Spartak-Slovan Bratislavaparameter.sk

Óriási balhé Szlovákiában, a pályán csaptak össze a szurkolók – videóval

Nyerj 8 milliót az Unibeten! Válaszolj jól a kérdésekre és már várhatod is a nagy nyereményt! Ide kattintva regisztrálhatsz a járékért!

Óriási botrányba fulladt a Spartak Trnava – Slovan Bratislava mérkőzés a szlovák bajnokságban. A találkozót a 16. percben szurkolói rendbontás miatt félbe kellett szakítania a játékvezetőnek.

parameter.sk információ szerint a meccs 16. percében a Spartak és a Slovan szurkolóinak egy-egy csoportja a pályára rohant, ahol egymásnak estek. A többiek a nézőtérről pirotechnikákat dobáltak a játéktérre. Az egyik huligánt el kellett látni, hordágyon vitték le a pályáról. A honlap arról is beszámol, hogy a kedélyek csak azt követően csillapodtak, hogy a rendőrök kiürítették a vendégszektort. A játékosok az öltözőben várták, hogy folytatódhat-e a mérkőzés, majd hosszabb szünet után Glova játékvezető lefújta a meccset. A Slovan játékosai ugyanis nem voltak hajlandóak pályára lépni, amíg a rendőrök a Spartak szurkolóit is ki nem vezetik a nézőtérről, mivel ők is a pályán voltak. A pozsonyiak azzal érvelnek, hogy a felelősség a szervezőket terheli, ugyanis nekik kellett volna megakadályozniuk a kialakult helyzetet, valamint azt, hogy a szurkolók pirotechnikai eszközöket vigyenek a pályára.

A mérkőzés sorsáról a Szlovák Futballszövetség dönt majd.

Na de mi válthatta ki ezeket a hatalmas indulatokat?

A pozsonyiak a hivatalos közösségi oldalukon közzétettek egy fotót, ahol 200-300 nagyszombati szurkoló felmászott a vendégszektor fölé, hogy kifeszítsen egy molinót, és hogy pirotechnikai eszközökkel és kövekkel dobáltja meg a vendég Slovan szurkolókat. A fővárosiak szerint már ekkor hatalmas hibát követettek el a rendezők, hogy nem avatkoztak be. 

A nagyszombati rendőrség a mérkőzés után közzé tette egy videót, ahogy végig kísérik a kiutasított vendég ultrák utját a vasútállomásig.

Mária Linkešová rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy a szurkolók azóta vonatra szálltak és elindultak a főváros felé.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Ferencváros kedden a Celtic otthonába látogat, a hazaiak győzelme 1,65, a döntetlen 3,75, míg a vendégek sikere 5,30-szoros pénzt hozhat.

Unibet
Hirdetés