Scolari ChelseaGetty

Luiz Felipe Scolari már nem a Cruzeiro edzője

Luiz Felipe Scolari világbajnok brazil labdarúgóedző hétfőn távozott a másodosztályú Cruzeiro vezetőedzői posztjáról.

A 72 esztendős szakember tavaly október közepén két évre szóló szerződést között a klubbal. A Cruzeiro akkor a 19. helyen állt a húszcsapatos brazil másodosztály tabelláján, most pedig már a 12., tehát a kieséstől megmenekült, de az élvonalba jutásra nincs esélye. Scolari irányításával 21 mérkőzést játszott a csapat, ezek közül nyolc döntetlen mellett kilencet megnyert, négyet pedig elveszített.

A klub hétfői közleménye szerint a szerződésbontásra közös megegyezéssel került sor. Az edző állítólag elégedetlen a klubot sújtó pénzügyi problémákkal és bizonytalansággal, illetve a ki nem fizetett bérekkel.

A cikk lejjebb folytatódik

A négyszeres bajnok és kétszeres Libertadores Kupa-győztes gárda 2019-ben esett ki az első osztályból.

Scolari a 2000/01-es szezonban már volt a Cruzeiro vezetőedzője, illetve irányította a Chelsea, a Gremio és a Palmeiras csapatát, valamint a kuvaiti, a portugál és két időszakban a brazil válogatottat. Utóbbit 2002-ben világbajnoki címre vezette, de 2014-ben is ő volt a szövetségi kapitány, amikor a csapat 7–1-re kikapott Németországtól a hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjében.

10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás csak a Goal olvasóinak az Unibeten! Kattints, regisztrálj és játssz kockázatmentesen!

Hirdetés