is tehetnek a munkavállalói élmény javításáért – mondja Bakos Réka.

 Költöttek a mentális egészségre

Világszerte a cégek 56 százaléka fektetett munkavállalói jóllét szolgáltatásokba, mert belátták, hogy kezelni kell a krízishelyzet okozta pszichés nyomást is. 40 százalékuk a továbbiakban is tervez stresszmenedzsment támogatásokkal, derül ki, és azt is megtudjuk, hogy Magyarországon erre az utóbbi hónapokban a nemzetközinél alacsonyabb volt a hajlandóság.
covid_valaszok.png
Bakos Réka elmondja, hogy a felmérések alapján globális értelemben két csoport stresszszintjét érintette kifejezetten rosszul a járvány-krízis, a nőkét és a fiatal generáció tagjaiét. – A nők helyzete talán egyértelműbb: a világon mindenhol az ő feladatuk lett a munkájuk mellett még a gyerekeket is ellátni. A mai fiatalok pedig nem voltak még munkaerőpiaci szereplők a 2008-as válság idején, így egyrészt nincs tapasztalatuk egy ilyen típusú krízis kezelésében, másrészt sokan egyedül élnek és elszigetelődtek, vagy még nem engedhetik meg maguknak a saját lakást, így a lakótársakkal egy légtérben próbáltak dolgozni, olyan otthonokban, ahol nem feltétlenül sikerült biztosítani a nyugodt munkához szükséges körülményeket.

Túl szép, hogy igaz legyen?

A stresszmenedzsment mellett a cégek 40 százaléka fektetett technológiai fejlesztésekbe, és 50 százalékuk tervezi, hogy folytatja is ezt. 27 százalékuk megtartó- és veszélyességi pótlékkal kompenzálta a járványveszélynek jobbban kitett munkakörben dolgozó kollégákat, és 36 százalékuk mondja azt, hogy a Covid utáni következő normalitásban is biztosítja majd az otthoni munkavégzés lehetőségét. Ez nagy szám, az előrejelzések szerint Európában 40 százalék lesz azok aránya, akik legalább a munkaidő egy részében home office-ban folytathatják a munkát.
virtualis_munkavegzes.png
Világszerte a cégek 34 százaléka növelte a képzési-fejlesztési büdzséjét, 33 százalékuk pedig a vezetőképzésekre is nagyobb hangsúlyt fordított. Ők egészen biztosan felkészültebben várják a válság következő szakaszát, tudjuk meg Bakos Rékától. – A most nagyon magas szintet mutató munkavállalói élmény az elhúzódó bizonytalanság, a növekvő stressz és nagyobb munkamennyiség miatt várhatóan be fog zuhanni, azok a vállalatok, amelyek fektetnek a vezetőképzésbe, egy lépéssel előrébb járnak a többieknél – kezdi.

Értekezlet a nappaliból?

Hiszen mikor fordulhatott elő korábban, hogy egy CEO a saját nappalijából, a családjával a háttérben tartott eligazítást az alkalmazottainak? Bakos Réka szerint korábban erre nem volt példa, de mivel a járvány-helyzet miatt nem csak a közvetlen kollégáink, de a vezetők emberi oldalát is megismertük, megváltoztak az elvárások.
bakos_reka.jpgBakos Réka, a Kincentric vezető tanácsadója

– Már tudjuk, hogy empatikus légkörben, megértést és támogatást biztosítva is lehet dolgozni, így innentől kezdve ez lesz a norma. Azok a cégek, amelyek vezetői tudják ezzel tartani a lépést, megkülönböztetőbb munkavállalói élményt, és így erősebb elkötelezettséget érhetnek el – avat be. Hozzáteszi, az elmúlt félév legnagyobb tanulsága talán épp ez: ha növelni akarjuk a munkavállalói elkötelezettséget, akkor új alapokra kell helyeznünk a kapcsolódást és a kommunikációt.

De számos egyéb fronton is lépést kell tartani a változással: a vállalatok 53 százaléka mondja azt, hogy a járvány-helyzet miatt gyorsabban lépett meg eddig csak halogatott fejlesztéseket. Globálisan 40 százalékuk fektetett új technológiák beszerzésébe, de ahhoz, hogy a most szerzett előnyt megtartsák, nem lesz elég egyhelyben toporogni. Ahogy Bakos Réka mondja, már most el kell kezdeni készülni a Covid-ot követő normalitásra, ami nagyban eltér majd attól, amit eddig ismertünk.  A munkaerőpiaci átrendeződés elkezdődött, és azok a cégek várhatnak a továbbiakban is magas munkavállalói élményt, amelyek nem akarnak visszatérni régi normához, hanem képesek felkészülni a változásokra és alkalmazkodni az új elvárásokhoz.

 

 

Nyitókép: freepik.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ajovomunkahelye.blog.hu/api/trackback/id/tr2916138294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

232323 2020.08.13. 16:49:35

ajj de sok butasag van itt...

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.08.13. 22:16:52

Ezek a tendenciák a munkahelyek hány százalékát érintik? 0,1? Kérdezzük meg az egészségügyben dolgozókat is, hogy milyen a járvány alatti munkavállalói élmény. A buszsofőröket, hogy milyen egész nap maszkban dolgozni, vagy azokat a munkavállalókat, ahol megállították a munkaerő-felvételt, miközben a kiesett termelést túlórákkal pótolják vissza.

Lehet hogy néhány multinak az irodistái lubickolnak a nagy szabadságban, de az emberek többsége nem látszatmunkát végez, főleg nem kéretlen tanácsokat osztogat.

kvadrillio 2020.08.13. 22:19:06

MIVANMÁÁÁ MEGEN ???! nem lehet szeptember 17-től telefonon gyógyszart feliratni ? Dehééééét, illetékes virológus mondta, hogy össszel nemcsak az influenza, a covid 19, hanem még többféle vírusjárvány is összeadódik majd, brutális lesz az orvosoknak megállapítani is, hogy kit, melyik vírus dönt le a lábáról, és pont erre az időszakra szünteti meg a kormány a telefonon felíratható gyógyszereket, hogy az emberek abban a járványos időszakban tömörüljenek az orvosi rendelőben az esetleges vírusos betegek között ???!!!
nyájimmunízást akar orbán vagy mijafasz ???

jó tudni 2020. 08. 13. 14:00
Megosztom
Csillapodik a járvány, változnak a patikai szabályok is
Benedek Bálint
A járványügyi veszélyhelyzet csillapodásával ismét változik néhány szabály, amely a gyógyszerek felíratásával és kiváltásával kapcsolatos. Dr. Lukács Mária, a Zala megyei gyógyszerészi kamara elnöke tájékoztatott ezekről.

A szakember elmondta: sajnos párhuzamosan több jogszabály is életben van, és ez néha más-más értelmezést eredményez az orvosok és a gyógyszerészek részéről. Ezért van az, hogy a háziorvosok is különböző módon látják el betegeiket és írják fel gyógyszereiket, valamint a patikákban is különböző feltételek mellett válthatjuk ki a készítményeket.

– Elsőként a gyógyszerek felírásával kapcsolatban történt néhány változás, melyeket jó, ha ismerünk – fogalmazott dr. Lukács Mária. – Jelenleg még érvényben van a telefonos gyógyszerrendelés lehetősége. Azaz felhívhatjuk a háziorvosi rendelőt és megkérhetjük a háziorvosunkat, hogy gyógyszereinket az interneten keresztül, elektronikus vény formájában küldje fel számunkra az elektronikus egészségügyi térbe, az úgynevezett „felhőbe”. Viszont a jelenlegi információink szerint a háziorvosok szeptember 17. után nem írhatnak fel gyógyszert telefonon vagy e-mailben jelentkező pácienseiknek. Ez pedig annyit jelent, hogy ismét szükséges lesz a személyes páciens- orvos találkozás.

Dr. Lukács Mária: kérdezze orvosát, gyógyszerészét Fotó: SZA

A szakember hozzátette: visszatér a felírási igazolás, amely előzőleg érvényben volt, ha a betegek papíralapon is szerették volna látni gyógyszereiket. Ám ez a felírási igazolás már nemcsak a régi recepthez hasonló formájú lehet, hanem a háziorvos akár egy A4-es papírra is kinyomtathatja. Ez viszont csak akkor történik meg, ha a páciensek külön kérik azt. Ez a felírási igazolás azért hasznos, mert ha nincs internet vagy éppen nem működik az egészségügyi elektronikus tér, akkor is kiváltható a gyógyszer abban az esetben, ha az orvos ellátja pecsétjével és aláírásával. Azt is fontos tudni, hogy 14 év alatti személyeknek történő gyógyszerrendelés esetén mindig kötelező az orvosnak felírási igazolást papíralapon kiállítani.

– A jelenlegi helyzetben a gyógyszerek kiváltására vonatkozó szabályokkal is ildomos tisztában lenni – említette az elnök asszony. – A legfontosabb tényező, hogy ha egy ismerős készítményét készülünk kiváltani az elektronikus térből, akkor annak a tajkártyája mindenképp legyen nálunk, de szükségesek még emellett a saját személyazonosító okmányaink is. A patikák viszont nem tudnak a beteg nevén keresztül gyógyszereikre rákeresni. Az ott működő informatikai programok a törvény értelmében csak tajszámalapú keresést valósíthatnak meg. Minden felírási igazolásról csak egyszer váltható ki gyógyszer, hiába adják ezt vissza a patikában. Jobb esetben a gyógyszertárak áthúzzák vagy „kiadva” jelöléssel látják el a már felhasznált dokumentumot.

Célravezető még, hogy ha valamit nem értenek a betegek, továbbra is tartsák magukat a reklámokból ismert szlogenhez, vagyis nyugodtan forduljanak kezelőorvosukhoz és gyógyszerészükhöz.

ESZEM MEGÁLL......PHHHH

ILLIBERÁLIS ILLOGIKA !

ORBÁN NEM NORMÁLIS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

P1sty 2020.08.14. 03:26:52

@Béláim2020:
Most mit vársz, már eleve a HR is azt jelenti, hogy emberi erőforrás. Beszédes, hogy a munkavállaló a cégnél csak egy erőforrás, mint egy gép vagy egy alapanyag. És úgy is van kezelve: pont mint egy gépsornál, az egyetlen szempontt, hogy a legkisebb költséggel termeljen. Ebből egyenesen következik, hogy addig kell terhelni, amíg bírja, mert úgy a költséghatékony. Ha egy munkakört két embert kívánna, de jelenleg egy is megcsinálja folyamatosan túlórázva és állandó stresszben, akkor minek felvenni egy másodikat? Csak a költséget növelné. Legalábbis a felsővezetésnél ez az egyetlen szempont, mert ott a "menedzsereknek" az ember csak egy szám, amit hozzá lehet rendelni a gannt diagramon a feladathoz.
Aztán ha nem bírja tovább, és felmond, akkor meg megy a jajveszékelés, hogy jajj így hogy fogunk működni.
Hát találni kell egy másik marhát. És akkor jön a nagytudású HRes és feladja a hírdetést, hogy agilis, terhelhető, 25 éves, három nyelven beszélő kétdiplomást keresnek 10 év tapasztalattal (mert ugye mi nem alkalmas jelöltet keresünk, hanem "ideálisat". Ami persze csak az ideák éteri világában létezik, de ilyen gyakorlatias dolgokkal nem törődik egy hres)egy marék szotyiért, mert a józsi is ilyen volt. Igaz, 50 múlt, nem beszélt idegen nyelvet, és diplomája se volt, csak 25 év tapasztalata, de hát öregembert mégse vehetünk fel, meg papír is kell, mert a papír az papír, meg 25 év tapasztalattal nem fog pályakezdő bérért jelentkezni senki.
És akkor jön a második jajveszékelés és sirám, hogy hát atyaúristen, itten munkaerőhiány van, mert nem találjuk a nemlétező embert, akit keresünk. Aztán csak felvesznek valakit egy marék szotyiért.
Aztán megint jajveszékelés, hogy hát ez nemért hozzá. Ja, hát ha banánnal fizetsz, majmot kapsz. De uyge fent elégedettek, mert megint van egy szám, amit hozzá lehet rendelni a gannt diagramhoz.

P1sty 2020.08.14. 03:38:20

Egyszóval a munkaltatónak anyagi érdeke, hogy ne legyenek jó munkakörülmények, hanem még éppen csak elviselhetőek legyenek. Azt meg onnan tudja, hogy ha nem mondanak fel, akkor még túl jók a körülmények, szóval nyugodtan lehet még terhelni. Utána meg meglepődik, hogy amikor eléri határt, akkor meg felmond a gaz, hűtlen munkavállaló.

kvadrillio 2020.08.14. 06:54:30

NNNA...., SNÓÓÓBLI-DÍJAT TRUMP-PAPÁNAK IZIBE !!! :)Donald Trump bejelentette: békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab EmírségekMTI2020.08.13. 17:58Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államok közvetítésével - jelentette be Donald Trump amerikai elnök először a Twitteren, majd később a washingtoni Fehér Házban tartott tájékoztatóján is csütörtökön.Az amerikai elnök megfogalmazása szerint az Egyesült Államok két nagyszerű barátja között történelmi békemegállapodás született, amelynek értelmében Izrael és az Egyesült Arab Emírségek diplomáciai kapcsolatot létesít egymással.Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel.A közös nyilatkozatot Donald Trump amerikai elnök, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Mohamed bin Zájid Ál Nahajan, az emírségek koronahercege, trónörökös írta alá.Donald Trump közzétette a békeegyezményről szóló közös nyilatkozatot, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek adott ki.A kapcsolatok normalizálásával egyidejűleg Izrael felfüggeszti a ciszjordániai palesztin területek bekebelezését is.

DFK 2020.08.14. 11:07:08

Ez a lökött duma a munkavállalói élményről... A legtöbb munkavállaló 2 dolgot szeretne: elfogadható körülményeket és normális fizetést (leginkább az utóbbit). Persze a HR-esek elmondják, hogy pénzzel nem lehet motiválni. Pedig szinte csak azzal lehet...
süti beállítások módosítása