BROUGHT TO YOU BY
Messi Barcelona Ferencvaros 2020Getty

BL: gólt igen, de pontot nem szerzett a Ferencváros

Beleszaladt egy ötösbe a Ferencváros az első BL-csoportmeccsén, úgy hogy az utolsó két gólt emberhátrányban kapta. Benne volt, hogy a bombaerős csapattal felálló Barcelona ellen ennyi lesz a különbség. 

Minden olyan szépen indult! A Ferencváros egyáltalán nem volt megilletődve a Camp Nouban és nem is szorult be a kapuja elé. Sőt! A 10. percben jártunk, amikor Tokmac egyedül lódult meg a hazai kapu felé és ki is lőtte a bal felsőt. Kár, hogy lesről indult… Aztán a 19. percben szintén Tokmac keverte meg a hazai védelmet, majd szépen indította el Isaelt, aki hat méterről szétlőtte a bal kapufát. 

Minden szép volt, ám a 26. percben Messi megindult és Kovacevic buktatta a tizenhatoson belül. A labda mögé Messi állt és kilőtte a bal alsót. Messi az első olyan játékos, aki 16 BL-szezonban szerzett gólt. 

Ettől a talált góltól azért sok minden megváltozott, vagyis átvette az irányítást a Barcelona, amely egymás után dolgozta ki a helyzeteket. Ansu Fati hét méterről lőtt, de Dibusz védett, aztán Messi lépett ki egyedül és lőtt lécet – lesről –, de emellett is minden pillanat életveszélyes volt. Így aztán nem is volt meglepő, hogy Ansu Fati a 42. percben megszerezte a második hazai gólt. 

A cikk lejjebb folytatódik

A szünet után is lendületben maradt a hazai együttes és az 52. percben egy szép akció végén a harmadik gólt is megszerezte. Messi cselezgetett a jobb oldalon, majd középre passzolt Ansu Fatihoz, aki egyből balra továbbított, ahol Coutinho állt és kilőtte a jobb alsót. 

Ha korábban megállapítottuk, hogy a Barcelona a semmiből szerzett gólt, akkor ugyanezt kell tennünk a Ferencváros kapcsán, mert a nyomasztó hazai fölény közepette Tokmac egyedül lépett volna ki Piqué mellett, de a védővel kölcsönösen addig rángatták egymás mezét, mígnem a magyar csapat támadója a tizenhatoson belül elesett. 11-es és piros lap! Haratin végezte el a büntetőt és a bal alsóba helyezte a labdát. 

A 82. percben aztán Pedri hűtötte le a kedélyeket, amikor Dembelé jobb olodai passza után 10 méterről a jobb alsóba lőtt. 

A 89. percben Messi a magyar kapunak háttal vette át a labdát, majd visszagurított az érkező Dembelé elé, aki a bal felső saokba lőtt. 

A vége sima lett, de a meccs talán nem volt az. Az első félidőben a Ferencváros jól tartotta magát, aztán Piqué kiállítása után felcsillant a remény, amitől a zöld-fehér együttes bátrabb lett. Folytatás szerdán a Juventustól Kijevben 2–0-s vereséget szenvedő Dinamo ellen. 

Barcelona–Ferencváros 5–1 (2–0)

Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögöt. V: Schärer (svájci)
Barcelona: Neto – Sergi Roberto (Firpo, 62.), Piqué, Lenglet, Dest – Pjanic (S. Busquets, 76.), F. de Jong – Trincao (O. Dembélé, 63.), Coutinho (Araújo, 71.), Fati (Pedri, 63.) – Messi. Vezetőedző: Ronald Koeman
Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic, Civic (Heister 63.) – Haratin, Sigér D., Laidouni (Somália, 63.) – Zubkov (Mak, 71.), Isael, Nguen (F. Boli, 71.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Messi (26. – 11-esből), Fati (42.), Coutinho (52.), Pedri (82.), O. Dembélé (89.), ill. Haratin (70. – 11-esből)
Kiállítva: Piqué (69.)

A csoport állása: 1. Barcelona (5–1) 3, 2. Juventus (2–0) 3., 3. Dinamo Kikev (0–2) 0, 4. Ferencváros (1–5) 0.

Hirdetés