Energia 4.0

A jövő energiája

Okosabb rendszer jön a napenergia piacon

2019. január 17. 15:04 - energia4.0

A naperőművek mindenféle szennyezéstől mentes, tiszta, megújuló energiaforrásaink, amelyek térhódítását az állam is támogatja. De nem mindegy, hogy miként. Most éppen kifejezetten racionális változások zajlanak.

 A napenergiát tényleg mindenki szereti. Szép, tiszta, nincsenek rejtett veszélyei, szennyezései, károsanyag-kibocsátásai. Ráadásul javítja az energetikai függetlenségünket, importot válthat ki.

shutterstock_737414803_lq.JPGÁm attól, mert valami szép és jó, még lehetnek körülötte visszaélések. Még véletlenül sem állítanám, hogy gonosz szélhámosok martaléka lett a hazai megújuló energiapiac, de azt érdemes rögzíteni, hogy a korábbi, rendkívül kedvező támogatási rendszerre  szerencsevadászok is rámozdultak.

Olyan vállalkozók jelentkeztek be a kötelező átvételi rendszer (KÁT) kedvező megtérülése miatt a naperőművek piacára, akik talán nem is akartak naperőműveket építeni, de azt gondolták, hogy jó áron el tudnak adni egy engedéllyel rendelkező projektet. És az sem volt kedvező, hogy ebben a rendszerben olyan magas árat kapott az energiatermelő, hogy igazán nem volt rászorítva a racionális gazdálkodásra, a hozzáértésre, egyszóval a versenyre.

 Ez nem érte meg a társadalomnak

Csakhogy nincsen ingyen ebéd – tartja a mondás, még az „ingyenes” napsütés piacán sem. Ha ugyanis verseny nélkül is jól lehet keresni, ott mindig van egy rejtett finanszírozó, lehet az például az ipari áramfelhasználó, de akár az adófizető állampolgár is.

2019-től új rendszer váltja a KÁT-ot, a megújuló támogatási rendszer (Metár), amely a legjobb projekteket pályáztatja, és csak az igazán jók kapnak állami támogatást.

Az állam egyáltalán nem szeretne lemondani arról, hogy a hazai energiamixben nőjön a tiszta energia aránya, és ezért teljes mellszélességgel a jó napenergia projektek, különösen a gazdaságos, az élenjáró technológiát használók mellett marad.

Csak a legjobbak maradhatnak

Ez a változás sok mindent jelent. Részben azt, hogy továbbra is lesznek projektek, de lesz verseny is a projektek között, és szinte biztosan lesz méretgazdaságosság is, vagyis jobban meg fogja érni nagyobb projekteket megépíteni.

Ami viszont kieshet vélhetően, az a trükközés. Vagyis például az, hogy amennyiben a kormányzat kedvezőbben szabályozza az 0,5 MW alatti kapacitások kiépítését, akkor a csalafinta befektetők nem fogják ekkora részprojektekre feldarabolni, az amúgy sokkal nagyobb építkezéseket. Eddig ugyanis előfordultak ilyen megoldások. Olyat is láttunk, amikor az uniós források maximális kihasználása, vagy a banki hitelből megvalósított projekteknél az önerő kijátszása miatt összejátszott a befektető és a kivitelező, félő, hogy ezek azért nem tűnnek el egyik napról a másikra.

A rendszer változtatási menetrendje eddig is ismert volt, de immár tudjuk: 2019-től már élesben is bevethető az új, a Metár elnevezésű szabályozás. Legnagyobb előnye, hogy ez a rendszer rugalmasan reagál a piacra.

Ha például a nappanel drágul, vagy éppen olcsóbbá válik, nem egy kőbevésett matematikában kell gazdálkodni, hanem a többiekkel kell versenyezni, vagyis mindenki alkalmazkodhat ahhoz, hogy mennyibe kerül vagy éppen mennyibe kerül megépíteni egy erőművi kapacitást. Ez akár lehetne fix összeg is, de a hazai építőipar munkaerőhiányos állapotában itt is komoly kilengések voltak.

Mindent egybevetve, ha beválnak a számítások, akkor az új rendszer arra jó lesz, hogy aki valóban elkötelezett, vagyis hosszabb távon is napenergiával szeretne foglalkozni, ráadásul még ért is hozzá, az hosszabb távon is megtalálja a számítását.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ajovoenergiaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6814534646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2019.01.17. 19:20:05

Az ország hosszútávú energiaellátását illetően szerintem érdekes híreket fogunk hallani fél éven belül.

ostvan2 2019.01.17. 20:03:13

A napenergiával -minden előnyét elismerve - van egy óriási probléma. Rendszerirányítási szempontból egy tragédia, hogy este lemegy a nap. És pár perc alatt megszűnik ez az energiatermelés. Ám, pont akkorra esik a lakossági fogyasztás csúcsidőszaka. Tehát fogyasztás van, elég erős, de a termelés lecsökkent. Nullára. Szóval helyette gyorsan be kell indítani valami mást. Nálunk szerencsésebb földrajzú országok ilyenkor beindítják a vízierőműveket. Ami szintén megújuló, tehát én is támogatnám. Ám nálunk kevés vízierőmű van. Lehetne eggyel több, a Dunán, de ezt elvetettük. Ez most egy állapot. Ez van.
Ilyenkor - jobb híján - nálunk beindítják a gázturbinás csúcserőműveket. Ezzel az a gond, hogy egyrészt nem arra a célra épültek, hogy naponta dolgozzanak, másrészt meg - mivel fosszilis energiával mennek - sok CO2-t, meg más szennyezést is termelnek. Más, hagyományos erőmű nem képes ilyen gyors, percek alatti beindításra.
Természetesen van még import, csak a szomszédainknál is akkor van az elektromos csúcsidő, amikor nálunk. És olyankor drágább az import is.
Lenne ötletem a megoldásra. Ha érdekel valakit.

mókusfülecske 2019.01.17. 20:26:34

@ostvan2: mivel az ég világon semmi újat nem mondtál, köszönjük, de nem érdekel az ötlet sem. Tartsd meg magadnak.

$pi$ 2019.01.19. 08:59:36

"A naperőművek mindenféle szennyezéstől mentes, tiszta, megújuló energiaforrásaink,"

Azért a napelemek gyártása során elég sok szennyezés keletkezik.
süti beállítások módosítása