Messi, Van gaalGoal/GettyImage

Messit úgy felbosszantották, még a meccs után is káromkodott

Fogadj 20-szoros szorzóval az Anglia–Franciaország meccsre, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Az argentin válogatott tizenegyesekkel legyőzte Hollandiát a világbajnokság negyeddöntőjében és bejutott a legjobb négy közé. Lionel Messi ismét egyedülálló teljesítményt nyújtott, góllal és gólpasszal reflektált a pályán a hollandok provokációjára, majd a meccs után sem maradt adósa senkinek.

A cikk lejjebb folytatódik

Unibet

A Futballtangó Blog kiemelte, hogy Az argentin válogatott már két góllal is vezetett, miután az első félidőben Nahuel Molina Messi kiugratását követően volt eredményes, a másodikban pedig Lionel Messi büntetőből vette be a hollandok kapuját. Ennek ellenére drámai és nem várt izgalmakat hozott a katari világbajnokság péntek esti negyeddöntője, hiszen 80 percig úgy tűnt, hogy viszonylag simán meglehet a továbbjutás, mivel a hollandok teljesen veszélytelenek voltak a kapura. A 83. percben találtak egy szépítő gólt, majd a rendes játékidő hosszabbításában, a 101. percben egy szabadrúgás kombinációt követően sikerült kiegyenlíteniük. A tizenegyespárbajt azonban a dél-amerikaiak nyerték. Emiliano Martínez két kísérletet is hárított.

Lionel Messi a tizedik gólját szerezte a világbajnokságon, mellyel beérte az argentin rekorder Gabriel Batistutát, nyolcadik vb-asszisztjával pedig Diego Maradonát.

"Nagyon örülünk, óriási sikert értünk el. Sokat szenvedtünk, mindenki sokat szenvedett a győzelemért, de hát ez már vb-negyeddöntő volt. Túléljük, ha ez a győzelem ára, akkor ennyit kell szenvedni és kész. Ezen a meccsen megmutattuk, hogy képesek vagyunk jó játékra. Mindegy, hogy ki a főszereplő, valaki mindig előtérbe lép, és kulcsszerepet vállal. De mindannyian futottunk, küzdöttünk. Örülünk a továbbjutásnak. A horvátok ellen is kemény csata lesz, remek játékosaik vannak, különösen a középpályán. Jól ismernek minket, nehéz találkozó vár ránk. Élvezzük a világbajnokságon való szereplést, haladunk tovább lépésről lépésére" - jegyezte meg Messi.

"A játékvezetésről nem akarok beszélni, mert akkor eltiltanának. A FIFA-nak át kell gondolnia ezt. Egy ilyen mérkőzésre olyan bírót kéne küldeni, aki képes felnőni a feladathoz" - mondta Messi Mateu Lahoz ténykedéséről, aki 17(!) sárga lapot osztott ki egy nem kirívóan durva mérkőzésen.

Az interjú során Messi a hollandok kétgólos csatárának Wout Weghorstnak szólt vissza ["Mit nézel hülyegyerek?"], aki a meccs alatt folyamatosan hergelte őt.

Messi a második gólja után látványosan Van Gaal előtt ünnepelt, és a tizenegyespárbajt követő ünneplés végeztével is odament a holland kapitány elé és a kezével mutatta neki, hogy sokat dumált.

"Nem akarok tanácsot adni Louis van Gaalnak, de nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt Lionel Messit felbőszíteni. Egy dühös Messi erre képes. Ismét bizonyította kivételes képességeit. Nem gondolom, hogy kevesebben voltunk védekezésben, mert ő is játszott. Ami a pályán történt, az ott is maradt, nekünk a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk" - jegyezte meg Lionel Scaloni, az argentin válogatott szövetségi kapitánya.

"Sok hülyeséget beszéltek a meccs előtt. Az edző azt mondta, hogy ők a favoritok, ha tizenegyesek lesznek, meg hogy vissza akarnak vágni, nem is tudom... Ha valamit tanultam a futballból az az, hogy nem a meccs előtt üzengetünk és nem ebbe fektetjük az energiát. Mi győzni próbáltunk végig és a felesleges, kéretlen szavaiak csak erősítettek bennünket. A meccs közben is túl sokat beszéltek, folyamatosan Messivel voltak elfoglalva, hogy kizökkentsék. Örülök, hogy a tizenegyespárbajban hozzá tudtam tenni. Csak arra gondoltam végig, hogy fogjuk be a szájukat" - fűzte hozzá Emiliano Martínez, az argentinok tizenegyesölő kapusa.

Az argentin válogatott az elődöntőben kedd este Horvátország ellen lép pályára.

Kövesd a 2022-es labdarúgó világbajnokság küzdelmeit a GOAL.com-on! Szerkesztőségünk nap mint nap exkluzív tartalmakkal, videókkal és élő közvetítésekkel jelentkezik a torna során. Ha minket követsz, garantáltan nem maradsz le semmiről!

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A portugál válogatott világbajnoki címe 7-szeres szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés