BROUGHT TO YOU BY
Andrea Pirlo Cristiano Ronaldo Juventus GFXGetty/Goal

Igaza lesz Gattuso-nak, és Pirlo tényleg elcseszte?

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

Amikor nyáron megkérdezték Gennaro Gattusót, hogy mit gondol jó barátja Andrea Pirlo torinói kinevezéséről, akkor csak ennyit mondott: „Most elcseszte!”

Az egykori kökemény középpályás persze csak tréfálkozott, de úgy tűnik, hogy végül bejön, amit mondott, hiszen Pirlo első szezonja valóban katasztrófa lett. 

A cikk lejjebb folytatódik

A Juventus sorozatban 10. alkalommal szeretett volna bajnoklenni ebben az évadban, de most még azért is küzdenie kell, hogy bekerüljön az első négybe és indulhasson nyárob a BL-ben. Ez csak súlyosbítja a Juventus amúgy is meglévő anyagi problémáit. 

„Be akarjuk bizonyítani, hogy megérdemeljük a Bajnokok Ligája indulást – mondta Pirlo kedden. – Ezt csak győzelmekkel tudjuk megtenni. Csalódottak vagyunk a Milantól elszenvedett vereség után, de a célunk nem változott. Kötelesek vagyunk hinni benne, hogy sikerül.”

Ugyanakkor a klub nár nem hisz benne. A Gazzetta dell Sport értesülései szerint Fabio Paraciti igazgató és Pavel Nedved alelnök már azon vitatkozik, hogy Pirlót ki kell rúgni. Már az is felvetődött, hogy Igor Tudor lesz az ideiglenes vezetőedző a szezon hátralévő meccseire. Aztán végül a klub úgy döntött, hogy egyelőre élvezi a bizalmat Pirlo és maradhat. 

Juventus Serie A table GFXGetty/Goal

Viszont továbbra is arról szólnak a hírek, hogy a Juve már keresi az utódot és Massimiliano Allegrivel, valamint Zinédine Zidane-nal tárgyal. 

Mindenesetre egyre inkább úgy tűnik, hogy a Juventus vezetői kapkodva nevezték ki Pirlót. Tavaly, amiko elküldték Maurizio Sarrit, akkor egy nappal később bejelentették, hogy az addig csak az U23-as csapattal dolgozó szakember ül le a kispadra. 

Sarri kinevezése is tévedés volt, hiszen alkalmatlan a karaktere egy ilyen csapat irányítására, nem is csoda, hogy azt mondta a játékosainak a bajnoki cím megszerzése után, hogy: „Biztosan jók vagytok, ha még velem is sikerült nyernetek.”

Pedig a csapat nem volt olyan jó, különösen nem egy újonc edzőnek. Még akkor sem, ha ott van a keretben Cristiano Ronaldo, akivel kapcsolatban kedden Arrigo Sacchi, a legendás edző azt mondta a Gazzetta dello Sportnak, hogy egyetlen játékos sosem nyer, mindig a csapat győz. 

„Most Pirlót kritizálják, de ha Sarrinak is nehézségei voltak az együttessel, akkor miért gondolták, hogy majd egy olyan szakember, aki sosem dolgozott ezen a szinten jobb lesz?” – tette fel a kérdést Sacchi.

Sokak szerint a Juve pénzügyi helyzetének alátámasztása volt, hogy Pirlo lett az edző, nem egy tapasztalt szakember. 

Cristiano Ronaldo Juventus AC Milan Serie A 2020-21 GFXGetty/Goal

A legfrissebb becslések szerint ez könnyen lehet, hogy 90 millió euróba kerül majd, ugyanis ennyit bukhat a klub, ha nem kerül be az első négybe és nem indulhat a BL-ben. Ez nagy baj lehet, hiszen ebben a szezonban amúgy is komoly veszteséget könyveltek el az olaszok. Ugyanakkor a szakember elküldése nem kerölne sokba, hiszen évente csak 1,8 millió euró a fizetése. Viszont ennyiért nem találnak majd komoly, elismert edzőt a helyére. 

Mindeközben persze a Juventus kerete sem hasonlítható össze a Manchester City, vagy éppen a PSG csapatával. Pirlo nem kapta meg azokat a játékosokat, akik eredményesek tudnának lenni a stílusában. Ezt alátámasztja az is, hogy a Juve az utolsó 11 meccsének mindegyikén kapott gólt. 

Persze Pirlo a legkevésbé felelős azért, hogy a Juventus leszerepel ebben a szezonban, hiszen sem a tudása, sem pedig az anyagi lehetősége nincs meg arra, hogy olyan csapatot építsen, amelyik képes lenne felvenni a legjobbakkal a versenyt. Ki ne vállalta volna el a feladatot az ő helyében? 

Lehet, hogy egyszerűen Gattuso vicce komolyra fordult és Prilo valóban „elcseszte”

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Nagyot léphet az Atético Madrid a bajnoki cím felé és a fogadóknak is hozhat egy kis pénzt a győzelme (1,65).

Unibet

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

3853 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

  • 267Arsenal
  • 588FC Barcelona
  • 500Bayern München
  • 1160Manchester City
  • 1131Real Madrid
  • 207Más
3853 Szavazatok
Hirdetés