Visinka Edenyiregyhazaspartacus.hu

Már másodszor rúgták ki az idényben a magyar edzőt

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján közölte, hogy meneszttete a téli szünetben kinevezett Visinka Edét a vezetőedző posztjáról.

A cikk lejjebb folytatódik

A korábban a Puskás Akadémia utánpótlásában dolgozó 50 éves szakember másfél éven át a Tiszakécskét irányította, majd a mostani mérsékelt szezonrajt után tavaly novemberben menesztették. Ezt követően a Szpari nevezte őt ki, ám a első nyolc tavaszi fordulóban mindössze egy meccset nyert meg vele a csapat, a legelső Haladás elleni találkozót és összesen hat pontot gyűjtött.

A nyírségiek tájékoztatása szerint Fekete Tivadar sportigazgató irányítja a jövőben a szakmai munkát, Lengyel Roland pedig – aki ősszel két meccsen már segítette a felnőtt csapatot – az U19-es gárdától ismét az első kerethez kerül, és edzőként dolgozik majd. A stáb többi tagja marad.

"Egy vezetőnek olykor nehéz döntéseket kell meghoznia, ez is ilyen. A futballban ha nem megy egy csapatnak, akkor gyakran az az edző állásába kerül, holott mindenkinek van felelőssége, de legfőképp a játékosoknak. Bajnokság közben viszont a keret egy részét nem lehet lecserélni. Ennek a csapatnak a magja még nyáron lett kialakítva, és nem volt reális a célkitűzés. Télen próbáltunk a lehetőségeinkhez képest változtatni, de tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor nehéz labdarúgókat igazolni, mert mindenki érvényes szerződéssel rendelkezik, és a klubok hozzájárulása nélkül nem lehet senkit leigazolni. Három hónap alatt, amióta itt vagyok, nem lehet több év eredménytelenségét megváltoztatni. Visinka Edével jól indult a csapat, nagyon bíztam benne, ezért is esett rá a választásom, de sajnos hetek óta viharban vagyunk, és a hullázó tengeren meg kell találnunk azt a kikötőt, mely jövőre is a másodosztályt jelenti számunkra. Normális viszonyban válunk el, de úgy érezzük változásra van szükség az eredményesség érdekében. A klub tulajdonosa arra kért, hogy a hátralévő tíz mérkőzésre vegyem át a csapat irányítását, én pedig Lengyel Rolandot hívtam, hogy a segítőm legyen. Olyan embert akartam, aki szintén átérzi a helyzetünk nehézségét, és aki ismeri a keret nagy részét! Ott voltam az edzéseken, jól ismerem a játékosokat, ezért nem gondolkodtunk külsős edzőben. Megtehettem volna, hogy hozunk egy újabb trénert, de mi mindannyian átérezzük a felelősséget, és nekünk kell megoldani ezt a feladatot. Eddig is és ezek után is azon leszek, hogy a csapat eredményes legyen, és hogy a fanatizmusom átragadjon a játékosokra" – mondta Fekete Tivadar.

"Nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani a Szparival, amit a szurkolók, a város megérdemel. A hét meccses nyeretlen sorozat sajnos következményekkel jár. Nagyon szerettem Nyíregyházán dolgozni, a stábtagokkal nagyon jó volt a viszony, de az eredmények nem jöttek, így korrekt módon elváltunk" – tette hozzá a búcsúzó Visinka.

A Nyíregyháza jelenleg csak a 16., osztályozós helyet foglalja el az NB II 20 csapatos mezőnyében.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Magyarország-Bulgária Eb-selejtező mérkőzésen a hazai győzelem 1.67, a döntetlen 3.60, a vendég siker 5.50-szeres szorzóval fogadható.(x)

Unibet

Hirdetés