BROUGHT TO YOU BY
Cristiano Ronaldo Juventus FerencvarosGetty Images

Rebrov csalódott és büszke

Büszke a játékosaira Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője, miután csapata csak hosszabbításban kapott góllal szenvedett 2–1-es vereséget a Juventus vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

„Csalódottak vagyunk, hogy a végén kikaptunk, de a mutatott játéknak nagyon örülök. Védekezésben kiemelkedőt nyújtott az egész együttes. Nagyszerű meccset játszottunk a Juventusszal, és még kontrákra is maradt erő. Nem volt kevesebb lehetőségünk, mint a riválisnak” - értékelt a keddi összecsapás utáni sajtótájékoztatón az ukrán szakember, aki hozzátette, az öltözőben is azt mondta tanítványainak, hogy legyenek büszkék magukra.

Rebrov szerint a Ferencváros az első félidőben kifejezetten jól játszott, de a másodikban is magabiztosságot adott, hogy az első 15 percben nem kapott gólt. Megjegyezte, összességében az egész 90 perccel elégedett.

A cikk lejjebb folytatódik

„Nem tudok, szeretnék egy játékost sem kiemelni, mert az egész csapat kiválóan teljesített. Védekezésben mindenki jól játszotta a saját szerepét. Ha a BL-ben ilyen védekezést tudunk nyújtani a Juventus ellen, akkor a hazai bajnokságban is képesek vagyunk rá” - fogalmazott elismerően Rebrov.

„Végig meccsben voltunk a Juventusszal, több olyan támadást is tudtunk vezetni, amire készültünk. Az olaszoknak nem sok lehetőségük volt Ronaldo gólján kívül az első félidőben. A másodikban már kevesebbet birtokoltuk a labdát, kevesebb támadást vezettünk, az energiát felemésztette a védekezés, de szervezettek maradtunk, így alig volt lehetőségük. Megérdemeltük volna az egy pontot” - értékelt csalódottan Dibusz Dénes.

A magyar válogatott felidézte a hosszabbításban esett meccset eldöntő gólt is, szerinte szerencsétlen találattal kaptak ki.

„Morata a mozgásommal ellentétesen visszafejelte a labdát, próbáltam kézzel-lábbal hárítani, de besodortam a labdát. Ez egy minitragédia, 92 percen keresztül jól végeztük a dolgunkat, néha kis szerencsével, de tartottuk a döntetlent. Egy picit már elhittük, hogy megvan ez a pont, így rosszabbul érint, mintha tíz perccel a vége előtt kaptuk volna a gólt” - mondta Dibusz, aki hozzátette, bravúr lett volna megfogni hat-hét méterről a fejest, senki nem is hibáztatja, csak bosszantó, hogy ilyen szerencsétlen góllal vesztettek.

A 30 éves hálóőr szerint a Juventus elleni jó teljesítmény annak köszönhető, hogy sokat tanultak az előző három BL-csoportmérkőzésből, így kevesebbet hibáztak a védő harmadban, nem próbáltak minden labdát megjátszani.

Andrea Pirlo, a Juventus trénere elismerte, hogy nem játszott jól az együttese, amely szerinte nem használta eleget a széleket, és lassan járatta a labdát.

„Sok minden nem úgy működött, ahogy elterveztük, de végig hittünk a győzelemben, ezért dicséret jár a játékosoknak, mert ez vezetett sikerre. Fel tudtunk állni a kezdeti hibából” – fogalmazott a játékosként világbajnok vezetőedző, aki nem mulasztotta el megdicsérni a Ferencvárost, amiért a dinamikus játékosaival zavart tudott kelteni.

A G csoportból négy forduló után a százszázalékos Barcelona, valamint a Juventus is továbbjutott, a Ferencváros a hozzá hasonlóan egypontos Dinamo Kijevvel harcol a harmadik helyért, amely Európa-ligás folytatást ér a tavaszi szezonra. Az ukránok jelenleg jobb gólkülönbségükkel megelőzik a magyar bajnokot. Jövő szerdán az ötödik fordulóban a zöld-fehérek a katalán sztárcsapatot fogadják a Puskás Arénában.

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

3858 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

  • 267Arsenal
  • 588FC Barcelona
  • 501Bayern München
  • 1160Manchester City
  • 1134Real Madrid
  • 208Más
3858 Szavazatok
Hirdetés