Unibet

NB I-es kiesőtől vett játékost a Vasas

Regisztrálok ingyen és építem a nyerő szériámat a nagy nyereményekért!

A feljutásról lemaradt angyalföldi együttes keretéről eddig is sokan azt mondták, hogy a legértékesebb az NB II-ben, de a piros-kékek tovább erősítenek. A Vasas kivásárolta a diósgyőri élő szerződéséből Márkvárt Dávidot. 

„Nem kívántuk értékesíteni Márkvárt Dávid játékjogát – mondta a DVTK internetes oldalán Benczés Miklós miskolci sportigazgató, – viszont szerepelt a szerződésében egy kivásárlásról szóló záradék. Ennek értelmében amelyik klub megadja a megjelölt összeget, és a játékossal is meg tud állapodni, az átigazolhatja, tehát ebben ebben az esetben a döntés a játékos kezében volt. Két klub érdeklődött iránta, Dávid a Vasast választotta.”

A cikk lejjebb folytatódik

A játékos immár a Vasas honlapjának nyilatkozott az átigazolással kapcsolatban. 

„Nagyon boldog vagyok, hiszen egy olyan múltú klubhoz érkeztem, amely óriási tradíciókkal és sikerekkel rendelkezik. Izgatottan várom már, hogy elkezdődjön a közös munka, mely során egyetlen célunk lehet: feljutni az első osztályba, lehetőleg bajnoki arannyal. Több játékost ismerek, sokakkal játszottam már együtt, így biztos vagyok abban, hogy egy nagyon jó közegbe kerültem, ahol zökkenőmentes lesz a beilleszkedés.”

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A magyar válogatott győzelmére 15-szörös pénzt adnak Németország ellen.    

Unibet
Hirdetés