Az MNB reményt ad a lakáshiteleseknek

Nagy László Nándor
Nagy László Nándor
Olvasási idő: 4 perc

Az MNB leáll az agresszív kamatemeléssel az infláció elleni harcban – jelentette be a jegybank alelnöke. A money.hu értékelése szerint ez reményt adhat a lakásvásárlásban gondolkodóknak – a bankok ügyfelekért folytatott versenye miatt moderáltabban emelkedhetnek a következő időszakban a lakáshitel kamatok.

Lassabban emel az MNB – kevésbé ugrik a törlesztőrészlet

Soha eddig még nem kellett ennyire bíznia a lakásvásárlást hitelből tervezőknek a Magyar Nemzeti Bankban (MNB), mint a következő hetekben-hónapokban. Ha ugyanis bejön az MNB számítása, akkor csillapodhat a lakáshitel kamatok elmúlt időszakban látott drasztikus emelkedése – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. Ez pedig azok számára, akik csak később jutnak el álmaik lakásának megvásárlásához, azzal járhat, hogy kell drasztikusa magasabb törlesztőrészletet vállalniuk (ha tudnak) a vásárlás finanszírozásához.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Világgazdaság május 12-i konferenciáján arról beszélt, hogy az MNB az infláció folyamatos emelkedése miatt nem mondhat le a kamatemelés folytatásáról, ám az agresszív kamatemelések időszaka véget ért, ezután fokozatos megközelítésre lehet majd számítani.

Komoly emeléseken vagyunk túl

Mindez annak fényében jó a hiteleseknek, hogy áprilisban a pénzromlás erősödésére és az orosz-ukrán háború kitörését követő kemény jegybanki döntéseket komoly banki hitelkamat-emelések követték.

Miközben márciusra az MNB még 5,26 százalékos átlagkamatot mutatott ki, a money.hu kalkulátora szerint május elején 20 millió forintos hitelre 6,09 százalékon érhető el a legjobb banki ajánlat. Ez azt jelenti, hogy aki most a fenti legkedvezőbb kondíciókkal vesz fel kölcsönt, annak 144 300 forintos törlesztőrészletet kell fizetnie. Ez 21 százalékkal magasabb összeg, mint annak az átlagos hitelfelvevőnek a törlesztőrészlete, aki egy éve, 2021. májusában 3,79 százalékos piaci kamat mellett jutott lakás kölcsönhöz, amelyért 119 ezer forintos törlesztést kell jelenleg vállalnia.

Ráadásul a fenti legkedvezőbb ajánlat is már csak néhány napig él majd. A money.hu kamattükre szerint a fenti kamaton hitelt kínáló Erste Bank május 23-tól 60 bázispontos emelést hajt majd végre, aminek köszönhetően a fenti hitelt már csak 6,69 százalékos kamat mellett lehet majd felvenni az Ersténél – minimum 600 ezer forintos jövedelemutalás mellett.

A verseny moderálja a kamatemelések mértéktét

A jegybank moderált további kamatemelése esetén – ha a piac hisz majd az MNB-nek –

a pénzpiaci referenciakamatok elmúlt hetekben tapasztalt gyors emelkedése is alább hagyhat.

Ekkor pedig a money.hu szakértői szerint a bankok – miután a folyamatos kamatemelések jelentősen visszavetették a hitelkeresletet – az ügyfelekért folyó egyre kiélezettebb verseny miatt sokkal inkább meggondolják majd, hogy milyen mértékben nyúlnak a lakáshitel kamatokhoz.

Fontos az összehasonlítás

A money.hu szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy továbbra is fontos, hogy a hitelfelvételben gondolkodók át tudják tekinteni a piaci ajánlatokat, akár tanácsadók segítségével keressék a számukra legmegfelelőbb konstrukciókat. A bankok hitelajánlatai ugyanis továbbra is jelentős eltérést mutatnak. A money.hu kalkulátora szerint ma egy 20 milliós, 20 évre felvett, 10 évre fixált törlesztőrészlettel bíró kölcsön esetében a havi törlesztőrészlet tekintetében a banki ajánlatok 148 és 175 ezer forint között szóródnak. Ez a teljes visszafizetendő összeg esetében is közel 20 százalékos különbséget takar.

Borítókép: Getty Images

Lakáshitel-kalkulátorunk segítségével megtalálhatod a számodra legoptimálisabb lakáshitelt, pontosan kiszámíthatod, hogy otthonod megvásárlásához/felépítéséhez milyen törlesztőrészletet kell vállalnod és tájékoztatást kapsz, hogy milyen teljes költség mellett juthatsz hitelhez. Tégy próbára minket! Segítünk összehasonlítani a banki ajánlatokat, sőt a legtöbb banki partnerünknél egyedi kedvezményekhez is juthatsz, ha velünk intézed a hiteled. Szolgáltatásunk teljeskörű, független és díjmentes.

chatsimple