Asmir Suljicdvtk.eu

Diósgyőr: két újabb légióst igazoltak

A magyar bajnok, magyar és szlovén kupagyőztes Asmir Suljics a DVTK-ban folytatja pályafutását – jelentette be a miskolci klub az internetes oldalán. A bosnyák és magyar állampolgársággal is rendelkező, az előkészítésben jeleskedő szélső az NB I.-ben 108 bajnokin 9 gólt lőtt, és 35 gólpasszal szolgálta ki a társakat.

„Asmir Suljić egy olyan labdarúgó, akit a magyar futballszerető közönség nagyon jól ismerhet, hiszen attraktív játékával előző csapatainál is kitűnt és remek eredményekhez, bajnoki és kupasikerekhez segítette korábbbi klubjait – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Meccs közben szó szerint magára vonzza az ellenfél védőit, és kiváló ütemben passzol, ezzel is támogatva a támadások befejezését. Technikás, nagyon nehéz tőle megszerezni a labdát. Elsősorban nem a góljaival, hanem a gólpasszaival hívja fel magára a figyelmet.”

Nyerj akár 8 millió forintot az Unibeten! Ingyenes tippjáték, csak kattints és regisztrálj, hogy tiéd legyen a fődíj!

A cikk lejjebb folytatódik

Asmir Suljić az akkor még Jugoszláviához tartozó Srebrenicában született néhány hónappal a háború kitörése előtt. Az FC Butmir utánpótlásában nevelkedett, a felnőttek között az FK Sarajevo csapatában mutatkozott be az élvonalban, és hamarosan meghívót kapott a korosztályos válogatottba is. A bosnyák csapatban 77 bajnokit játszott, 11 gól és 13 gólpassz fűződik a nevéhez. Szarajevót 2013 őszén hagyta el az Újpest hívására, ahol rögtön az első évben Magyar Kupát nyert (csak zárójelben: azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna a találkozó végeredménye, ha Kádár Tamás nem kap piros lapot egy játékvezetői tévedés eredményeként, és a DVTK azonos létszámban játssza végig a hosszabbítást is), és  Szuperkupát is a magasba emelhette. Három éve játszott a magyar fővárosban alapemberként, ördöngős cselei miatt a közönség is imádta, amikor Videoton kivásárolta élő szerződéséből. A döntés olyan szempontból jól sikerült, hogy a második évben bajnoki ezüstérmet szerzett, egy év múlva pedig bajnoki címet ünnepelt. Emellett 2017-ben magyar állampolgár lett, majd 108 magyar bajnokin lőtt 9 góllal és 35 gólpasszal a háta mögött Szlovéniába igazolt, és az Olimpija Ljubljana színeiben újabb kupát nyert. Egy év múlva újra váltott, de a Zagłębia Lubin csapatában nem tudott gyökeret ereszteni, ezért szerződést bontott, és az előző ősszel már Izraelben szerepelt, onnan tért vissza Magyarországra.

„Amióta eligazoltam Magyarországról, mindig benne volt a levegőben, hogy egyszer visszatérek. Élő szerződéssel rendelkeztem Izraelben, de amióta megkeresett a DVTK, csak azon járt az eszem, hogyan tudnék klubot váltani. Köszönöm ezt a lehetőséget, készen állok a harcra! - mondta Asmir Suljić. - Rengeteg emlék köt a DVTK-hoz, elsősorban a régi stadionhoz. Mindig azt mondtam, Magyarország legőrültebb szurkolói járnak Diósgyőrben meccsre, és persze a teltházas kupadöntőt sem fogom soha elfelejteni, tíz-tízezer néző mindkét oldalon, fantasztikus hangulat a Puskás Ferenc Stadionban. Mostantól együtt gyűjtjük az emlékeket, és bízom benne, pályafutásom befejezése után lesz mit felidézni. Korábbi klubjaimban rendre bajnoki címért, kupáért küzdöttem, most tavasszal is a lehető legjobb helyen kell végezni, és akkor jövőre magasabb célokat tűzhetünk ki magunk elé.”

A DVTK pénteken – ahogy előre jeleztük – szerződtette Luka Marint is, aki baloldali védőként szerepelhet az együttesben. 

Az utolsó helyen álló miskolciak nyolc légióst igazoltak a télen, a csapat szerdán lép pályára először, a Ferencváros elleni bajnokiját pótolja a gárda.

Hirdetés