A Király Kupa nyolcaddöntőjében a Real Madrid az Elche otthonába látogatott.
Az első nagy lehetőség a 10. percben a hazaiak előtt adódott, Marcelo vétett el egy szerelési kísérletet, Josan jobb oldali lapos centerezését azonban Carrillo egy méterről az előtte üresen álló kapu helyett a felsőlécre stukkolta.
Az argentin támadó később próbálta javítani hibáját, kétszer is fejjel veszélyeztetett, előbb az irányzékkal volt baj, majd Lunin kapus védett.
A játékrész második felére a Real Madrid is kezdett éledezni, főleg Marcelo volt aktív, ám gól nem született, sőt, a második 45 percben sem, így hosszabbításra kényszerült a két csapat.
Következő mérkőzések
A 102. percben egy gyors hazai kontra végén Marcelo buktatta hátulról utolsó emberként Morentét, a Királyi Gárda csapatkapitányának egyből villant is a piros lap.
A megítélt szabadrúgást Verdu végezte el, a próbálkozás levágódott a sorfalról, az ismétlés viszont Ceballoson megpattanva Lunin kapujában kötött ki.
Ezt követően, gól- és emberhátrányban kezdett el csak focizni a Real.
A 108. percben Ceballos javította hibáját, az ő lövésébe úgy tette bele a lábát Isco, hogy az egyenlítést ért.
A 115. percben jött a slusszpoén, Eden Hazard kapott remek kiugratást, eltolta a kapus mellett a labdát, majd a tizenhatos bal oldaláról az üres kapuba lőtt.
A 120. percben úgy tűnt, jön az újabb fordulat, de Hazard lerántása miatt a játékvezető érvénytelenítette az Elche gólját, majd második sárga lappal kiállította a hazaiaktól Pere Millát, így a Real Madrid jutott a negyeddöntőbe.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.