Azt hiszem, a hatékony kommunikációról szóló cikk sosem volt annyira aktuális, mint manapság. Az összezártság miatt a családtagjainkkal töltött idő lényegesen intenzívebb, miközben a mindenki életében megjelenő szorongások tovább élezhetik az együttlét máskor nyugalmas perceit. Pszichológusként gyakran tapasztaljuk, hogy sokszor egészen apró kommunikációs elcsúszások válnak heves viták forrásaivá, majd utólag visszagondolva a felek értetlenül állnak azelőtt, hogy hogyan okozhatott egy jelentéktelennek tűnő kommunikációs hiba ekkora feszültséget.
A következőkben három olyan kommunikációs jelenséget mutatok be, amelyek gyakran komoly feszültségek kirobbantói, és talán megértve valódi üzeneteket, könnyebben váltunk másféle stratégiákra.
Nyugodj meg, minden ok!
Általában ez a mondat automatikusan hagyja el a beszélgetőpartner száját és kétségtelenül jó szándék áll mögötte, ezért is vált ki megdöbbenést, hogy a segítséget kérőből feszültséget vált ki. Ha alaposan átgondoljuk, hogy mit is jelent ez a válaszreakció, könnyen megérthetjük a felháborodás okát. A „nyugodj meg, minden ok” mondat ugyanis elbagatellizálása annak, amit a másik problémának lát. Az elbeszélő, akár leküzdve saját büszkeségét, vállalja, hogy megosztja velünk szorongását, félelmeit és nyomasztó gondolatait. Erre válaszként azt az üzenetet kapja, hogy a beszélgetőpartner, ahelyett, hogy együttérezne vele, saját szemüvegén keresztül ítéli meg a nehézséget és lekicsinylő ítéletet hoz róla. Ez végsősoron a meg nem értettség és a magány érzéséhez vezet.
Ezzel ne foglalkozz! Ne gondolj rá!
Amikor segítséget kérve ezt a választ kapjuk, szintén elmondható, hogy a mögöttes szándék feltehetően pozitív, mert kifejezheti azt, hogy a válaszadó magára vállalja a problémát és majd ő foglalkozik vele, ugyanakkor az az üzenet is magában hordozza, hogy „nem akarok erről beszélni, nem akarok magyarázatot adni, elégedj meg azzal, hogy ezzel nem foglalkozunk”. Jól illusztrálja az ilyen kommunikációs helyzetet a „ne gondolj a fehér medvére” című játék. Ha most az mondom az olvasónak, hogy ne gondoljon a fehér medvére, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenki elméjében megjelenik a fehér medve képe, és minél jobban próbál nem gondolni rá, annál makacsabbul megmarad a kép. Ugyanígy van ez akkor is, ha azt mondom valakinek, hogy ne gondoljon egy problémára. Csak annyit érek el ezzel a válasszal, hogy a másik úgy érzi, nem oszthatja meg velem az őt nyomasztó gondolatokat. A másik nehézsége ennek a válasznak, hogy elveszi annak a lehetőségét, hogy a helyzet racionális megvitatása más perspektívába helyezze a problémát. Így végsősoron a feszültségi szint fennmarad, mert a problémát megélő megfosztódik annak lehetőségétől, hogy engedjen a szelepen és kicsit megkönnyebbüljön. A megvitatás elhárítása szintén magányt válthat ki a segítséget kérőből.
Az is válasz, ha nincs válasz
Szintén gyakori, legfőképp párkapcsolatokban megjelenő kommunikációs jelenség, hogy az egyik fél megosztja a problémáit, a másik pedig, azt gondolva, hogy így elkerülhető a feszültség, inkább nem reagál, majd csodálkozva tapasztalja, hogy percek alatt óriási balhé áll elő. Jó, ha megjegyezzük, hogy nincs olyan, hogy nem kommunikálunk. Akkor sem, ha szavak nem hagyják el a szánkat. Ha belehelyezzük magunkat a másik cipőjébe, akkor megérthetjük, hogy amikor egy vita során az egyik fél a némaság stratégiáját választja, akarva-akaratlanul azt az üzenet közvetíti, hogy„nem vagyok jelen”,„nem vagyok hajlandó elmélyedni a problémádban”, „nem értem, hogy mit vársz tőlem”, . Akkor is kialakulhat ez a fantázia a másik fejében, ha egyáltalán nem ez a szándék áll amögött, hogy nem szólalunk meg. Természetesen lehet olyan helyzet, amiben hirtelen lefagyunk és nehéz megfogalmazni a gondolatainkat vagy elárasztónak érezzük a helyzetet, de a feszültség elkerülése érdekében annyit érdemes jelezni, hogy gondolkodunk az elhangzottakon, egy kis időre van szükségünk és nem az érdektelenségünk jele, hogy nem reagálunk azonnal.
