dembele-fc-barcelona-18122021getty images

Dembelét lényegében kirúgta a Barcelona

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most! (x)  

Lassan kijelentjetjük, hogy Ousmane Dembele a Barcelona történetének egyik legrosszabb igazolása volt. A francia futballistát 2017-ben szerződtette a katalán együttes a Dortmundtól és nem kevesebb, mint 145 millió eurót fizetett ki érte.

A szerződése nyáron lejár és a klub úgy tervezte, hogy hosszabít a játékossal, de úgy tűnik más út áll a futballista előtt.

A cikk lejjebb folytatódik

Mateu Alemany a Bilbao elleni kupameccs előtt nyilatkozott Dembelével kapcsolatban.

„Július környékén kezdtük meg a tárgyalásokat. Ennyi idő alatt több ajánlatot is tettünk, meg akartuk találni a módját annak, hogy nálunk folytassa a pályafutását, de a menedzserei nem fogadták el azt, amit felvázoltunk. Nyilvánvaló, hogy nem akar itt maradni és nem elkötelezett a Barcelona mellett. Jeleztük az ügynökeinek és a játélkosnak is, hogy azonnal el kell hagynia a klubot, mert nekünk csak olyan futballistákra van szükségünk, akik tenni akarnak a Barcelonáért.”

A katalánok közben bejelentették, hogy ki az a 22 játékos, aki tagja a csütörtök esti Athletic Bilbao elleni meccs keretének, a felsorolásban Dembele már nem szerepel.

„Az a tény, hogy kimaradt a csapatból a következménye az eddigi folyamatoknak. Támogatjuk a szakmai stábor a döntésben” – tette hozzá Alemany.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Barcelona bilbaói győzelme 2,35-szörös pénzt fizet. (x)

Unibet

Hirdetés