Herthakicker.de

Egyre nagyobb bajban a Hertha és Dárdai Pál – újabb vereség

A Wolfsburg kezdte jobban a meccset, a Dárdai Mártonnal felálló Hertha leginkább a védekezésre koncentrált és várta, hogy gyors kontrát indíthasson. A 10. percben aztán hirelen Tousart lehetett volna a főszereplő, de a Hertha francia légiósa a lécet találta el. 

Ezt követően a hazai együttesnél volt többet a labda, de helyzetet nem tudott kialakítani az együttes. Weghorst bevette ugyan a kékek kapuját, de lesről talált be a hazai játékos. Wolfsburgi játékos az első félidőben nem találta el a kaput mégis megszerezte a vezetést: a 37. percben Klünter szeretett volna menteni a berlini kapu előtt, de hibázott és a saját kapujába helyezte a labdát. 

A fordulás után sokkal jobban futballozott Dárdai Pál csapata, mint az ellenfele. A hazai kapuban Casteelsnek nagy bravúrokat kellett bemutatnia, hogy maradjon a hazai vezetés. A 81. percben tizenegyeshez jutott a Hertha, ám a játékvezető néhány perccel később aztán a VAR–segítségét kérte és visszavonta a büntetőt. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott a 89. percben Lacroix egy szöglet utáni fejessel megduplázta a hazai előnyt és el is döntötte a meccset. 

A cikk lejjebb folytatódik

10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás csak a Goal olvasóinak az Unibeten! Kattints, regisztrálj és játssz kockázatmentesen!

A Wolfsburg immár 666 perce nem kapott a Bundesligában. Pokoli…

A szombati játéknapon a Bayern München a Köln, a Stuttgart pedig a Schalke ellen parádézott (kétszer 5–1), de a Dortmund is simán nyert. 

Bayern München–1. FC Köln 5–1 (2–0)
Borussia Dortmund–Bielefeld 3–0 (0–0)
VfB Stuttgart–Schalke 04 5–1 (3–1)
Wolfsburg–Hertha BSC 2–0 (1–0)
RB Leipzig–Borussia Mönchengladbach 18.30
Vasárnap játsszák:
Union Berlin–Hoffenheim 13.30
Mainz–Augsburg 15.30
Bayer Leverkusen–Freiburg 18.30
Pénteken játszották:
Werder Bremen–Eintracht Frankfurt 2–1 (0–1)

Hirdetés