Vaduz-ÚjpestÚjpest FC Facebook

Ijesztően kezdett, de megtörte a vaduzi átkot és továbbjutott az Újpest

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

2-1-es előnyből várhatta a Konferencia-liga selejtező 2. fordulójának visszavágóját az Újpest, amelynek kapujában Michael Oenning az odavágón nagyot hibázó Banai helyett ezúttal Filip Pajovicnak szavazott bizalmat.

Mindjárt az elején a Vaduz szinte beszorította a lilákat a kapujuk elé, s a 7. percben már el is tüntették a hátrányukat, egy szögletkombináció után Dobras talált a hálóba.

A cikk lejjebb folytatódik

A 13. percben ismét egy szögletet követően alakult ki veszély az újpestiek kapuja előtt, gyanús körülmények között tűnt el egy liechtensteini az ötös sarkánál, ám a játékvezető sípja néma maradt.

A 27. percben Pauljevic kavarta meg a védőket a tizenhatoson belül, s harcolt ki büntetőt az Újpest javára, melyet Tallo magabiztosan értékesített.

A fordulás után pedig rögtön fordított is a lila-fehér együttes egy szép találattal, Tallo emelt Beridzéhez, aki a levegőben átvette a labdát, majd pattanás nélkül a kapu bal oldalába lőtt.

A 61. percben Stieber zárhatta volna le a továbbjutás kérdését, ám közeli lövését bravúrral védte Buchel.

A 85. percben viszont minden eldőlt, egy rossz felszabadítást követően Onovo emelete át 30 méterről a kimozduló kapust, ezzel kialakítva a 3-1-es végeredményt.

Európa Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó
FC Vaduz-Újpest FC 1-3
gól: Dobras (7.) ill. Tallo (29. - büntető), Beridze (47.), Onovo (85.)
összesítésben: 2-5

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az Újpest a Puskás Akadémiát fogadja az NB I 1. fordulójában. A lilák győzelme 2,90-szeres szorzóval fogadható.

Unibet

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

32367 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

  • 71%Ferencváros
  • 6%Újpest
  • 14%Paks
  • 1%Puskás Akadémia
  • 2%Debrecen
  • 5%Más csapat
32367 Szavazatok
Hirdetés