BROUGHT TO YOU BY
Super League blog Liverpool Real Madrid Andrea AgnelliGetty/Goal composite

Szuperliga: az angolok kiszálltak, az UEFA elnöke boldog

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

Az Európai Szuperligában (ESL) részt vevő mind a hat angol Premier League-csapat hivatalosan visszalépett – jelentették be klubok egymás után szerda hajnalban. 

A Manchester City volt az első klub, amely hivatalosan is visszalépett, a Chelsea másodikként jelezte szándékát. Ezt követően a másik négy csapat – az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham – is követte példájukat.

A cikk lejjebb folytatódik

A 12 csapatos Európai Szuperliga megalakítását vasárnap jelentették be, de a tervet széleskörű ellenérzés fogadta.

A Liverpool azt közölte, hogy a tervezett szakadár ligában való részvételüket „megszüntették”. A Liverpool csapatkapitánya, Jordan Henderson a közösségi médiában megírta, hogy csapata „kollektív álláspontja” szerint nem akarják, hogy a Szuperliga létrejöjjön.

„Nem tetszik nekünk, és nem akarjuk, hogy megtörténjen" – állt az üzenetben, amelyet több liverpooli játékostársuk is közzétett.

Az Arsenal nyílt levélben kért bocsánatot a szurkolóitól, és azt közölte, hogy „hibát követett el”, hozzátéve, hogy a szurkolók és a „szélesebb futballközösség” meghallgatása után visszalép.

A Tottenham elnöke, Daniel Levy azt mondta, hogy a klub sajnálja a javaslat által okozott „aggodalmat és zaklatottságot”.

A Szuperligában hat angol csapat vett volna részt a spanyol Atlético Madrid, az FC Barcelona és a Real Madrid, valamint az olasz AC Milan, az Internazionale és a Juventus mellett. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lett volna. Az ESL elnökének Florentino Perezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg.

A tervet az Egyesült Királyságban elítélték a szurkolók, a futballhatóságok és a kormány miniszterei, akárcsak Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), valamint a ligaszövetségek Európa-szerte.

„Korábban azt mondtam, hogy csodálatra méltó elismerni, ha valaki hibát követ el és ezek a klubok nagyot hibáztak, de most visszatértek közénk. Most az a fontos, hogy továbblépjünk és újjáépítsük azt az egységet, amely korábban létezett és együtt haladjunk tovább” – nyilatkozta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke. 

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Real Madrid–Chelsea meccsen a hazai győzelem is jól fizet (2,38), de a vendégek sikerére (3,20) még érdemesebb tenni.

Unibet

Ki lesz az FC Barcelona következő vezetőedzője Xavi nyári távozása után?

5092 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz az FC Barcelona következő vezetőedzője Xavi nyári távozása után?

  • 23%Jürgen Klopp
  • 19%Luis Enrique
  • 7%Mikel Arteta
  • 6%Thiago Motta
  • 13%Roberto De Zerbi
  • 33%Más
5092 Szavazatok
Hirdetés