Unibet

Forbes: a Barcelona a világ legértékesebb klubja

Nyerj 8 milliót az Unibeten! Válaszolj a BL-meccsekkel kapcsolatos kérdésekre és vidd a milliókat!

Először vezeti a világ legértékesebb futballklubjainak listáját a Forbes magazinnál a Barcelona, amely a Real Madridot szorította le a második helyre. A madridiak mellett eddig csak a Manchester United állt a felsorolás élén. 

A lap szerint jót tett a Barcelona értékének, hogy Lionel Messi végül a katalánoknál maradt és a klub korábbi elnöke is lemondott. 

A cikk lejjebb folytatódik

A világ 20 legértékesebb klubja átlagosan 2,28 milliárd dollárt ér, ami harminc százalékos növekedést jelent a két évvel ezelőtti eredményekhez képest. Ami meglepő, hiszen a világjárvány kitörése óta alig voltak olyan mérkőzések, amelyeken lehettek nézők, vagyis elmaradtak a bevételek. 

A top20 átlagos bevétele 441 millió dollár volt a 2019-20-as szezonban, ami 9,6 százalékos csökkenést jelent, míg az általános működési bevétel 70 százalékkal esett vissza. A bevételi oldal szikársága ebben a szezonban is megmarad, hiszen továbbra is korlátozottak azok a lehetőségek, amelyekből pénzt teremthet egy sporvállalkozás. 

Érdekesség, hogy a klub értékét nagyban befolyásolja a közösségi médiában elfoglalt helye. A Barcelonának és a Real Madridnak összesen 260 millió követője van a közösségi médiában, de a Liverpool sem áll rosszul a maga 84 millió lájkjával. Érdekesség, hogy az NFL-ben szereplő Dallas Cowboys, amely a világ legértékesebb sportvállalkozása (értéke 5,7 milliárd dollár) mindössze 16 millió követővel bír. 

Az elsőszámú bevételi forrás továbbra is a mezeken megjelenő reklámokért kapott összeg. A lap kiemeli, hogy az előttünk álló időszakban olyan kluboknak jár le az erre vonatkozó szerződésük, mint a Real Madrid, a Barcelona, a Liverpool, a PSG és a Juventus. 

A Manchester Unitednek évente 64,9 millió dollárt hoz a támogató felirat, vagyis valóban kiemelkedő fontosságú a klubok számára ezen felület értékesítése. 

A kereskedelmi bevételekben továbbra is a Real Madrid a király, hiszen a vizsgált szezon során 424 millió dollárt hozott be a klub szponzorációból, valamint a mezek és egyéb ajándéktárgyak értékesítéséből, ami 55 százalékos növekedést jelent az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest. 

Íme a rangsor: 

1. Barcelona - 4,76 milliárd dollár
2. Real Madrid - 4,75 milliárd dollár
3. Bayern München - 4125 milliárd dollár
4. Manchester United - 4,2 milliárd dollár
5. Liverpool - 4,1 milliárd dollár
6. Manchester City - 4 milliárd dollár
7. Chelsea - 3,2 milliárd dollár
8. Arsenal - 2,8 milliárd dollár
9. Paris Saint-Germain - 2,5 milliárd dollár
10. Tottenham - 2,3 milliárd dollár
11. Juventus - 1,95 milliárd dollár
12. Borussia Dortmund - 1,9 milliárd dollár
13. Atletico Madrid - egymilliárd dollár
14. Inter - 743 millió dollár
15. Everton - 658 millió dollár
16. Milan - 559 millió dollár
17. Roma - 548 millió dollár
18. West Ham - 508 millió dollár
19. Leicester - 455 millió dollár
20. Ajax - 413 millió dollár

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

 A PSG a Bayern München elleni visszavágón vívhatja ki a továbbjutását a legjobb négy közé. Az Unibet 3,2-as oddsot kínál Neymarék sikerére.
 

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

28045 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 45%Xabi Alonso
  • 7%Julian Nagelsmann
  • 19%Steven Gerrard
  • 7%Roberto De Zerbi
  • 2%Thomas Frank
  • 21%Más
28045 Szavazatok
Unibet
Hirdetés