Szabics Imremolfehervarfc.hu

Szabics beszólt az Újpestnek: "Egy halott csapatot sikerült újraéleszteni"

Tippelj a Ferencváros–MTK örökrangadóra és 20-szoros pénzt nyerhetsz! Regisztrálj most!

Finoman fogalmazva sem repesett az örömtől Szabics Imre, miután csapata közel 80 percig emberelőnyben futballozva 1-0-ás vereséget szenvedett a sereghajtó Újpest otthonában.

„A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy a sebzett bokszoló borzalmasan veszélyes, nagyon nagyot tud ütni. Sajnos a félelmem beigazolódott, és egy halott csapatot sikerült újraéleszteni. Borzalmasan gyalázatos teljesítményt nyújtottunk, de elsősegélynyújtásban tökéletes a teljesítmény" - fogalmazott a MOL Fehérvár vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A cikk lejjebb folytatódik

"Ez már a harmadik mérkőzésünk ebben a szezonban, ahol huzamosabb időt tudunk emberelőnyben játszani. Emiatt a játékosokon extrán nagy volt a nyomás, pláne abban a tekintetben, hogy a tabella utolsó helyezettjével játszunk. A félidőben átbeszéltük, hogy egyedül a kontrákra kell majd figyelnünk, sajnos nem tudtuk azt az egyetlen csatárt kontrollálni. Háromszor azonnal a szünet után hatalmas helyzete volt az Újpestnek, és utána ezáltal borzalmasan elbizonytalanodott a csapat. Nem volt jó a passzjátékunk, nem tudtuk elég gyorsan járatni a labdát, bizonytalanokká váltunk. Azáltal, hogy a múlt héten nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, értetlenül állok a mai teljesítmény előtt. El kell azon gondolkodni, hogy nem-e ez a teljesítmény a realitás. Lehet, hogy nem vagyunk többre hivatottak" - nyilatkozott Szabics.

"Lehet, hogyát kell gondolni azt is, hogy a második hely megszerzése reális cél-e" - zárta gondolatait a vezetőedző.

Michael Oenning, az Újpest trénere érthetően elégedettebb volt csapata teljesítményével.

"Örök törvény a futballban, hogy a győzelem íze nem elcserélhető semmi másra. Viszont nem szabad egy találkozó alapján, hanem hosszú távban kell gondolkodnunk. Fontos a szurkolók és a média számára is, hogy nem szabad egyetlen mérkőzés alapján ítéletet mondani, mert nagyon sok ok vezet akár a győzelemhez, akár a vereséghez. Nem egyszerű egészen a gyökeréig lehatolni a problémáknak. Ami nagyon jó és pozitív jel a számunkra, hogy végre két egymás utáni találkozót tudtunk kapott gól nélkül lehozni, és a mai győzelemmel megtettük az első lépést afelé, hogy újra versenyben legyünk és megkezdjük a felzárkózást a tabellán, amilyen gyorsan csak lehet. Megmutatta ma a csapatom, hogy nagyon erős mentálisan. Ugyanakkor valami olyat tapasztaltam az elmúlt tíz mérkőzés során, amire talán soha nem volt példa, legalábbis nem emlékszem, hogy láttam volna ilyet, hogy négy alkalommal is piros lapot kapjon egy játékosom és emberhátrányban kelljen játszanunk. Ami szintén fura, hogy az emberhátrányok ellenére mindig sikerül gólt lőnünk, ez pedig minőséget jelent, mutatja, hogy a csapat mire képes. Édes a mai győzelem" - mondta a német edző, aki Pauljevics piros lapjáról elmondta, csúnya szabálytalanság volt, nem akarja felülbírálni a játékvezető döntését, de még vissza kell néznie az esetet.

"Hihetetlen, hogy két játékosunkat kétszer is piros lappal sújtják ebben a szezonban, és mindkét esetben akkor, amikor éppen visszajön a játékos a hosszú eltiltásából, már szinte a mérkőzés elején. Diaby ma pályára lépett, ugye neki is megvan a saját története, de ma láttuk, hogy sikerült megőriznie a hidegvérét. Branko nagyon tapasztalt játékos, egyáltalán nem jellemző rá, hogy ilyen vadul futballozna" - mondta Oenning a rendre kiállítás sorsára jutó védőiről.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az Örökrangadón a Ferencváros győzelme 1,33-as, a döntetlen 5,30-as, az MTK sikere pedig 7,50-es szorzóval fogadható.

Unibet

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

32346 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

  • 71%Ferencváros
  • 6%Újpest
  • 14%Paks
  • 1%Puskás Akadémia
  • 2%Debrecen
  • 5%Más csapat
32346 Szavazatok
Hirdetés