FansGetty

Visszatérhetnek a rajongók a Premier League-be

Jó hír látott napvilágot Angliában, ugyanis a londoni és liverpooli klubok ismét megnyithatják kapuikat a rajongóik előtt - a két város csapatai decemberben már 2000-2000 szurkoló előtt játszhatják le a bajnoki mérkőzéseiket. 

A két város térségét a rizikóskála második fokán helyezték el - az első szinten akár 4000 főt is be lehet engedni, erről viszont majd csak december 16-án hozzák meg a döntést a felelősök.

A harmadik, még kritikus szinten lévő manchesteri topkluboknak a pandémia miatt egyelőre továbbra is a rajongói nélkül kell tervezniük. Rajtük kívül az Aston Villa, a Newcastle, a Leeds, a Leicester és a Wolves hazai mérkőzéseit is zártkapuk mögött fogják lejátszani.

A cikk lejjebb folytatódik

Londonban jelenleg hat elsőosztályú klub, a Chelsea, az Arsenal, a Tottenham, a West Ham, a Crystal és a Fulham székel, míg Liverpoolban az FC Liverpool és az Everton is fogadhatja a szurkolóit. 

Angliában az újrakezdés óta mind a négy profiliga mérkőzését zártkapuk mögött rendezték meg. A liga képviselői természetesen örülnek a szurkolókat beengedő szabályozásnak - ahogyan azt mi is tesszük.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

27947 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 45%Xabi Alonso
  • 7%Julian Nagelsmann
  • 19%Steven Gerrard
  • 7%Roberto De Zerbi
  • 2%Thomas Frank
  • 21%Más
27947 Szavazatok
Hirdetés