Dibusz Dénesfradi.hu

BL: Dibusz ugyanúgy készült, mint a Paks ellen

Megkezdi a BL-szereplését a Ferencváros, amely 25 év jutott el újra az elitbe. Kedden este mindjárt a Barcelona elleni találkozón lesz lehetőségük bizonyítaniuk a magyar bajnok játékosainak, akik közül Dibusz Dénes elemezte az esélyeket. 

A kapusnak sűrű volt az elmúlt időszak, hiszen a BL-selejtezők és a bajnoki meccsek mellett a válogatottal is volt feladata. 

„Fizikálisan és mentálisan is megterhelőek voltak az elmúlt napok, hiszen az oroszok elleni Nemzetek Ligája- és a Kisvárda elleni bajnoki meccs között 48 óra sem telt el – mondta a Blikknek Dibusz, aki a szerdai válogatottmeccsen (0-0) és a pénteki kisvárdai összecsapáson (2-0) sem kapott gólt. – A keddi mérkőzésre persze biztosan nem lesz nehéz felpörögni, hiszen klubszinten ilyen kvalitású riválissal szemben talán csak a Chelsea elleni stadionavatón védtem, de az nem BL-csoportmeccs volt.

A cikk lejjebb folytatódik

A játékos arról is beszélt, hogy számára azért is fontos lesz a keddi meccs, mert a katalánok riválisának drukkol a spanyol bajnokságban.

„Real Madrid-szurkoló vagyok, de persze a Barcelonát is maximálisan elismerem. Tudjuk, mekkora dolog a spanyolokkal játszani. Persze ők is hús-vér emberek, ugyanúgy készülünk rájuk, mint bárki másra – fogalmazott. – Ha olyan szervezetten játszunk, ahogyan a Celtic és a Dinamo Zagreb ellen vagy tavaly az Európa-liga-meccseken tettük, akkor nem elképzelhetetlen a jó eredmény, akár a pontszerzés, de nem akarunk irreális elvárásokat támasztani.”

A Barcelonának sincs könnyű dolga, hiszen a hétvégén kikapott a Getafétól a bajnokságban. 

„Belepillantottam a meccsbe, de igazából próbáltam minél hamarabb ágyba kerülni az elmúlt napok után, a vasárnapi videózás során aztán persze érintettük a fontosabb jeleneteket. Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a vereségnek, válogatott szünet után nem ritka, hogy a sztárcsapatok megszenvednek a kisebb klubokkal” – vélekedett Dibusz.

Hirdetés