"A pillanatban élés tudománya mindennél fontosabb" - Staféta Bokros Lászlóval

"A pillanatban élés tudománya mindennél fontosabb" - Staféta Bokros Lászlóval

Elkötelezetten a rádiózás és a zene iránt. Egyszerre. Következetesen adózik mindkét szenvedélyének példát mutatva a mai Staféta hordozónk.
Hölgyeim és Uraim!
Bokros László

bokroslacicover.jpg

1. Vissza tudsz emlékezni az első pillanatokra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Természetesen. 2009-ben kezdtem a Jazzyben. Izgultam, és arra gondoltam, hogy ez bizony egy hosszú távú dolog lesz.

2. Hogyan fejlesztetted magad az elején?

Rengeteg zenét hallgattam, igyekeztem a dalok lényegét megfogni, valamint arra is figyeltem, hogy a hallgatók figyelmét éppen addig kössem le, ameddig nem válok unalmassá. Valamint a beszédritmusomat fejlesztettem.

3. Volt-e műsor álmod, és van-e még műsor álmod?

Az álmomban élek a Jazzy Hungaricumnak köszönhetően. Most, hogy hetente háromszor is jelentkezünk, pedig már háromszoros az öröm.

bokroslaci.jpg

4. Most hogyan fejleszted magad?

A pillanatban élés tudománya mindennél fontosabb. Rengeteget olvasok - 2 naponta 1 könyv, plusz minden, ami elérhető offline és online-, és igyekszem mindenkiből naprakész lenni.

5. Vissza tudsz emlékezni az utolsó pillanatra, amikor rádióstúdióba léptél? Mi éreztél?

Az még odébb van.:)

Kedvenc film? 
Csillagok között

Kedvenc sorozat? 
ALF

Kedvenc könyv? 
Vonnegut: Bajnokok reggelije

bokroslaci3.jpg

Kedvenc játék? 
PES

Mi a kedvenced azok közül, amit most játszotok a rádiódban és mi az, amit csak otthon
hallgatsz?
Jazzy: Fábián Juli &Zoohacker: Sizzlin
Otthon: Peter Gabriel: Animal Nation

6. Mit adott az életedben a rádiózás?

Örömet, élményt, sok-sok jó zenét és izgalmas beszélgetéseket!

7. Hogyan látod a rádiózás jövőjét?

Sokan azt hiszik, hogy leszállóágban van, ám azt gondolom, hogy a korlátlan wifi-használat mellett az
FM is ott lesz a jövőben, vagy éppen valamilyen hibrid technológia segít majd abban, hogy nemhogy
egyre kevesebben, hanem egyre többen fognak majd rádiót hallgatni.

8. Mivel inspirálódsz, ha úgy érzed „leeresztettél”?

Zenéléssel!:)

bokroslaci2.jpg

9. Sorolj fel maximum három rádióst, akitől a legtöbbet tanulsz/tanultál?

Suri Imre, akit rádiósként említhetek! Akitől tanultam még, az Breki a Muppet-showból, valamint akit
nagyon szerettem annak idején, az Török Ádám, aki a tévés műsoraiban mindig nagyon nagy
szeretettel fordult a vendégei felé.

10. Itthon szerinted melyik a top 3 előremutató rádió?

Jazzy, Klasszik, Trend FM

+1 Ki legyen a következő?

Halper Laci