Unibet

Lampard először beszélt a kirúgásáról

Először szólalt meg nyilvánosan Frank Lampard, miután kirúgták a Chelsea kispadjáról. A klub legendás középpályása elmondta, hogy bár voltak azóta ajánlatai, a tökéletes lehetőségre vár és nem szeretne kapkodni.

Nyerj 8 milliót az Unibeten! Tippeld meg a mai Real-Barca első gólszerzőjét és pontos idejét és vidd a pénzt

"Nem számít, hogy mennyire végzel jó munkát, vagy hogy épp milyen körülmények között kell dolgoznod, bármikor kirúghatnak. De cserébe most sokkal többet lehetek itthon a gyermekkel, a családommal.  Voltak ajánlataim az utóbbi hetekben, de egyik sem volt megfelelő számomra. Két és fél év után jó érzés egy kicsit kiszállni az edzősködésből" - mondta Lampard.

A cikk lejjebb folytatódik

A menesztését követően lett volna lehetősége átvenni az angol 21-es csapat, valamint a Bournemouth irányítását is, ám mindkét ajánlatot visszautasította.

Az interjú során az is szóba került, hogy Lampard mennyire szerette volna, hogy a nyári átigazoláso időszakban a Chelsea szerződtesse Declan Rice-t a West Hamtől.

"Láttuk mire képes az angol válogatottban, most pedig már el se tudom képzelni a nemzeti csapatot nélküle. Nagy szerencséje Angliának és a West Hamnek, hogy van egy ilyen játékosunk, mint ő. Szerettem volna ha szerződtetjük őt, de több okból kifolyólag végül sajnos nem jött össze az átigazolás"

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Chelsea a Crystal Palace otthonába látogat, az Unibet 1,56-os oddsot kínál Tuchel csapatának győzelmére.
 

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

27991 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 45%Xabi Alonso
  • 7%Julian Nagelsmann
  • 19%Steven Gerrard
  • 7%Roberto De Zerbi
  • 2%Thomas Frank
  • 21%Más
27991 Szavazatok
Unibet
Hirdetés