Urbán Flóriánbvsc.hu

Hivatalos: megvan Urbán Flórián új csapata

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

Urbán Flóriánt nevezte ki az NB III-ban szereplő BVSC a csapat vezetőedzőjének. A zsinórban két ezüstérmet szerző együttest eddig Buzsáky Ákos irányította, de vele nem hosszabbítottak szerződést, mert a zuglói klub célja továbbra is a feljutás.

„Egy évvel ezelőtt azzal a céllal vágtunk neki az NB II-nek, hogy kiharcoljuk a feljutást. Sokáig voltunk az első helyen, végül a második pozícióban zártuk a szezont, így ezúttal nem értük el célunkat. Azonban a terveink nem változnak. Szeretnénk kiharcolni az osztályváltást és ehhez minden lehetőséget megadunk a csapatnak és a szakmai stábnak is. Utóbbit a jövőben Urbán Flórián vezeti majd, aki komoly tapasztalattal rendelkezik játékosként és edzőként is. Bízunk benne, hogy vele sikerül elérni céljainkat” – árulta el a BVSC-Zugló elnöke, Szatmáry Kristóf.

Nem lesz könnyű dolga a BVSC-nek, mivel az NB III első helyezése nem jelent automatikus feljutást, hanem osztályozót kell majd játszani.

„Flórival Újpesten dolgoztam együtt, ahol a játékosom volt és azt tapasztaltam, hogy az a típusú ember, aki a győzelemért, az egyesületért, a csapatért mindent megtesz. Szeretnénk visszahozni azt a régi BVSC-t, ami jellemző volt a klubra, amikor ez a csapat nagyon sikeres volt” – idézte a klub honlapja Kisteleki Istvánt, a BVSC szakmai igazgatóját.

Urbán Flórián már meg is kezdte a közös munkát a játékosokkal, akinek nagy szerepet játszott a döntésében Kisteleki István személye.

A cikk lejjebb folytatódik
„Az utóbbi időben kicsit eltávolodtam a labdarúgástól. István keresett meg, ami nagy megtiszteltetés volt számomra, és aztán rövid idő alatt eldöntöttem, hogy neki vágok ennek a kihívásnak. Azért követtem az utóbbi időben is az NB III-at, és BVSC meccsen is voltam kint az előző szezonban. Szeretnénk elérni a klub által megfogalmazott célokat és ezért mindent meg fogunk tenni” – mondta el Urbán Flórián.

Azt sem az edző, sem a BVSC nem árulta el, hogy mennyire időre kötöttek szerződést egymással.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az NB I legnagyobb esélyese a Ferencváros, a zöld-fehérek végső sikere 1.20-as szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés