player.huplayer.hu

Paksi FC: távozik Osztermájer, Bognár György váltja

A Paksi FC weboldalán jelentette be, hogy távozik a vezetőedző posztjáról Osztermájer Gábor, illetve segítője Sárai György, utódja némi meglepetésre Bognár György.

A Paks négy fordulót követően egyetlen szerzett ponttal, 10 kapott góllal a tabella utolsó helyén áll, így a klub vezetése úgy döntött, hogy változásra van szükség.

„Elsőkét szeretném megköszönni Osztermájer Gábornak és stábjának a munkáját. Nehéz időszakban vették át a csapatot, de éltek a bizalommal, a csapatunk pedig a tavalyi szezon végeztével is NBI-es maradt. Úgy éreztem, az utóbbi időszakban már küzdöttünk egy pár problémával, amikből aztán nem tudtunk kijönni, így váltanunk kellett. Gáborék munkájára a továbbiakban az utánpótlásban számítunk, és továbbra is együtt dolgozunk a PAKSI FC sikereiért” – mondta Haraszti Zsolt a paksiak ügyvezetője.

A cikk lejjebb folytatódik

Utódja az a Bognár György, aki 2004 óta nem irányított első osztályú klubot. Az egykori 50-szeres válogatott labdarúgó, elmondta, hogy bőven lát arra esélyt, javítson a csapat gyenge teljesítményén.

„Annak idején a TV-zés miatt elhatároztam, nem vállalok NBI-es kispadot, de a szerepléseknek már másfél éve vége. Régóta szimpatizálunk egymással a Pakssal, és sokszor volt szó az esetleges közös munkáról. Több lehetőséget is látok és nagyon tetszik a klub felfogása, identitása is. Úgy gondolom, velem meg tud újulni a csapat, és komoly sanszot látok a jobb eredményekre”

Bognár György munkáját a stábban, fia, ifj. Bognár György, valamint Kiss Tamás segíti pályaedzőként.

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

32305 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

  • 71%Ferencváros
  • 6%Újpest
  • 14%Paks
  • 1%Puskás Akadémia
  • 2%Debrecen
  • 5%Más csapat
32305 Szavazatok
Hirdetés