"Internet nélkül nem bírnám!" - Melyek az internethasználat negatív következményei, mit okozhat a túlzott mértékű használat?
2020. március 27. írta: Illes Hilda

"Internet nélkül nem bírnám!" - Melyek az internethasználat negatív következményei, mit okozhat a túlzott mértékű használat?

computer-1106900_1920.jpg

A világjárvány sokunkat, gyermekkel vagy anélkül, otthonmaradásra késztetett. Fokozottan igaz most, hogy a valós és a virtuális tér áthatja egymást, összemosódik, szinte egész nap online vagyunk. Kapcsolataink nagy része nem működtethető offline, az oktatás, és a munkavégzés egy része is online folyik. Azok számára is, akik eddig idegenkedtek tőle, valamint az idősebb korosztály számára is megnyílt, kitágult az online tér. Az internet vitathatatlan előnye, hogy a négy fal között is kapcsolatban lehetünk az ország, a világ más pontján lévő emberekkel, van módunk tanítani a gyermekeinket, online testmozgáson, meditáción és még sok-sok feltöltődést, kikapcsolódást jelentő programon vehetünk részt, színházba, moziba „mehetünk”. 

Azonban a bőrünkön érezhetjük, milyen nehéz most offline lenni, nem állandóan a híreket, a közösségi oldalakat bújni. Késztetést érezhetünk, hogy gyakrabban rákukkantsunk a telefonunkra, írt- e valaki, történt- e valami, és nagyon könnyű a gyermekeket is az egészségesnél jóval hosszabb ideig „ottfelejteni” a tv, a számítógép, a telefon előtt, hogy egy kicsit haladjunk a munkánkkal, a háztartással, vagy egyszerűen csak hogy legyen egy kis csend.

children-593313_1920_1.jpgTermészetes, hogy ebben a helyzetben lazítunk a gyeplőn, több online térben töltött időt, szórakozást engedünk meg magunknak és gyermekünknek is, hiszen ez jelenti most számunkra és számukra is a világot, így tarthatjuk tágabb családunkkal, a barátainkkal a kapcsolatot, amire fokozottan szükségünk lehet. A nagyobb gyerekeknek, kamaszoknak különösen fontosak a kortárs kapcsolatok. Szükséges azonban, hogy korlátokat szabjunk mindannyiunk számára, mert a kütyük okozta veszélyek most is érvényesek. A mozgásigényünk kevésbé kielégített, így estére az, aki egész nap az online térben mozgott, feszültebbé, túlmozgásossá válhat, rosszabbul aludhat. Különösen igaz ez a gyermekekre, akik a rengeteg napközben, a képernyő előtt érő ingert nem vagy kevésbé tudják mozgásos úton feldolgozni.

Számtalan dologról beszélhetünk az online tér kapcsán, összegezhetjük előnyeit, hátrányait, szót ejthetünk az internetfüggőségről, az egészen kicsi gyermekek, óvodások internethasználatáról, a leginkább kamaszokat érintő cyberbullyingról, egyáltalán arról, hogy milyen idegrendszeri változásokkal jár az, hogy digitális világban élünk, így a témát két cikkben járom körül. Most elsősorban az online tér előnyeiről és hátrányairól, valamint a problémás használatról lesz szó. (A következő cikkben írok a digitális világ következményeként bekövetkező idegrendszeri változásokról, a kisgyermekek és a kamaszok internethasználatáról, a cyberbullyingról és arról, hogyan szabályozzuk a családban a internethasználatot úgy, hogy az mindenki számára elfogadható, és élvezhető legyen.)

Miért, mire jó az online tér?

  1. A már említett előnyök mellett az online térben eltűnnek a távolságok, kompenzálhatjuk a személyes kapcsolatainkban megmutatkozó gyengeségeinket, anonimitást biztosít számunkra. A közösségi oldalak és a társadalmi tőke között pozitív kapcsolat mutatható ki, az online térben verbuválódott közösségek társas támaszt nyújthatnak a nehéz helyzetekben. Ez most különösen igaz, számos csoport alakult városi, valamint országos szinten, ahol a csoporttagok materiális és érzelmi segítséget nyújtanak egymásnak, erősítik egymást a veszteségekkel szemben.
  2. Általánosságban az online térben való aktív részvételre motivál minket az énmegmutatás, illetve a valahová tartozás igénye. Az online jelenlét énerősítő hatással bírhat és védelmet nyújthat például a depresszió ellen azáltal, hogy növeli az alacsony önbecsülést, sőt már önmagában az, hogy társas támaszt keresünk, még ha ezt egy közösségi oldalon is tesszük, pozitív megküzdésnek tekinthető. 
  3. Az online kommunikáció során oldódnak a gátlásaink, hiszen nincs vagy nem olyan mértékű a közvetlen környezeti kontroll, így viselkedésünk kevésbé visszafogott, de kevésbé átgondolt is lehet. 
  4. Lehetőségünk adódik arra, hogy a pozitív személyiségvonásainkat kiemelve egy számunkra ideális énünket reprezentáljuk, de ez már buktatókkal is járhat, ha ezáltal elveszítjük a valódi önmagunkkal a kapcsolatot. Résen kell lenni abból a szempontból is, hogy az online tér ne egy fantáziavilágot jelentsen, ahová menekülünk.
  5. Az online tér egy hatalmas tudásbázis, rengeteg hasznos és érdekes tartalommal. Ma már az információszerzés bevett útja a „ráguglizás”, hiszen gyorsan, könnyen juthatunk naprakész információhoz, ismeretekhez, könyvekhez, szakirodalomhoz, zenéhez.

Ahhoz azonban, hogy jól tudjuk használni a digitális világ eszközeit, ismernünk kell a veszélyeit nemcsak saját magunk, hanem gyermekeink megóvása érdekében is. Azért, hogy ők is, megtanulván az internet biztonságos használatát, az online tér előnyeit élvezhessék, és kevésbé legyenek kiszolgáltatva az ártalmainak. Most, amikor az átlagosnál is több időt töltünk online, adott a lehetőség megtanítani őket a helyes internethasználatra, és példát mutatni, mintát nyújtani arra, hogy egy ilyen felfokozott helyzetben hogyan lehet okosan használni a világhálót. 

Hogyan?

office-620822_1920.jpgEnnek érdekében először nekünk is korlátoznunk kell a saját online fogyasztásunkat, azt, hogy milyen gyakran ellenőrizzük a telefonunkat, olvassuk a híreket, vagy csak lődörgünk céltalanul az interneten. 

A kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy akkor, amikor a szülő teljesen bevonódik az eszközhasználatba egyrészt a helyzethez nem illő mondatokat mondhat gyermekének, másrészt nem szentel neki elég figyelmet még akkor sem, ha a gyermeke kifejezetten figyelemfelhívó viselkedést tanúsít, ez pedig negatív hatással van a gyermek fizikai- és érzelmi biztonságérzetére. Már az is elég a szülő és gyermek közötti interakció csökkenéséhez, illetve ahhoz, hogy a szülő kevesebbet szóljon a gyermekéhez, ha a háttérben megy a tv. 

A túlzott mértékű médiahasználat a szülő idegrendszerét is túlterheli, emocionális terhet rakhat rá. Ez most fokozottan igaz. Ha egész nap a járvánnyal kapcsolatos híreket olvasgatjuk, nő bennünk a szorongás, a félelem, még inkább meginog a biztonságérzetünk.

A szülők médiahasználati szokásai, csak úgy mint más családi minták, hatnak a gyerekre, sőt a családban jelenlevő médiaeszközök mennyisége összefügg azoknak a nevelésben betöltött szerepével. Sokan az unalom elűzése érdekében, például várakozás, vagy utazás során automatikusan a gyermekük kezébe nyomják a telefonjukat, illetve használják a gyermek megnyugtatására vagy saját nyugalmuk biztosítására is. Ilyenkor sem mindegy természetesen, hogy milyen gyakorisággal, milyen időtartamban történik ez, illetve milyen korú a gyermek, azonban jó tisztában lenni azzal, hogy az óvodás korosztálynál például a digitális eszközök túlzott használata együtt jár a viselkedési problémák valószínűségével. 

Csakúgy, mint bármi másban, szülőként a legfontosabb a hitelesség, így a helyes használatra nevelést magunkon kezdjük, magunknak is szabjunk határokat.

Melyek az internethasználat negatív következményei, mit okozhat a túlzott mértékű használat?

Egészséges mértékűnek akkor minősül az internethasználat, ha észszerű időbeli keretek között zajlik, meghatározott célból, nem társul hozzá kognitív és viselkedésbeli diszkomfort érzet, magányosságérzet vagy akár depresszió. A személy nem vonódik ki a családi életből, nem szegényednek el a kapcsolatai, és nem csökken a használat feletti kontrollja, az impulzuskontroll.

Túlzott mértékűnek egyes kutatások szerint 2 óra, más kutatások szerint 5 óra nem munka céljából az interneten eltöltött idő minősül. A fiúk nagyobb veszélynek vannak kitéve a túlzott használat tekintetében, mint a lányok.

  1. Ha az internet elsődleges szociális faktorrá válik, elidegeníthet a normál szociális kötelékektől, sőt akár el is szakíthat a családtól, a barátoktól.
  2. Az online térben kapott pozitív és negatív vélemények jelentős hatást gyakorolhatnak az énképre, különösen igaz ez a kamaszoknál, akiknek a személyisége egyébként is kialakulóban van.
  3. Könnyű pozitív élményekhez, tapasztalatokhoz jutni a világhálón, az énbemutatás során pedig nagyobb kontrollt élhetünk meg, ez azonban az offine térben másképp van, itt több erőfeszítést igényel, hogy szociális tőkét szerezzünk.
  4. A sok ülés a különböző eszközök előtt elhízáshoz vezethet, egyrészt a mozgás hiánya miatt, másrészt azáltal, hogy az egészségtelen ételek reklámjai növelik a fogyasztásuk valószínűségét. Meg egyébként is, jól el lehet rágcsálni, ropogtatni egy kis ropit, chipset, kekszet az interneten szörfölés, vagy a mesenézés közben (egy kis gyümölcs is pont jó ropogtatnivaló lehet).
  5. A sok ülés, elhízás növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint valószínűségét.
  6. A szabadban töltött idő mennyiségének csökkenése által romolhat a látás.
  7. A folyamatos ülés ortopédiai megbetegedések kialakulásához járulhat hozzá.
  8. Romolhat az alvás minősége, az elalvás előtti 90 percben történő médiahasználat megváltoztatja az alvás mintázatát, a nem kielégítő alvás, és az alvással töltött idő lerövidülése pedig hatással van a fizikai és mentális jóllétre.
  9. A túlzott használat függőséget okozhat, megvonása pedig pszichés és fizikai elvonási tünetekkel jár (idegesség, agresszió, romló szociális- és családi kapcsolatok).

Az internetfüggőség

Az internetfüggőségi zavar (Goldberg, 1996) kontrollálatlan vágyat jelent a világháló túlzott mértékű használatára, leértékelődik annak az időnek a jelentősége, melyet a személy nem internetezéssel tölt. Az impulzuskontroll zavaraként is definiálható. 

igromania-1894847_1920.jpgMás megfogalmazásban problémás internethasználatról beszélhetünk akkor, ha a személy nem képes kontrollálni az internet használatát, ami negatív következményekkel jár az életminőségére, a mindennapjaira.

Az internetfüggőség kognitív, emocionális- és viselkedésbeli tünetekkel jár, melyek Caplan szerint a következők: hangulatváltozás, az interneten keresztül rendelkezésre álló szociális előnyök észlelése, internethasználattal kapcsolatos negatív következmények, kompulzivitás, interneten töltött fokozott időmennyiség, interneten keresztül megtapasztalt szociális kontroll, megvonási tünetek.

Ijesztő, de az internetfüggőség már 2-3 éves korban is megjelenhet, középiskolás korban pedig együttjárhat a szerhasználattal. 

A problémás használat hatással van a fizikai egészségre, mivel a mozgásszegény életmód, az éjszakába nyúló online jelenlét kialvatlanságot okoz, ami által romlik a koncentráció, a figyelem, ez pedig gyerekeknél, kamaszoknál romló iskolai teljesítményhez vezethet, de felnőtteknél is negatívan hathat a munkahelyi teljesítményre. 

A családhoz, a barátokhoz való viszony átalakul, romlik, háttérbe szorul, a fiatalok esetén az iskolához való kötődés alacsony szintű, és a megküzdési stratégiák nem megfelelőek. A kutatások azt is kimutatták, hogy az internetfüggő kamaszok esetében gyakoribb az öngyilkosságról való fantáziálás, és az öngyilkossági kísérletek is.

A függőség kialakulásában sok tényező játszik szerepet, de meghatározó a családi háttér, a diszfunkcionális családi kapcsolatok szerepe. Viszont a meleg, gondoskodó, érzelmileg támogató családi közeg protektív faktor, vagyis védelmet nyújt a függőséggel szemben. A fiatalok, kamaszok esetében különösen fontos a támogató családi háttér.

Mire érdemes figyelni, melyek lehetnek a függőség árulkodó jelei?

  1. A személy nem képes kontrollálni az interneten eltöltött idő mennyiségét, nem képes abbahagyni az internetezést
  2. Ha valamilyen okból lerövidül az internetezés ideje, vagy az egyént meggátolják benne, depresszív érzések, szorongás keríti hatalmába.

A jelenlegi élethelyzetünkben nyilván kicsit más szabályok uralkodnak, érdemes rugalmasan újrafogalmazni őket. Élvezetet lelhetünk a rengeteg online programban, gyermekünknek is több időt, szabadságot hagyhatunk az online térben, egyrészt mert ott tanul, másrészt hadd chateljen, játsszon a barátaival, hisz nincs más módja a találkozásra, a közös élményekre. A biztonságos internethasználatra azonban különösen figyeljünk, szabjunk időbeli korlátokat, még ha hosszabb időt is adunk az online térben, és mindig legyen valami más tartalmas program is a napban. Az egészen kicsi és óvodás gyerekek esetében fokozottan fontos az idői korlát, mert az ő idegrendszerük még folyamatosan érik, jobban ki van téve a gyors, színes, téri-vizuális ingertömeg hatásainak, melyekről a cikk folytatásában lesz szó.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

Felhasznált irodalom:

  • Arató, N., Zsidó, A. N., Lénárd, K., és Lábadi, B. (2019). Az internetes zaklatás áldozata és elkövetője kérdőív (CVBS-HU) és az Európai Cyberbullying Intervenciós Projekt Kérdőív (ECIPQ) magyar adaptációja. Iskolakultúra, 29 (12), 81-110.
  • Forgács, Gy. (2018). A digitális médiahasználati szokások szerepe az óvodás gyermekek fejlődésében. Pedagógiai valóságok. Szerk: G. Molnár Péter- Szőke-Milinte Enikő. Pázmány Péter Katolikus Egyetem
  • Galán, A., Rákó, E., Szabó, Gy. (2018). A virtuális világ veszélyei és a gyermekvédelem aktuális kérdései. Különleges Bánásmód, IV. (4), 61-72.
  • Gyarmathy, É. (2012). Ki van kulturális lemaradásban? Digitális Nemzedék Konferencia, https:///digitalisnemzedek.hu
  • Lénárd, A. (2019). A digitális környezet következményei és lehetőségei kisgyermekkorban. Iskolakultúra, 29 (4-5).
  • Prievara, D. K. (2016). Iskoláskorúak problémás internethasználatának következményei és megelőzési lehetőségei. Magyar Pedagógia, 116 (29), 151-169.
  • Zsila Á., Ujhelyi A., Demetrovics Zs. (2015). Online zaklatás a legújabb kutatások tükrében. Imágó Budapest, 4(4), 50-64.
  • http://mobiloffelmenyon.hu/wp-content/uploads/2019/06/Mobil_Off_Digitalis_Szerzodes.pdf

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr8515564786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.29. 07:39:15

Az internet veszélyei kb, olyanok, mint a papír veszélyei: elhanyagolhatóak.

kiskutyauto 2020.03.30. 01:30:09

Ezt nem is olvasom végig, mert eleve az alapvetés korlátolt baromság. Mi az hogy internet? Én pl egész nap cikkeket olvasok főleg, meg videokat és filmeket nézek, kb mintha a tv előtt ülnék (vagy moziban) és újságot vagy könyvet olvasnék... ugyanaz csak éppen az interneten csinálom... Tehát jó lenne most már nem hülye sztereotípiákat gyártani, hanem szétbontani, hogy mittudomén chat-függők, online játék-, insta-, face csoport függők stb... (de ezek között is csak az a függő, akinek már ha életére hátrányt jelent ez a szokása ill mániája).... aki teljesen normális köznapi dolgokat csinál a számítógépen, történetesen internet segítségével még nem függő és nincs elveszve...
süti beállítások módosítása