A válogatottban és egy rövid ideig a Sportingban is edzette Cristiano Ronaldót, de nem csak az ötszörös aranylabdásról beszélgettünk Joao Arosóval, a lisszaboniak és a portugál nemzeti csapat korábbi pályaedzőjével. Hanem elsősorban arról, hogyan vált a kilencvenes évektől a portugál futball a világ egyik legerősebbikévé.
– Carlos Queirozhoz vagy José Mourinhóhoz hasonlóan ön is a tudományos vonalat erősítő edző, aki jelentős játékoskarrier nélkül jutott el a ranglétra elég magas szintjére.
– A futballpályafutásom valóban nem sok szót érdemel… Az egyetemen azonban sporttudományokból diplomáztam, azután kezdtem el a futballban dolgozni, először alacsonyabb szinten Porto mellett. Kilencvenkilencben hívott a Boavista, a Porto és a két nagy lisszaboni klub mellett akkor az számított a negyedik legerősebbnek az országban, ma egyébként a Braga az. Öt évet töltöttem el a Boavista akadémiáján a különböző ificsapatokat edzve, emellett futballt tanítottam az egyetemen. A nagy ugrást az jelentette, amikor 2003-ban Fernando Santos asszisztense lettem a Sportingnál.
– Akkor olyan sokat nem dolgozhatott együtt Cristiano Ronaldóval.
Következő mérkőzés
– Egy hónapot, mielőtt elvitte volna a Manchester United.
– A Sporting stadionavatóján nyújtott, angolok elleni produkciója győzte meg a Unitedet a szerződtetéséről?
– Cristiano briliánsan játszott azon a meccsen, de tudom, hogy korábban is figyelték, ahogy néhány más topklub szintén. Úgy tudom, az anekdota is igaz, amely szerint a repülőn hazafelé a manchesteri játékosok kapacitálták Alex Fergusont, hogy feltétlenül igazolja le az akkor tizennyolc éves szupertehetséget.
– Azt nyilván mindenki látta, hogy istenáldotta tehetség, de miben volt igazán különleges?
– A mentalitása emelte mindenki más fölé. A valóban zseniális képességei mellett a hozzáállása volt egyedülálló. Én csak tizennyolc éves korában találkoztam vele először, de egy sokkal korábbi történet kiválóan árulkodik személyiségéről. Azután, hogy a Sporting akadémiájára került, sokan gúnyolták madeirai dialektusa miatt. Most nevettek, vetette nekik oda ő, de majd ha én leszek a világ legjobb játékosa, egyikőtök sem fog. Már akkor, tizenkét-tizenhárom évesen a világ legjobbja akart lenni, ezért dolgozott vasakarattal, elképesztő elszántsággal. Minden egyes nap fejlődni akart, jobbá válni, javulni. A portugál válogatott pályaedzőjeként is dolgozhattam vele később, az neki teljesen természetes volt, hogy a tréning után egy kapust maga mellé rendelve kint maradt szabadrúgásokat lőni.
– Milyen a magánember Ronaldo?
– Hét évvel a Sportingból való távozása után, a portugál válogatottban találkoztam vele ismét, amikor Paulo Bento munkáját segítettem. Az már egy másik Cristiano volt, a Real Madrid világsztárja. Külön kategóriát jelentett a nemzeti csapatban is. Igyekeztem mindig, mindenkivel egyenlően bánni, de Cristianóra nem mondhattuk, hogy egy a sok közül, mindvégig éreztük, ő más, már akkor különleges aurája volt, mégis könnyű volt vele dolgozni. Ha valaki a világ legjobbja, sokan veszik körül, a sajtótájékoztatók állandó alanya, mindig, mindenki róla kérdez, ezt megértettük, azt is, hogy nagyon nagy a hatása a csapatra és a társakra.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
Fogadni is lehet arra, hogy ki nyeri az Aranylabdát! Ronaldo sikere 10-szeres pénzt fizet.
