Unibet

Euro 2020: Belgium csoportelső, a dánok beküzdötték magukat a nyolcaddöntőbe

Nyerj az Unibeten a magyarok utolsó csoportmeccsével! Fogadj 20.00-s oddson magyar győzelemre, döntetlenre, vagy német sikerre! Hajrá Magyarok!

Hétfőn este a B csoportban az eddig hibátlan belgák a finnekkel csaptak össze, míg a másik mérkőzésen a pont nélkül álló dánok az oroszokkal találkoztak.

Finnország-Belgium 0-2

A cikk lejjebb folytatódik

Belga mezőnyfölénnyel telt az első játékrész, főleg Lukaku és Doku veszélyeztette a finn kaput, de Hradecky állta a sarat. A fordulás után sem változott a forgatókönyv, a legnagyobb lehetőség Eden Hazard előtt adódott, de ő sem tudta bevenni a kaput.

A 65. percben De Bruyne adott remek passzt Lukakunak, aki higgadtan a bal alsóba lőtt, azonban a VAR lest jelzett, így érvénytelenítették a gólt.

Nyolc perccel később viszont már tényleg megszerezték a vezetést a belgák, bal oldali szögletet követően Vermaelen fejelt kapura, a labda a kapufáról kifelé pattant, ám Hradecky kapus olyan szerencsétlenül kapott bele, hogy visszapaskolta a gólvonal mögé. 

A 82. percben ismét Lukaku kapott labdát a tizenhatoson belül, gyöngyörűen lefordult védőjéről, s kialakította a 2-0-ás végeredményt.

Belgium a csoport győzteseként június 27-én Sevillában játszhatja a nyolcaddöntőt, míg a finnek a harmadik helyre csúsztak vissza, s három pontjukkal nem sok esélyük van a továbbjutásra.

Oroszország-Dánia 1-4

Az első gólhelyzet jó negyedóra elteltével Golovin előtt adódott, Schmeichel bravúrral védett, majd a dánok Hojbjerg révén távolról veszélyeztettek, ám gól ebből sem született.

A 38. percben Damsgaard vállalkozott a tizenhatos vonaláról, s szép mozdulattal a jobb felsőbe helyezett. 

Az 57. percben megduplázta előnyét a dán csapat, egy orosz labdavesztésre Poulsen csapott le, majd kíméletlenül a hálóba lőtt.

Ezt követően mindkét szövetségi kapitány cserékkel frissítette csapatát, a 69. percben büntetőhöz jutott Oroszország, melyet Dzyuba értékesített.

A góltermésnek ezzel sem volt vége, a hajrára fordulva előbb Christensen, majd két percre rá Maehle is betalált dán részről, s mivel a belgák legyőzték a finneket, így Dánia az első két meccsen elszenvedett két veresége ellenére csoportmásodikként továbbjutott, a nyolcaddöntőben Wales ellen léphetnek pályára.

A csoport végeredménye:
1. Belgium 9 pont (7-1)
2. Dánia 3 pont (5-4)
3. Finnország 3 pont (1-3)
4. Oroszország 3 pont (2-7)

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A magyar válogatott győzelmére 15-szörös pénzt adnak Németország ellen.    

Unibet
Hirdetés