PoolGetty

Klubrekordot döntött a Liverpool

A Liverpool a Leicester Cityt látta vendégül a Premier League-ben vasárnap. Jürgen Klopp együttese végig magabiztosabban játszott ellenfelénél, így könnyedd 3-0-ás sikert aratott az Anfielden.

Az első félidőben javarészt a Pool irányított, amelyből több meghatározó játékos hiányzott. Többet is birtokolta a labdát Jürgen Klopp csapata, ennek pedig meglett az eredménye: a 21.percben egy közeli kavarodás után Johnny Evans-ről került a labda a Leicester kapujába, vezetést szerezve ezzel a Liverpoolnak. (1-0)

Innentől fokozatosan nyert egyre nagyobb teret a Liverpool a középpályán, de a 41.percig kellett várni a következő hazai találtra: Diogo Jota érkezett kiválóan egy beadásra, és fejjel tudott eredményes lenni. (2-0)

A cikk lejjebb folytatódik

A második félidőben megint jött a már-már “elmaradhatatlan” sérülés a Liverpoolnál: ezúttal Naby Keita volt kénytelen elhagyni a játékteret. Az 55.percben Mané próbálkozott az ötösön belül gólt szerezni, de Schmeichel a helyén volt, így hárítani tudott. Az 57.percben ismét szükség volt Schmeichel reflexeire, ekkor Jota életerős löketét piszkálta ki a jobb alsó sarokból a dán kapus.

Mané és Firmino többször veszélyeztett az utolsó 25-30 percben, de Schmeichel eszén nem tudott túljárni egyikük sem. Egészen a 86.percig, ekkor Firmino fejelt a kapuba védhetetlenül, amivel el is döntötte a mérkőzést. (3-0)

A Liverpool magabiztos győzelmet aratott, így továbbra is tartja pozícióját a dobogós helyekért zajló küzdelemben.

Ezzel a győzelemmel egyébként sorozatban a 64. hazai bajnokiján is veretlen maradt a Pool, mellyel megdöntötte az eddig klubrekordot.

Premier League, 9.forduló

Liverpool-Leicester City 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Evans (21′- öngól), Jota (41′), Firmino (86′)

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

28070 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 45%Xabi Alonso
  • 7%Julian Nagelsmann
  • 19%Steven Gerrard
  • 7%Roberto De Zerbi
  • 2%Thomas Frank
  • 21%Más
28070 Szavazatok
Hirdetés