Király Gábor büszke, hogy a Real Madrid is felfigyelt rá

Király Gábor nem lett a Hertha kapusedzője, hiszen mint a közleményében fogalmazott, most Szombathelyen vannak fontos dolgai. A válogatottban 108 alkalommal szerepelt, már visszavonult kapussal a berlini klubról, Dárdai Pálról, a válogatottról, a fiáról és többek között a fővédnöksége mellett szervezett I. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságról is beszélgettünk.

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

– Ha ön döntene, ki lenne most a Hertha kapusa?

A cikk lejjebb folytatódik

– Ismerem a csapatot, a klub belső működését is, de csak szurkoló vagyok. Az a kapus védjen, aki nem kap gólt. Rune Jarsteint ismerem, ha Berlinben vagyok, akkor beszélünk is. Alexander Schwolow egy fiatal kapus, akinek a Freiburgban bravúrjai is voltak. Berlin más közeg, ott extrát kell nyújtani. Jarstein rutinosabb, a vezetőedző eldönti, hogy kinek kell védenie.

– Ha már vezetőedző: Dárdai Pálnak nem kellene magát másik klubnál is kipróbálnia?

– Ezt neki kell tudnia. Ott van Berlinben 1996 decembere óta, vagyis elég régen. Pontosan ismeri a közeget. Hogy változás kell-e, ezt ő tudja, érzi majd. Bundesligában szereplő csapat vezetőedzője, olyan emberek veszik körül, akiben bízhat és a vezetők is támogatják.

– Volt csapattársaival tartja a kapcsolatot?

– Minden egykori klubomból két-három volt társammal kapcsolatban állok. Ők ma már nem futballisták, hanem vezetők egy-egy klubban. Az aktív labdarúgók közül Julian Weigl jut eszembe hirtelen, aki a Benfica játékosa, 18 évesen ismertem meg az 1860 Münchennél, de az AS Monaco-ban szereplő Kevin Vollanddal is jóban vagyunk. A horvát U18-as válogatott szövetségi kaptányaként nemrég Szombathelyen járt Josip Simunic, akivel szintén együtt játszottunk Berlinben.

– A melegítő nadrágjai minden meccsen újak voltak?

– Azért azt nem. Évente 15-20 ment el, a mérkőzéseken mindig az újabb volt rajtam.

– Magyarországon csak a Haladásban szerepelt. Más klubban el sem tudta volna képzelni magát?

– Amikor még 17-18 éves voltam, akkor akadtak megkeresések, de én szombathelyiként csak a Haladással tudtam azonosulni. Vannak tradicionális nagy magyar klubok, amelyekben biztos felemelő védeni, de én a Haladás stadion mellett nőttem fel. Játszottam sok külföldi csapatban, amiket ott tanultam, azokat is ide hoztam haza.

– Már a Hertha játékosa volt, amikor a Milan és az Arsenal is le akarta igazolni, de nem jött létre az üzlet. Hogy viselte?

– Megtanított a labdarúgás és az élet arra, hogy nem szabad többet gondolnia az embernek magáról, mint ahol éppen tart. A klubok döntöttek rólam, és tisztában vagyok vele, hogy a Hertha nem akart elengedni. Megmondták, hogy van öt-hat játékos, akik a csapat gerincét alkotják, és ők nem mehetnek el. Amikor aztán lejárt a szerződésem, és rajtam múlt, hol folytatom, akkor határozott voltam.

– Hogy élte meg, amikor az említett nagy klubok keresték?

– Büszkeséggel töltött el, hogy felfigyeltek rám, de nem estem át a ló túlsó oldalára, mert tudtam, hogy a játékost kérdezik meg utoljára az átigazolásokkal kapcsolatban. Kevin Keegan-nel még telefonon is beszéltem, amikor a Manchester City edzője volt. Aztán érdeklődött az Arsenal, a Fiorentina, a Milan, a Chelsea és a Real Madrid is. Jó érzés, hogy felfigyeltek rám, de elfogadtam a vezetők döntését. A Real Madrid akkor Iker Casillas mellé keresett kapust, és ez volt az egyetlen eset, amikor megkérdeztem, hogy mi az igazság abból, hogy vinnének, de a klub nem enged el. Akkor mondta el Dieter Hoeness, a Hertha akkori klubelnöke, hogy a csapat gerince nem mehet sehova, így nekem is maradnom kellett.

MTI

– Legendás volt arról, hogy a pályán is megengedett magának némi bolondozást. Melyik a legemlékezetesebb?

– Fiatalon előfordult, hogy bevállaltam néhány cselt. Aztán amikor a Bundesligába kerültem, akkor éreztem, hogy ezt ott nem lehet. Megéreztem, hogy Németországban, ha lecselezek valakit, az akkor nem hagyja annyiban, utánam jön és megpróbálja visszaszerezni a labdát. Felesleges kockázatot pedig nem érdemes vállalni. Fel kellett nőni a szinthez, de akkoriban még nem vonták be a kapusokat annyira a játékba, mint manapság. A labdarúgás elsődlegesen a közönség szórakoztatásáról szól, a gólokról, a szép védésekről, de persze az sem baj, ha közben megnevettetjük a nézőket. Nekem már az is jól esett, amikor az ellenfél mosolygott. Persze a tiszteletet mindig meg kell adni a riválisnak, nem szabad megbántani. Nem is volt soha semmi problémám ebből. Öregfiúk gálameccsekre szoktak hívni Berlinbe, a nézők várják a trükköket.

– Lát a mai utánpótlásban olyan kapust, aki hasonló karriert futhat be, mint ön?

– Ezen a poszton mindig jól álltunk. Egy ideje vannak egyéni képzések, amelyek során egy edző felügyeli két-három kapus munkáját. Ez a kulcsa az egésznek, mert génekben mi jók vagyunk. Tehetségesek és kreatívok, az a kérdés, hogy kivel és hogyan dolgoznak. Nekünk is sok feladatunk van ezen a téren. Azok a fiatal kapusok, akik most védenek az NB I-ben, vagy az NB II-ben, jó úton járnak. Fontos lesz, hogy ki hogyan dönt majd, amikor szintet léphet karrierjében. Leül egy nagy csapatnál a kispadra, vagy inkább egy kisebben véd. Nem mindegy.

– Mik egy jó kapus fő tulajdonságai?

– Alázatosnak kell lenni, szeretni kell a munkát. Lehet egy tehetséges kapusom, ha otthon ül, akkor nem tudok vele mit kezdeni. Lehet egy kevésbé ügyes, de nagyon szorgalmas, akivel aztán nagy dolgokat lehet elérni. Kommunikatív legyen, ne féljen és akarjon tanulni. Fontos a belső motiváció. Ha felért a hegy csúcsára, akkor jöjjön le és keressen egy másikat, amelyikre fel akar menni. Ha ötszörös bajnok, akkor akarja a hatodikat is. Az sem jó, ha mindig minden stimmel. Kellenek a folyamatos kihívások, hogy a játékos fejlődni tudjon. Örülök neki, hogy az én pályafutásomban akadtak ilyenek. Harminc évesen a válogatottnál vissza akartak vonultatni, ehhez képest negyven évesen ott voltam az Eb-n.

– Idén is ott lesz a válogatott az Európa-bajnokságon. Mit gondol a csapatról?

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy Csányi Sándor elnöksége alatt kétszer is sikerült a kvalifikáció, és játékosként az egyiknek részese is lehettem. Boldog vagyok, hogy újra sikerült, és jó látni, hogy azok a játékosok, akik 2016-ban még fiatalon voltak a keret tagjai, milyen rutinosak és lendületesek lettek. Nincs számukra elveszett labda. Ahogy Szoboszlai Dominik is mondta, miért ne lőtte volna el húsz méterről Izland ellen? Ezek olyan tényezők, amikben érezhető az előrelépést. Sallai Ronaldot például ismertem még fiatalként a válogatottnál, és látom, hogy milyen sokat fejlődött a freiburgi évek alatt. Ott vagyunk az Eb-n és feljutottunk a Nemzetek Ligája A-csoportjába, ezek azért szakmailag értékes mérföldkövek.

– Mennyi esélyt lát arra, hogy a fia nevével kezdődik majd a válogatott?

– Ő még gyerek, tizenhat éves. Hagyni kell gyereknek lenni. Mindig azt mondom neki, hogy abban támogatom, amit ő szeretne. Ha zongoraművész akarna lenni, akkor abban segíteném. Külön személyiség, külön élet, de mindenben segítem őt is, és a lányomat is. Helyette nem végzek el semmit, ha külön edzeni akar velem, akkor szólnia kell.

– Ha egymással fociznak, akkor ki a kapus?

– Nem szoktunk egymással focizni. Ha beszállok egy kapusedzésre, akkor ugyanúgy rúgok neki kapura, mint a többieknek. Tudja, hogy ha velem dolgozik, akkor koncentrálnia kell. Még az 1860 München pályán tartottam neki egy edzést, és szólt valamiért, úgy kezdte, hogy apa. Mondtam neki, hogy én most az edződ vagyok, nem az édesapád. Akkor tisztáztuk és lefektettük a szabályokat. Itt a klubban, a Király Sportegyesületben is magáz és Gábornak szólít – otthon persze apának, ez nem kérdés, de a pályán más szabályok vannak. Én hozom edzésre, de amikor találkozunk, akkor ugyanúgy kezet fogunk, mint a többiekkel.

MTI

– A FIFA játék megy otthon?

– Régen, ameddig én nyertem. Már tíz éve nem játszhatok, mert nem tudok veszíteni. (nevet- a szerk.) Komolyra fordítva a szót: én ma már csak nézem néha, ahogy játszik. Az elején engedtem neki, hogy nyerjen, de már annyit játszott, hogy nagyon jó lett és mondtam, hogy akkor most már FIFÁ-zzon a barátaival.

– Híres volt a spirálfüzetéről, amelyben vezette a statisztikáit. Megvan még?

– Meg bizony! Egy füzet van, de jó sok lap van benne. Pályafutásom kezdete óta vezettem a meccseket, de csak annyit, hogy mikor volt, hányadik a sorban, kivel játszottunk, és hogy mi lett az eredmény. 882 meccs alapinformáció szerepelnek benne. Néha most is belenézek, nagyon érdekes. Sok mindenre emlékszem persze, de volt már olyan, hogy azt hittem kikaptunk, de nyertünk.

– Ebben az évben lesz az I. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság. Miért vállalta el a fővédnökséget?

– A tizenegyes rúgó verseny önmagában is kapcsolódik a kapusokhoz. Büntetőt sokféleképpen lehet lőni, de a kellékek ugyanazok: a labda, a rúgó játékos, a kapus és a kapu. Én huszonhat éven keresztül álltam a kapuban, így nem is volt kérdés, hogy odaállok a kezdeményezés mellé is.

– Ulf Kirsten, Frank Lampard, Mario Basler, Danko Lazovics – mindegyikük tizenegyesét kivédte.

– Lazovicséra nem emlékszem. Ellenben Ulf Kirsten büntetőjét a rendes játékidőben és a döntetlen utáni tizenegyesrúgásnál is kivédtem. Basler középre rúgta, Lampardét az Old Traffordon védtem ki, ahol később Wayne Rooney lövését is hárítottam – mondjuk utóbbi két meccsen kikaptunk. Összeségében ötven százalék körüli a mérlegem, de akadt olyan szezonom, amely hetven százalékos volt a tizenegyesek hárításában.