2021. jan 23.

Kitoloncolás, beutazás, karantén meghosszabbítás - Bali

írta: chxxx
Kitoloncolás, beutazás, karantén meghosszabbítás - Bali

Feszültség, nehéz időszak, munkanélküliség, kétséges jövő...minden, ami ahhoz kell, hogy az ember ellenségeket keressen és találjon is. Jogosan, jogtalanul, általában. Ahogy Hofi (hogy ő miért nem él még ma is...rögtön nem lenne szükség Dumaszínházra :-D) mondta a "szomszédról": van papírja, van tolla, hát feljelent.

Kezdjük a sor elején. Indonézia ismét meghosszabbította a nemzetközi beutazási korlátozás végét Jokowi elnök döntése alapján, mivel a regionális beteg-számok azt mutatták, hogy a korlátozottabb területeken kevesebb volt a növekedés, tehát jó módszer. Először január 14-ig, majd 28-ig, végül hétfővel február 8-ig tolták ki a nem-hivatali beutazás tiltását. Az állampolgárok kivételek, mint minden országban, csak nekik is nehéz.

Egy ismerősünk felesége és gyereke szlovákiában látogattak családot, most szombaton jött haza a gépük, és öt éjszakán át Jakartában egy szállodában várták a dupla tesztjük eredményeit, ami nagyjából egy fél plusz repülőjegyet jelent költségben (napi 20e Ft a szoba, és 16e per teszt). Egy másik ismerősünk és felesége 17 éve laknak és dolgoznak hivatalosan Balin, és pont lejárt tavaly a vízumuk, ezért vissza utaztak pár hónapra (rosszkor) az USA-ba, és ősszel - amikor végre jöhettek volna -, valamiért megint azt gondolták, hogy akkor már megvárják a Karácsonyt...azóta is várják, a bérelt házuk itt pihen, az azóta tönkre ment autó akkumulátorukkal együtt. Na, ők például nem mehetnek most be az országba.

Aki még nem látogatott Indonéziába, régen (pre-Covid) a beutazás 30 napra, az 50 USD a reptéren és kész volt, ha valami hosszabbat akartál, akkor meg kb. 2 hét alatt az otthoni követségen lehetett kérni papírokat. Ilyennel érkezett ide a hétfői felzördülést okozó két sötétbőrű meleg hölgy is (US lesbian couple are being DEPORTED from Bali after calling the island 'queer friendly' | Daily Mail Online). Itt a történet két ágra válik. Az egyik, amiről a hírek szólnak. Két dupla-kisebbségi (t.i. meleg is meg néger is) arról kezdett el posztolni mindenhol, hogy mennyire mennyei hely Bali, mert itt őket mindenki befogadja (senki sem állította, hogy nincsenek itt is LGBTQ...stbstbstb. közösségek, szép számmal), mitöbb, Balit egyenesen "meleg-barát helynek" nyilvánították. Szólás-szabadság van, nyilván. Kivéve, hogy ez a bevándorlási törvénybe ütközik itt, mivel "felkavaró információ" az ország 90%-át képező muszlim közösség számára, akik tavaly éppen azon dolgoztak, hogy elfogadjon a kormány egy új törvényt, amiben az "eltérő" embereket 1) be kell jelenteni 2) kötelezően egyházi konvertáló képzésekre kell küldeni (még nem szavazták meg, ha minden igaz). Szintén itt érdemes megjegyezni, hogy az északi telek-szomszéd Bahrein úgy 1 éve szintén úgy gondolta, hogy sokkal jobb, ha halálbüntetést szab ki erre az egész kérdésre, mintha nem tenné. Szóval, létezik jobb poszt-téma is, mint ezek.

A másik nagy probléma, hogy a kisasszonyok úgy gondolták, hogy ezt a nagyszerű életvitelt úgy tartják fenn, hogy csinálnak egy e-bookot arról, hogyan lehet "a korlátozások ellenére bejönni Balira". Sokat ezen sem kell gondolkodni...ha egyszer egy ország éppen lezárja a légterét, akkor ez sem a lejobb téma. A szög a koporsóba, és itt voltak igazán buták, hogy az "upsell-world" keretében az e-book mellé "csak most vedd meg olcsón" alapon személyes konzultációt is árultak. Könyvet árulni máshol, ott adózni és elkölteni a pénzt nem tilos. De turistaként itt végezni szolgáltatást (ami a területi elv miatt az adózást is Indonéziába helyezi), az már bíróság előtt is nagyon nehezen védhető. Ki is toloncolták őket a héten. Mindez honnan indult? A nép felzördülése alapján, lásd: A Kommentelők. :-)

Egyszer, még a válság elején írtam egy posztot, hogy valahogy kellene valamilyen befektetési programot csinálni, amiből van 3-4-5% nyeresége az embereknek (több mint a bankban), és a többletet meg lehetne használni itt étel-vásárlásra vagy bármire. Az eredménye, hogy a helyiek belinkelték rá a Bevándorlási Hivatalt, hogy illegálisan árulok valamit...butyiful. A kereskedelmi helyzet azóta sem javult, csak a karácsonyi szünetre, amikor Bali egy kicsit ismét hasonlítani kezdett a régi önmagára: belföldi turizumus, forgalmi dugók, teli éttermek. Aztán elmúlt.

Szóval, a lányok posztjaira a kommentek is többségében arról beszélnek, hogy "miért nem fizetnek itt adót, ha itt dolgoznak", mert ezzel visszélnek "az olcsó Indonézia által adott lehetőségekkel". Bali bevételeinek 60-80%-a esett ki (becslések változnak) a turizmus válság miatt. Bérelt autók és vagyonok mennek vissza a bankoknak, emberek éheznek a hegyekben, ami természetes, ha egyszer kiesett az az 5-8 millió turista, aki úgy jött ide, hogy "egyszer megyünk nyaralni az évben, semmi sem számít" és kifizetett 5-10x árakat mindenért szó nélkül. Olyan, mintha a Balatonra jövőre csak Kazakhsztánból fogadhatnánk csak turistákat.

Egy kicsit nézzünk meg számokat a leírások alapján...egy átlagos helyi fizetése 3.5-4.5M IDR, ami után nagyjából 10% adót fizet (ha a könyvelő pontosan mondta), ami havi 7-9e forint adótartalom. Minden elköltött pénz után meg persze az ÁFA 10%-a jön még hozzá, plusz annak a költségei, hogy egyáltalán itt van az ember. Például, havi nagyjából 20e forintot kérnek el a vízumot kevés sorbanállással elintéző hivatalos ügynökök, ennek a fele a munkadíj. További 20e forintot kell elkölteni biztosításra havonta (érdekes, hogy erre még nincs Indonéz biztosító és a pénzek nyilván Angliában kötnek ki), meg mondjuk napi egy étteremmel és bolttal számolva még biztosan bemegy Bali kasszájába úgy 6-7M IDR, amiből az adó 12-14e forint. Az is szinte teljesen biztos, hogy egy "digitális nomád", az tuti nem fog elvenni valós munkákat a helyiek elől, hiszen a munka- és szakterülete is elég messze van innen. Elsőre úgy tűnik, hogy az "alávaló fehér, aki Balin dolgozik és nem fizet adót", valójában azt jelenti, hogy "többet keres, mint mi, mert mást csinál mint mi, ezért több adót fizet nekünk, mint mi, tehát erre mi mérgesek vagyunk". Egyértelműen kétélű fegyver fellazítani a bevándorlási törvényt, hiszen hagyhat olyan kiskapukat, amikkel olyan munkások is bejönnek, amivel ténylegesen helyi munkát vesznek el (Bangladesh-ből Indonéziába pl.), de azért valljuk be, hogy ők sem illenek a digitális nomád kategóriába, akik amúgy meg boldogan adóznának akár Indonéziában is a fenti számok alapján, hiszen amúgy 2-3x több adót kell kifizessenek a válallkozásuk és állampolgárságuk helyszínén, mint jelen példában az USA. Még nem is érintettük a Bulé-pricing-ot, amikor a szolgáltatás árát megszorozzák 5-10x mértékben, csak mert "fehér vagy, tehát gazdag", ami elég jól láthatóan növeli a helyi családok elkölthető jövedelmét, vagyis az adófizetési hatást.

Kellene léteznie olyan módszertannak, ami lehetővé teszi a XXI században egy embernek a szabad tartózkodási hely és állampolgárság egyidejű választását, de ami még fontosabb, ahol az államok elmagyarázzák a lakosaiknak, hogy "abból van ennivalód, akit éppen most utáltál ki az országból". Feltéve, hogy az illető nem szegi meg az összes bevándorlási törvényt ilyen idióta módon :-). Nem...nem azért, mert meleg, meg színesbőrű...az csak jól mutat az újságokban.

Szólj hozzá

Indonézia Bali COVID-19