1 perc Afrika

Néhány nappal Niki Lauda halála előtt egy másik F1-bajnok is eltávozott közülünk

2019. május 23. 10:16 - Oshumare

Az elmúlt pár napban két nagy Formula versenyző is elhunyt, május 20-án Niki Lauda, a 70 éves háromszoros Forma-1 bajnok, május 17-én pedig a 80 éves dél-afrikai Neville Lederle "távozott békésen" otthonában, családja körében.  

Lederle, 1938-ban született Theunissenben Dél-Afrikában, és Bloemfonteinben tanult. Autóversenyzői karrierje Európában kezdődött, ahol egy VW bogárral versenyzett Goodwoodban és Silverstone-ban. Végül szerzett egy Forma-1-es autót, és sikeresen versenyzett Dél-Afrikában és Rhodéziában (a mai Zimbabwében). 1962-ben a világbajnokságon hatodik helyzet lett Kelet-Londonban, mellyel felküzdötte magát Dél-Afrika legjobbjai, Jody Scheckter és Tony Maggs mellé. Lederle sikeresen folytatta a versenyzést Dél-Afrikában, ahol 1963-ban megnyerte a dél-afrikai Formula 1-es versenyzők bajnokságát. Még ebben az évben komolyan megsérült a lába edzés közben, így 1964-ben kizárólag a felépüléssel foglalkozott. 1965-ben kis sikerrel tért vissza, majd végleg visszavonult, és az üzleti tevékenységet kezdett folytatni (a VW és Audi franchise-ok menedzselésével foglalkozott Free State-ben).

Lederle családjával Bloemfonteinben élt, majd Knysnába költözött, ahol csendben elhunyt. A felesége, három fia és unokája gyászolja.

Forrás: https://www.sport24.co.za/Motorsport/former-sa-formula-one-star-passes-away-20190522

190523_1a.jpg

190523_1b.png

190523_1e.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://1percafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr9014848566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása